Budapesti Hírlap, 1883. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1883-06-01 / 150. szám

Ul. évfolyam. 150 szám. Budapest, 1883. Péntek, juntos I Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep n tán ni napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, kalap-utca 16. szám. Barna Zsigmond. Mint valamely regénynek egy megren­dítő fejezete, melyet az erőszakos szél kisza- kasztván kötetéből, lábunk elé vet hirte­len; úgy kap meg bennünket titokzatos erő­vel az öngyilkosság, melylyel nyilvánosságunk krónikáját a mai nap gyarapította. Barna Zsigmond, fővárosi tanácsur, társai közt egyik legnépszerűbb alakja a fővárosi tisztviselői karnak, akit nem színfalak közt szerzett ér­demekért nyert úri kegy és pártfogás, hanem a választók bizalma vitt előkelő állásra, egy jó, becsületes, hasznos, családjában boldog, vagyonilag jó módú ember vetett ma véget elismeréssel tetézett munkás életének. Longus idem petentium ordo ! Legújabb időnk hajnalát a „legnagyobb magyar“ vére festette pirosra. Csakhamar T e- 1 e k i László grófot fektette maga kegyetlen keze ravatalra. Majd Nyáry Pál vetette ma­gát sötét elhatározással Lethe habjaiba, utána Vidacs, Vidacs után nagy sora a férfiaknak ; nem is nevezhetjük joggal egyébnek végzetes ragálynál az öngyilkosság e gyászos di­vatát. Izgalomban van a főváros, zuhanásától a férfiúnak, aki hivatalos szobájában tükör elé állva három golyót is röpít át egy lövéssel boldogtalan agyvelején. Rémület fog el min­denkit, mert mindenki ismerte, mindenki tisztelte, hiszen mindenki tudja, hogy immár 26 esztendeje szolgálja híven, becsülettel, buzgalommal a fővá­rost, és már annál is régebben a hazát. Tudja mindenki, hogy egy vigasztalhatlan özvegy marad utána, négy szép árvára borul a rémes eset árnyéka az élet küszöbén, a gyermekkor határán. Egymástól kérdik az ijedt emberek a megrendítő elhatározás, a gyászos tett okát, barát és nem - barát kulcsát keresi a titoknak, mely a véres katasztrófát meg­nevelte. Mélabus volt, beszélik, csodálatos szóra­kozottsága feltűnt hivatalos társainak már he­tek óta; izgatott volt időnként, majd mint­egy lelkehagyottan bámult maga elé ha szól­tak hozzá. Igen, igen, igy volt. De ez nem ok, ha­nem következmény. A gondolat amely bántotta, a szándék, amely agyában megfészkelte ma­gát és emésztette őt, az tette mélává, szóra- kozottá, izgatottá és önfeledté fölváltva, a mint agyvelejében birkózott nemesebb ellenfe­leivel. Beteg volt, mondják mások s baját, melyre Buziáson s a városligeti artézi vízben haszta­lan keresett orvosságot, gyógyíthatatlannak tartván, önkéntes halálba menekült gyötrelmei elől. Igaz, igaz, hogy teljesen épnek csak ép testben marad a lélek. De vannak a léleknek a beteg test ellen is hatalmas szövetségesei. A munka szeretete, hasznos szolgálatokra al­kalom és képesség, családi kötelességek és a mód, hogy azokat teljesítvén édes örömeket élvezzünk; nemes ambíciók, melyeknek erőnk­kel, állásunkkal szolgálhatunk; a szülőföld és a haza, melyet szeretünk s mely alkalmat ád rá, hogy szeretőiünknek tettekben maradandó emlékét hagyjuk vissza; barátaink, akik csüggnek rajtunk, polgártársaink, akik bizal­mukkal kitüntetni meg nem szűnnek; közér­dekek, művészetek ápolása, amely hasznos és felemelő és még sok más tényező, amely ki­vétel nélkül mind egy-egy vonása volt Barna Zsigmond ur életének, s hivatott tényező arra, hogy a lelket fentartsa, erejét fokozza és dia­dalra juttassa a testnek és sanyaruságainak feltámadása ellen. Feltűnik itt lelki szemeim előtt a hal­hatatlan költő, akit az idén vesztettünk el örökre. Ugyanaz a testi baj gyötrötte s emésztette őt évek során, tehetetlenné, mun­kára szinte képtelenné tette, amelyben Barna is állítólag szenvedett. És az agg költő tűrte nyomorúságát, amely az élettől elzárta, ked­ves foglalatosságaitól eltiltotta. Kinos vergő­désében súlyos csapás is nehezedett reá: gyer­meket kelle temetnie; de nem volt elég: végül szeme világát támadta meg a test pusztuló ereje s a mártyr viselte ami rá vala mérve, amig a természet törvényei végkép nem dia­dalmaskodtak földi részén. A nagy lélek, mely benne lakott, illetetlenül hagyta el testét mint földi romot, azon nem vehet diadalt a kórság, amely tetemét gyötrötte .... Nem, Barna Zsigmond betegsége nem elég ok a szörnyű elhatározásra, melyet magán a szegény ma végrehajtott. Egy másik hir arról suttog, hogy ellene valamely névtelen — s természetesen teljesen alaptalan, senki által komolyan nem vett fel­jelentés adatott volna be a főpolgármesterhez. Hiában nem vették azonban mások komolyan e feljelentést, magát Barnát érzékenyen sebezte a nyíl, melyet egy ismeretlen lőtt rá s az a levél, amelyet a szerencsétlen öngyilkos a fő­polgármester címére hátrahagyott, azt minden esetre mutatja, hogy utolsó óráiban tépelődé- seinek, hánykódásainak fősummáját ez a dolog adta ki. És nem csak az látszik fontos mo­mentumnak, hogy az orvtámadás intézve volt A „BUDAPESTI HEAP" TABCÁJA. Aprö jellemvonások. *) Frankenburg Adolftól. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — V. As ifjú óriás és az öreg táblabiró. Táblabiró. Hoho; az uj kor kopogtat; szabad! Ifjú óriás. Jó napot, bátyám! Táblabiró. Adj’ isten; ki vagy? Ifjú óriás. Magyar — Táblabiró. A neved ? Ifjú óriás. Férfi. Táblabiró. A természetnek szeszélyei vannak; a te korodban még gyermek voltam. Ifjú óriás. Eljövend az idő, hol az anyák nem fognak többé gyermekeket szülni. Táblabiró. Hanem férfiakat; értem. Mit parancsolsz? Ifjú óriá s. Parancsolni? Nem tűröm, hogy parancsoljanak. Csak a »canaille“ enge­delmeskedik, s álnok és ravasz lesz, ha lán­cot hord. Táblabiró. Újra kopogtatnak. Ifjú óriás. Uszkárom. Táblabiró. Álnok és ravasz állat. Ifjú óriás. Hogy hogy ? Táblabiró. Mert láncot hord a nyakán. *) Lásd „Budapesti Hírlap“ 144-d. (május 26-iki) számát. Ifjú óriás. Igaz ; de társaságában az em­beri természethez akarom magamat szoktatni. Táblabiró. A szokás bilincscsé lesz. Te rab vagy, ha az erdőkbe nem szököl ; te rab vagy, ha el nem szokol levegőt szini, te rab vagy, ha nem tudsz parancsolni a szemnek, hogy nélkülözze a napvilágot. Ifjú óriás. Bátyám szofista ; én nem is­merek u r a t a földön. Táblabiró. ügy látom, hogy uszkárod megfürdött. . . Ifjú óriás. Lehet. Táblabiró. Kergesd el magadtól, mert bepiszkítja nadrágodat. I f j u óriás. Eh, hagyján. T á b 1 a b i r ó. De igy csak nem jelen­hetsz meg az emberek közt. Ifjú óriás. Majd levetem, ha haza­megyek. Táblabiró. Öcsém, a törvénynek nem engedelmeskedel, hanem egy uszkárnak önkényé­től függsz. Te szolga vagy, mert urat lá­tok társaságodban ; de nagyon alárendelt szolga vagy, mert egy kutya parancsol neked. Ifjú óriás. Még egyszer mondom : az emberekhez akarok szokni, láncokat viselni, hogy megtanítsam őket azoktól megszabadulni. Szabadságot akarok, egyéb semmit. Táblabiró. De mily eszközök által? Ifjú őriás. Még kérdezi bátyám ? hát ledöntöm az elévült jogokat, s a fönálló rend­szer nincs többé. Táblabiró. Látod-e amott azt a házat átellenünkben ? Ifjú óriás. Igen, s nagy lármát is hal­lok. Mi történik ottan ? Táblabiró. Hát egy részeg ember ki­dobja a pamlagvánkosokat az ablakon, mert na­gyon melegnek tartja rajta ülni. Szegény fele­sége sir, ri, s segítségért kiált. Ifjú óriás. Bocsásson bátyám; hadd locsoljam le hideg vízzel a pimasznak agyve­lejét. Táblabiró. Maradj ; mit törődöl egy szegény asszonynyal ? hadd veszszen . . . Ifjú óriás. Nem akarom, hogy szen­vedjen . . . Táblabiró. A férfi szabad akar lenni; maradj! Ifjú óriás. De nincs joga másnak bol­dogságát megsemmisíteni. Táblabiró. Jog ? és te jogról mersz beszélni ? Ha te a jogot tiszteled, mi­ért felejted el, hogy kötelességeid van­nak ? ha tiszteled az idegen tulajdont, hogy’ mered azt bántani? ha ismered a rendet, ki hatalmazott föl, hogy azt fölbont­sad ? ha a törvénynek, mely alatt száz­ezerén megelégedetten élnek, megsemmi­sítésére törekszel, ki bízott meg e százere- rek közül, hogy aláásdd a telket, melyre ők bol­dogságuk csöndes hajlékát épiték ? Nincs még szükség rád, öcsém ; menj vissza az iskolába, tanuld meg a jogot tisztelni, s szerény­nek lenni, s várd be, mig eszed a tantermek­ben megérik. Rosszul állna a világ: ha azt a gyermekeknek kellene mozgásban tar­tani ! Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék