Budapesti Hírlap, 1887. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1887-03-24 / 82. szám
Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP" 82-ik számához. (Csütörtök, március 24.) A király a magyar munkások közt. — Saját tudósítónktól. — Budapest, márc. 23. A magyar államvasutak gépgyárát ma délelőtt látogatta meg a kiály. Megnézte sorra e nagyszerű ipartelep műhelyeit, járt-kelt a munkások közt s meg is szólított néhányat a munka egyszerű emberei közül. Az igazgatósági épület mellett levő kaput pompásan földiszitették a király látogatásának örömére. A kapu oszlopain apró nemzeti zászlók fogták körül a magyar címert. Az utcán nagy közönség gyűlt egybe, a kapu előtt pedig ünnepi díszben várták ő felségét a kormány tagjai, Tisza Kálmán miniszterelnök, Baross Gábor, Széchenyi Pál gróf, Orczy Béla báró és Bedekovich Kálmán miniszterek, továbbá Lukács Béla közlekedésügyi államtitkár, Ludvigh Gyula miniszteri tanácsos, a magyar államvasutak igazgatósági elnöke, Lovetzky Adolf miniszteri tanácsos, az állami gépgyárak felügyelő bizottságának elnöke, Szabó Jenő miniszteri tanácsos, Czigly János és Belházy János miniszteri osztálytálytanácsosok, Zimmermann Frigyes gépgyári igazgató, Horváth János és Waldmann Gyula felügyelők, Kordina és Seefehlner főmérnökök, Ritter, Meleg mérnökök, Szlávy László rendőrtanácsos, a kőbányai kapitányság vezetője, Ladányi István gépgyári orvos és mások. A király tíz órakor érkezett a stáció utca felől zárt udvari kocsin, Papp báró főhadsegéd és Freund őrnagy kíséretében. A közlekedésügyi miniszter rövid beszéddel köszöntötte ő felségét, ki szíves kézszorítással viszonozta az üdvözletet, aztán Tisza miniszterelnökkel váltott néhány szót. Baross miniszter bemutatta a felügyelőbizottság, az igazgatóság tagjait és Zimmermann Frigyes igazgatót, aki érdekes körútjában kalauza volt a koronás vendégnek. Az igazgatósági épület elnöki irodájában a gyár és gyarmattelep rajzát nézte meg a király. Az igazgató elmondta, hogy a gyárban most 956 munkás dolgozik, de másfélezernek is van benne helye, s hogy a telepen százötven család lakik. A munkács-beszkidi vasút harmincnyolc hídjának fényképeit is megmutatták ő felségének s az igazgató fölvilágosítással szolgált az építkezés mostani stádiumáról. A diósgyőri vas- és acélgyár teleprajzát is nagy érdeklődéssel nézte a király s aztán megtekintette a gépszerkesztő és hídépítő rajztermeket. Az igazgatósági épületből a lokomotivgyártó osztályba ment ő felsége, ahol hatszáz munkás dolgozott s a gépek is mind működésben voltak. A király megállott egyik-másik kék zubbonyos munkás előtt, megkérdezte, hogy mióta szolgál a gyárban, volt-e katona, van-e családja s megdicsérte valamennyinek ügyes munkáját. A csavarvágó gépek különösen felkeltötték ő felsége figyelmét s megnyerte tetszését a kis lokomotív is, melyet a soroksári közúti vasút számára készített a gépgyár. A kovácsműhelyben teljes erővel dolgozott az ötven mázsás gőzkalapács, melynek hatalmas ütései alatt szinte rengett a föld. A kazánkovács műhelyben sokáig nézte a felség a gépolló munkáját, mely papírként vagdalja szét a vaslemezeket. A víznyomást szegező gép előtt is sokáig időzött, aztán befordult a vasöntőbe, ahol kellemes meglepetés várt reá. Amint a király belépett a műhelybe, a bejáró elé rakott homokformába beleöntötte három munkás a készen tartott folyó ércet, s egy szempillantás alatt meg volt az öntvény’, melyen széles babérkoszorú e felkrást ölelte körül : „Éljen a király.” A munkások is nagy lelkesedéssel éltették ö felséget, akire szemmel láthatóan jó hatást tett a rögtönzött ováció. Megnézte ö felsége a király a kohókat, a formálógép működését, a gyárban készült díszöntvényeket, szemügyre vette a mintatermet is, melyben különböző gépek mintái vannak fölállítva, s innen átment kísérőivel az uj gyártelepre, ahol csak lokomobilokat és cséplőgépeket készítenek. Nagyon tetszett őfelségének a Zimmermann-Waldmann-féle kétszáz lóerejű gőzgép, melynek nagy kazánjait a gyárban összegyűlt forgácscsal fűtik. A fúró-, vájó- és vésőgépek mellett külön léghuzam-készülék áll, mely magával ragadja a hulladékot és egy gyűjtőcsatornán át egyenesen a fűtőházba szállítja. A raktárban feltűnt a királynak az eladásra szánt cséplőgépek nagy száma s megelégedéssel hallotta az igazgatótól, hogy a gyár annyi megrendelést kapott, hogy a mostani készletből alig marad meg valami. Körútját befejezve, köszönetet mondott ő felsége Baross miniszternek és Zimmermann igazgatónak érdekes magyarázataikért s egyúttal megelégedését nyilvánitá a látottak fölött. A gyár előtt várakozó közönség lelkes éljenzéssel fogadta a királyt, mikor hintája kirobogott az udvarról. VIDÉK. — Villamos világítás Topolyán. Magyarországon eddig egyetlen városban, Temesvártt hozták be az utcák villamos világítását, az igaz, nem valami nagy szerencsével. Most Topolya mezőváros akarja, hogy : „legyen villamos világosság“ s a város megbízottjai jártak is már Budapesten a Ganz és társa cégnél, a villamos világítás bevezetése ügyében. A teljes felszerelési költségek 8000 frtban vannak megállapítva s ez összeget a topolyai takarékpénztár előlegezné. A költségelőirányzatban egy oly villámmotor van fölvéve, mely 100 lámpát izzaszt s minden lámpa 16 gyertya fényével ér föl. E villámmotort a városon keresztül folyó „Krivaja bara“ hajtaná, melyet azonban e célra előbb még szabályozni kell. Valószínű, hogy már e tavaszon villamos fény fogja világítani Topolya utcáit. — A türökszentmiklósi földmivelők 2-dik olvasóköre márc. 15-ikének megünneplése alkalmából 2 frt 40 krt küldött lapunkhoz a honvédmenedékház javára, mely összeget Fehér Sebestyén indítványára gyűjtötték össze. Az összeget, melyet lapunk más helyén mutatunk ki rendeltetése helyére juttatjuk. — Az egyiptomi szembetegség Turócmegyében, — mint, levelezőnk hja — de különösen annak felső járásában nagyban terjed. Kellő orvosi segély nincs mindenütt. Megyénkből egész rajok szoktak az alföldre menni aratóba ; figyelmeztetjük tehát a hatóságokat, hogy szigorú ellenőrzést gyakoroljanak annak idején, nehogy a baj más vidékekre is elhurcoltassék.* — Tatai hírek. Levelezőnk jelenti: Tatán a sorozás ápril 1-étől bezárólag 6-ikáig lesz. *— A tata-tóvárosi ipartestület közvetítése által városunkból is többeket szólítottak föl a csizmadiák közül a népfölkelés felszereléséhez szükséges bakancsok készítésére és az illetők a honvédelmi minisztériumnál kötött szerződést már alá is írták. A tatai ev. rét.egyház ez évben új emeletes és díszes iskolát építtet, mintegy 7500 frtnyi költséggel, mert a mostani iskolája már nem igen felel meg céljának, amennyiben szűk és alacsony. Az eddigi 3 tanítói állomás mellé még egy negyediket is rendszeresít. Ez építkezések miatt az évi záróvizsgáitokat már áprilisban szándékoznak a növendékekkel megtartatni. Egyúttal a papilakot is magasabbra emelik. A tatai választókerület még nem tett a választásokra semmi előkészületet. De már úgy bizalmasan beszélgetik, hogy Rostaházy Kálmánt aligha el nem ejtik, és helyébe Károlyi István grófot szándékoznak jelöltül fölléptetni a kormánypártiak. — Vidéki rövid hírek. Selmecen a gyógyászati és természettudományi egyesület természettudományi szakosztálya e hó 26-án tartja havi ülését, melyen Andreics János és Pech Antal felolvasnak. — A szepesi szeretettázi egyesület e hó 26-án tartja évi közgyűlését Lőcsén. 3! Regény-Csarnok. Az utolsó hangulat. — Elbeszélés. — Irta: Justh Zsigmond. (Folyt, és vége.) Elindultak a hajó felé. Lassan fásultan mentek a fürdőház irányában. Gábor egészen közel érezte arcához Klára forró leheletét. Hallgattak. A zene mind messzebb messzebb hallatszott. Valami Strausz waltert játszottak: ujjongó optimizmust fejezett ki a lármás zene. Amint aztán lassan-lassan elhaltak az akkordok, csak a természet halk bánatos zizegésén keresztül jutottak a hangok idáig, akkor melankólikussá vált a szakgatott melódia, s csak úgy, mint minden távolról jövő hang, sejtelmes ismeretlen fájdalomról, kielégítetlen vágyakról beszélt. Egészen besötétedett, már csak a csillagok fénye világított. Klára a fürdőház mögötti nagy virágágynál egy percre megállt, kéjesen lehelve be a verbénák és petúniák kábitó illatát s mereven vizsgálva a félhomályban Gábor szemeinek kifejezését. Azt hitte eltalálta azt, amiről e szempár ebben a percben beszélhet — és ráhajtotta fejét a vállára. — Szeretlek — susog a félhangon, alig hallhatóan. — Nem igaz, — felelé hidegen Gábor, ismét kreszcendót akarva létrehozni. Klárára Gábor fagyos ellenmondása ismét hatott, erősebbé tette lappangó szenvedélyét, e pillanatban mindenre képes lett volna, mert itt a végtelen csillagos ég alatt mindent elfelejtett, közelebb érezte magát Gáborhoz, egygyé akart vele lenni, szerette — vagy megkívánta csak? mit tudta ő! Idegei vitték feltartóztathatlanul, s már csak lázasan, hirtelen egy szót akart neki felelni, egy szót, a melybe benne lett volna minden, a melynél többet Klára még embernek soha sem mondott; midőn a szomszéd után két árny mozdult meg, s e két hallgatag ismeretlenről eszébe jutott Klárának az egész közvélemény s ráadásul Brunner. — Igazad van, nem szeretlek — mond a hirtelen felocsúdva hidegen. _ Gábor e pillanatban nem mosolygott. Érezte, hogy ma a vesztes ő volt. Bosszankodott és bízott a jövőben. Aki utoljára enged, az a vesztes. A játéknak még nincs vége. S e gondolat már meg is vigasztalta. A pillanat embere volt. Pár perc múlva ott álltak a hajóhídon, belebámulva a sötétségbe, részkedvűen, némán. A háttérben az óbudai hajógyár árnyképe látszott, bevilágítva egyes elszórt lámpák vereses fényétől. A háttér tökéletesen ködbe merült. A nagy csendet nem zavarta meg más, mint egy pár ember halk beszélgetése, kik szintén a hajóra vártak, meg a hajóhídon fel-alá járó rendőr kopogó léptei. — Nini, egy csillag hullott le ott épen! — monda Klára, hogy megtörje a nyomasztó csendet. — Vannak álló csillagok is — felesé Gábor s bajuszát harapdálta. Klára úgy tett, mintha nem értette volna meg Gábor szavainak értelmét, a rendőrrel kezdett beszélgetni, megtudandó a hajók járását. — Oh, hiszen ez nagyon jó dolog . . . képzelje édes Szeghalmi úr, (a publikum előtt „édes Szeghalmi úr volt hivatalos neve) „hiszen úgy Brunnernek nem kell soká várnia.“ — Nem. Brunnernek nem kell soká várnia s a lírikus költő csak harapdálta bajuszát tovább. Beszálltak. Gábor a hajó orrára akart menni, itt legalább még egyedül lesznek. Mind a ketten elhallgattak ismét. De miről is beszéltek volna. Pillanatnyilag minden ügyüket rendbe hozták. Nem tágított" egyik sem . . . s így a harc ideiglenesen fel lett függesztve. A fegyverszünet csenddel jár. Mind a ketten azt nézték, hogyan fut az egyik hullám a másik után. Lassan-lassan kigyultak körülök a rakpartok lámpái, hosszúhosszú veres-sárga csikót húzva az esti derengésben. A hajó egyhangúan zakatolt s gyorsan siklott előre a homályban. A homályban ? A Margit-híd boltozata előtt elmenve, Klára egyszerre csak odafordult Gáborhoz: — Mondja csak — kérdő éles ingerült hangon — mi a véleménye rólam, hogyan ítél meg, érdekelne tudnom? Gábor ismerte Klárát, várta ezt a búcsúztatót. Az önző Klárának búcsúzóul ezt a kérdést kelletett tennie. Gábor már rég elkészült a feleletre, hideg bár ,színezett hangon ezt monda neki: Ön —(kezdjük el az önözést, hiszen két állomás még csak •— és Brunner „hangulata“ kezdődik) gyönyörű, rendkívüli eszes és olyan egoista, mint amilyen nagy művésznő — vagy talán épen azért, íme a kívánt „raccourci“ . . Klára ismerte önmagát, s azért várta e feleletet, most válaszolni akart, illetőleg nem felelni, hanem visszavágva támadni, hogy így az utolsó szó, az utolsó húzás az övé legyen. Tán igaza van ... az én önzésemnek azonban mentsége is van: én védtelen vagyok s igy önmagamat kell védelmeznem, a folytonos védelem pedig önzővé tesz, de most azt mondja meg édes barátom, hogy ön miért olyan igen egoista, tán önzőbb, mint én, pedig önnek nincs szüksége rá. — Miért ? . . . mert lyrikus költő vagyok és a mi fajtánkra pedig az ön közönsége már rég