Budapesti Hírlap, 1886. február (6. évfolyam, 32-59. szám)
1886-02-23 / 54. szám
Budapest, 1886. VI. évfolyam, 54. sz. Kedd, február 23. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A „tavaszi kilátásokról“. — Febr. 20. Beavatott helyről vettük Bécsből a következő cikket: A „Budapesti Hírlap“ cikkírója ezelőtt két nappal, a kérdés fontosságához illő tárgyilagossággal, kommentálta azt a cikket, mely az általános európai helyzettel foglalkozik és a „Nemzet“ legutóbbi számainak egyikében jelent meg Csernátony Lajos képviselő úr tollából. Miután én is osztom azt az óvatos amerikai elvet, hogy az ember csak olyasmit jövendöljön meg, amit bizonyosan tud, nem fogok a jövő tavaszszal netalán bekövetkezhető események találgatásába bocsátkozni, hanem részint köztudomású, részint teljesen hiteles tények alapján szándékozom bebizonyítani a Csernátony Lajos képviselő úréval ellenkező vélemény jogosultságát, és jóllehet a „Bp. Hírlap“ cikkírója osztani látszott a képviselő úr borús véleményét, mégis remélni merem, hogy e lapok szerkesztője, mint a szabad véleménynyilvánítás híve, tért fog adni eltérő véleményem megokolhatására. A mai európai helyzet megítélhetésére okvetlenül vissza kell idéznünk emkeretünkbe a múlt évi szeptember derekán Kelet-Ruméliában történt eseményeket, amelyek a mostani keleti mozgalmak kiindulási pontját képezték. Mikor a filippopoliszi államcsíny megtörtént, csaknem Európaszerte mindenütt, de főleg Keleten az a vélemény volt elterjedve, hogy a bolgár és keletruméliai eseményekben idegen kéz működik, melynek célja a mozgalmat általánosítani az egész európai török birodalom területén és főleg átvinni Macedóniába. Ebből a föltevésből kiindulva, Szerbia és Görögország — az ellenkező irányú sürgős figyelmeztetések dacára — elkezdték hadi készülődéseiket, lázas türelmetlenséggel, smint rendesen történni szokott, a kormányok készülődései fölizgatták a népeket, s a föltüzelt nép folyvást előbbre menni.A kényszerítő a kormányokat a végzetes után. Az ürügy a Balkán-félszigeten megzavart egyensúly, a cél ennek visszaállításán kívül még talán az is volt, hogy a Macedóniában bekövetkezhető eseményeknek ne csupán egy népfaj lássa a hasznát. Mire kitűnt, hogy a nagyhatalmak közül egyiknek sincs érdekében, se szándékában a Keleten nagymérvű átalakulásokat megengedni és a békebontó mozgalmaknak Macedóniára való kiterjesztését eltűrni; már akkor késő volt a hadi készületekkel fölhagyni és a fölfegyverzett és mozgósított csapatokat szétbocsátani, mintha semmi sem történt volna. E mellett Görögországot az európai viszonyok folyvást azzal a reménynyel kecsegtették, hogy rá nézve a keleti bonyodalmak fejlődése kedvezően fordulhat. Míg Salisbury állt az angol kormány élén, az angol és orosz kormányok antagonizmusába, később Salisbury bukása után Gladstone filhellenizmusába vethette reménységét. Most már le kell mondania illúzióiról. Rosebery lord minden félremagyarázást kizáró nyíltsággal kijelentette, hogy a Gladstone-kabinet magáévá teszi elődje politikáját a görög kérdés tekintetében, a politika összes következményeivel együtt. Az európai kormányok teljesen biztos adatokkal bírnak az iránt, hogy a görög kormány — bármit mondjon a görög sajtó — a legjobb után van, meghódolni Európa akarata előtt. Természetes, hogy elnézést kell tanúsítani ama nehézségekkel szemben, amelyekkel a görög kormánynak küzdenie kell. A hadikészülődések és a mozgósítások által tömegesen kerültek a felszínre oly kétes elemek, amelyeknek lefegyverzése és szétbocsátása még a legrendezettebb és legfegyelmezettebb államokban is rendkívüli óvatosságot igényel. Ha ezt szem előtt tartjuk, lehetetlen csodálkoznunk a fölött, hogy Görögország nem rohamosan fújja a a takaródót, hanem fokozatosan és látszólagos tétovázással igyekszik csillapítani a megfontolatlanul fölizgatott népet és helyreállítani a békés rendet. Szerbia körülbelül ép oly helyzetben volt, mint Görögország, csak hogy a Balkán-félszigeti mozgalom kiindulási pontjához közelebb lévén, a görögöket megelőzte és kenyértörésre hagyta jutni a dolgot a barátságos figyelmeztetések dacára, melyeknek nem volt híjával. Meg is bűnhödte, amiért a jóakaratú tanácsokra nem hallgatott. És a tények mutatják, hogy okult a történteken és hogy Szerbián nem fog múlni a Bukarestben folyó béketárgyalások mindenkire nézve kielégítő módon való befejezése. Bulgária szempontjából igen természetes, hogy a békealkudozások befejezését, a saját érdekeire való tekintetből, mindaddig nem sietteti, míg a portával kötött egyezményének sorsa el nem dől a nagyhatalmak kabinetjeiben. E részben nagyon megnyugtató ama körülmény, hogy az említett egyezmény némely pontjaira vonatkozólag az orosz kormány által emelt ellenvetések közül a legfontosabbikra nézve már teljes egyetértés jött létre a nagyhatalmak közt. Ez a pont — mint tudjuk — az volt, hogy a török birodalom megtámadtatása esetén az egyesült Bulgária fejedelmek portának segédkezet tartoznék nyújtani. A többi orosz ellenvetések nem olyan természetűek, hogy a kabinetek egyetértése elé nagyobb akadályokat gördíthetnének. Ha tehát a békealkudozások hosszabbra nyúlnak, mint kívánatos volna vagy mint előre föltehető volt, úgy ennek oka részint az imént említett körülményben, részint abban keresendő.., hogy a porta, mint mindig, úgy most is, hagyományos szokásához híven, ok nélkül való időnyerés tekintetéből hosszú lére ereszti az alkudozásokat és részint formai mulasztásokat követ el, részint formaságokba kapaszkodik, hogy csak a tárgyalások minél tovább tartsanak. Azonban minden jel arra mutat, hogy mihelyt a porta és Sándor fejedelem közt létrejött egyezmény a nagyhatalmak helybenhagyását elnyerte, Bulgária maga fogja legjobban sürgetni a végleges békeszerződés mielőbbi megkötését. Ha a békekötés március 1-ig, mint a fegyverszünet lejárta napjáig, alá nem íratnék— ami igen valószínű, — e miatt még az ellenségeskedések nem kezdődnének újra, mert, mint tudjuk, a fegyverszünet hallgatólag meghosszabbítottnak tekintendő, ha a kitűzött záros határidő alatt föl nem mondatik, ami pedig nem történt. És végül, ha, minden valószínűség ellenére, a békealkudozások nem vezetnének eredményre és a háború Szerbia és Bulgária közt újból kitörne, minden optimizmus nélkül föltehető, hogy a nagyhatalmak, akik a békét őszintén óhajtják, és oly kevéssé engednék magukat, az európai béke föntartására irányzott elhatározásukban, a Balkán-félszigeti országok házi civódásai által megingattatni, mint ahogy nem engedték a múlt évi december hóban. Én tehát nem nézek a „jövő tavasz“ elé oly bizalmatlanul mint Csernátony Lajos képviselő úr. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az elővigyázatnak és óvatosságnak semmi szükségét sem látom, hanem csupán annyit kívántam kifejezni, hogy a tények mai állása a helyzet derültebb fölfogására jogosít. Miután a „Budapesti Hírlap“ 51-ik számának vezércikkét választottam fejtegetéseim tárgyául, meg kell említenem belőle azt a leleplezést is, amelyet a „Berliner Tageblattból“ idézett. A berlini újságból vett idézet csupán kivonata egy hosszabb cikknek, mely a moszkvai „Vjedomosztiban“ jelent meg s mely egyfelől az osztrák-magyar monarkia, másfelől Sándor bolgár fejedelem ellen van intézve. Nem nagy leleményesség kell e cikk forrásának fölismeréséhez. A berlini lap csak a mi monarkiánk ellen intézett támadást idézte, de a cikk élő voltaképen Battenberg Sándor ellen fordul, akit gyávasággal, sőt majd Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.