Budapesti Hírlap, 1886. augusztus (6. évfolyam, 211-241. szám)

1886-08-01 / 211. szám

Budapest 1886. VI. évfolyam. 2ÍI. sz, Vasárnap, augusztus I. Budapesti Hírlap Előfizetési érák: Egész évre ti irt, félérre 7 írt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep utón való napon Is. Felelős szerkesztő: Csukáséi József. Szerkesztőség; és kiadóhivatal: IV., kalap-utca 16. ez. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. A nép szava. (bp.) Komoly órákban komoly feladat vár ma a főváros polgáraira. Mindannyian érezzük azt a nehéz, dohos légáramlatot, mely a harminc év előtt szellőztetett s azóta a koronázás, alkotmányos gyakorlat pecsétjeivel őrökre elzártnak tartott csontkamarából ismét Magyar- ország felé leheltetik. Mindannyian is­merjük e párázat miazmáit, — még nem elég rég ideje, hogy a mai nemzedék sa­ját testén-lelkén figyelhette meg azok át­kozott müvét. Az ötvenes évek reakciója kitárta annak a szuverén mammutkriptá- nak összes ajtószárnyait és szelelőlyukait, — a rothasztó gázak onnét terjedlek reánk dögvész gyanánt, megbontva leg­jobb erőinket, keresztülmarva magát a nemzeti szervezeten egész a vérerekig, hogy bizlalódjék rajta, mig itt a nemes szervek szomjan tespedtek. Tizenkilenc évi megfeszített nemzeti munka alig volt képes azt a dulást, ama rombolás nyomait elfödni, melyeket a kamarilla önbitt, er­kölcstelen politikája basánkban hátra hagyott. A magyar közéletnek megfeszí­tett erőkkel kellett dolgoznia minden té­ren, ngyszólva a semmiből teremtve elő a mai kultúrát az osztrák világ akasztó­fái helyén, — s ha ma kimerüléshez áll közel a nép, ha deficittel küzködik az állam háztartása, ha a teljesítetlenül ma­radt feladatok gondjai felhőzetbe burkol­ják a jövő horizontját, — aggódó ál­A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Kaál Samu. — Vázlat. ­— A „Búd ap es ti Hírlap“ eredeti tárcája. — Fent a hegyen Fedémesen pólyák ulánusok épen akkor cselekedték meg, hogy szerdán reg­gel jó korán lóval, munitával, mindennel kivo­nultak az exercirplacra és délelőtt harangszóra már az egész falu lángban állott. A hegyaljában a Bikken keresztül átvilá- golt a rettenetes fény egészen Szépasszony falviig. Itt a matyók sűrűn hányták magukra a keresztet, s az asszonyok — ámbár csak szerda volt — töltött káposztával lakatták a katonái­kat. Csak el ne menjenek. A legényekben pedig, mintha megrogy- gyant volna a bátorság, ha a korcsmában kato­nák mulattak, ők hazamentek szépen. Az egész falu abban volt, hogy jobb félni 8 eltűrni a sarcot, mint megijedni majd. Hetven őta különben is megszokhatták ezt az állapotot. Ugyanabból a huszár ezredből ugyanaz a két század feküdt közöttük azóta. A legénység — nagyrészt rusznyákok, de egy negyed részt ha­zabeliek is — változtak minden három évben, de az állapot a régi maradt. Selyem volt a takarmány az egész völgy­ben, de a lovuk mégis görhes, fáradt, sovány maradt; a legfinomabb, a legszagosabb szénát mainkhoz az ágyat a kamarilla bűnei a múltban vetették meg. S ezek tudatában, ez agyunkba ége­tett emlékek véres fölserkenését érezve a félig hegedt sebek alatt, nem-e joga, nem-e kötelessége e mai nemzedéknek résen lenni s őrszemekkel rámutatni a résre, honnét a csontkamara dögvészes gázai ismét felénk szabadittattak egy go­nosz kéz által? A múltak tanulságai kö­telezők. S haodafönn nem bírnak elég érzékkel e kötelezettség iránt, ha ott megfeledkezhettek ama nehéz meg­próbáltatásokról, melyek nemcsak Ma­gyarországot, de a dinasztiát is érték, mikor az alkotmányos ösvényről letért s alkotmány-ellenes tényezők befolyása ál­tal vezettető magát, — ha odafönn az iszonyú katasztrófákat már annyira ki- heverteknek vélik is, hogy az alkotmá­nyos tényezőkkel szemben ellennyomásul a csontkamara szélién tyűjének mozdítását remélik megkockáztathatni: kétszeres tisz­tünk idelenn, hogy a közlelkiismeret sza­vát egész súlyával vessük a hatalom meg- lóbált mérlegébe. Ha az országgyűlés együtt volna, reá háramolnék e tiszt. S bár enervált párt- szervezete mellett sok eredményt a mai képviselőbáztól várni nem tudunk, annyi mégis megtörténnék, hogy e kompetens helyen nyilatkoznia kellene a felelős kor­mánynak a helyzet felől s a többség a történet előtt viselt felelősségével meg­adná reá kompetens válaszát, mely elég előttük etették fel a katonák saját lovaikkal. Előttük lopták meg a iélszert s jaj volt annak a matyónak a ki szólni merészelt. A Kiskap- tásy fiú egyszer .... Szép vers van a fejfáián fiatal életéről, szomorú a haláláról. Vagy le is ko­pott azóta, azért a szépasszonyfalviak el nem fe­lejtették. Az istálló, a ház, minden falat legkülönb részét ezek a mamalikok szedték el előlük. Es a hazabeliek is egészen bozzátörődtek ezekhez a sáskákhoz. > Nem volt mit tenni. Panaszt kinél tenni? Csúfra tett legények mégis a falun a legártat­lanabb nótát énekelték busán szomorúan : „Kijéé ez a ház kijéé Beró János uratneé f Hát ez a ház vaj kijéé Bedécs András urameé... Öreg asszonyoknak kiesett a könnyje... A tisztek — kapitány volt köztük a leg­főbb — megtanultak valamelyest magyarul s úgy tudtak kacagni, a mint keservesen bő­gött a paraszt. Máskép is alig lehetett itt egyebet tenni, mint nevetni, inni, nevetni és inni megint. Nyomorult falu, a tisztek halálra unták volna magukat, ha mégis olykor egy-egy kis hecc nem akad. Éjjeli muzsikát adtak boldog boldogtalan­nak, a Samu zsidó feleségének, a Paklincs lá­nyoknak, mindenkinek. Az orvos feleségét hagy­ták csak békén, maguk sem tudták mért, maguk sem értették: hogyan. Az nap a fedémesi autodafé nem hagyta a tiszteket aludni. Hajnalfeló eloszlottak mégis. jó lehet egy affair befejezéséhez, vagy egy nj procedura megkezdéséhez. De az országgyűlés szünetel! A bol“ dogtalanok, kik tán a korlátoltak vakme­rőségével, tettük következményeinek meg­fontolása nélkül, személyes tekintetből s egy oldalt fordulva, más tekintetek iránt elvakultan csinálták a Janszki-komédiá- ból a kamarilla jutalomjátékát, ezt a szünetet választák abban a balga föltevésben, hogy a parlament távolléte alatt nem lesz, a ki az ügyet szóvátegye, s mire a parlament összejön, a dolog fe­ledésbe megy. Igazán torz világot vet politikai ész­járásukra, felfogásukra, melyet alkotmá­nyos országokról táplálnak, hogy a par­lament gyökereiről, melyek a testületet a haza földjével ös3zenövesztik: a polgár­ságról, a nemzeti kőzszellemről — megfe­ledkeztek. Itt az idő, hogy erre emlékeztetve legyenek. Budapest fővárosé a föladat., hogy az ország többi városainak megadja a pél­dát, ily komoly órákban követendőt. Polgártársak! A ti tisztetek, hogy az országgyűlés távollétében a nemzeti köz­érzésnek szavat, a nép szavának hangot adjatok. Erre jogot ád nemcsak a törvény, de a közérzés is, mely kifejeztetni akarja magát. A népgyülés helyettesítse holnap a nemzetgyűlést Jelenjen meg ott minden Brandel báró — a hadnagy — nem tágított egyedül. Fogta a cigányokat s ment egyenesen az orvos háza felé. A muzsikusok ráhúzták. A báró énekelte hozzá a szerenádot. S a mikor az orvos megje­lent az ablakban, még dühösebben énekelte. — Távozzanak! szólt ki az orvos röviden. — Marrad! szólt a hadnagy. Az ablak becsapódott s egy pár perc múlva az orvos ott állott a katona előtt. — Báró ur egy szóra. A hadnagy nevetett s intve a fiuknak, hogy: „Mars“ kardjára tette kezét és szólt: — Tessék. Egyedül maradtak. Sötét volt, az orvos megszólalt: — Báró ur, ön nem ismeri családomat. — Nem. — Mit jelent hát ez a különös tisztelet. — Akarom. Egy pof csattant el a levegőben. A ka­tona kardiához kapott. Az orvos egy pisztolyt vont ki zsebéből: — Tessék közel jönni! Hadonázva kardjával, szitkokkal ajkán négyszer is neki ugratott. De a mikor közvetlen közelébe ért s világosan látta, mint mered rá a halál a kis forgópisztoly csövéből — karja, ajka egyszerre elállt. Hiába tüzelte magát, a vér megfagyott ereiben, a mint az utolsó megroha- násra nyaka mellett süvített el a golyó és meg* pörzsölte állán a szakállt. Még mindig szitkolózva ugyan, de már re­megve haza tántorgott. Ajtaja előtt most is mint mindig ott fe­Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék