Budapesti Hírlap, 1888. október(8. évfolyam, 271-301. szám)
1888-10-10 / 280. szám
Budapest, 1888. Vik. évfolyam 280. sz._________ Szerda, október 10. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Hitelforgalom fi/Magyarországon. Budapest, okt. 9. A pénz- és hitelgazdagság Magyarországon, a modern gazdasági fejlődésnek adja mértékét. A föld kiterjedése, termőképessége keveset változhatnak ; használati értéke a terményeknek s állatoknak keveset változik ; de az értékmérő pénz szerint becsülve, ugyanazon föld, termény, állat lényegesen különböző vagyont képvisel. Korunkban a pénzforgalom élénksége az egész gazdaságon uralkodik s ez adja a kulcsot kicsinyben és nagyban egyesekre és az egész országra nézve a vagyonosodáshoz s a vagyonfelosztáshoz. Gazdasági haladás és hanyatlás máskép nem ítélhető meg, mint forintokban s a pénz forgalmát legbiztosabban a hitelintézetek kimutatásaiból menthetjük. A statisztikai hivatal legújabban a hitelintézetek működését teszi közzé. Érdekes számok. Hogy a nagy közönség figyelmét statisztikai adatokkal fárasztjuk, ne vegyék olvasóink rossz néven. Bizonyító erővel bírnak ezek s tájékozást nyújtanak. Az adatok 1886. december végéről szólnak ; a két utolsó év még föl nem dolgoztatott. A kérdéseket egyenként vetjük föl és egymásután. Ha nincsenek is szoros összefüggésben egymással, együttesen tájékoztató képet nyújtanak. Hitelintézeteink száma 1873-tól 1886-ig, tehát 13 esztendő alatt, 490-ről 980-ra emelkedett, tehát éppen kétszer annyi. Ez már magában véve ékes tanúsága annak, hogy az ország pénzereje növekedett. Pénzereje és hitelszükséglete, mert e kettő egymást kiegészíti. Bankok nem keletkezhetnek, ha nincs rá pénz és üzlet, mely nyereséggel kecsegtet. Nem kell azonban hinni, hogy a hitelintézetek számszerinti nagy szaporodása hasonló arányban áll azok tőkeerejével, mely a hitelforgalomnak alapul szolgál. Leginkább a kisebb takarékpénztárak és szövetkezetek száma növekedett, úgy, hogy ezek képezik Magyarországon a pénzforgalom alapját és szervezetét. Ilyen takarékpénztár és szövetkezet volt 831 s azok száma azóta is tetemesen növekedett. De sőt a bankok is tetemes részben keveset különböznek a takarékpénztáraktól és szövetkezetektől s leginkább csak nevük és alapszabályaik , nem pedig működésük eltérők. Bízvást állíthatjuk , hogyy az osztrák-magyar bank s a budapesti tíz elsőrendű hitelintézet kivételével, a többi mind kis vagy középbank számba megy, a 100 ezeren alul vagy a fél millión alul levő befizetett tőkével. Hogy e bankok száma így felszaporodhatott, mutatja, hogy a vidéki kisebb körökben mily élénk hitelszükséglet uralkodott és uralkodik. Látjuk, hogy 2000 frttal hitelszövetkezetek alapíttatnak. Tíz-, busz- és harmincezer forinttal takarékpénztárak és népbankok keletkeznek, melyek, dacára az igazgatósági és kezelési nagy költségeknek, betéteik és váltóforgalmuk után, jelentékeny üzletet nyereségesen folytathatnak. Ennek nyitja egyszerűen az, hogy míg a takarékbetétek után rendszerint 4 és 5, kivételesen 3 vagy 6 százalék kamatot adnak, a leszámítolt váltóknál 8—10—12 százalék kamatlábot számítanak. És a vidéki közönség Magyarországon ekkora kamatot fizet, akkor, midőn a bankkamatláb az osztrákmagyar jegybanknál s az első budapesti hitelintézeteknél 3—4 százalék volt éveken keresztül. Semmi ennél jobban nem bizonyíthatja az osztrák-magyar bank szervezetének meg nem felelő voltát. Magyarország jegybankjának feladata volna kielégiteni a magyar közönség hitelképes részének hiteligényeit. De mivel ezt tenni vonakodik, nagykereskedők és eszkomptőrök bankjává vált s a fizető közönség kénytelen a kis bankoknál s ezek által ama közvetítők közbenjárását venni igénybe, kik giróikkal a pénzt ennyire megdrágítják. A vidéki kereskedő, iparos vagy földbirtokos kénytelen váltóját a vidéki kis intézeteknél nyújtani be, hol őt ismerik s aláírását honorálják. De a vidéki takarékpénztárnak nem lévén elég pénze a betétekből, maga is hitellel dolgozik. A váltót Budapestre küldi egy másik bankhoz, vagy eszkompterhöz, ki tovább az osztrákmagyar bankhoz juttatja, így az osztrákmagyar bank 3 százalékos pénzét 2 százalékkcal drágítja a fővárosi közvetítő, 2 százalékkal fllebbezi a vidéki takarékpénztár, 1 százalékot számít kezelés és igazgatási költségekre s az eredeti adós, mire a pénz hozzá eljut, 8 százalékos kamatot fizet. És ez még tisztességes, mert igen sok esetben 10, sőt 12 százalékot vesznek tőle a kevésbbé lelkiismeretes vidéki hitelintézetek karizsi igazgatóságai. És ezen segíteni csal úgy lehetne, ha a kormány és a törvényhozás a hitelkérdés megoldását komolyan kezébe venné s a reformot az osztrák-magyar jegybankon kezdené. Hogy a hitelintézetek felszaporodása nem áll arányban tőkeerejük gyarapodásával, bizonyítja az, hogy befizetett tőkéik és tartalékalapjaik összege 1883-ban volt 160 millió 326,396 forint, 1886 végén pedig 209 millió 516,497 frt. Míg tehát a bankok száma 100 százalékkal emelkedett, tőkeerejük csak 20 százalékkal gyarapodott. A magyar hitelügy életképességéről s a magyar nép takarékosságáról örvendetes bizonyságot tesz az a tény, hogy dacára a mostoha körülményeknek, adóemeléseknek, agrárius válságnak és iparpangásnak, a takarékbetétek és felgyűlt kamataik összege 1873-ban 174.208.372 írtról 1886 végén 434.108.740 írtra emelkedett. Az utolsó évben 29 milliót tett a tőkésítés eme neme. S a takarékosság népünknél kevésbbé a gazdagok, hanem a szegények és középsorsunk tulajdonsága. 1886-ban a betéti összegekből 130 százalék volt 10 forintnál kisebb, 18—38 százalék volt 10— 50 frt, 13 53 százalék volt 50—100 frt, 30-04 százalék volt 100—500 frt, 11 százalék volt 500—1000 frt s mindössze a megtakarított milliókból csak 15 százalék volt 1000 frtnál magasabb betétekben. Nem áll tehát, hogy a magyar nép pazar, csak legyen mit megtakarítania. Érdekes a váltótárca is, mely a 13 esztendő alatt 126.578,317 forintról 267.605,038 frtra emelkedett. Ebből a szűkmarkú osztrák-magyar bank csak 44.564,474 frt kölcsönt nyújtott. A forgalom élénkülésével lépést tartani egyáltalán nem igyekszik. Magyarországon kevés az értékpapír. Ezt sajnosan bizonyítja az a körülmény, hogy értékpapírokra a bankok 1873-ban 33.117,676 irtot adtak kölcsön, s e kölcsönök összege 1886-ban sem emelkedett , többre 37.103,693 írtnál. Maguk az intézetek azonban tetemesen szaporították értékpapír vagyonukat 29 millióról 91 millióra. Legszomorúbb része a magyar hitelügynek a föld nagymérvű eladósodása. E tekintetben a takarékpénztárak túllicitálják a földhitelintézeteket. Igen meg kellett szorulva lennie a magyar gazdáknak, hogy adósságaikat, melyekre ingatlanaikat jelzálogilag a bankok részére lekötötték, 1873-ban 166.840,111 írtról felrugtatták 359.556,655 írtra, a legnagyobb hitelösszegre, mely a magyar statisztikai kimutatásokban előfordul. S minthogy a bankóik csak első vagy legfeljebb második helyre kölcsönöznek földbirtokra, kisbirtokra s paraszttelkekre pedig kölcsönt nem igen adnak, mekkora lehet az az összeg, mely ezentúl a magyar földet terheli, s a magyar birtokos-osztályt fenyegeti? Íme, itt van a legnagyobb veszedelem. De nálunk ezzel sem törődik senki Kiki gondoskodjék magáról, segítsen magán a hogy tud, s ha nem tud, bukjék- e mi számunk 14 oldal.