Budapesti Hírlap, 1883. október(3. évfolyam, 270-300. szám)

1883-10-10 / 279. szám

III. évfolyam. 279. szám. Budapest, 1883. Szerda, október 10. Budapesti Hírlap Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kalap­atoza 16. szám. Hagy György és Gromon Dezső. A csángók ügye roszul áll, annyi bizo­nyos. Hiába volna eltagadni, mikor a tények beszélnek Ha nem is olyan fekete az ördög minőnek festik, csak fekete lesz az mégis és kárhozatos. A sok ellentmondó hírből kétség­telen valóság , hogy a csángók csoportokban mennek Bukovinába vissza, mit, ha jó dolguk volna, nem cselekednének, mivelhogy onnét mindenestül eljövének ; való, hogy késő ősz­szel még a legkevesebbnek közülök van ren­des lakóháza ; való­hogy betegségek, hidegle­lés és hagymáz járványosan uralkodnak közöt­tük, mivel az orvosi jelentés maga beismeri, hogy múlt hóban 800 beteg volt kezelés alatt, 3400 lélek közül, vagyis minden negye­­d­i­k ember ; való, hogy a kereseti viszonyok rosszak s a munkáltatás hiányos volt, mert nyáron az egész nép a vörös kereszt kony­háin élősködőit, 363.000 adag étel osztatván ki közöttük; való, hogy elég művelhető föld számukra az eddig ármentesitettt öbölzetekben nincs s a kincstár máshova őket nem telepí­tette, de még azon meglevő földek mivelésére sincsenek igáik, ekéik és vetőmagjuk ; való, hogy a jó és életrevaló székely nép a hibás eljárás, a hiányos szervezés, a pártoskodás és a csalódás miatt demoralizálva van ; kétségte­len, hogy helytelen intézkedések és nagyon sajnos mulasztások történtek, mi egyedül ma­gyarázza meg, hogy áprilistól októberig az idő legjava a nyári félév eltelt anélkül, hogy a telepítés ügye elintéztetett volna : mind­ezek folytán az uj csángó szállásokban oly fejetlenség uralkodik, mely a nemzeti feladat sikerét kockáztatja s a további betelepítéstől sokakat visszariaszt. Pedig a műnek kezdetén vagyunk csu­pán, s nem szabad feladnunk a reményt, hogy véreinket az idegen országokból idővel mind hazahozzuk. Csakhogy persze másként kell hozzáfognunk és most mindenekelőtt az alsó Dunához küldött csángókat kell megmente­nünk. A bevándorlók sanyarú állapotán mit sem változtat kutatása annak, hogy ki itt a hi­bás, Szapáry, Nagy György, Gromon Dezső, vagy a csángó bizottság s az első feladat mire a kormány és országgyűlés tekintsenek az legyen, hogy a népet megtartsák. De azért a felelősséget saját tetteiért vagy mulasztásai­ért az intézők közül senki el nem kerülheti se másra át nem háríthatja. A csángó egyesület nagyúri bizottsága se teheti, melynek semmi egyébb érdeme nincs, mint hogy a sajtó által gyűjtött pénzt átvette és kiadta, mely még csak fel sem ügyelt a csángó ügyre s most mégis, nemhogy kötelessége után látna és segítene, hanem vádat emel a sajtó ellen, melynek mindent köszönhet. Ha a csángó egyesület bizottsága a má­sok babérain pihent , ha a pénzügyminiszter fiskalitási szempontok által vezéreltetve kije­lenté, hogy a bácsi és pécskai uradalmakat telepitésre nem adja, mert inkább eladja a zsidónak ; ha Nagy György megbízott a Jakobffy levelében s elküldte neki az aratókat írásbeli rendes szerződés nélkül s ezen lel­ketlen egyén nem adott aratóinak részt; ha Gromon Dezső ő méltósága a szép fizetésért nem tett szolgálatot, hanem berendezett ma­gának három irodát, egyet Gyurgyevón, egyet Nagy­ György­falván s egyet Pancsován s fel­irta kormánybiztosi ajtajára mint valamely miniszter, hogy hetenként kétszer fogad, vagyis ad a gondjaira bizott csángóinak audien­ciát , akkor a bajért való felelősség mindeni­­ket terheli s az ország közvéleménye senkit fel nem old, hanem pártatlan vizsgálatot kö­vetel. És Nagy György a volt kormánybiztos igen helyesen cselekszi, ha maga ellen a kor­mánynál a vizsgálatot követeli és mi ezen ké­rését csak pártolhatjuk. Hogy az igazság lep­lezetlenül derüljön ki s ne lehessen suttogni senkinek. Mert, hogy Gromon minden hibát a Nagy György nyakába szeretne varrni s akként menekülni a szemrehányástól, az igen egyszerű és világos, de csak úgy igazságos, ha konkrét állítások és bizonyítékok hozatnak fel s a gya­núsítások elkerültetnek. Mert a legkevésbé sem vágyódunk arra, hogy a csángó ügyből a Gro­mon kontra Nagy György ügye váljék s el­feledjük a perpatvar felett a közérdeket s a háromezer ember sorsát s azt sem kívánjuk, hogy a telepítés elrontása alkalmából ismét­lődjék kicsiben a játék, mely az ország finan­­ciáinak megrontásánál Lónyay és Kerkápoly között folyt coram publico, igen kedélyesen. Teljes világosságot akarunk tehát, pár­tatlan helyszíni vizsgálat alapján, s mindenik fél, de legkivált maguk a csángók panaszainak felvételét kérjük. Az Irányi Dániel interpellációja napi­rendre kiü­ltetvén, az országgyűlés eldöntése alá kerül a csángóügy nemsokára. Ez­által ki­emeltetik — reméljük — a személyeskedés és cselszövény mocsarából s méltó elintézést fog nyerni. Ezt az elintézést sürgetjük. A kormány jóakaratával jövőre be nem ér­hetjük; e puszta jóindulat kezdettől fogva lé­tezett, de hisz a pokol útja is jó szándékkal van kikövezve. A kormány áldozatokat is ho­zott, tudjuk, de áldozatkészsége rosszul kama-A „BUDAPESTI HALAT TMJA. Hadjárat békében. (A­z őszi fegyvergyakorlatok epi­zód­j­a­i.) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — — Értesítem az urakat, hogy a hadi tör­vényszék ma két eset fölött fog ítélkezni. — így szólt Sziklay Lajos, a zászlóalj legvastagabb tartalékhadnagya, különben ügyvéd s így a jogi kérdésekben jártassága folytán legilletékesebb közvádló. — Kik az áldozatok ? kérdeztük mohó kíváncsisággal, mint már azelőtt többnyire el­ítéltek. — Az egyik az ezredorvos, a másik Sá­muel hadnagy, — válaszolt a közvádló ármányos mosolylyal. — Ok a doktor szigorú büntetést kap, — most úgyis dupla gázsit húz a gyakorlat tartama alatt, — mondá az egyik. — Hát Sámuel, — kiáltott a másik, — ép úgy van : a minisztériumtól ép úgy kap, mint a katonai kincstártól. — Szóval: lesz magnum áldomás, fejezé be az előzetes véleménycserét Szentimrey százados, a hadi törvényszék rendes elnöke. A két század aztán, melyből az egész hon­védzászlóalj állott, elvonult a rétre, gyakorolni. Volt szakasz- és századgyakorlat, szuronyvívás, testgyakorlat, fegyverforgatás, mind zamatos ma­gyar káromkodásokkal kombinálva. Magyar a vezénynyelv, lehet a magyarázatokat is kissé magyarosan körülteremtettézni. Szinte jól esik a közös hadseregtől most áthelyezett s elgermanizált füleknek egy kis ,zamatos ma­gyarság.* Az őrnagy kijött, szétnézett a gyakorló té­ren s aztán csakhamar lefúvatott. A legénység leheveredett a meleg nap által fölszántott fűre, a tisztek, s volt önkénytesek ostromállapotba he­lyezték a „kantinosát és feleségét, elharácsolva összes szalonnáját, kenyerét, szilváriumát, szőlő­jét, körtéjét, s a derék férfiú csak azért nem né­zett sírva az egyenruhás sáskahad által elpusz­tított drága elemózsia után, mert a darab sza­lonnák helyett ugyanannyi ezüst köpek vándorolt az ő zsebébe. — Haditörvényszék, indulj! — hangzik Szentimrey vezényszava. Harcsabajuszt Horváth főhadnagy, Pártos százados és Boross hadnagy, a zászlóalj segéd­tisztje odasorakoztak az „elnök” köré. Sziklay hadnagy előterjeszté vádbeszédét: — Magyar királyi haditörvényszék! Vád alá helyezem doktor Bernáth ezredorvos urat, mint aki tegnap a sorházból visszajövet, köpe­nyegét panyókára vetette. Az egyenruházati sza­bályzat megsértéséért elmarasztaltatni kérem. — Van vádlottnak ellenvetése? kérdé az elnök kellő szigorral. — Elösmerem, — válaszolt a jó öreg dok­tor bácsi, kit az egész zászlóalj rendkívül sze­ret határtalan előzékenysége, udvariassága folytán. — Tehát doktor Bernáth, tekintve és te­kintve, harminchat pohár sör megfizetésére ítél­tetik. Megnyugszik benne a vádlott? — Meg, miután négyünk kivételével már valamennyi el volt ítélve s uttunk már vala­mennyi rovására, elismerem, hogy rajtam van a sor. A közvádló újra megszólalt : — Vádolom Sámuel hadnagy urat, mint aki tegnap a dandárnok úr előtti gyakorlaton két­szer elhibázta a vezényszót, amennyiben a ma­gyar „féljobb“ és „balra arc“ helyett „halb­­rechts“-et és „links front“-ot vezényelt. A honvédségnek e szándékos germanizálásáért fél­­akó bér megfizetésére ítéltetni indítványo­zom, büntetését a harcászati céllövés alatt állja ki. — Kissé sok lesz, — szól közbe az egyik hallgató. — Szavazzunk, — sürgeti a másik. — Felszólítom a tisztelt karzatot, — szól az elnök roppant komolysággal, — hogy magát csöndesen viselje, külömben kiürittetem a — teret. A „karzat” hivatalból zúgott. — Kürtös ! kiáltja az elnök az ott ácsorgó trombitásnak, — fújja az „arcvonal kiürí­tési” jelt. A buta kürtös csakugyan komolyan veszi a parancsot és rágyújt a jelre. A távolabb heverő honvédbakák egy része zavartan ugrál föl, azt hívén, hogy tán valami tábornok vetődött ide, s annak adnak ilyen szokatlan jelt. Vén szakasz­vezetőjük megnyugtatja őket: Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next