Budapesti Hírlap, 1885. február (5. évfolyam, 32-58. szám)

1885-02-14 / 44. szám

V. évfolyam. 44. sz. Budapest, 1885. Szombat, február 14. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám óra helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Apponyi diadala. Apponyi Albert mindig nagyobb lesz s túlszárnyalta ma Tisza Kálmánt. Be­széde esemény. A kormány főrendiházi ja­vaslata alkalmasint meg fog bukni. Az ellenzék bátor s pártja a mágnások közt nőttön nő, a kormánypárt kishitű, és Ti­sza ingerült és ingatag. Apponyi Albert pedig az ellenzék vezére az alsóházban és az országban. Ünnepelt férfiú az ariszto­kráciában és a népnél, legünnepeltebb az alsóházban. Hiába kisebbítették, gyanúsították és rágalmazták rendszeresen a kormánypár­tiak, s áskálódtak ellene folytonosan; hiába cselekszik ezt szüntelen a kormány­­párti lapok napról-napra, nem képesek rajta kifogni. Szól és — dissipati sunt. Hiába igyekszik Tisza a parlamentben vele versenyezni, a többség Tiszáé, Apponyié a lelkesedés. De Apponyi sem győzött még úgy soha mint ma. A fiatal államférfiú kitűnt, mint Napoleon Marengónál. Egy új kor­szak hajnalát látjuk. Az ifjú konzervatív, az ősi ariszto­krata család ivadéka, a demokrácia jogát védte a választásban, az arisztokrácia jo­­­gát védte a kinevezések ellen. Szerencsé­sebb álláspontot nem találhatott volna, hogy ellenségeit lefegyverezze s barátait lekötelezze. A hatalom megtagadja a nép jogát részt venni a törvényhozás második fórumának tanácsában, s ugyanaz a hata­lom elkobozza az arisztokrácia jogát, mely idáig a kormánytól függetlenül gyakorolta­­a legiszlációt a főrendiházban, s e hata­­­lom a maga számára vindikálja e jogot, •hogy törvényhozást ezentúl a saját embe­rei által gyakoroltasson az országgyűlés­­ez állandóbb jellegű kamarájában. S ezt nevezik liberalizmusnak. Az el­lenzéknek könnyű ezt megcáfolni, Szilá­gyi, Irányi, Helfy kimutatták, hogy ez a reform nem szabadelvű, de autokratikus, Apponyi azonban eltalálta a közhangula­tot a nemzetben osztálykülönbség nélkül, mely kinevezett felsőházat nem akar, inkább maradjon a régi. Mi voltunk elsők, és a hírlapok kö­zött egyedül állottunk, midőn a kormány tervét olvastuk, kik a régi főrendiház válto­­­­zatlan megtartását hangoztatták. Ma re­ményünk van, hogy óhajtásunk teljesedni fog s alkotmányunk nem lesz ok nélkül felforgatva. Apponyi Albert ugyan, mint Szilágyi, Andrássy és Iványi a főrendiházat refor­málni s részben megyei választásokra fektetni óhajtják, de ők nincsenek kor­mányon s nem az ő javaslataik felett dönt az országgyűlés, hanem a kormány javas­lata felett. Ha ez elbukik, marad a régi közjog. Ez önként következik. Hogy pedig a javaslat bukjék, abban nagy része lesz Apponyi mai fényes be­szédének. () felvillanyozta, elragadta az ellenzéket, azt mely a padokon ült és azt, mely a karzaton hallgatta. Ott volt a főrendiház együtt a képviselőház kar­zatán, hallotta Apponyit beszélni, látta a képviselőházat tapsolni. A tüntetés párat­lan volt és szólt Apponyinak és szólt Tisza ellen. A kormánypárt konsternációja akkora jön, hogy alig bírta összeszedni magát egy gyönge ellentüntetésre, s a miniszterelnök, mintha elvesztette volna a ház feletti uralmát — a minthogy ön­uralmát el is vesztette — hiába küzkö­­dött sokáig az áramlat ellen. S miért oly gyönge a hatalmas Tisza ? Mert a kormányjavaslat nem kell senkinek, a saját pártjának sem. Igény­telenségből szavaz rá tábora, mely fegye­lemhez van szoktatva, de szívesebben el­ejtené a javaslatot. Mindenki tudja, hogy Tiszának erre is többsége van a képvi­selőházban, de azt sejti mindenki s maga a miniszterelnök is érzi, hogy a főren­deknél megbukhatik, sőt valószínűen meg is bukik. Tehát, már tegnap Tisza bejelentette az alsóháznak, hogy a részleteknél haj­landó engedményeket tenni a felsőházban. Minő engedményeket? Vigyázzon, nehogy azt feleljék neki, mint mikor a kívánt engedményeket megadta a zsidó házas­ságnál is, hogy „már késő.“ Jobb volna előre megkötni a komprommisszumot, mielőtt a főrendek a javaslat elvetésére szövetkeztek, vagy még jobb lenne visz­­szavonni a javaslatot. Egy xenophoni visszavonulás gyakran nem szép, de hasznos. És ma még lehetne liberális módon megokolni, hogy a mi­nisztérium inkább semmint a konzervatív mágnásoknak és ultramontán papoknak reakcionárius engedményeket tegyen, s ily elvtelen módon szerezzen magának több­séget — pedig tehetné —, s inkább sem­mint saját véleményét a főrendiházra erőszakolja, amint módjában lenne: mint valódi szabadelvű a törvényjavaslathoz nem ragaszkodik, s azt visszaveszi. Tisza ezt a képviselőházban a többségtől kö­rülvéve éljenek közt bejelenthetné, mint a hatalom nemes gyakorlásának példáját s a „Nemzet“ és „Pester Lloyd“ megma­gyaráznák a közönségnek, hogy ez a libe­rális politika követelménye. S ha ma a riadó éljenek Apponyinak azt jelentették „éljen az Apponyi kormány!“ és a mi­niszterelnök szóhoz nem jut hatása annyit tett, hogy „le a Tisza kormánynyal:“ a szabadelvű párt a félelmes törvényjavas­latot, mely válságot rejthet méhében, el­ejtvén, a Tisza kormányt megerősítheti újra, s éltetheti Tiszát demonstrative Apponyi ellen akként, hogy megbukott a főrendiházi reform, de áll a kormány s Apponyi még nem lesz miniszter. Ha azonban Tisza hibát hibára el­követ, a­milyen hiba volt a polgári há­zasság törvényjavaslata, hiba az anti­­agrárius politika, és hiba a főrendiházi reform, akkor ne sok hiba következzék már, mivel így a képviselőválasztások sem segíthetnek, és a száz főnyi majori­tás majd nem lesz elég. Apponyi pedig csak egy ember ugyan, és nem parancsol senkinek, pártja ki­sebbség, és hírlapja egy sincs, lehet őt gáncsolni, és vádakat kitalálni ellene pa­lám et publice, udvarnál, püspököknél, mágnási körökben, képviselőházban, sajtó­ban minden alkalommal, mégis Apponyi félelmes ellenfél marad, mert nagy lélek lakik benne. Tisza Saul király a trónon, Apponyi Dávid a pusztában. A nép szive vele van, s elérkezik az idő, mikor az Úr prófétája őt felkeresi, hogy felkenje a nemzet ve­zérévé. Mai számunk 14 oldalt tartalmaz. Apponyi Albert gr. beszéde. (Bő kivonatban.) Az előadó végszavaiban utalt arra, hogy a fő­rendiházi reformmal történeti jogok elvételéről és uj jogok osztásáról van szó. Ha ez áll, bizonyos ag­godalommal kell foglalkoznunk a kérdéssel. Évezre­des alkotmányunk egy tényezője forog kérdésben s igaz bár, hogy az reformra érett, szóló nem tehet róla, midőn a tárgy nagysága és félelmes természete elfogulttá teszi. De a feladatot megkönnyíti, hogy bizonyos alapelvekre nem igen van eltérés, nevezetesen meg­egyeznénk abban, hogy radikális új alkotást nem óhajtunk, hogy a létező, amennyiben életképes, fen­­tartandó s hozzáveendi mindazt, amit a fejlődő kor kíván. Szóló nem osztozik azon felfogásban, mely egy felsőkamarát azért tűr meg, mert éppen már van, s mert eltávolítása nagy nehézségekbe ütközik. A felsőház nem cifraság, hanem igen lényeges funkció vár rá, mely e szóban foglaltatik össze: kor­­rektívum. Valamely nemzet létezésének alapfeltétele az önrendelkezési joga, akaratának érvényesítése, de ez akarat csak a népképviselet útján érvényesül. E képviseletnek azonban még vannak hiányai, s e te­kintetben szóló nem tartja kielégítőnek, ha a felső­ház úgy jellemeztetik, hogy az a mérséklő tényező legyen, szóló a korrektívum fogalmát általánosság­ban érti, akkép, hogy a­midőn a képviselőház hibát követ el s midőn e hibák úgy irányulnak az általa formailag képviselt nemzetnek közszabadsága ellen, mint irányultak annak úgynevezett konzervatív ér­dekei ellen, hogy ilyent a felsőháznak mindkét irány­ban korrektivummal kell szolgálnia. Megtörténhetik, hogy a képviselőház akarata csak a többség, a pártabszolutizmus formájában je­lentkezik, hogy nem tükrözi vissza a nemzet igaz akaratát, mely lehet múlékony felhevüléseknek szü­leménye. Mindez obszervációkkal szemben szükség van a korrektívumra s szóló szerint ez nem is ké­pezheti a nemzet akarata érvényesülésének folytonos akadályát. Mert arról van szó, hogy a képviselőház megállapodása újabb diskusszió tárgyává tétetik, s­ hogy az érvek minden irányú megvitatása után tör­ténjék az eldöntés oly értelemben, mely a nemzeti közérzületnek jobban megfelel. (Helyeslés a balol­dalon). A felsőház helyes működésének garanciáját a helyes összeállításban látja szóló. Alapelvül állítandó fel, hogy az független legyen minden irányban . (Helyeslés a baloldalon,) úgy felfelé, mint lefelé. Második követelménye, hogy az új felsőház össze­állításában kifejezése legyen az univerzális felfogás­nak. Ezt nem lehet bizonyos érdekkör, osztály vagy partikuláris tényezőkből összealkotni, kell, hogy mindama erők felhasználtassanak, melyek hivat­­ják a nemzet lelkiismeretét képviselni. Harmadik

Next