Budapesti Hírlap, 1886. december (6. évfolyam, 332-361. szám)

1886-12-01 / 332. szám

Budapest, 1886. VI. évfolyam 332. sz. Szerda, december I Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap ; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Széchenyi Kaposvárt. Budapest, nov. 30. Első a hallgatásban Bedekovieb, má­sodik Orczy, úgy következik Széchenyi; legbeszédesebb a miniszterek közül Tre- fort. A beszéd nem mindig ezüst s a hall­gatás sem mindig arany. Széchenyinek ritkán sikerülnek beszédei, most azonban elég érdekes mondani valója volt. A parlament megnyílván, azokat, miket Kaposvárott kinyilatkoztatott, a képviselőkáznak jelenthette volna be, ne­künk azonban ez tökéletesen mindegy. A raegyei politika s a közelgő választások vitték le a minisztert Somogyba. Nem szeretné, ka kerületét elvesztené, hát kedvében jár s ezt jól teszi. Hiszen már mindenfelé korteskednek Magyarországon, nem lephet hát meg, hogy Széchenyi Pál gróf már kikiáltott jelölt Kaposvárott. Az igaz, hogy korteskedni szeretünk. Maguk a miniszterek esztendővel előre tartanak programmbeszédeket. Beszámolónak ke­resztelik, de nem foglalkoznak a múlttal, hanem a jövővel s a végén uj mandá­tummal kiuáltatnak meg. Széchenyi két fontos kérdés előtt áll : az osztrák és a román vá m- szerződés előtt.Mindkettőről nyilat­kozik s ígéri, hogy megköti mind a ket­tőt nemsokára. Ezt elhiszszük neki, de hogy jó szerződéseket kössön, az még kérdés. Kaposvári beszéde nem egészen megnyugtató erre nézve. Ausztriának a vámszer­ződést föl fogja mondani. De ez csak üres formalitás, mivel a ba­táridő ez év végén lejár, s addig ki­egyezni és törvényt alkotni szinte lehe­tetlen. Fontos kérdések várnak még el­intézésre : a petroleumvam és a cu­koradó. A petroleum - ügyben sokáig vitatkoztunk a németekkel a magyar kincstár és a Rotschild-konzoreium hi­telbankjának kőolaj finomító gyárai érde­kében. E kérdésben a németeknek volt igazuk, csakhogy pénzkérdésekben az ér­dek döntőbb az igazságnál, hiszen az osztrákok is mindig a maguk érdekét keresik, s nem tekintik a magyarok igaz­ságát. Mint rendesen, úgy most is a magyar kormány engedett, Su e s s tanár az'osz­trák petroleum-oppozició vezére ezt maga beismeri a bécsi választók előtt, s a mi­niszter kaposvári híveinek és minden petvoleumfogyasztó háztartásnak bejelentő már az örömhírt, hogy „a szerződés léte­sítése rövid idő alatt be fog következni és pedig azzal az eredménynyel, hogy a be­hoz a n d ó nyers petróleumra nagyobb vára vettetik ki.“ A somogyi kormánypárt e kijelentésre el­felejtett éljenezni. Nos majd fog éljenezni a szabadelvű párt a képviselőházban. Hogy „az állatoknak Ausztriába való bevitelére a szabad forgalom szerződési­leg biztosíttatott“, helyes dolog ugyan de nem vívmány, mert ez eddig is meg­volt, s a vámközösségnek természetes ki­folyása. Csakhogy az osztrákok szerették volna megakasztani, s ezért volt az ökör- háború, melyben a magyar marhák legyőzték az osztrák marhákat. Jövőre ily háború nem lesz, az állati békekötés meg­van, s csak a parlamentek jóváhagyását várja. TJjabb, ha nem is váratlan a minisz­ter ama nyilatkozata, hogy „R o m á- niával a szerződés rövid idomulva megköthető lesz mindkét félre nézve a méltányosság alap­ján s igy a vámháborn megszűnésére ki­látás van.“ Ez még nem tény, csak Ígéret, df hiszünk a miniszternek. ítélni az uj szerződés felett akkoi lehet, ha tudjuk, mi áll benne? Az lehet jó is, rossz is. A múltkori rossz volt. S az uj milyen lesz? Mit mond a minisz­ter? Ő persze már előre dicséri. Mi pedig azt kérdezzük, ki tesz és ki nyer engedményeket: Románia, Ausz­tria vagy Magyarország? A vámháboru rossz és a vámszerződés jó, ha nem mi fizetjük meg a szerződés árát. Ez iránt balsejtelem lep meg, ha a miniszter beszédét olvassuk. „Szabad gabonabebozatal és marha- behozatal Romániából“ — ha ezt meg­adjuk, mindent megadtunk s hogy ez Ma­gyarország érdekében álló légyen, talán A „BDDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Mi lett a „Patkószeg“-ből? — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Talál) méltóztatnak még emlékezni rám, Csorvási Ákosra, a ki „Patkószeg“ cim alatt egy népszinmüvet nyújtottam be a népszínház“ hoz ? Fájdalom, akkor nyújtottam be, mikor az igazgató ur Párisban volt és senkinek se jutott eszébe utána táviratozni, hogy ne keresse kül­földön a tehetségeket, mikor itthon vadon terem­nek. E vad termés közé számítottam magamat is, s meg vagyok róla győződve, bogy ha ez idő­tájt Párisban tartózkodom, az igazgató diadallal hozott volna baza. Denique a „Patkószeg“ sorsa sokáig izgatottságban tartott, se inni. se enni, se aludni nem tudtam, s ha a dolog még sokáig késik, azóta — nagy bánatomra, — halva volnék. Egyszer aztán azt olvastam, hogy az igazgató ur haza jött Párisból. Vár­tam még pár napig, hogy az igazgató ur újra bele találja magát a hazai irodalmi vi­szonyokba s szerény müvemet ne hasonlítsa a francia drámákhoz, azután fölsompolyogtam a színházhoz. Azt már láttam, hogy néz ki egy szinház, ha az igazgató Párisban van, nézzük milyen most. Nem sok a különbség, csak a tűz­oltó volt szelidebb, s a sarki hordár volt go­rombább. Később rájöttem, hogy ez tisztán vé­letlen volt és semmi összefüggésben sincs az igazgató jelenlétével. Az első emeleten nagy cso­port ember várt, az igazgató ajtaja előtt. Hozzá­juk szegődtem én is. Bármiiy sokáig kell is várnunk —• gondolám — sokan vagyunk hozzá, s igy kevés jut rám. Délután egyig álldogáltunk ott, ekkor jött az ellenőr és jelentette, hogy az igazgató ma nem jön fel. Tehát hiába strázsál- tuk az üres szobát. Délután feljött az igazgató, de a népszínházi bizottság ülésére, másnap a népszínházi segélyegyesület ülésére, harmadnap a népszínházi bíróság ülésére. Hisz ennyi ülést egy takarékpénztár se tart. Végre megtaláltam őt, amint megint valami ülésre készült. Bemutattam magamat, s bevallottam neki a „Patkószeg^-et. — Nem láttam. Akkor Párisban voltam. (Öli, Páris, Párisi) — Mikor hallok róla hirt? — A múlt héti szállítmányt kiosztottam a szinházi bírálók közt. Majd ha ők elolvasták. — Mennyiből áll a szállítmány? — Nyolcvannégy darabból. (Tehát egy bírálóra 21 darab esik.) Már most melyiknél van az én darabom ? Ezt volna jó kisütni. Manővert kell kezdenem a négy kritikus ellen, s a kiről kitudódik, hogy nála vau, arra rárontok, s az eredményt megtu­dakolom. Pár napig törtem a fejemet, de nem jutott eszembe a manőver. Bizonyos, hogy ha a sors rám hízza vala a puskapor föltalálását, ko­molyan zavarba jöttünk volna, t. i. én és a had­viselő királyok. Végre mégis kitaláltam valamit. Mint ha­zai lelemény, elég tisztességes, bár a francia vigjátékirók naivnak tartanák. Sorba veszem a bírálókat, s betűrendben'levelet írok mindegyik­nek, mint szerző, hogy küldje vissza a darabo­mat. Ha már három azt felelte, hogy nála nincs, akkor biztosan tudom, hogy a negyediknél van, s felmehetek hozzá tudakozódásaimmal. A levél a következőkép szólt: Melyen tisztelt uram! Értesülvén arról, hogy a „Patkószeg“ cimü népszínművem Uraságodnál van (a nagy TJ-t szépen kicifráztam), esedezem, méltóztassék azt nekem (ezt nagyon kicsin-nel írtam) e sorok át­adója utján visszaküldeni, mint a fentemlitett népszínmű szerzőjének. Vagyok Mélyen Tisztelt TJraságodnak alázatos szolgája Csorvási Ákos VIII. tehén-utca 32. A „Patkószeg“ szerzője. E levélre kétféle választ vártam: 1. A kri­tikus elolvasván népszínművemet, lelkes szavak­kal üdvözöl, mint uj csillagot népszinmüirodal- munk egén, s meglii lakására. 2. A darab nincs nála, s ezt ő tudtomra adja, s akkor megyek a másodikhoz. E válaszok helyett jött a következő : T. uram! Darabját nem küldhetem vissza. En a tit­kárnak adhatom csak át, attól visszaveheti. Még ma elküldöm neki. Tiszt. X. Y. Este az expressz-vonat sebességével ro­hantam a titkárhoz. A nézőtéren volt. Nem is találkozhattam vele. A teher vonat lassúságá­val bandukoltam haza. Sőt lassabban, mert az csak marhát visz, de én bánatomat cipeltem. A manőver nem sikerült. Másnap (szomorú, esős nap volt) a lapok­ban a következő szinházi hirt olvasám: * (A népszínház igazgatósága) a követ­kező darabokat nein fogadta el előadásra: A paksi harangozó, Pulyka Marci vasárnapja, A barlang lakója, A szerelmes kucséber, Alfréd és Zsuzsi, a Patkószeg. SSai »zárnunk 12 oldalra toriad.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék