Budapesti Hírlap, 1886. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1886-01-01 / 1. szám

Budapest, 188& VI. évfolyam. 1. sz. Péntek, január i ^OTWtrs^í-gj»?asig|rtr Előfizetési árak: Egész érre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen^ Boldogságos uj esztendő­Legyen mindenkinek szerencsésebb az uj év, mint volt a régi. A föld ne ismer­jen éhezőt, az ég ne lásson boldogtalant. Minek van szenvedés a világon, mért gyöt­relem az emberiségen ? Nem boldogságra vágyik minden élő ? Nem örömre szü­lettünk ? Fényes napsugár mutatja meg ne­künk a mindenséget, bogy gyönyörködjünk benne. Csillagok ragyognak a sötétségben is. Miénk a föld füve, a fák árnyéka, a madarak dala, virágok illata. Nekünk te­rem a szőlő, nekünk úszik a hal s a jár­mot huzó ökör számunkra szántja a ba­rázdát. Éltető levegő nevel szabadságra és szivünkben szerelem lakik. Szólván meg­értjük egymást s magasztos eszmékért hevülve lelkesülünk. Nem vagyunk egye­dül, ember emberek között honos. Anyánk emlőin tanultuk szeretni vérünket s gyer­mekeink mosolyán feledni bánatunkat. Szépen tud lelkesedni az ifjú, okosan ta­nácsolni az aggastyán. Van öröklött ha­zánk, melynek múltja dicsőség, jövője re­in ény. Lehetünk boldogok, igen. De boldogtalanok is lehetünk. Mert láthatatlan isteni hatalom szövi az emberi élet sorsát. Nem szállhatunk mi azzal szembe, mit végzete ránk mert. Élni enged, hogy meghaljunk. Dolgozni parancsol, hogy élhessünk. Kötelességet ró ránk, hogy teljesítsük. Büntet, ha vétünk. Sújt, ha akar, fölemel, ha akar. Fuvallata lehet egészség és lehet betegség. Felhőben hordja a vészt és áldást. E végzet előtt meghajlunk könyö­rögve, hogy legyen gondviselésünk. Hogy segitsen, a hol nem bírunk, és adjon ajándékot, hol igyekezetünk nem használ. Hogy óvjon mindenek fölött, magunkat és kedveseinket, mert félünk. Mitől? A bizonytalantól. Szeretnék kérdezni, mit hoz a jövő? Nincs rá felelet. A babona tesz ígérete­ket, az értelem beéri a kívánsággal. Ki­nek mi hiányzik, leginkább azt kívánja. Életet azonban mindenki kíván magának, mert a haláltól retteg. Es az uj esztendőn uj eletet hoz. Almá­ból fölkölti a természetet s meghinti vi­rággal, abból lesz a gyümölcs. Egy cik­lus a föld életében és minden emberében. Fiatal remónynyel köszönt be s mikor elhágy. az idő egy évvel ismét ránk ne­hezedett. Hozott jót, rosszat, vegyest, senkinek csupa jót, senkinek csupa rosz- szat. Egyensúly a természet törvénye. A bánatot is fölosztja órákra az idő, hogy elviselhetőbbé tegye, az örömöket percekben méri, hogy az élvezet nagyobb legyen. Körül ha nézünk a szerencsét keresni, biztatót nam találunk. Az uralkodók pa­rancsolnak, a népek szolgálnak, a polgár ha szerez, az állam elveszi, a béke mun­káját a háború elpusztítja. Ki tudja meg­mondani nem-e fogják fegyveres népek ölni egymást, ha jő a kikelet ? Ki hiszi, hogy Magyarországon a kor­mány a szabadságot ápolja ? Nem hiszi senki. Mégis jót remél mindenki. Mert a remény a kebel fantáziája, mely tudni véli a jövendőt. Mézes beszéddel elhiteti ha­zugságait s elűzi a kétségbeesést. Uj év napja a reménység ünnepe. — Szabad kívánni minden jót és hinni, hogy teljesedni fog. Mert lehetséges, hogy a szerencse különösen kedvez; szeszélyes já­tékában részt vesz mindenki. Váljék is be ezúttal a boldog uj év, köszöntsön be minden faluba és minden házhoz. Hozzon enni, inni bőven és jó egészséget hozzá s az erszényt is tömje meg vastagon. A hazának is adjon dicső­séget. A bank-egyezmény. Prág á b ó 1 sürgöny zik, hogy az ottani önálió cseh kereskedők és iparosok klubja elhatározta, hogy kérvényt intéz az osztrák kép- v'selöházhoz és a cseh klubhoz, az iránt, hogy a bank- privilegium megújításához csak akkor járuljanak, ha a prágai kereskedelmi kamara követelései, melyek a cseh kereskedelmi forgalom érdekében az óhajok minimumát jelentik, kifejezést nyernek az uj bankstatutumhan. A kereskedelmi kamara föl fog kéretni, hogy a budweisi és pilseni kamarákkal egyetérőleg járjon el. Ä „BUDAPESTI HÍRLAP“ tórcáia Őszi tájnak ___ C rycry Vilmos hátrahagyott költeménye. Őszi tájnak hervadó világán Hordozom körül tekintetem, Sárguló rét elhaló virágán Zajtalan lehulló levelen. Szerte, messze bárhová tekintsek Rétre, lombra nincs felirva más: Bármi szépek voltak mind e kincsek, Sorsuk egy csupán •— a hervadás! S oh, hová lett mind a fény, az élet, Mely e tájon nem rég csillogott? Nincs-e földön semminek kimélet, Tegnap ólt még és ma már halott? S föld szülötte én is — szint e sorsban A múlandóságban osztozom? Élni vágynám, s halni kell-e gyorsan, Porral egyesítni hült porom ?! Érzem, úgy van, — életem virága Napról napra egyre hervadoz; Napról napra pusztább a fa ága, Mind levélt visz, — s újat egy se hoz. Érzem, érzem, hervadásra lettem, S bármi hosszú légyen is korom, A halál prédájául születtem, — Rengő bölcsőm árnya kész sírom. Érzem, érzem, — de nem zúgolódom, Sőt csak áldni tudlak Istenem. Te vagy az, kiben vigasztalódom, Életben, halálban mindenem! saawiisasiass Életemnek kincseit te adtad, Szent kegyelmed, érdemem felett. S eddig is, hogy birtokomba hagytad, Szóm csak áldhat, áldott tégedet! Hála néked, a mi boldogított, Mind te szent kezed áldása volt, — A mi tisztább érzelmekre szított, Ki szeretve hűn felém hajolt, — A mi balzsam volt égő sebemre, A mi bánatomban vigaszom, A mi áldás teljes életemre, Mindazért csak neved áldhatom! Légy velem te, légy velem míg élek; Hogyha a te szent karod vezet, — Még síromnak éjében se félek, — Tudom ott is áldást nyújt kezed. A „Fehér farkas.“ — Stégi kép a régi Pestből. — (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Fejlődésben lévő nagy városok olyanok mint a kaczér szép asszonyok. Naponkint, más toalettben hódítanak. Ilyen Budapest is. Évad­ról évadra változtatja külsejét, s a régibb divatu házak helyébe mesés gyorsasággal szebbnél szebb paloták gyönyörködtetik szemeinket. A változás e folytonos vérkeringésében sok érdekes pontja, emlékezetes régi háza vész el a városnak, melynek múltjáról csak azok emlékez­nek, kik e régi falak között jó órákat töltöttek. Ilyen volt a „Fehér farkas.“ Egyike a legrégibb józsefvárosi házaknak. Valamikor a nagy viz előtt építhették s azóta régi gazdájának, az öreg Ellenbacher bácsinak a közelmúltban történt haláláig, mindig u. n. parasztszálló volt, még pedig a leg­eredetibb, a mit e genreban a régi Pest pro­dukált. A mai nemzedék már a vendégfogadót sem ismeri ezen a néven. A parasztszállóról dunsztja sincs. A jelenkor vagyonos fiatalsága csak a szál­loda fényét és az étterem vixos parkettjét is­meri, mig a szegényebb része a kisebbszerü korcsmákat is a hangzatosabb vendéglő címén emlegeti. A negyvenes, sőt még az ötvenes években is ez nem igy volt. Abban az időben az a nehány nyugati Íz­léssel berendezett szálloda, hova a finnyás ízlésű utas beszállhatott, alig birt jelentőséggel. Egy pár gazdag mágnás, kincses nagykereskedő, vagy utazgatni szokott magánzó fordult meg bennük mindössze. A magyar társadalom akkori zöme, a földbirtokosok (dzsentryk és firtlik akkor még nem voltak) tanyája a szerény berendezésű uj- világ-utcai „Arany-sas“, a mai Pannónia helyén volt „Griff“, vele szemben a „Hattyú“ és a ke repesi utón lévő Bazár telkén állott „Vörös ökör“ vendégfogadó volt, mig a vármegye apró tekintetes urai s a vidéki prókátorok hada rend­szerint a soroksári utcai „Két kék bakokhoz“ szállt. A szoros értelemben vett nép, a „subasza- guak“ a módosabb mesteremberek s a falusi bo- norác.iorok, minők a pap, nótárius, biró és kántor, a parasztszállókba szálltak be, mert Pestre jövet nemcsak magukról, de a lóról, kocsiról is kellett Mai számunk 1© oldalt tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék