Budapesti Hírlap, 1885. december (5. évfolyam, 330-359. szám)

1885-12-03 / 332. szám

V. évfolyam. 332. sz. Budapest, 1885. Csütörtök, december 3. Előfizetési Árak) Egész évre 14 frt, félévre 7 fet, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon ig. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Gserfaesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. ez Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. A cár napi parancsa. (bp) Szenzációs hir érkezik Pétervárról. A muszka cár megszólalt gacsinai magányából. Kiadott egy napi parancsot, melyben üdvözli ama muszka tiszteket, kik a bolgár hadseregből a ruméliai forradalom után kiléptek, s köszönetet mond nekik a győzelmekért, melyeket az általuk cserben hagyott bolgár csapatok a szerbek fölött kivívtak. r Érdekes a politikai okmány nem került még ki alkotmányos kormányok vörös, kék, zöld és sárga könyveiből, mint amilyen észak despotájának ez a csélcsap nyilatkozata. Már maga a köszönetmondás tárgya elég jellemző. A muszka tisztek oda hagyták Bulgáriát a veszély óráiban, — Sándor fejedelem elnevezte őket szökött katonáknak, amiért a cár viszont a fejedelmet kidobta a muszka tábornokok sorából s elvette tőle egy orosz vadászzászlóalj tulajdonjogát. A fejedelem ezzel nem törődve, egész erélylyel serege szervezéséhez látott, heteken át éjt napot egygyé tett, hogy csapatait fegyelmezze s a tisztek hiányát kipótolja, — zseniális intézkedéseivel, fáradhatlan cselekvő erejével uj lelket öntött a zászlóaljakba s ezek csakhamar oly sikereket vivtak ki, hogy egész Európa meglepetve nézett a bolgár-szerb harctér felé. Oroszország is bámult, de győzelemre ott nem voltak elkészülve. Boszantja a cárt és kormányát, hogy a bolgárok nemcsak forradalmat mertek csinálni Oroszország tudta nélkül, hanem még győzni is bírtak orosz segítség nélkül. Erről tenni kell, — gondolta a cár, — s kiadta napi parancsát, melyben tudtára adatik a bolgároknak, hogy diadalaikat korántsem a saját hőslelkűségüknek, még kevésbé a lángeszű és erélyű Battenberg Sándornak köszönik, hanem a szökevény muszka tiszteknek, kik kilenc éven át bolgár földön élősködtek s az országból háború küszöbén eloldalogtak. Ez a cári nyilatkozat bizonynyal igen fog hizelegni a bolgár nép önérzetének, s fokozza az orosz hatalom iránt való gyengéd, hálás érzelmeket, nemkülönben a cár igazságérzetében való hitet. De ennél sokkalta fontosabbak a politikai vallomások, melyek a muszka cár napi parancsának sorai közül kiolvasandók. Az által, hogy III. Sándor ünnepileg megköszöni valakinek, vagy valakiknek, a bolgár fegyverek sikerét, nyíltan kijelenti azt is, hogy Oroszország hivatalosan pártállást foglal a keleti harctéren, — tehát kilép a semlegességből az egyik hadviselő fél javára, a másik ellen. — Ez a másik kétségkívül Szerbia. És mily szokatlan formában hozza a cár e politikát köztudomásra. Nyilatkozata elsősorban a bolgároknak szól, mert őket dicséri meg, irántuk fejez ki rokonszenvet, de meg se említi Sándor fejedelmet, mintha e hallgatása által akarná Bolgárország tudomására hozni, hogy szívesen öleli őket atyai keblére, de csak Battenberg Sándor nélkül. Közvetett szövetségi ajánlat ez a hatalmas cár részéről s föltétel gyanánt való kikötése annak, hogy a bolgárok legyenek hűtlenek fejedelmükhöz. Szerbiát megijeszteni és a bolgárokat Sándor fejedelem ellen hangolni, — ez a kettős hatás az, amire a cár napi parancsa számít. S mi úgy hiszszük, mindkettőben elszámította magát. Milán király és népe annyira meg van ijedve, hogy a fegyverszünetet egész véderejének mozgósítására használja föl s folytatni akarja a háborút hatványozott erőkkel. A bolgár nép pedig bálványozza azt a fiatal héroszt, ki a fejedelmi trónon és a hadsereg élén egyaránt becsületet és dicsőséget szerzett neki s ahogy eddigi sorsa összeforrt annak nevével, úgy a jövőben sem akar tőle megválni. Hiába ajánlja meg a cár az orosz pártfogást, hiába csörtetik a muszka pánszláv bizottságok messziről a rubeleket, hiába szavalják orosz lapokban, hogy a bolgár nép a győzelmes harctereken át megtalálta az utat Oroszország szívéhez ... Amaz évek alatt, míg orosz hatóságok járták okkupálva a Balkán fensíkját, nagyon is megtanulta a bolgár nép, mit jelent a cár pártfogása, mi a rubelek ára és mit kell tartani Oroszország ama testrésze felől, melyet a Novoje Vremja szívnek nevezett; tudják jól, hogy Oroszországot a Keleten csak az öncél vezeti, — tudják, hogy az északi hatalom csak azért jelen meg szabaditónak, mert igy reméli a kisebb népeket magába fölszivhatni. A hány fajjal az orosz eddig érint a „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Belgrád felé. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Hajdanában Szerbia Komáromnál kezdődött. Még Jókai a komáromi szerb világból Brazovics Athanáz egészséges alakját tudta kihalászni, akinek egészségességéből semmit se von le az, hogy gutaütés vet véget mérges életének. Ma már hiába születnék Jókai Komáromban, Brazovicsokra nem akadna ott. S a Szerb világ Komáromtól terjedt lefelé a Duna mentén. Minden városban volt templomuk, papjuk, templomuk van ma is, de a hivek elfogytak. Magyarokká lettek. . . . Ma már Magyarország se végződik Zimonynál; a vasút összekötötte Szerbiát velünk, s az óriási Dunahídon átnyargaló vas szörnyetegek napról napra jobban döntik le az elzárkózottság falait, mert Belgrádból tovább is száguldanak, az ország szívébe s azt közelebb hozzák hozzánk. A magyar ipar, magyar kereskedelem, befolyás, magyar szó és a „gollasch“ átnyomul a Dunán és a Száván, s szerb földön nem érzi magát idegenül a magyar; igaz, hogy a gollasch német gúnyába bujtatva örvend népszerűségnek, de kisujtásozva olyan szerbpaprikával, melyhez képest a szegedi valóságos limonádé. Ez bizonyos lokális színezetet ad a gulyásnak, de rosszabbá nem teszi. A szerb intelligencia csekély számú, de európai műveltségű. Paris, Bécs, Berlin egyetemein tanultak s lázasan dolgoznak otthon a civilizáció munkáin. A magyarországi szerbek nagy szerepet játszanak Szerbiában s ők képezik úgyszólván a civilizáló elemet, mely modern állammá van hivatva átalakítani Szerbiát. A hivatalok tele vannak velük, legnagyobb részt a magyar nyelvben is jártasak. A magyar szerb rendezettebb viszonyok közt nőtt föl, fegyelmezettebb s igy több képességgel bir a külömböző pozíciók betöltésére. Inkább bürokratának való, mint a szerbiai szerb, pedig a jó államhoz a jó bürokraták is szükségesek, hogy rendben tartsák az ország dolgait. És a különböző hivatalok nagy része ott még csak a szervezés stádiumában van; mikor jutnak el oda, ahol mi már vagyunk ! t. j. mi már régóta a szinekurákat szervezhetjük, a szükséges hivatalok mind meglévén. * A magyar kormány 2árt belépti díj mellett ereszti be az embert Szerbiába, i t. i. enynyibe kerül az útlevél. A szerb kormány már nem taksálja ennyire Magyarországot, mertírtért, sőt ingyen átereszti az utast hazánkba. Az igaz, hogy a Magyarországból érkező utas egyszerre a szerb fővárost találja maga előtt, ami megérdemli a magas belépti díjat, míg ellenben ha Szerbiából jön a vándor, csak Zimonyt, egy vidéki várost nyújthatjuk neki. De ez a Zimony most nagyon becses lett a szerbeknek. Oda járnak szabad levegőt szívni. Mert Belgrádban süket és vak a kiváncsi ember. A belgrádi lapok elannyira megcenzúrázva jelennek meg, hogy francia regényeken és a birmai háborún kívül alig talál bennük egyebet az olvasó. A postán érkező külföldi lapokat is előbb a cenzor olvassa el, azután elteszi egy hétig, akkor előveszi, megint elolvassa s nem adja ki. Aki tudni akarja, mi újság ? az kénytelen átrándulni Zimonyba, ahol háboritás nélkül átadhatja magát a budapesti és bécsi lapok olvasásának. Egy belgrádi kávéházban, ahol újságot kértem, a „Fliegende Blätter“ tavalyi számait adták elém bekötve s a becsületes szerb kávés a hátam mögé állt, várva, hogy micsoda harctéri híreket fogok én abból kiolvasni. Jószó nevetéseimből azt sejtette, hogy a szerbek verik a bolgárt és megnyugodva ott hagyott. * Beaumarchais „Figaro“-ja szerint az egész angol nyelv ezen az egy szón alapszik „goddam“ ; azt hiszem, hogy ez okoskodás szerint „Figaro“ a „te s s é k“-et tenné a magyar nyelv alapjául. A merre jártam idegenbe, mindenütt találkoztam ezzel a szóval — Belgrádban közkeletű s kezdve a Grand Hotel főpincérjétől, le az utolsó lebuj csapos legényéig, mindnyájan mint benszülött szót használják a vendégekkel szemben, akik azt megértik és elfogadják. Ha egy hazai fül kap az ismerős hangon , tévútra engedi magát vezetni , csakhamar kénytelen tapasztalni, hogy Szerbia átlagos magyarosodása nem igen terjed túl a tessék határain, bár’ Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.