Budapesti Hírlap, 1884. március (4. évfolyam, 60-90. szám)

1884-03-01 / 60. szám

IV, évfolyam. 60. szám Budapest, 1884, Szombat, március I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak Egész évre 14 írt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, kalap-ntoza 16. szám. Norvégiából. Nyáron Norvégiába utazni a legújabb európai divat. Sehol több sziget, több tenger­öböl, meredekebb kősziklák, sötétebb fenyve­sek, annyi vízesés, tisztább levegő, színesebb ég, mint ottan. S népe csupa idill : hajósok és halászok, a tenger bajnokai, favágók és pásztorok, csupa telkes gazdák, ur egy se ; imitt-amott egy kis város, benne kereskedők és iparosok, orvosok és ügyvédek képezik a polgárságot, nemes ember nincs az egész or­szágban ; a hivatalnokok és a lutheránus pa­pok képezik az arisztokráciát; katonatisztek és hadsereg, hajóhad s tengerész-tisztek alig ta­láltatnak. Szegénységet e nép nem ismer, nagy vagyona kevés embernek van, irni-ol- vasni tud minden ember s szabad mindenki, ki e földön született. A demokrácia Norvégiá­ban nagyobb, mint Amerikában s a független­ség Svájcéhoz hasonló. Békében és boldogság­ban éltek a norvégek, a világ és a história által elfelejtve. E különös, minden többi társadalomtól Európában elütő viszonyok aként fejlődtek, hogy Norvégia századok óta királyság volt királyok nélkül. Előbb Dániához tartozott s a király Koppenhágában székelt, Norvégiával ke­veset törődött, csak kinevezte oda a hivatalno­kokat ; most hetven év óta Svédországgal van perszonális unióban s a királyi udyar Stock­holmban lakik az arisztokratikus svédek kö­zött. Norvégia lakosai pedig dánok s a své­deket mindig gyűlölték, mert soha más há­borujok nem volt és nem is lehetett, hanemha Svédországgal. E csendes hazából most már régebben, éles konfliktusról érkeztek hírek, mely a kor­mány-staatsrath és az országgyűlés — stor­thing — között kitört s elébb a miniszterek vád alá helyeztetésével kezdődött, jelenleg pe­dig a miniszterelnöknek a birodalmi törvény­szék által hivatalvesztésre és 18,000 tallér birságra elitéltetésével végződött. Azaz hogy dehogy végződött, folytatódik. Csakhogy immár maga Oszkár király foly­tatja a harcot Dahl ügyvéd, Björnsterne Björn- son költő és az egész storthing ellen. Le­ment Khristianiába udvart tartani, egész csa­ládját magával vitte és a trónörököst is oda citálta, hogy országát kibékítse s magának és a dinasztiának pártot gyűjtsön. Debuisset pridem. Mert a viszály veleje az, hogy királyság maradjon-e Norvégia vagy sem? A norvég ra­dikálisok azt találják, hogy nekik a király is fölösleges, kit soha sem látnak s az unió Svédországgal sem kell nekik. Respublikát akarnak, hiszen minden intézményük s az egész társadalom republikánus. E végből a storth ng többsége elhatá­rozta: 1. hogy a királyi kormány, a minisz­terek az országgyűlésből kizárassanak; 2. hogy esküdtszékek s ne többé királyi bírák ítélje­nek ; 8. hogy a lelkészeket ne a kormány ne­vezze ki, hanem a nép válaszsza. 4. hogy az állandó hadsereg föloszlattassék s ahelyett nemzetőrség alakittassék és államköltségen föl- fegyvereztessék. A kormány e főbb pontokban a ki­rályi hatalom megszüntetését vélte láthatni s a nép felfegyverzésében a forradalom előkészí­tését s az unió fölbontását. Nyilván a minisz­térium nem tévedett az ellenzék intencióira nézve. Tehát a koronának a storthing végzései­nek nem-szentesitését ajánlotta. S Oszkár ki­rály vétót mondott kétszer s harmadszor is. A norvég alkotmány egyik — vitás — pontja azonban csak kétszeri vétójogot ad a király­nak, ha az országgyűlés háromszor határoz egyformán, a határozat törvényerővel bir. Csak az nem bizonyos, hogy az alkotmányváltozta­tásra is kitérj ed-e ez a korlátozás vagy sem, mert ha igen, akkor a storthing háromszoros határozatával magát a királyságot, sőt magát az államot is eltörölhetné s Norvégiát kerüle­tekre feloszlathatná, amint azt a szélső radi­kálisok óhajtják is. A miniszterek ily módon a királynak ajánlották, hogy harmadszor is éljen vétó-jo­gával s ezért „alkotmánysértésért* beperel­telek. A birodalmi törvényszék kétharmad rész­ben a storthing által választatván, a per ki­menetele kétes nem lehetett. De itt ismét föl­merült az a kérdés, hogy e törvényszék il­letékessége mire terjed ki: fegyelmi biróság-e az, vagy politikai?A kormány az elsőt állítja, a storthing az utóbbit. Hetekig tartattak a vád- és védbeszédek, mig végre törvényszék döntött Selmer minisz­ter vagyis a király ellen. 1 „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. 1 kozmopolitákhoz. (Szatíra.) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Bölcsek, tudósok, gúnyos versirók, Kik Üldöztétek a táblabirót, Kik azt hánytátok nemzetem szemére, Hogy szelleme avult már, rossz a vére ; Sok századot henyélve átaludt, S habár íölébredt, csak pipázni tud ; Szidván a kormányt és a trafikot, Eldínomdánomozza a napot; Erénye a zsinóros szűk ruha, Fokos hozzá az argumentuma ; Sarkantyú, kostök, pödiött nagy bajusz, Ez jelleméhez a főkalauz ; Dicső vitézek, drága honfiak, Ti ellenségi minden ósdinak, Kik hirdettétek úton-útfelen, Hogy a magyar vad, durva, féktelen, Hogy a magyar, ha a fejére áll is, A mig magyar, — antidiluviális: örvendjetek, hozsánnát zengjetek, A nemzet teste többé nem beteg ; A régi bajnak híre-hatnva sincs, Lehullt kezéről a szégyen-bilincs; Az ősmagyar kipusztult; csoda volna, Ha még irmagja itt-ott kóborolna ! Vádoltatok, hogy barbárok vagyunk, Hogy a század mögött elmaradunk ; Hogy, bár kicsit kezdünk már hajlani, Bennünk azért sok még a hajdani, S a múlt bálványa bár kopik s meging, De még szivünkben élnek őseink; Hogy elsziveljük bár a gyári füstöt, A szemfényvesztést, a modern ezüstöt; Mégis sóhajtunk egy-egy várromon, Letűnt világok emlékárnya nyom, Siratjuk a hős vértanú-apákat: Vádoltatok...s a vád fejünkre támadt! De, hála! ennek immár nincs nyoma, A tegnaphoz nem hasonlít a ma; Most telhetik hát bennünk kedvetek : Kicsiszoltátok jól a nemzetet! A szózatot megérté Hunnia, Hogy önmagát meg kell tagadnia, Mert minden, a mi pusztán nemzeti, Konok maradiságát hirdeti. Lerombolá az ős korlátokat: Adózik a nemes, a nép szabad; Minden jogot, ereklyét megcibált, Hogy elmondhassa, mily emancipált! Gúny tárgya lett a tiszta elvhüség, Vásári cég a szabadelvüség; A szent szabadság monopólium, Melyet titokban termesztnek falun, De nyíltan árulnak a városokban, Hogy híre menjen a német lapokban! A büszke főur szánt-vet és kapál, Saul megfordult, lett belőle Pál; Az ősi portákat vasút szeli, Megyék hatalma már csak — egyszeri ; A szolgabíró úr nem kis-király, Polgár urak szolgálatában áll. A rang, a címer nem ősrégi jog, Fakó lom, melyen fél forint kifog; A kard, a kacagány, a cifra mente Farsangi dominó nagy ünnepekre, A kutyabőrt, a rozsdás fringiát Lenézi a legrongyosabb diák, Ki, ha tud kereskedni egy kicsit, Hazája zsírján bizton meghizik. A tudománynak palotája van, Művészetünk „virágzik“ boldogan ; Költőkre is felszállt az ázsió, A publikum már nem makacs dió, Melynek, ha engedett kemény feje, Gyümölcse mindig tönkre ment vele; Felolvasásra jár a honleány, Kit otthon elgyötört a sakk-talány ; S van olyan is, ki könyvet néha vészen, Kivált karácson táján — diszkötésben. Megnyílt előttünk a világpiac, Bőrünkre alkuszik nem egy pimasz, S a min mi olcsó szerrel túladánk, Azt más alakban drágán sózza ránk ; Vannak papírjaink, van hitelünk, Európa barátkozik velünk, Egy egy turista olykor észrevesz, S e kegy örök hálara kötelez; Amink van, dicsekedve mutogatjuk, Egy jó szóért egész lelkünket adjuk; lm’, itt az érdem, a nagy haladás : Egy ország, melyben nincs rossz aratási Mikor búzánkat megevé a rozsda, S alólunk a tanyát a viz kimosta, Mi táncra perdülünk még akkor is, Mert nemzetünk egy jobb jövőbe hisz; S ha néha tán érzékeny veszteség ér, Megnyugtat a szilárdan álló cégér; Nevünk körül fogy a moh, a penész, Mai számunk 12 oldalt tartalmas.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék