Budapesti Hírlap, 1888. szeptember (8. évfolyam, 242-270. szám)
1888-09-01 / 242. szám
1888. szeptember 1.' BUDAPESXI HÍRLAP. (242. sz.) közt, szívesen tapsolt, a szerzőket buzditólag kihívta s pár számot meg is újrázott. Különösen tetszettek Somlóné, Frank Boriska és Nyilasi. ..! (Mesterházy Kálmán) rajz- és festőiskoláját, szeptember hó 1-én újra megnyitja. Jelentkezők bármikor felvétetnek havi 8 írt tandíj mellett, Üllői út 24. szám alatti műtermeiben, ahol hölgytanítványok rendelkezésére külön műterem van berendezve. Rablóvilág a Balkánon. — Saját tudósítónk távirata. — Szófia, aug. 81. Az az erélyes akció, melyet a kormány a rablóbandák ellen indított, minden tekintetben eredményre vezetett. A bandák szét vannak ugrasztva és akiket el nem fogtak, azok sietve menekültek át Macedóniába, hol a török hatóságok nem igen zavarják őket. Egy másik sokkal fontosabb eredmény azonban az a ma már bebizonyított tény, hogy a rablótámadásoknak politikai hátterük volt; bizonyítja ezt számos más körülményen kívül az is, hogy a Szófiában elfogott rabló, ki a bellovai bandának volt tagja, elfogatása előtt oroszokkal érintkezett. A vizsgálat kiderítette, hogy a rablók összeköttetésben állottak azokkal az orosz konzuláris hivatalnokokkal és tisztekkel, akik Battenberg herceg idejében oly végzetes szerepet játszottak. A kormánynak bizonyítékai vannak arra nézve, hogy a rablóbanda lázadási kísérleteket tervezett, de a hatóságok ébersége megakadályozta azokat. A vizsgálat tovább folyik. Paiblohajsza Szófiában. Nagy a rémület néhány nap óta a bolgár főváros lakosságának körében. A rablók egyik fenyegető levelet a másik után küldötték a jobb módú polgárokhoz, kik mindannyian a rendőrséghez fordultak oltalomért, egy-egy jól felfegyverkezett zsandárt kérve személy- és vagyonbiztosságuk védelmére. A rablók néhány nappal ezelőtt Daniel szerb ügyvivőt akarták elrabolni, ez a tervük azonban nem sikerült. Ezzel egyidejűleg annak is hire járt, hogy a bellovai banda „titkár“-ja, Kriszto Szavov, Szófiába érkezett és jövetelét be is jelentette levélben egy barátjának, akivel régebben együtt szolgált a katonaságnál. Ez a barátja azonban megmutatta a levelet parancsnokának és erre nagy tanácskozás tartatott. Elhatározták, hogy Szavovot megérkezéséig nem bántják. A „titkár“ úr meg is jött délután, elhajtatotta katonai tábor előtt s olyan előkelően viselte magát, hogy senki sem sejtette benne a bandita főnököt. Alig hogy a városba érkezett, észrevette, hogy szemmel ■ tartják. Ezért megparancsolta kocsisának, hogy hajtson keresztülkasul a városon, hogy a kémeket megtéveszsze. De már későn volt. Az őrjáratok nyomában voltak s éppen abban a pillanatban fogta körül egy lovascsapat, midőn ki akart hajtatni a városból. A haramiát a prefekturára vitték, hová óriási néptömeg kisérte el. Ide hívták nemsokára Bindert is ■ szembesítették Szavovval, akfi melegen üdvözölte egykori foglyát. A bellovai rablást nyomban beismerte s a prefektusnak 194 fontot adott át abból a váltságösszegből, melyet Binderért és Landlerért csikartak ki. Egy szerb útlevelet is találtak nála. Részletes vallomást még nem tett, de azt hiszik, hogy fontos leleplezésekkel fog szolgálni, mielőtt a jól megérdemelt akasztófára kerülne. Való, hogy rablásért egyszer már halálra ítélték , csakhogy akkor tévedésből a testvéröcscsét kötötték fel. A közönségnek megengedik, hogy Szavovot a cellájában meglátogassa. Kara Sztojanov elbeszélése. Kara Sztojanov szófiai fényképész, ki tudvalevőleg váltságdíj nélkül szabadult meg a rablók fogságából, igen érdekes dolgokat beszél a rablók nyilatkozataiból. — Ti nem kedvelitek az oroszokat? kérdezők a rablók és azután elmondták, hogy Stambulov miniszterelnököt akarták elfogni és 100.000 török fontot kértek volna érte. „De azért nem állunk jót, hogy Stambulovot a váltságdíj átvétele után meg nem öltük volna.“ Magának Ferdinánd fejedelemnek e 1 rablását is terveztek, midőn a Bille kolostorba utazott és szerintük a dolog csak azon múlt, hogy a bandának kilenc tagja nem érkezett meg kellő időben arra a helyre, ahol lesbe, kellett volna állni. „A fejedelemnek“, mondák „egy hajszála sem görbült volna meg, mert ebben az esetben Ausztria-Magyarország megszállotta volna Bulgáriát, ennek bekövetkezését pedig nem akartuk.“ A rablók ezután tudakozódtak Sztojanovnál Bulgária politikai viszonyai és Ferdinánd fejedelem helyzete felől. Végül kijelentették, hogy ha a kormány kegyelmet ad nekik, visszatérnek békés foglalkozásukhoz, de ha nem, úgy a tavaszra még több banda fog alakulni és a városokat is fogja veszélyeztetni. A gyomai gyilkosság. — Saját tudósítónktól.— B.Gyula aug. 31. Egy pár nap előtt — e hó 27-én — gyilkolta meg Nádudvari Antal gyomai kubikos Német Jenő munkafelügyelőt és Váradi-Szakmáry Arisztid, a csabai vizsgálóbíró, a mai napon már be is fejezte a vizsgálatot s annak érdekes iratait a megtört bűnössel együtt már át is szállította a gyulai törvényszékhez. Az épp oly gyors, mint sokoldalú vizsgálat meglepő eredményekkel szolgál. A tanuk egybehangzó vallomásai egészen más színben tüntetik fel a bűntényt, mint néhány fővárosi napilap tudósítása. Az elkövetett gyilkosság elmaradhatatlan következménye volt a megölt munkafelügyelő embertelen bánásmódjának: a kubikosban társainak sokáig visszafojtott elkeseredése, a titokban táplált boszu tört ki. Német munkafelügyelő robusztus, hatalmas erejű, típusa volt azoknak a munkavezetőknek, akik ellen nem most fordul először a sanyargatott munkás boszuállása. Idegessége, igazságtalansága a munkásokat már régen keserítette, de szólni se mertek, mert a vállalkozóval olyan munkaszerződésük volt, hogy a legkisebb — akár látszólagos — engedetlenségért vagy békétlenségért bérüket s munkájukat vesztik. Hát tűrtek inkább. Éppen csak hogy korbácsot nem kaptak, de jaj volt nekik, ha munka közben megálltak egy percre. A vállalkozónak, Deutsch Emilnek és munkavezetőjének, érdekében állott, hogy kubikosai mennél többet dolgozzanak, mert ehhez arányítva járt nekik ki a haszon az államtól. Viszont a kubikosoknak is megvolt az érdekük, hogy mennél többet dolgozzanak, köbméterenkint járván ki nekik a fizetség. De igyekezetüket — a vállalkozás hasznára- mesterségesen akarta fokozni Német munkafelügyelő s ennek az volt az eredménye, hogy a munkások közül sokan szívesebben dolgoztak 20 kr. átlagárral a kincstárnak, mint 30 krral a vállalkozónak. A fizetést is rendetlenül teljesítették, mindenféle levonásokat eszközöltek, amit a munkások sehogysem ismernek el igazságosnak. A fizetéses napokon mindig volt baj, káromkodás, szörnyülködés, így esett az elmúlt szombaton is. Nádudvari Sándor — a gyilkos bátyja — nem mehetett el aznap a pénzéért, hát másnap ment el. Akkor Német azzal utasította el, hogy már más kivette a pénzét, kérje attól. A hivatkozott pedig azt állította, hogy nem vette fel, hát a munkás megint csak Némethez fordult. Az biztatta, hogy majd megadja, de amikor pár nap múlván — a munka színhelyén, a Körös gyomai gátján — megint követelte pénzét a munkás, durván elutasította: „Nekem más dolgom is van!“ mondván. Kevés vártatva, amikor a káros ember tétlennek látta a munkafelügyelőt, megint csak megszólította a pénzéért. Német erre dühvel támadt rája és összeszidta. A szóváltókhoz 40—50 lépésnyire dolgozott csendesen Nádudvari Antal, aki, mikor meghallotta a munkafelügyelő szitkozódásait — az eseten különben is elkeseredve — fogta ásóját, letisztította róla a földet, lassan megindult Német felé és óriási szerszámával halálos ütést mért annak fejére. A munkafelügyelő élettelenül rogyott össze, a gyilkos pedig bátyjához fordulva, rámutatott a tetemre: „Már most meg van a béred, húzdd le a csizmáját!“ i Aztán megindult hazafelé, bement a községházára, de korán reggel nem volt ott még senki. Később találkozott egy városi rendőrrel, akinek megmondta a dolgot s bekísértette magát. A gyilkos — verekedésért már többször büntetett — katonaviselt fiatalember, börtönében csendesen viselte magát, nem bánja bűnét, mert azt hiszi, hogy társaiért állt boszul. „Tudom, hogy kapok tíz-húsz évet, de nem bánom !“ — így szólt nyomban a gyilkosság után. Elképzelhető, hogy a gyomai közös munkálatok, — melyek a vállalkozó kezében vannak — nem folynak tovább minden izgatottság nélkül. A vállalkozó csak zsandárfedezet mellett mer tovább dolgoztatni , még igy is félös, nem támad-e ott valami szerencsétlenség. Robbanás a zurányi meganitgyárban. — Saját tudósítónk távirata. — Zurány, aug. 31. Nincs még egy éve annak, hogy Schühker és társa zurányi (Mosonmegye) meganitgyárában szörnyű katasztrófát idézett elő egy robbanás. Ugyanebben a gyárban ma ismét robbanás történt. Csodás szerencsének köszönhető, hogy ezúttal emberélet nem esett áldozatul, de a gyárépületekben szörnyű pusztítást mivelt a robbanás felzavarta az egész környék népét, mely elejétől fogva olyan nyugtalansággal nézett a veszedelmes gyárra. Az esetről a következő részleteket jelenthetem : Ma reggel negyed 8-kor történt a robbanás a gyárnak ama pavillonjában, ahol a nitroglicerint állítják elő. Javában folyt a munka az egész gyárban, a nitroglicerin-készítő pavillonban is dolgoztak munkások. Négyszáz kilogramm nitroglicerin volt a pavillonban felhalmozva. Ez a tömeg még eddig ismeretlen módon meggyulladt.Mikor a nitroglicerin felületéről felszálló kékes lángokat a helyiségben dolgozó két munkás észrevette, rögtön belátták a veszély nagyságát: ha a nitroglicerin akkor felrobban, élőlélek nem menekül egy sem a gyárból. A két ember szerencsére ennek dacára nem veszítette lélekjelenlétét. Rohantak a szelelekhöz, kinyitották valamennyit, hogy a levegőn a nitroglycerin gyorsabban elégjen. Azután menekültek ki a szabadra, fellármázva az egész gyárat. A gyár igazgatója maga adta meg a vészjelt, mire a pavillonrendszer szerint épített gyár összes épületeiből tódultak ki a munkások és nagy sietséggel hagyták el a gyárat. Körülbelöl egynegyed órányira lehettek már a gyártól, kinn a mezőn, amikor egyszerre irtózatos dörgés rengette meg a levegőt, a lángot fogott nitroglicerin felrobbant, valószínűleg a keletkezett gázok nyomása következtében. Olyan erős volt a robbanás, hogy hangja elhallatszott négy óra járásnyira. A kis domb, melyen a gyár emelkedik, sűrű, fehéres felhőkbe volt borítva. Amint a füst oszladozni kezdett, akkor tűntek elő egymás után a gyár épületei romban heverve, vagy pedig szörnyen megrongálva. Teljesen elpusztította a robbanás a veszedelem fészkét, a nitroglicerin-késztémiűhelyt, valamint a kémiai laboratóriumot. Elpusztult az a 18 t – 11 es készítő házikó, mely a robbanás helyével szemben feküdt. Erősen megrongálódott azonkívül a gyár valamennyi épülete, az egész gyárban nem maradt egyetlen ép ablak sem, a szörnyű rázkódás bezúzta valamennyit. Szerencsére a nitroglicerin úgy volt felhalmozva, hogy csak 100 kilogramm állott egy rakáson. Csak annyi robbant fel, nem mind a négyszáz ; egy ilyen robbanás eltörölte volna a gyárat teljesen a föld színéről. Az első segítséget a megrémült munkásnépnek a katonaság nyújtotta : egészségügyi csapatok, amelyek a hadgyakorlatokról éppen akkor vonultak át a közeli falvakon, Pozsony felé. A robbanás után tisztjeik vezetése alatt rohamlépésben siettek a katasztrófa helyére s az elsők közt voltak, akik a gyár romjai közé behatoltak. A kár most még kiszámíthatatlan, de kétségkívül rendkívül nagy. A munka