Budapesti Hírlap, 1888. augusztus (8. évfolyam, 212-241. szám)
1888-08-15 / 226. szám
Flütsch Gyula s Pazár László vállalták el. Az előadás végén „A virágcsoport“ élőképet mutatták be. A csoport személyesből voltak : Rózsa: Markó Anna, Liliom : Fábián Matild, Nefelejts : Czékus Gizella, Pipacs: Pazár Erzsi, Ibolya: Schlosser Emma, Margueriette: Kalmár Lenke, Gyöngyvirág: Feledy Mariska, Csillagvirág: Gál Nelli, Szegfű: Vanszák Mariska, Télizöld: Wittchen Jolán, Folyondár: Weiss Vilma, Búzavirág: Hevessy Klárika. Előadás után a társalgó egyesület nyári helyiségében táncmulatság volt, melyen a város intelligenciája a késő éjjeli órákig igen kedélyesen mulatott. Ez ünnepélyt megjelenésével emelte a városunkon Losoncról Lőcsére átvonuló huszárság és gyalogság mintegy 40 tisztje. — Érdekes, nálunk s vidékünkön igen nagy ritkaság, a városunkhoz egy óra járásnyira fekvő szilicei platón garázdálkodó rablóbanda, mely csak 6 tagból áll ugyan, de azért minden tekintetben veszélyezteti a közbiztosságot. Dacára annak, hogy a csendőrség folytonosan üldözi őket, mégsem sikerült közülök eddig egyet sem kézre keríteni* — Iskolai értesítés. A pozsonyi ág. h. evang. líceumban a beiratások az 1888—89-dik tanévre szeptember hó 1-jétől kezdve 4-ig történnek. A magánvizsgálatok augusztus hó 30-án, a felvételi-, javító- és pótvizsgáitok 31-én tartatnak. A tanév megnyitása szeptember hó 5-én lesz ; az előadás 6-án veszi kezdetét. A tápintézet szeptember hó 1-én nyílik meg.* — Fürdők látogatottsága. A bikszádi fürdőben e hó 5-ig volt 408 vendég, a csiktusnádiban 1031, a pöstyéniben 2440. Regény-Csarnok. Vértanuság. A „Dóra“ szerzőjétől. 53 Angolból fordította: Amica. XLIV. Lady Wynyard Laura csak az egyik levelet mutatta meg férjének. — Volt egy másik is, a mely bővebb magyarázatot adott s a melyet gondosan elrejtett előle. Ez volt a tartalma : „Drága anyám ! Tudom, hogy távozásom nagy bánat és nagy meglepetés lesz reád. — Nem mondhatom meg, hogy miért megyek, de te tudod, hogy bennem bizhatol. — Ne feledd, hogy visszajövetelem egészen tőled függ. — Mihelyt az a szerencsétlen végrendelet, melyet a százados reábeszélésére írtál, meg lesz semmisítve, — rögtön visszatérek, de addig nem. — Gondolkoztam, hogy a megsemmisítést miképen adjad tudtomra s legbiztosabbnak láttam a hirdetést. — Gondoskodom róla, hogy a Times-t minden nap megkapjam. — A végrendelet megsemmisítése napján küldd be a Times hirdetési rovatába a következő szavakat : „Térj vissza minden aggodalom nélkül ; kívánságodat teljesítettem.“ „Amelyik órában ezeket a szavakat olvasom, útban leszek hozzád. — Ezt a levelemet senkinek se mutasd meg , és főleg arra kérlek, meg ne mondd a századosnak, hogy a végrendeletről tudok. — Szeretett anyám, remélem, hogy nem sokára láthatlak, és akkor kimagyarázom előtted, amit most rejtélynek látsz. Szerető leányod Angela.“ Lady Laura még jobban csodálkozott, mikor e sorokat olvasta. — Várjon mit jelentettek ? — Micsoda összeköttetés lehetett az ő végrendeletes Angela távozása közt. — Szerencséjére az igazságnak legkisebb sejtelme sem fordult meg agyában. Lady Laura azok közé az álmodozó teremtések közé tartozott, akik ritkán értenek meg valamit, míg éles színekben vagy nyomatékos szavakkal nem adják tudtukra. Ha valaki megmagyarázta volna neki, hogy végrendelete következtében férjének érdekében áll Angela halála, rögtön belátta volna a veszedelem nagyságát s megértette volna a körülte folyó dolgokat, sőt a szemei előtt lejátszódott rettenetes tragédiát is. De szerencsére, még csak nem is álmodott róla. Lady Laura ragyogó szép volt és bájos, de nem volt eszes asszony. Kedves, nyájas, szeretetreméltó, finom, művelt és érzékeny volt , — de senki sem mondhatta róla, hogy eszes. Lady Laura feltétlenül bízott Angélában s már régóta meg volt benne az a kimagyarázhatatlan érzés és tudat, hogy leánya idősebb, erősebb és bölcsebb nálánál. Most is érezte, hogy leánya nem tette volna ezt a lépést, ha komoly oka nem lett volna reá. A botrány elkerülése végett Angela távollétét a lehető legjobb színben tüntették fel. Midőn a százados a Rooden kisasszony nagyon hirtelen és előre nem látott elutazásáról beszélt, mindig hozzátette, hogy a városban találkozni fognak vele , a leány rejtélyes szökését senki sem tudta a szomszédok közül. A háznép nem igen aggódott Angela eltűnése miatt, de a lady Laura és a férje lelkén nehéz teher volt. A százados nem tudta megérteni ; Angela oly tartózkodó és hallgatag volt vele szemben. — Ez nem szerelmi ügy — monda magában — nem gondolnék vele annyit, ha az volna . Angela nem hasonlít a többi leányokhoz ; soha sem gondolt az udvarlókkal. — Vájjon miért ment el ? — Nem tudom elképzelni, hogy annak a leánynak hogy lehetett titka az anyja előtt, hiszen ők úgy szerették egymást. Különös volt látni, hogy ezt az erős és rendesen oly könnyelmű férfit a mostoha leánya eltűnése mennyire megzavarta. Nem tudott aludni, az étele nem esett jól. — Szokott jó kedve elhagyta, mogorva és hallgatag lett. — Mindig azt kérdezte magától, hogy várjon mennyit tudhat, fedezett-e fel valamit s gyanakszik-e reá ? Előtte lehetetlenségnek tetszett, hogy valamit felfedezett volna , hiszen ő olyan óvatos volt s a magyarázatok egész bástyájával sáncolta el magát. Óvatosságával lehetetlenné tette, hogy szándékát felfedezzék. — Nem gyanakodhatott reá, ámbár kénytelen volt bevallani magának, hogy nagyon különös volt a leány arckifejezése azon a reggelen, midőn ajánlatát visszautasította s nem akart lovagolni, sem kocsikázni. — Ha Angela a végrendeletről tudott volna valamit, akkor megértette volna a viseletét , de nem tudott. — Bolondság és gyengeség tőlem, hogy egy leány szeszélyei miatt aggódom, — hiszen ezerféle bolondsága lehet, a miről én nem tudok. De, midőn gondolataival egyedül maradt, ugyanaz az izgatottság, ugyanaz az aggódó félelem gyötörte. — Várjon észre vett-e valamit, s elment, hogy tanácsot kérjen és saját ügyét erősítse? — Folytonosan ez a félelem üldözte. A százados annyira megváltozott, hogy nem volt kedve a városba menni. — Hasztalan volna minden — gondola — miután minden terve füstbe ment. Gonosz terveit sötét és kétségbeesett szive mélyében szőtte. — Első gondja Angela halála volt , mert ő volt útjában a legnagyobb akadály. — Lady Laura töredékeny, gyenge asszony volt, kinek vértanúsága nemsokára bevégződik, hiszen egészsége és ereje napról-napra fogyott. — És most, miután Angela kimenekült hatalmából, érezte, hogy kellemetlen helyzetben van. Ha gyenge feleségével valami történnék, a birtokot Angela örökölné , s több volt, mint valószínű, hogy sohasem akarná őt látni, sem a vagyonát vele megosztani. És ő szegény ember lenne. — És akkor az a végrendelet, a mi neki annyi bajába került, teljesen értéktelen lenne. — Az egész dolgot borzasztó rosszul igazítottam el — mondá magában összeráncolt s elsötétült homlokkal; gyorsabban kellett volna végeznem. — Csak én vagyok a hibás. Ha Angela nem tér vissza, ha nem kerül ismét hatalmába, akkor még a felesége halála sem vinné közelebb Gladyhoz, mert a szegénység áthághatatlan akadálya még mindig megmaradna. Ez olyan bukás volt, fényes terveinek oly teljes megsemmisülése, hogy nem tudta magát összeszedni. A történtek dacára elment volna a városba, de lady Laura beteg lett, valami lappangó láza volt, mely életét emésztette, a nélkül, hogy külsőleg a betegség tüneteit mutatta volna. Wynyard általában keveset adott a világ véleményére, de még ő sem akarta feleségét Roodban betegen hagyni. Akik a századosnak felesége iránt való szeretetéről beszéltek, nem is sejtették, hogy lady Laura reszketett, midőn lépteit hallotta s hangjára megrázkódott. Külsőleg a százados modora szives volt, de nagyon jól értett hozzá, hogy feleségét leplezett gúnyjával bántsa, hogy néhány körnnyedén odavetett szavával véghetetlen fájdalmat okozzon neki. — Ha nekem szenvednem kell, — mondá magában, — szenvedjen ő is. És elég aljas, elég nyomorult volt arra, hogy könnyebbülést találjon abban, ha fájdalmat okozhatott. Elfelejtette, vagyis tetszett neki elfelejteni, hogy mindent a feleségének köszönhet, — pénzt, fényűzést, pompát, hogy az általa élvezett jólét és kényelem mind lady Laura kezéből jön. Házasságuk első napjaiban mondott neki időnkint néhány hálás szót s pénzről beszélve a felesége tulajdonának teintette azt s intézkedéseiben tanácsát és jóváhagyását mindig kikérte. De most egészen birtokába vette a jószágot, mintha mindig az övé lett volna s csak a saját érdekeit véve figyelembe, mindent nagyúri módra igazgatott. Midőn a lady Laura láza némileg engedett és képes volt lemenni, sötét, mogorva arccal találkozott. Senki sem nevezte volna Wynyardot „a szép századosnak“, ha ekkor látta volna. Egyszer este, midőn férje különösen kellemetlen volt, azt mondta lady Laura : — Vance, szeretném, ha a városba mennél. Hiába vagy velem , szíved nincsen itt. — Ha itt hagynálak, hogy egy kis változást és szórakozást keressek, amire az ég tanúm, hogy szükségem van, vértanúnak képzelnéd magadat. — Csalódol — volt a válasz. Eljött az az idő, midőn jelenléted sokkal nagyobb fájdalmat okoz, mint amilyent távolléted okozna. — Laura, örülök, hogy ezt hallom — mondá férje csufondárosan. Látszik, hogy eszedre kezdesz térni s jobb kilátásaim vannak. De azért mégsem megyek a városba és nem hagytak itt. — Tudom, hogy nem az én irántam való szeretetből maradsz itt — volt a keserű válasz. — Nem, édesem , vannak terveim s nekem jobban tetszik most itt maradni — mondá könnyedén. Lady Laura azt gondolta, hogy ha férje elutaznék hazulról, ő rögtön Sansome ur után küldene és akkor Angela hamar hazatérne hozzá. (Folyt. köv.) BUDAPESTI HÍRLAP. (226. sz) 1888. augusztus 15 KÖZGAZDASÁG. A fillosera-kérdés megoldása. Pozsony, aug. 13. Állásomnál fogva kötelességemnek ismerem Sárközy Kálmán urnak e becses lapok 223-ik számában Fiedler J. P. filloxera-irtó szeréről s erről írott könyvecskéjéről közölt cikkére néhány észrevételt tenni. Fiedler a filloxera kiirtására a kreozottal való talaj-impregnálást ajánlja. Szerét — Sárközy közleménye szerint — a feltaláló már ki is próbálta s állítólag oly jó eredményeket ért el vele, hogy nem csak a kezelt tőkék filloxerái vesztek el, de még a szomszédos tőkékről is sikerült őket elűzni. Ez állításokra mindenekelőtt azt kell megjegyeznem, hogy a kreozotnak, illetve főalkatrészének , a phenolnak, (Vulgó karbolsav) filloxera-irtó szerül való ajánlása már oly régi keletű, hogy Fiedler új ajánlata legalább is lesz már a századik a sorban. Nekem magamnak is alkalmam nyílt csak a jelen évben is már két ilyen szerrel tett kísérletnek szemtanúja s egyben bírálója lehetni. A szernek azonban úgy e két említettem kísérletnél, mint a többi összes kísérleteknél is abszolúte nem volt és nem is lehetett gyakorlati haszna. A kreozot ugyanis csak közvetlen érintkezésnél, tehát csak akkor bír filloxera irtó hatással, ha a filloxerát belefojtjuk, vagy legalább is erős gőzének teszszük ki (p. o. egy kreozotos zárt fazékban s. i. t.) A filloxera ellen azonban csak oly szerrel védekezhetnénk, mely, mint a szénkéneg, a talajba hozva, azonnal légneművé s rovarölő gázzá változnék s a mellett a növényzetre vagyis a tökére teljesen ártalmatlan lenne, ártalmatlanabb még a szénkénegnél is — mely anyag csak ez utóbbi hiánya miatt még szintén nem egészen megfelelő. Ha már most a tőke nyakát s környékét impregnáljuk is a kreozottal, mert gőzei csak igen kis s ennek folytán ártalmatlan mennyiségben fejlődnek — ilyen körülmények között még nem értünk el semmit, mert ezáltal a gyökérzetnek éppen finomabb, féltettebb részéről még mindig nem sikerül elpusztítani a rovart. Hogy pedig az egész gyökér behálóz,a földet impregnáljuk, az meg úgy költségességi szem