Budapesti Hírlap, 1887. november (7. évfolyam, 301-330. szám)

1887-11-08 / 308. szám

Budapest, 1887. VB. évfolyam 308. sz. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Kedd, november 8. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tartalékos tisztjeink helyzete.­ ­— A közös hadseregben. — Budapest, nov. 7. A közös hadseregnek nem lehet többé a magyar nemzetre panasza. A nemzet kezd beletörődni ez intéz­ménybe, áldoz reá bőkezűen , vannak muszkaellenes hangulatai, midőn szinte bizalommal tekint reá, megpróbálja sze­retni is, de, fájdalom, a hadsereg köré­ből újra és újra, oly szerencsétlen, más apropós tapintatlanságok felelnek a nemzet békülékeny hajlamaira, hogy szegény magyar kénytelen kinyújtott baráti jobbját ismételten bosszúsan és szégyenkezve zsebrevágni. A­ki szolgált a hadseregben, az jól tudja, hogy a cs. kir. tisztikar a dol­gok mai rendjébe belenyugodva egyál­talán nincsen. Elenyésző csekély ama szélesebb látkörű tisztek száma, a­keik ne reménykednének egy boldog pilla­natban, melyben felsőbb parancsra végét vetik az egész alkotmányos dua­­lisztikus állapotnak. Nincs e remény­kedésben semmiféle rosszhiszeműség, csak rengeteg kadétiskolai naivitás. A kadétiskolában a cs. kir. tiszt soha egy fel­világositó szót nem hallott a közjogi és alkotmányos dolgokról s ezek előtte egy érthetetlen cháosznak tűnnek fel, melynek eloszlatása az államfő és a népek boldogsága érdekében kívánatos és már sohá nem késhetik. Szélsőségekben dolgozó izgatók e naivitás jóhiszeműségét sohasem méltá­nyolják kellőleg és a cs. kir. tiszteket folytonosan, mint brutális, rosszakaratú magyarfalókat állítják a közönség elé. Pedig e tisztek nagy része, eltekintve a látkörére nehezedő kadétiskolai ködtől, nemcsak, hogy nem magyarellenes, de még kiváló rokonszenvet is érez a ma­gyar faj iránt. A tisztikarban általá­ban nagy szerencsének tartják, ha va­laki magyar ezredben és magyar vidé­ken szolgálhat. Alig van cs. kir. tiszt, ha cseh, ha német, ha délszláv is szü­letésére nézve, ki a magyar huszárt, magyar bakát különbnek ne tartaná akármi más nemzet katonájánál. És a bőséges lakomákban , cigányzenében, szép asszonyban gazdag, vendégszerető magyar vidékekre sóhajtva gondol visz­­sza a cs. kir. tiszt, a­kit rossz sorsa tán Csehország északi részébe vetett, hol legfeljebb vizben jött zöldsalátára hívja meg őt egy évben egyszer valami derék Bahnbeamter. . Ha akadnak is egyesek, kik az ob­uigát exercitozási káromkodások közé néha egy-egy magyarellenes ízetlensé­get is vegyítenek, az aligha számítható be nagyobb rosszakarat kifolyásának, mint a „schwäbischer Trotil“, „pehmi­­scher Dalket“, „slowakischer Damm­kopf“ stb. hasonló kaszárnyas elmésség, melyet a cs. kir. tiszt a front előtt any­­nyiszor minden utógondolat és minden gondolat nélkül csillogtat. Nem a magyarellenesség a hadsereg hibája, hanem a szűk látkör, az elszomorító tudatlanság a nem katonai ismeretek terén — és a­mi azután eb­ből folyik : fejletlen, gyakorlatlan, pri­mitív gondolkozás, meddő biablonsze­­rűség, operettszerű kicsinyesség a kato­nai dolgokban. Szóval a cs. kir. hadse­reg egyetlen és legnagyobb hibája, melyből a többi is mind ered — a kadétiskola. Van azonban a tisztikarnak egy eleme, mely nem a kadétiskolában nö­vekedett, — ezek a tartalékos tisztek. A sajtó és közvélemény a leg­nagyobb túlzásig megy ezek magaszta­­lásában, ahányszor csak alkalom van reá. E magasztalások a tartalékos tisz­teket se jobbá, se rosszabbá nem tették, mint a­milyenek különben is voltak, csupán az a szomorú eredményük van meg, hogy ma már ez agyondi­csért tartalékos tisztek helyzete a hadseregben majdnem tűrhetetlen. Az apró berufs-lieutenantok és kis­korú kadétok ellenszenve a tartalékos tisztek iránt érthető és nem is mai ke­letű. Ezen igen fiatal és önfontosságuk­­ról rettenetesen meggyőződött uracskák mindig fölötte bosszantónak találták, hogy az iskolázott intelligens fiatalság csupán egy rövid önkéntes évig retteg bennük magasabb lényeket, azután pe­dig velük egy, sőt felsőbb rangba jut. Ámde a hadsereg és az intelligens ifjú­ság sorsát nem hadnagyok és kadétok döntik el s a tisztikar érettebb és mérv­adóbb elemei mindeddig, ha nem is ra­jongtak az önkéntesi és tartalékos tiszti intézményért, annak jogosult és szükséges voltát elismerték. Eme érettebb elemek belátták, hogy a modern harcban, mely nem a kaszár­nyás sablonok szerint vitetik, hanem az egyéni éleselmű­ségnek bizonyos for­mák keretében tág teret ad, a monarchia tanult, tisztességes fiatal embereinek az alsóbb tiszti helyeken eléggé hasznát lehet venni. Ugyancsak ezen érettebb elemek ismerték kivül-belül a 17 és 22 év közt ingadozó „berufs-officier“ fia­talságot s nagyon jól tudták, hogy na­gyobb kaszárnyás routinejuk dacára, a komoly pillanatokban ezek megbízha­tósága sem nagyobb, mint tartalékos kollégáiké. Végre is, az ellenség előtt nem a korrektebb szalatk­ozás, hanem a gyorsabb felfogás és a nagyobb komoly­ság a fontos. E helyes szempontot fog­lalták el a tartalékos tisztekkel szem­ben, habár kelletlenül is, a mérvadó ka­tonai körök egészen az utolsó időkig. Ámde ma már a helyzet tökélete­sen megváltozott. Általánosan ismeretes az az unifor­­mis-szekatúra, melylyel a múlt év óta a tartalékos tiszteket zaklatják. Az egyenruha viselésétől a tartalé­kos tisztek a szolgálaton kívül eltiltottak. Miért ? Azért, — mondják — mert sok tar­talékos tiszt kompromittálja az egyen­ruhát. Ez az indokolás — pedig ez az egyetlen, melylyel maga a hadügymi­nisztérium is rendelkezik, — teljesen elég annak bebizonyítására, hogy a had­sereg tisztikarának egyik fele a másik felét megveti s nem tartja méltónak a „császár kabátjának“ viselésére. Mert mi sértő, kompromittáló vagy csak boszantó lehet egy „berufs“-hadnagyocskára nézve abban, ha egy fiatal egyetemi tanár, ügyvéd, mérnök, tisztviselő, egyetemi polgár stb., kinek valamennyinek több képzettsége s legtöbbnek szebb társa­­dalmi összeköttetése és több pénze is van, mint neki, vele egy és ugyanazon ruhában jár? Olyan embert, a­ki szégyent hoz a cs. és kir. uniformisra, egyszerűen el kell csapni a tiszti rangból, ha tartalé­kos, ha berufs-tiszt. Szigorítsák meg egyáltalán a „Würdigkeits-Erklärung“-ok körüli eljárást; ne lehessen tiszt más, csak valóban komoly,­ tisztességes em­ber,­­ de azután ne tételezzék föl se tényleges, se tartalékos tisztről, hogy az a tiszti egyenruhát közbotránkozásra fogja viselni. A katonatiszti becsü­letbíróságok eddig is sokkal szigorúbban ítélkeztek a tartalékos tisztek, mint a ténylegesek fölött. Egy kis kávéházi illetlenség, me­lyet a tartalékos tiszt egyenruhában kö­vetett el, teljesen elég volt, hogy rang­járól lemondassák, míg a tényleges tiszt­nek ugyane genreban végtelen sokat néztek és néznek el. De ez ellen nincs szavunk, mert a tartalékos tisztek, ha nincsenek szolgálatra bevonulva, any­­nyira kiesnek a katonai fegyelem hatás­köréből, hogy annak teljes erővel kell sújtani, ha egy-egy szerencsétlent elér; — különben a tartalékos tisztek elfe­lejthetnék azt is, hogy ily fegyelem ál­talán létezik. Meg­volt tehát eddig is a fegyver a tényleges tisztikar kezében, melylyel kiüthetett minden olyan tartalékos tisz­tet rangjából, a­ki a tiszti egyenruhán foltot ejtett. Miért kelle tehát a mon­­arc­ia valamennyi tartalékos tisztjére hi­vatalosan, hadügyminiszteri rendelettel rásütni a megbízhatlanság bélyegét ? Miért kell­ kimondani, hogy az a tarta­lékos tiszt, ki háború esetén ép úgy kö­teles vérét áldozni „für Kaiser und Va­terland“, mint akármelyik „Berufs-Offi- Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next