Budapesti Hírlap, 1886. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1886-03-01 / 60. szám

Baflapest, IB86. Vf, évfolyam. 60. sz. Hétfő, március f Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn cs ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség; és kiadóhivatal: IV., kalap-utcza 16. ez, Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Experimentum. Magyarország közigazgatása rossz min­denütt, sok helyütt botrányos. Mindenek fölött egyenlőtlen, mert mindenik megye másként adminisztrál. A milyen az alis­pán, a minők a szolgabirák s főleg a fa­lusi jegyzők milyenek: attól függ a köz- igazgatás jósága vagy rosszasága a népre nézve, melyet nem törvények kormányoz­nak és nem a miniszterek, hanem azok az emberek, kik fölötte a hatalmat közvet­len gyakorolják. Ezek tetszésétől függ minden. Ha jó az alispán, szorgalmas a szolgabiró és becsületes a jegyző, az álla­potok türhetők, ellenkező esetben a ren­detlenség, basáskodás, zsarolás és sikkasz­tás vannak napirenden, de senki muk­kanni sem mer és a visszaélések század­része sem kerül napfényre, s ha valaki jelentést tesz, legtöbbször eltussolják. Sok megye tud erről mesét Nyitrától Krassóig. Ez onnét van, hogy az adminisztrá­ció hazánkban nincs szervezve, nem rend­szer, hanem a személyekre van fektetve. Szervezett közigazgatás mellett az állam­gép dolgozik és a hivatalnok szolgál, szer­vezetlen állapotban a hivatalnok ur, a ki parancsol s az állam munkája akadozik*! Régen volt, hogy Eötvös a „Falu jegyző­jét“ megírta, azóta sem tudtuk közigaz­gatásunkat reformálni, mert nem akartuk. Mert mindig az uralom volt a fő s nem a közérdek. Pedig örökösen a közigazgatást re­formáljuk. Hányszor toldoztuk 1867 óta? fisak maga Tisza hány hiábavaló kísérle­tet nem tőn tiz év óta ? Javított az ad­minisztráción ? "Nem, mert ha jő lenne, nem tenne egy újabb kísérletet, hogy az ördögöt Belzebubbal kiűzze. A főispánok­kal akarja a közigazgatást jóvá tenni, nem intézményekkel. Ismét a régi hibába esik : nem rendszert alkot, hanem embe­reket nevez ki. Megyei adminisztráció he­lyett főispáni adminisztrációt teremt: annyi az egész. E főispánoknak korlátlan hatalom adatik kezükbe, semmi képesítés tőlük nem kívántatik, felelni a törvénynek sem tartoznak felelősséggel csak a miniszter­nek, kinek bizalmi férfiai. Magyarország tehát bizalmi férfiak által fog igazgattatok A XIX-dik század­ban, Európába való kormányrendszer ez? vagy inkább visszatérés a középkorba, mikor várispánok voltak. Ilyen nemzeti reakciót mi nem kívánunk, mi nemzeti haladást óhajtunk, vagyis modern köz- igazgatást, melynek lényege, hogy az ál­lam rendszeresen végrehajtja a törvénye­ket. Tehát a törvény uralmát kérjük a személyek uralkodása helyébe a felelőssé­get az önkény, a rendet a rendetlenség, az államot a megyék 1 helyébe és a sza­badságnak garanciákat követelünk. A pol­gároknak jogot az állam és hivatalno­kaival szemben és ellenőrzést. Nem kapjuk meg ezeket, kapunk uj főispánokat, több önkényt és a régi slen- driánt. Törvény helyett korbácsot. Liberális Geszlereket az „államhatalom“ erősbité- sére, mint ha hatalom és hatalmaskodás egy lenne s nem ép azért volna az állam gyönge, mert egyesek tulhatalmasok. Am a kormánypártnak igy jó, az meg­szavazza ezt a törvényjavaslatot is, először, mert Tisza kívánja, másodszor, mert so­kan remélik, hogy főispánok lesznek. Ez lesz jövőre a legszebb állás Magyarország és a nagy világon s dőre, ki még minisz­ter akar lenni, ha főispán lehet? Szuve­rén. Dolgoznia nem kell, van titkára. La­kást, fizetést, penziót kap s az emberek csúsznak, másznak előtte. Magyarország közigazgatása pedig rosszabb lesz, mint sem volt; jobb semmi esetre. Bortermelők kongresszrusa. (D. P.) Ma volt a bortermelők országos kongresszusának második ülése. Ott volt minden jóra való barátja a hazai bortermelésnek, a ki csak ott lehetett. Csupán csak a magyar köz­gazdaság minisztere nem alázta meg magát arra hogy beálljon a magyar gazdák sorába, úgy mint beállt Andrássy Manó gróf, Esterházy István gróf és még igen sok ,jó magyar, kiknek az a kettős jelszó egyesül címerén, hogy noblese ob­lige és in laboré nobilitas! Igaz, hogy ott volt az üléseken az orsz. borászati kormánybiztos, a ki azonban a helyett, hogy érdemleges tárgyalásokban adott volna bizonyságot szak- avatottságáról, abban találta a virtust, hogy a régi magyar típus egy tiszteletre méltó veterán képviselőjének kedélyes beszédére sértő önteltséggel válaszoljon, a sajtóra pedig, melynek szolgálatait annyiszor igénybe veszi egyéni tapintatlanságára valló megjegyzéseket tett. Ha téved a sajtó szakkérdésben, a nyílt polémia mindig nyitva áll a szakember előtt. De a kor­mánybiztosnak ez vagy derogál, vagy nem tud hozzá. Amit a sajtónak a mintapince dolgában felel, formailag Ízléstelen, tartalmilag pedig oly silány, hogy az előadó: Gamauf Vilmos királyi tanácsos ur szükségesnek tartá azt meg­A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Cora Pearl emlékiratai.- A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Paris, 1886. febr. 25. Ki ne hallott vagy ne olvasott volna va­laha C ora P e a r 1 r ő 1, a divathölgyek ki­rálynőjéről. a második francia császárság alatt, i vörös hajú angol leányról, a kinek szerelmi kalandjai és főrangú udvarlói nemcsak a boule- vardokon képezték annak idején a közbeszéd tárgyát, hanem a legelőkelőbb szalonokban is, a Tuileriáktól kezdve. Bizalmas ismeretséget köt­hetett vele mindenki, a kinek az erszénye tele volt aranynyal és a tárcája bankjegyekkel s a ki e mellett szeretett mulatni és nem sajnálta szórni az aranyat és a bankjegyet. Cora Pearl elhomályosított mindenkit. A lapok csak róla beszéltek, kalandjairól regényeket ír­tak, sőt a második császárság színműírói is megörökítették tipikus alakját. A szellemes M e i 1 h a c és Halévy, a ki most az aka- Jétuikusok aranyhímzésű zöld frakkjában vezek- lik fiatal korában elkövetett irodalmi ledérsé- geiért, a Fanny Lear cimü színműben a színpadra vitték a több mint kétes hirü C o- r á t, kinél Franciaország nem ismert hirhed- tebb és sűrűbben emlegetett divathölgyet Ninon de TEnclos óta. Hanem az idő múlik — még pedig na­gyon gyorsan múlik ilyen életmód mellett és noha Cora nem korosabb negyvennégy éves­nél, arcát már fölbarázdálták a ráncok és ter­mete teljesen elvcszté egykori elegáns karcsúsá­gát. Küzdenie kell az idő ellen, de egyúttal a balszerencse ellen is, a melyek nem igen szok­ták kímélni azokat a nőket, a kik az életben csak a gyönyöröket keresték és vaktában szór­ták a pénzt, a melyet oly könnyű szerrel ke­restek. Cora Pearl jelenleg egy igen szerény lakásban él, mely ugyan csinosan van bútoroz­va, de hiába keresné benne valaki az egykori pazar fényt és pompát. Az utóbbi időkben huza­mosan betegeskedett és nagyon súlyos anyagi viszonyok közé jutott. Emlékiratait azért irta meg, hogy egy kis pénzmagra tegyen szei4. És kétségtelen, hogy a legközelebbi napokban meg­jelenendő kötet nagy mértékben föl fogja kel­teni a közkiváncsiságot s a közönség, dacára az eltorzított, de e mellett nagyon átlátszó nevek­nek, könnyen rá fog ismerhetni a valódi ne­vekre. Nem kevesen vannak, a kikre nézve e könyv megjelenése nem lesz kellemes, hanem annyi bizonyos, hogy a galéria nevetni fog. * Cora Pearl, őszinteségét bebizonyí­tandó. a könyve elején közli keresztlevelének fényképezett másolatát. Ez az okmány azt tanú­sítja, hogy épen tegnap töltötte he negyvennegye­dik évét, amennyiben 1842. febr. 24-én született. Valódi neve Crouch Emma; az atyja ze­neszerző volt, egyebek közt Svájcban, hol a her­ceg és Cora nehány hetet töltöttek együtt 1871. végén, Napoleon pranginsi villájában, nem mehettek ki a kertből a nélkül, hogy az utcán járókelők ne üldözték volna gúnyoló­dásaikkal. — Nézd ez ő, mondák az emberek egy­másnak, hanem a hosszú kardját nem kö­tötte föl. 1872. január 1-én Cora megkapta az új­évi ajándékot: „Pénzt küldök ■— írja a her­ceg — mert ezt legjobban szereted és sajnálom hogy többet nem küldhetek. De nagyon nehéz idők járnak.“ Egyébiránt a herceg egy cseppet sem volt féltékeny. Mikor anyagi bajai növekedtek, e so­rokat irta kedvesének: „Nagyon örülök, hogy utazásod alatt jól mulattál; remélem, hogy ki­rándulásod minden tekintetben jőve d címező volt.“ 1874-ben a következő tanácsot irta neki: „Ne egyél sok húslevest, mert attól az ember meghízik, a mi szép termetednek ártalmas volna.“ Végre 1874. novemberben bekövetkezett köztük a szakadás. „A kötelességgel szemben nem szabad haboznom — írja a herceg — el­lened és saját magam ellen el kell magamat ha­tároznom arra, a mi elkefülhetlen. Munkás éle­tet kell élnem, a melynek nem szabad elfajulnia a tékozlás miatt s a mely fölött nem szabad uralkodniok a gyönyöröknek. Egy utolsó ajándé­Mai számunk 8 oldalt tartalmaz,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék