Budapesti Hírlap, 1884. október (4. évfolyam, 271-301. szám)
1884-10-18 / 288. szám
IV. évfolyam, 288. szám. Budapest, 1884. Szombat, október 18.Budapesti Hirlapp Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Cinkánl Jánef. erkesztSaégia kiadóhivatal: IV. kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Kormánybiztost a rendőrségnek. Ki az a Jekelfalussy? Ki az a Thaisz? Egyik miniszteri tanácsos, a másik főkapitány, amaz főnöke az államrendőrségnek, emez főnöke a budapesti állami rendőrségnek, ők ketten, együttesen és különvéve, felelősek mindazokért a hajmeresztő botrányokért és korrupcióért, melyek a fővárosi rendőrségnél végre napvilágra jöttek. Végre, valahára ! Nem Baczakó, Somogyi, Minorich, Daczó, Bleyer stb. okai a mélységes romlottságnak, ezek egyesek, kerekei a gépezetnek, az egész szervezet meg van rothadva és bomolva. Okai azok, kik évtizeden túl élén állnak a rendőrségnek. Mert, vagy oly egy ügyilek, hogy sejtelmük sem volt a dolgokról, mik alattuk történnek és legkevésbé ismerték saját embereiket, kiket Jekelfalussy nevezett ki, és Thaisz dirigált, vagy pedig nekik ilyen rendőrség kellett és ilyen szervezet. Tertium non datur. És ha ők évtizedes rendőrfőnöki minőségükben ártatlanok, mint valamely szűz lány, és nem tudtak semmit arról, mi körülöttük történik és alantasaik által elkövettetik, akkor ők a legképtelenebb emberek s legkevésbbé alkalmatosak a vizsgálat vezetésére oly alantas közegeik ellen, kikért ők tartoznak felelni a miniszternek és az országnak; ha pedig nem egész ártatlanok ők sem, ha csak tűrték e rettenetes állapotokat s hagyták elharapózni oly sokáig, akkor a legkevésbbé illetékesek a vizsgálat vezetésére, mely , mindenképen ellenök, az ő hivatalos működésük eredményei ellen van intézve. Ez oly világos, mint a kétszer kettő négy. És oly bizonyos, hogy ma még senki sem tudhatja, ki a vétkes, ki nem? A korrupció szálai elvezethetnek a belügyminisztérium rendőri osztályába, mely a főkapitánysággal oly szoros összeköttetésben állott évekig és áll mai napig. Onnan ide, innen oda téretnek át a rendőri hivatalnokok, s az ügydarabok. Ha a fél testem beteg, a másik fél testem nem lesz egészséges. És most, Jekelfalussy bírája Thaisznak vagy Thaisz bírája Jekelfalussynak ? S ki vizsgálja mind akettőnek viselt dolgait, az övékét és alantasaikét? Majthényi? Tisztelet Majthényinek, ki a Tisza megbízásából és felbátorítva a miniszter által — oly erélyesen látott a nyomozáshoz: de mi ő ? Rendőrtanácsos. Tehát alárendeltje Thaisznak és Jekelfalussynak. És kollegája a többi rendőrtanácsosnak, osztálytanácsosnak, titkárnak és fogalmazónak, kik Magyarország és Budapest hires policáját vezetik. Lehetetlen, hogy teljes elfogulatlan és kíméletlen legyen, úgy, amint kell. De nem is rendelkezik a szükséges teljhatalommal. Jelentéseit Thaisz revideálja s Jekelfalussy szuperrevideálja, kik az ő főnökei. Ezek ellen óvakodni fog kutatni s jegyzőkönyveket felvenni, mert hátha nem sül ki semmi, hogy álljon szembe főnökeivel? Ide kormánybiztos kell. Teljhatalmú ember, ki a miniszteri tanácsost is kihallgathatja. De ez sem elég. Törvényszék kell a kormánybiztos mellé, a nyomozást tegye ez, a vizsgálatot végezze a vizsgálóbíró. A legügyesebb vizsgáló biró Budapesten s kinek jelleméhez árnyéka sem fér a gyanúnak, kit intimidálni se lehessen. Azért van bírói függetlenség a világon, hogy ily esetekben, midőn az állam hivatalnokai képeznek bandát s a minisztérium maga sem maradhat közömbös, mivelhogy felelős , a bűnvizsgálat pártatlanul és szigorral keresztülvitethessék. Ezt a rákfenét ki kell irtani gyökerestől. Nekük nem újság, az egész főváros, minden boltos és minden kofa, minden vendéglős és szatócs tudja tapasztalásból, hogy a fővárosi rendőrség zsarol. Évek óta közbeszéd tárgya, hogy a hamis játékosok hatósági engedéllyel s rendőri oltalomban tartják bankjaikat s a hivatalnokok osztoznak velök a nyereségen, ha nem igy volna, nem űzhetnék mesterségüket oly nyilvánosan. Hogy a közerkölcsiség mély hanyatlása, a nőcsábitás és az utcai, korcsmai és kávéházi jelenetek szemérmetlensége Budapesten azért oly nagy fokú, mert kerítőnők és rendőrség egy gsejtet folytatnak s a társüzletből élnek, régen köztudomású dolog. Hogy szabad lopás van Budapesten, a tapasztalás elégszer megmutatta. De hogy rendőrök és rendőrhivatalnokok orgazdákkal és zsebtolvajtársulatokkal szövetkezve vannak akként, hogy a tolvajok lopjanak felibe a rendőrségnek, az némileg újság, azt még sem hittük volna, s mindenesetre igen érdekes hallani, hogy a rendőrség elfogat egy ügyes zsebtolvajt azért, mert vele nem felezett becsületesen, de miután ez javulást ígért, ismét hirtelen szabadon bocsátja, hogy a szép vasárnapon a városligeti I „BUDAPESTI HÍRLAP tárcája. A nemzetek napjaimból. — Emlékezések 1848 ból. — (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Jós szellem szállta-e meg krónomat, miden a múlt izgalmas napokban a veszélyt jegyzem föl gyógyszerül a gyarló lelkűek számára? Nem tudom. De annyi igaz, hogy a veszély nemsokáig váratott magára. Október 18- a vala. Tömérdek nép gyűlt a Dunapartra a kereskedelmi épület (régi Lloyd) elé. A Dunán gőzös kürtőlé füstölgött, mely egy honvéd zászlóaljat vala fölfelé viendő. A zászlóaljjal Kossuth Lajos szállt a hajóra, lengő fekete tollú pörge kalappal, honvéd öltönyben. „Éljenek“ harsogása rezgető a levegőt. Az égből sűrű, finom eső permetezett alá. A hajó füttyentett, indult söntudatos büszkeséggel basszá a hullámokat Remény és áldás sóhajai lengedeztek utána. Áldás jelének vették sokan az esőt is. A kocka el volt vetve. Kossuth indult Bécs alá.* Csípősen hűvös szél fujdogált a Dunaparton, ahová századunk egy szakaszát éji őrizetre rendelték, hogy vigyázzunk — állítólag az Esterházy herceg fraknói várából került — két ágyúra, melynek rendeltetése lett volna a felső Dunáról netalán érkező ellenséges hajókra lődözni. Igen, mert ekkor már úgy állottak a dolgok, hogy a császári katonaság a magyarok ellensége volt. Miaumilliijj Mióta Jellacsics megtette a hires frankenbewegungot Győr felé s mióta a kormányrudat a honvédelmi bizottság tartotta kezében, mióta Kossuth Lajos, mint e bizottság elnöke, teljes erélylyel, hatalommal vezette az ügyeket, azóta arcot változtatott minden. Elfordult tőlünk a remény és nyugodt polgári élvezet nyájas mosolya ; felénk fordult a harci veszedelem marcona ábrázata. S a polgárság hangulata is nagyot változott: mindenki elszánttá, harciassá lön; mindenki kész vala szembe szállni a veszedelemmel, — kivévén természetesen a titokban sompolygó álnok kémeket, kik már most kezdték elvetni a magot mindenfelé, melynek felburjánzása után majdan bőven arathassanak. S voltak elegen, kik — később — bőségesen arattak. Éji tanyánk a kereskedelmi épületben, az úgynevezett kaszinóban, illetőleg annak kávéházában valt. (Most a Hüttl-féle porcellán-kereskedés.) A parti őrökhöz majd egyik, majd másik osont ki nemzetőreim közül mindenféle ürügy alatt. Többnyire azt mondogatták, hogy mennek nézni segíteni, hát ha nekik jobb szemök van, mint a kirendelt őrsnek, s valamit talán ők fedözhetnének föl! Mennyi része volt ez izgatott készségben a félelemnek vagy harcvágynak, ki tudná megmondani? Annyi bizonyos, hogy tisztességes mennyiségű fekete kávé fogyott el, részben a hadnagy számlájára. Mindemellett is legtöbb emberemet elnyomta az álom, mikor már Budavár tornyán elkongott az éjfél órája. Ki széken, ki a billiárdon, ki alatta foglalt helyet nyugtalan szunynyadása számára. Volt egy-egy óra, hogy csak egymagam bámultam az égen pislogó csillagokat a terem ablakából. Egy és két óra közt lehetett az idő, mikor egyik vitézem hirtelen felébred, szemeit dörzsölve körültekint s engem megpillantva, egyenesen hozzám lép, titokszerüen suttogó hangon mondván: „Hadnagy uram! rosszat álmodtam.- Ekkor gyanakodó szemét, mint félénk gyermekek szokták, a terem egyik sötét zugától a másikra vető s nagyot sóhajta. „Mi baja?“ — kérdezem. — „Talán csak nem ijed meg egy álomtól, mikor mellette van a fegyvere!“ „Oh, a fegyver!“ — nyögő halkan a polgártárs. — „Ez a mi veszedelmünk. Fegyvert fogtunk kevesen — sok ellen ! Meglássa, végünk lesz. Azt álmodtam, hogy ezt a várat ostromolták, lődözték, bombázták. Égett minden! Összeomlott minden! Oh istenem, mi vár reánk!“ „Ugyan hagyja azt a babonás félelmet, így megijedni egy álomtól! Asszonyhoz sem illik mai nap a félelem, legkevésbb a férfiúhoz, kinek fegyver van a kezében. Nem kell csüggedni. Jó lesz még minden.“ — Ekkor igyekeztem biztatni a nemzetőrt, ki csak most ocsúdott föl egészen álmából. „Igaza van?“ Szólt neki bátorodtam „Csüggedni? Dehogy csüggedek! Még akkor is jóra fordulhat minden, ha összelődözik ezt a várat De hát nagyon sajnálnám mégis. Ez nyugtalanít?“ Emberemnek ez álomlátása, ha mást nem, annyit mindenesetre bizonyított, hogy a haza sorsáért való érdeklődés már áthatotta lelkét, hogy álmaiba is beszövődött a nyugtalanító aggodalom. Önkénytelenül eszembe jutottak Trefort Ágost szavai, melyeket pár hónappal ezelőtt ejtett mint Mai Mimank 14 oldalt tartalmú. OrVUlmimnMMURMWMNMCaMSMMWMimMMULI«« «UHU