Budapesti Hírlap, 1888. augusztus (8. évfolyam, 212-241. szám)

1888-08-15 / 226. szám

Flütsch Gyula s Pazár László vállalták el. Az előadás végén „A virágcsoport“ élőképet mu­tatták be. A csoport személyesből voltak : Rózsa: Markó Anna, Liliom : Fábián Matild, Nefe­lejts : Czékus Gizella, Pipacs: Pazár Erzsi, Ibolya: Schlosser Emma, Margueriette: Kalmár Lenke, Gyöngyvirág: Feledy Mariska, Csillagvirág: Gál Nelli, Szegfű: Vanszák Mariska, Télizöld: Wittchen Jolán, Folyondár: Weiss Vilma, Búzavirág: Hevessy Klárika. Előadás után a társalgó egyesület nyári helyiségében táncmulatság volt, melyen a város in­telligenciája a késő éjjeli órákig igen kedélyesen mulatott. Ez ünnepélyt megjelenésével emelte a vá­rosunkon Losoncról Lőcsére átvonuló huszárság és gyalogság mintegy 40 tisztje. — Érdekes, nálunk s vidékünkön igen nagy ritkaság, a városunkhoz egy óra járásnyira fekvő szilicei platón garázdálkodó rablóbanda, mely csak 6 tagból áll ugyan, de azért minden tekintetben veszélyezteti a közbiztosságot. Dacára annak, hogy a csendőrség folytonosan ül­dözi őket, még­sem sikerült közülök eddig egyet sem kézre keríteni* — Iskolai értesítés. A pozsonyi ág. h. evang. líceumban a beiratások az 1888—89-dik tanévre szeptember hó 1-jétől kezdve 4-ig történnek. A ma­gánvizsgálatok augusztus hó 30-án, a felvételi-, ja­vító- és pótvizsgáitok 31-én tartatnak. A tanév megnyitása szeptember hó 5-én lesz ; az előadás 6-án veszi kezdetét. A tápintézet szeptember hó 1-én nyílik meg.* — Fürdők látogatottsága. A b­i­k­s­z­á­d­i fürdőben e hó 5-ig volt 408 vendég, a c­s­i­k­­tusnádiban 1031, a pöstyéniben 2440. Regény-Csarnok. V­­értanuság. A „Dóra“ szerzőjétől. 53 Angolból fordította: A­m­i­c­a. XLIV. Lady Wynyard Laura csak az egyik le­velet mutatta meg férjének. — Volt egy má­sik is, a mely bővebb magyarázatot adott s a melyet gondosan elrejtett előle. Ez volt a tartalma : „Drága anyám ! Tudom, hogy távozásom nagy bánat és nagy meglepetés lesz reád. — Nem­ mondhatom meg, hogy miért megyek, de te tudod, hogy bennem bizhatol. — Ne fe­ledd, hogy vissza­jövetelem egészen tőled függ. — Mihelyt az a szerencsétlen végrendelet, me­lyet a százados reábeszélésére írtál, meg lesz semmisítve, — rögtön visszatérek, de addig nem. — Gondolkoztam, hogy a megsemmisí­tést miképen adjad tudtomra s legbiztosabb­nak láttam a hirdetést. — Gondoskodom róla, hogy a T­i­m­e­s-t minden nap megkapjam. — A végrendelet megsemmisítése napján küldd be a Times hirdetési rovatába a következő szavakat : „Térj vissza minden aggodalom nél­kül ; kívánságodat teljesítettem.“ „A­melyik órában ezeket a szavakat ol­vasom, útban leszek hozzád. — Ezt a levele­met senkinek se mutasd meg , és főleg arra kérlek, meg ne mondd a századosnak, hogy a végrendeletről tudok. — Szeretett anyám, re­mélem, hogy nem sokára láthatlak, és akkor kimagyarázom előtted, a­mit most rejtélynek látsz. Szerető leányod Angela.“ Lady Laura még jobban csodálkozott, mikor e sorokat olvasta. — Várjon mit jelen­tettek ? — Micsoda összeköttetés lehetett az ő végrendelete­s Angela távozása közt. — Sze­rencséjére az igazságnak legkisebb sejtelme sem fordult meg agyában. Lady Laura azok közé az álmodozó teremtések közé tartozott, a­kik ritkán értenek meg valamit, míg éles színekben vagy nyomatékos szavakkal nem adják tudtukra. Ha valaki megmagyarázta volna neki, hogy végrendelete következtében férjének ér­dekében áll Angela halála, rögtön belátta volna a veszedelem nagyságát s megértette volna a körülte folyó dolgokat, sőt a szemei előtt lejátszódott rettenetes tragédiát is. De szerencsére, még csak nem is álmo­dott róla. Lady Laura ragyogó szép volt és bájos, de nem volt eszes asszony. Kedves, nyájas, szeretetreméltó, finom, művelt és érzé­keny volt , — de senki sem mondhatta róla, hogy eszes. Lady Laura feltétlenül bízott Angélá­ban s már régóta meg volt benne az a kima­­gyarázhatatlan érzés és tudat, hogy leánya idősebb, erősebb és bölcsebb nálánál. Most is érezte, hogy leánya nem tette volna ezt a lé­pést, ha komoly oka nem lett volna reá. A botrány elkerülése végett Angela tá­vollétét a lehető legjobb színben tüntették fel. Midőn a százados a Rooden kisasszony na­gyon hirtelen és előre nem látott elutazásáról beszélt, mindig hozzátette, hogy a városban találkozni fognak vele , a leány rejtélyes szö­kését senki sem tudta a szomszédok közül. A háznép nem igen aggódott Angela el­tűnése miatt, de a lady Laura és a férje lel­kén nehéz teher volt. A százados nem tudta megérteni ; Angela oly tartózkodó és hallga­tag volt vele szemben. — Ez nem szerelmi ügy — monda ma­gában — nem gondolnék vele annyit, ha az volna . Angela nem hasonlít a többi leányok­hoz ; soha sem gondolt az udvarlókkal. — Vájjon miért ment el ? — Nem tudom elkép­zelni, hogy annak a leánynak hogy lehetett titka az anyja előtt, hiszen ők úgy szerették egymást. Különös volt látni, hogy ezt az erős és rendesen oly könnyelmű férfit a mostoha leánya eltűnése mennyire megzavarta. Nem tudott aludni, az­ étele nem esett jól. — Szokott jó kedve elhagyta, mogorva és hall­gatag lett. — Mindig azt kérdezte magától, hogy várjon mennyit tudhat, fedezett-e fel valamit s gyanakszik-e reá ? Előtte lehetetlenségnek tetszett, hogy va­lamit felfedezett volna , hiszen ő olyan óvatos volt s a magyarázatok egész bástyájával sán­­colta el magát. Óvatosságával lehetetlenné tette, hogy szándékát felfedezzék. — Nem gyanakodhatott reá, ámbár kénytelen volt be­vallani magának, hogy nagyon különös volt a leány arckifejezése azon a reggelen, midőn ajánlatát visszautasította s nem akart lova­golni, sem kocsikázni. — Ha Angela a vég­rendeletről tudott volna valamit, akkor meg­értette volna a viseletét , de nem tudott. — Bolondság és gyengeség tőlem, hogy egy leány szeszélyei miatt aggódom, — hiszen ezerféle bolondsága lehet, a miről én nem tudok. De, midőn gondolataival egyedül maradt, ugyanaz az izgatottság, ugyanaz az aggódó félelem gyötörte. — Várjon észre vett-e vala­mit, s elment, hogy tanácsot kérjen és saját ügyét erősítse? — Folytonosan ez a félelem üldözte. A százados annyira megváltozott, hogy nem volt kedve a városba menni. — Haszta­lan volna minden — gondola — miután min­den terve füstbe ment. Gonosz terveit sötét és kétségbeesett szive mélyében szőtte. — Első gondja Angela halála volt , mert ő volt útjá­­ban a legnagyobb akadály. — Lady Laura tö­­redékeny, gyenge asszony volt, kinek vértanú­­sága nemsokára bevégződik, hiszen egészsége és ereje napról-napra fogyott. — És most, miután Angela kimenekült hatalmából, érezte, hogy kellemetlen helyzetben van. Ha gyenge feleségével valami történnék, a birtokot An­gela örökölné , s több volt, mint valószínű, hogy sohasem akarná őt látni, sem a vagyonát vele megosztani. És ő szegény ember lenne. — És akkor az a végrendelet, a mi neki annyi bajába került, teljesen értéktelen lenne. — Az egész dolgot borzasztó rosszul iga­zítottam el — mondá magában összeráncolt s elsötétült homlokkal; gyorsabban kellett volna végeznem. — Csak én vagyok a hibás. Ha Angela nem tér vissza, ha nem ke­rül ismét hatalmába, akkor még a fele­sége halála sem vinné közelebb Gladyhoz, mert a szegénység áthághatatlan akadálya még mindig megmaradna. Ez olyan bukás volt, fé­nyes terveinek oly teljes megsemmisülése, hogy nem tudta magát összeszedni. A történtek dacára elment volna a vá­rosba, de lady Laura beteg lett, valami lap­pangó láza volt, mely életét emésztette, a nélkül, hogy külsőleg a betegség tüneteit mu­tatta volna. Wynyard általában keveset adott a világ véleményére, de még ő sem akarta fe­leségét Roodban betegen hagyni. A­kik a századosnak felesége iránt való szeretetéről beszéltek,­ nem is sejtették, hogy lady Laura reszketett, midőn lépteit hallotta s hangjára megrázkódott. Külsőleg a százados modora szives volt, de nagyon jól értett hozzá, hogy feleségét leplezett gúnyjával bántsa, hogy néhány körnnyedén odavetett szavával véghetetlen fájdalmat okozzon neki. — Ha nekem szenvednem kell, — mondá magában, — szenvedjen ő is. És elég aljas, elég nyomorult volt arra, hogy könnyebbülést találjon abban, ha fájdal­mat okozhatott. Elfelejtette, vagyis tetszett neki elfelejteni, hogy mindent a feleségének köszönhet, — pénzt, fényűzést, pompát, hogy az általa élvezett jólét és kényelem mind lady Laura kezéből jön. Házasságuk első napjaiban mondott neki időnkint néhány hálás szót s p­énzről beszélve a felesége tulajdonának te­intette azt s intézkedéseiben tanácsát és jó­váhagyását mindig kikérte. De most egészen birtokába vette a jószágot, mintha mindig az övé lett volna s csak a saját érdekeit véve figyelembe, mindent nagyúri módra igazgatott. Midőn a lady Laura láza némileg enge­dett és képes volt lemenni, sötét, mogorva arc­cal találkozott. Senki sem nevezte volna Wynyardot „a szép századosnak“, ha ekkor látta volna. Egyszer este, midőn férje különösen kel­lemetlen volt, azt mondta lady Laura : — Vance, szeretném, ha a városba men­nél. Hiába vagy velem , szíved nincsen itt. — Ha itt hagynálak, hogy egy kis válto­zást és szórakozást keressek, a­mire az ég ta­núm, hogy szükségem van, vértanúnak képzel­néd magadat. — Csalódol — volt a válasz. Eljött az az idő, midőn jelenléted sokkal nagyobb fáj­dalmat okoz, mint a­milyent távolléted okozna. — Laura, örülök, hogy ezt hallom — mondá férje csufondárosan. Látszik, hogy eszedre kezdesz térni s jobb kilátásaim van­nak. De azért még­sem megyek a városba és nem hagytak itt. — Tudom, hogy nem az én irántam való szeretetből maradsz itt — volt a keserű válasz. — Nem, édesem , vannak terveim s ne­kem jobban tetszik most itt maradni — mondá könnyedén. Lady Laura azt gondolta, hogy ha férje elutaznék hazulról, ő rögtön Sansome ur után küldene és akkor Angela hamar hazatérne hozzá. (Folyt. köv.) BUDAPESTI HÍRLAP. (226. sz) 1888. augusztus 15 KÖZGAZDASÁG. A fillosera-kérdés megoldása. Pozsony, aug. 13. Állásomnál fogva kötelességemnek ismerem Sárközy Kálmán urnak e becses lapok 223-ik szá­­mában­ Fiedler J. P. filloxera-irtó szeréről s erről írott könyvecskéjéről közölt cikkére néhány észrevé­telt tenni. Fiedler a filloxera kiirtására a kreozottal való talaj-impregnálást ajánlja. Szerét — Sárközy közle­ménye szerint — a feltaláló már ki is próbálta s állítólag oly jó eredményeket ért el vele, hogy nem csak a kezelt tőkék filloxerái vesztek el, de még a szomszédos tőkékről is sikerült őket elűzni. Ez állításokra mindenekelőtt azt kell megje­gyeznem, hogy a kreozotnak, illetve főalkatrészének , a phenolnak, (Vulgó karbolsav) filloxera-irtó szerül való ajánlása már oly régi keletű, hogy Fiedler új ajánlata legalább is lesz már a századik a sorban. Nekem magamnak is alkalmam nyílt csak a jelen évben is már két ilyen szerrel tett kísérletnek szem­tanúja s egyben bírálója lehetni. A szernek azonban úgy e két említettem kísérletnél, mint a többi összes kísérleteknél is abszolúte nem volt és nem is lehe­tett gyakorlati haszna. A kreozot ugyanis csak közvetlen érintkezés­nél, tehát csak akkor bír filloxera irtó hatással, ha a filloxerát belefojtjuk, vagy legalább is erős gőzé­nek teszszük ki (p. o. egy kreozotos zárt fazékban s. i. t.) A filloxera ellen azonban csak oly szerrel védekezhetnénk, mely, mint a szénkéneg, a talajba hozva, azonnal légneművé s rovarölő gázzá változ­nék s a mellett a növényzetre vagyis a tökére tel­jesen ártalmatlan lenne, ártalmatlanabb még a szén­­kénegnél is — mely anyag csak ez utóbbi hiánya miatt még szintén nem egészen megfelelő. Ha már most a tőke nyakát s környékét impregnáljuk is a kreozottal, mert gőzei csak igen kis s ennek folytán ártalmatlan mennyiségben fejlődnek — ilyen körülmények között még nem értünk el semmit, mert ezáltal a gyökérzetnek éppen finomabb, féltet­tebb részéről még mindig nem sikerül elpusztítani a rovart. Hogy pedig az egész gyökér behálóz,a föl­det impregnáljuk, az meg úgy költségességi szem­

Next