Budapesti Hírlap, 1885. február (5. évfolyam, 32-58. szám)
1885-02-14 / 44. szám
V. évfolyam. 44. sz. Budapest, 1885. Szombat, február 14. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám óra helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Apponyi diadala. Apponyi Albert mindig nagyobb lesz s túlszárnyalta ma Tisza Kálmánt. Beszéde esemény. A kormány főrendiházi javaslata alkalmasint meg fog bukni. Az ellenzék bátor s pártja a mágnások közt nőttön nő, a kormánypárt kishitű, és Tisza ingerült és ingatag. Apponyi Albert pedig az ellenzék vezére az alsóházban és az országban. Ünnepelt férfiú az arisztokráciában és a népnél, legünnepeltebb az alsóházban. Hiába kisebbítették, gyanúsították és rágalmazták rendszeresen a kormánypártiak, s áskálódtak ellene folytonosan; hiába cselekszik ezt szüntelen a kormánypárti lapok napról-napra, nem képesek rajta kifogni. Szól és — dissipati sunt. Hiába igyekszik Tisza a parlamentben vele versenyezni, a többség Tiszáé, Apponyié a lelkesedés. De Apponyi sem győzött még úgy soha mint ma. A fiatal államférfiú kitűnt, mint Napoleon Marengónál. Egy új korszak hajnalát látjuk. Az ifjú konzervatív, az ősi arisztokrata család ivadéka, a demokrácia jogát védte a választásban, az arisztokrácia jogát védte a kinevezések ellen. Szerencsésebb álláspontot nem találhatott volna, hogy ellenségeit lefegyverezze s barátait lekötelezze. A hatalom megtagadja a nép jogát részt venni a törvényhozás második fórumának tanácsában, s ugyanaz a hatalom elkobozza az arisztokrácia jogát, mely idáig a kormánytól függetlenül gyakoroltaa legiszlációt a főrendiházban, s e hatalom a maga számára vindikálja e jogot, •hogy törvényhozást ezentúl a saját emberei által gyakoroltasson az országgyűlésez állandóbb jellegű kamarájában. S ezt nevezik liberalizmusnak. Az ellenzéknek könnyű ezt megcáfolni, Szilágyi, Irányi, Helfy kimutatták, hogy ez a reform nem szabadelvű, de autokratikus, Apponyi azonban eltalálta a közhangulatot a nemzetben osztálykülönbség nélkül, mely kinevezett felsőházat nem akar, inkább maradjon a régi. Mi voltunk elsők, és a hírlapok között egyedül állottunk, midőn a kormány tervét olvastuk, kik a régi főrendiház változatlan megtartását hangoztatták. Ma reményünk van, hogy óhajtásunk teljesedni fog s alkotmányunk nem lesz ok nélkül felforgatva. Apponyi Albert ugyan, mint Szilágyi, Andrássy és Iványi a főrendiházat reformálni s részben megyei választásokra fektetni óhajtják, de ők nincsenek kormányon s nem az ő javaslataik felett dönt az országgyűlés, hanem a kormány javaslata felett. Ha ez elbukik, marad a régi közjog. Ez önként következik. Hogy pedig a javaslat bukjék, abban nagy része lesz Apponyi mai fényes beszédének. () felvillanyozta, elragadta az ellenzéket, azt mely a padokon ült és azt, mely a karzaton hallgatta. Ott volt a főrendiház együtt a képviselőház karzatán, hallotta Apponyit beszélni, látta a képviselőházat tapsolni. A tüntetés páratlan volt és szólt Apponyinak és szólt Tisza ellen. A kormánypárt konsternációja akkora jön, hogy alig bírta összeszedni magát egy gyönge ellentüntetésre, s a miniszterelnök, mintha elvesztette volna a ház feletti uralmát — a minthogy önuralmát el is vesztette — hiába küzködött sokáig az áramlat ellen. S miért oly gyönge a hatalmas Tisza ? Mert a kormányjavaslat nem kell senkinek, a saját pártjának sem. Igénytelenségből szavaz rá tábora, mely fegyelemhez van szoktatva, de szívesebben elejtené a javaslatot. Mindenki tudja, hogy Tiszának erre is többsége van a képviselőházban, de azt sejti mindenki s maga a miniszterelnök is érzi, hogy a főrendeknél megbukhatik, sőt valószínűen meg is bukik. Tehát, már tegnap Tisza bejelentette az alsóháznak, hogy a részleteknél hajlandó engedményeket tenni a felsőházban. Minő engedményeket? Vigyázzon, nehogy azt feleljék neki, mint mikor a kívánt engedményeket megadta a zsidó házasságnál is, hogy „már késő.“ Jobb volna előre megkötni a komprommisszumot, mielőtt a főrendek a javaslat elvetésére szövetkeztek, vagy még jobb lenne viszszavonni a javaslatot. Egy xenophoni visszavonulás gyakran nem szép, de hasznos. És ma még lehetne liberális módon megokolni, hogy a minisztérium inkább semmint a konzervatív mágnásoknak és ultramontán papoknak reakcionárius engedményeket tegyen, s ily elvtelen módon szerezzen magának többséget — pedig tehetné —, s inkább semmint saját véleményét a főrendiházra erőszakolja, amint módjában lenne: mint valódi szabadelvű a törvényjavaslathoz nem ragaszkodik, s azt visszaveszi. Tisza ezt a képviselőházban a többségtől körülvéve éljenek közt bejelenthetné, mint a hatalom nemes gyakorlásának példáját s a „Nemzet“ és „Pester Lloyd“ megmagyaráznák a közönségnek, hogy ez a liberális politika követelménye. S ha ma a riadó éljenek Apponyinak azt jelentették „éljen az Apponyi kormány!“ és a miniszterelnök szóhoz nem jut hatása annyit tett, hogy „le a Tisza kormánynyal:“ a szabadelvű párt a félelmes törvényjavaslatot, mely válságot rejthet méhében, elejtvén, a Tisza kormányt megerősítheti újra, s éltetheti Tiszát demonstrative Apponyi ellen akként, hogy megbukott a főrendiházi reform, de áll a kormány s Apponyi még nem lesz miniszter. Ha azonban Tisza hibát hibára elkövet, amilyen hiba volt a polgári házasság törvényjavaslata, hiba az antiagrárius politika, és hiba a főrendiházi reform, akkor ne sok hiba következzék már, mivel így a képviselőválasztások sem segíthetnek, és a száz főnyi majoritás majd nem lesz elég. Apponyi pedig csak egy ember ugyan, és nem parancsol senkinek, pártja kisebbség, és hírlapja egy sincs, lehet őt gáncsolni, és vádakat kitalálni ellene palám et publice, udvarnál, püspököknél, mágnási körökben, képviselőházban, sajtóban minden alkalommal, mégis Apponyi félelmes ellenfél marad, mert nagy lélek lakik benne. Tisza Saul király a trónon, Apponyi Dávid a pusztában. A nép szive vele van, s elérkezik az idő, mikor az Úr prófétája őt felkeresi, hogy felkenje a nemzet vezérévé. Mai számunk 14 oldalt tartalmaz. Apponyi Albert gr. beszéde. (Bő kivonatban.) Az előadó végszavaiban utalt arra, hogy a főrendiházi reformmal történeti jogok elvételéről és uj jogok osztásáról van szó. Ha ez áll, bizonyos aggodalommal kell foglalkoznunk a kérdéssel. Évezredes alkotmányunk egy tényezője forog kérdésben s igaz bár, hogy az reformra érett, szóló nem tehet róla, midőn a tárgy nagysága és félelmes természete elfogulttá teszi. De a feladatot megkönnyíti, hogy bizonyos alapelvekre nem igen van eltérés, nevezetesen megegyeznénk abban, hogy radikális új alkotást nem óhajtunk, hogy a létező, amennyiben életképes, fentartandó s hozzáveendi mindazt, amit a fejlődő kor kíván. Szóló nem osztozik azon felfogásban, mely egy felsőkamarát azért tűr meg, mert éppen már van, s mert eltávolítása nagy nehézségekbe ütközik. A felsőház nem cifraság, hanem igen lényeges funkció vár rá, mely e szóban foglaltatik össze: korrektívum. Valamely nemzet létezésének alapfeltétele az önrendelkezési joga, akaratának érvényesítése, de ez akarat csak a népképviselet útján érvényesül. E képviseletnek azonban még vannak hiányai, s e tekintetben szóló nem tartja kielégítőnek, ha a felsőház úgy jellemeztetik, hogy az a mérséklő tényező legyen, szóló a korrektívum fogalmát általánosságban érti, akkép, hogy amidőn a képviselőház hibát követ el s midőn e hibák úgy irányulnak az általa formailag képviselt nemzetnek közszabadsága ellen, mint irányultak annak úgynevezett konzervatív érdekei ellen, hogy ilyent a felsőháznak mindkét irányban korrektivummal kell szolgálnia. Megtörténhetik, hogy a képviselőház akarata csak a többség, a pártabszolutizmus formájában jelentkezik, hogy nem tükrözi vissza a nemzet igaz akaratát, mely lehet múlékony felhevüléseknek szüleménye. Mindez obszervációkkal szemben szükség van a korrektívumra s szóló szerint ez nem is képezheti a nemzet akarata érvényesülésének folytonos akadályát. Mert arról van szó, hogy a képviselőház megállapodása újabb diskusszió tárgyává tétetik, s hogy az érvek minden irányú megvitatása után történjék az eldöntés oly értelemben, mely a nemzeti közérzületnek jobban megfelel. (Helyeslés a baloldalon). A felsőház helyes működésének garanciáját a helyes összeállításban látja szóló. Alapelvül állítandó fel, hogy az független legyen minden irányban . (Helyeslés a baloldalon,) úgy felfelé, mint lefelé. Második követelménye, hogy az új felsőház összeállításában kifejezése legyen az univerzális felfogásnak. Ezt nem lehet bizonyos érdekkör, osztály vagy partikuláris tényezőkből összealkotni, kell, hogy mindama erők felhasználtassanak, melyek hivatják a nemzet lelkiismeretét képviselni. Harmadik