Budapesti Hírlap, 1885. december (5. évfolyam, 330-359. szám)

1885-12-01 / 330. szám

V, évfolyam. 330. sz. Budapest 1885. Kedd, december f, Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 fiit, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és finnep ntán való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóblvatal: IV., kalap-utca Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. BZ A török bevonulása Kelet-Ruméliába. (A „Budapesti Hírlap“ saját külön tudósit ój ától.) Konstantinápoly, nov. 28. Vájjon meddő-e hát ez a sokat csú­folt konferencia vagy nem ? Ez is csak egy uj kérdés a többi sok meglevőhöz. Az igaz, hogy a szárazföldi öt nagy hatal­masság megegyezett abban, hogy Kelet­it umélia status quo ante-ját vissza kell állítani; meg is irta levelét a szultánhoz tegnap, a melyben igy biztatja a padisáht: „Ha felséged külön biztost akar kül­deni a lázadó tartományba, úgy annak most van az ideje, és ha katonai födöze- tet kíván a biztos mellé adni, arra leg­alkalmasabb a jelen perc.* De az angol, hiába olyan parlamentáris nemzet, ellene mond a ötszörös szótöbbségnek ; és a szultán, kérdés, hogy fog-e merni valamit fenni az angollal szemben ? Hiába bizto­sit ják Pétervártól Párisig, hogy lépjen fül végre a bolgár ellen, még mindig re­meg a cselekvéstől; hiába vonult vissza az egész bolgár haderő a szerb harc szín­terére, úgy hogy a töröknek komoly el­lenállástól tartania nem lehet, — a pá­ti ísáh csak húzódozik az akció elől, mert már is ott látja képzeletében a britt vér­tes gályákat, a mint óriás lövegekkel döngetik a Dardanellák várfalait; sót talán azt is megfösti lázas fantáziája, a mint a „Devastation“ és a „Thunderer“ a Jildiz-kjöszk alá úszik, hordva hátán a forgó tornyokat és ezekben a világ leg félelmesebb ágyúit : a „Woolwich- baby“-ket. fi „BUDAPESTI HÍRLAP11 tárcája. Foglyok és sebesültek közt- A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — — Látja, uram, ezt a fiút, — szólt a zimo- r.yi orvos, ki a belgrádi főiskola termeiben rög­tönzött kórházban körülvezetett, — ebben állí­tólag négy golyó van. Kettőt már kivettünk be­lőle, de a másik kettőt nem engedi kivenni. — Miért ? — Azt mondja, hogy ő azt emlékül akarja haza vinni Knyazevácba. — Az igazat megvallva, én nem hiszem, hogy négy golyó volna benne. Annyit nem bir el egy ember. — De ő pontosan leírja, hogy hol vannak a golyók, s ha nincs láza, azzal mulattatja tár­sait, hegy elmeséli nekik a golyók vándorlását testében. — Úgy látszik, ezzel bizonyos fölényt gya­korol társai fölött; quasi henceg a négy golyóval, mely hősiségének bizonyítéka. — Rám is ezt a benyomást teszi. A két kivett golyó sebe nem okoz neki nagyobb fájdal­mat, a csüggedés elhagyta, s most már fölülke­rekedett benpe a Hári János. De kérem, néha annyira viszi, hogy az a barna fiú, a ki ott a Bárókban újságot olvas, szinte röstelli, hogy ő csak egy gyönge szuronydöfést kapott. Hogy akció talán mégis lesz, bizo­nyítja a lázas munka, a melylyel egy bét óta éjjel-nappal erősitik a Dardanellákat és kiegészítik e várak hiányos tüzérségi fölszerelését. E mellett a Kelet-Ruméliába való bevonu­lást olyan csínján, olyan elővigyázatosan rendezi úgy a konferencia, mint a török, hogy alig történhetik olyan precedens, a mely az angol fenyegető akcióját vonná maga után. A kontinens hatalmasságai azt taná­csolták a töröknek, hogy mielőtt a szul­tán biztosa bevonulna Kelet-Ruméliába, küldjön a kormány előre néhány tisztet, a kik mintegy útját fogják egyengetni a biztosnak és mintegy hévmérőül szolgál­hatnak arra nézve, hogy mennyire hült le a bolgár heve. Mindenesetre kényes kérdés: mikép fogják Kelet-Ruméliában az utegyengető török tiszteket fogadni. Mert Battenberg Sándor fejedelem, a ki oly megadón alázatos táviratokat küld a nagyvezérnek, még mindig nem Kelet- Rumélia. Sokan vannak, a kik azt hiszik, hogy az előre küldendő Abro basa és az őt kisérő öt udvari hadsegéd, egysze­rűen „enfant perdu“-k, a kiket a szlávok minden teketória nélkül föl fognak kon- colni. Mások úgy kombinálják, hogy a rumelioták, látva az erőt, a mely a török mögött áll, rögtön átadják a hódolati kenyeret és sót a megjelenő Abro basá­nak, a ki különben, személyes biztonsá­gát őrzendő, magával fog vinni egy kis katonaságot is. A mire aztán nem volna egyéb hátra, mint hogy a kinevezendő császári biztos: Egy nagy terembe léptünk, a hosszú aszta­lon cserepekben szép virágok illatoztak; legalább föl lehetett róluk tenni, de nem éreztük, mert az orvosságszag minden egyebet elnyomott. Itt már súlyosabb sebesültek voltak; nehéz sóhajok zsongásába egy-egy kétségbeesettebb jajkiáltás keveredett. Láztól emésztett katonák hánykolód­tak kínos nyögéssel; nyitott szájjal pihegtek; üveges, merev tekintettel bámultak ránk. Az asztal mellett széken ült egy 18 éves gyerek; gyöngéd fiatal arc, a férfiuság nem gyáva mo­hának legkisebb nyoma nélkül. Feje előre esve, szája nyitva, szemei csukva, mellében hordozta a halált: egy bolgár golyót, melyet Szlivnicánál lőttek beléje. Feküdni nem tud; percei meg van­nak számlálva. Néha föltekint s azt rebegi: vizet. Ez az egész életjel, amit magáról ád. A legtöbb sebesült Szlivnicát emlegeti. E harcokban a szerbek vesztesége 4—5000 ember közt ingadozik, halottakban és sebesültekben. A berctéren járt orvosok állítása szerint, kevés ember sebesült meg halálosana csatákban s csak azért haltak meg mégis oly sokan, mert a sebesülésre nem következett nyom­ban a szükséges orvosi kezelés s az ápolás. Nem számítottak annyi sebesültre, nem volt elég kö­tőszer, nem volt elég orvos és betegszállító. Ha mindez meglett volna, akkor most legalább ezer szerb katonával több volna életben. Egyik szobában valami muzsikus ép félkezé­vel tamburát penget s társai áhítattal hallgatják. Szomorú nóták ezek, -— a szerb is szeret sírva D s e v d e t basa bevonuljon Kelet-Ru­méliába és végezze a pacifikálás és szer­vezés munkáit. Kérdés azonban, hogy, ha a rumelioták nem bántották az utegyen- getőket, ugyanily kedvező fogadtatásban részesitik-e majd Dsevdet basát? Az angol erősen intrigál, biztatja a szlávokat, hogy csak álljanak ellen; a vérszemet kapó bolgárság szóval mondhat az em­berséges Dsevdet basának olyan jó estét, hogy ő excellenciája elfelejti tőle a ke­resztnevét. Nos, ép ezt akarja megakadá­lyozni a konferencia többsége azzal a bölcs intézkedéssel, hogy villámháritóul az öt nagyhatalmasság részé­ről katonai delegáltakat ad a basa mellé. E delegáltak sze­mélyére nézve még csak annyit tudok, hogy Oroszország részéről Csicsagov ezredes és a filippopoliszi főkonzul: Szó­ró k i n vannak kijelölve. E két ur, a cár egyenes parancsára, már ide is érke­zett, hogy az orosz követségnek rendel­kezésére álljon. Csicsagov ezredes, a kivel tegnap hosszasabban beszélgettem, azt hi­szi, hogy bármennyire is bujtogassák a rumeliotákat angol részről, azok nem fog­nak támadást merni, tudva, hogy egész Európát sértik meg, ha kezet vetnek a delegációra. A kontinens katonai képvi­selői mindaddig Kelet-Ruméliában fognak maradni, mig a visszaszervezés meg nem történt, mire aztán a delegáltakat az európai vegyes bizottság váltja föl. Abro basát és a vele menő császári adjutánsokat, mint emlitém, katonaság is fogja kisérni födözetkép, mert ide, ki­vált a legutóbbi napokban, olyan hírek vigadni. Még a vidám nóták elé is megrezdite- nek egy-két mélabus akkordot s csak azután csapnak át a vidámabb szökellésbe. Közbe megint egy melankolikus futam, újra szilajabb csapon- gás, a vége megint sajgó ábránd. A katonák zümmögve, torokhangon dalol­nak hozzá és sűrűbbé teszik a füstöt a folyto­nos dohányzással. „Jön a királyné !“ hangzik egyszerre végig a folyosókon, s a katonák helyreigazítják sap­kájukat, — mert ettől egyik se válnék meg még az ágyban sem. Es jön a szép sápadt asszony ; nem úgy, mint a hogy a királynék szoktak, csak azért, hogy rokonszenvet és hangulatot keltsenek a népben ; hanem mint egy asszony, a kinek érző szív dobog fenséges kebelében, mely fogékony az emberi szenvedések iránt. A királynéból csak a királynői szépség van meg benne ; úgy közelit a sebesültekhez mint egy ápolónő, levest nyújt, hi­deg borogatást tesz az égő sebekre, megsimogatja homlokát a szenvedőnek, vizet itat a szomjassal, szóval tesz-vesz/ápol, foglalkozik a kórházakban napokig, s nemcsak átsétál hideg büszkeséggel, leereszkedő mosolylyal, bogy aztán a szabad le­vegőn ájultan dőljön udvarhölgye karjaiba s ke­resse a flakont. A mi pénze Natália királynénak volt, azt mind elköltötte a sebesültekre. Egyetlen napon 900 inget vett nekik ; udvartartását olyan sze­rényre húzta össze, hogy Belgrád akármelyik jómódú polgári házában tán különben élnek, s Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék