Budapesti Hírlap, 1889. szeptember (9. évfolyam, 240-269. szám)

1889-09-12 / 251. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 251. sz. Csütörtök, szeptember 12. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik midennap, hétfőn és ünnep után Tálé napon is. Felelős szerkesztő: Csukási József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Kókán János. Budapest, szept. 11. jó miniszteri sikkasztó, háztulajdonos a tisztviselői telepen, ma bírái előtt állt s nagy közönséget vonzott a Fortuna-ház nézőterére. Nincs valószínűség nélkül, hogy előkelő fülek, melyeket gazdáik nem vittek fel a törvényszéki terembe, nem kisebb izgalom és érdeklődés nélkül figyeltek az ott esett vallomásokra, mint a megjelent hallgatókéi. A „Nemzet“ estilapja úgy kezdi mai tudósítását ez esetről, hogy „nem közönséges gonosztevő állott ma a budapesti fenyitótörvényszék előtt.“ Amennyiben a „Nemzet“ a vádlott személyt érti, fájdalom, csalódásban van. Semmi sem közönségesebb manapság nálunk, mint az, aki közpénzek sikkasztásában bűnös. Ha azonban nem a személyt, hanem a rendszert kell értenünk a nem közönséges gonosztévé alatt, akkor —s ismét „fájdalom!“ —a „Nemzetinek igaza van. Kókán János, a vizsgálatbeli magatartásától eltérőleg a végtárgyaláson azzal védi magát, hogy nem az egész 42 ezer forintot sikkasztotta el, hanem annak csak egy részét. Mikor azt kérdezik tőle, mert mondja ezt csak most, mert nem mondta korábban, azt feleli, azért, mert azt remélte, hogy másképen fogják az ő ügyét elintézni. Ki is jelenti nyíltan abbeli hitét, hogy ha annak idején jelentést tenni nem a rendőrségre ment volna, hanem a miniszterhez, most nem állana bírái előtt. Tehát 24—25 ezer forint elsikkasztását elvállalja. Arra a kérdésre, hogy ki vitte el a többit, személyt megnevezni nem tud, de állítja, hogy másodkulcsokkal „rájártak“ az általa kezelt kasszára. Állítja, hogy kisebb-nagyobb hivatalnokoknak — köztük a volt miniszternek, a volt államtitkárnak — rendes kölcsönpénztára volt a minisztériumbeli házi kassza. Pénztárvizsgálat, rovancsolás volt is, nem is, hiszen ha lett volna, nem tarthatott volna az ő sikkasztása három esztendőn keresztül. Egy kellemes konfúzió, kölcsönös jóakarat és elnézés, a minisztertől s az államtitkártól lefelé végig: ez volt az állapot, a kölcsönös szívesség és kisegítés a jelszó. Az eredmény egy állami hivatalnok a vádlottak padján, egy csomó többékevésbbé előkelő ember súlyos és kompromittáló gyanúsítással terhelve a közvélemény előtt. Ha korrupcióról, ha hanyag és vétkes adminisztrációról, ha a közhatalmak visszaéléseiről beszélünk, ime, itt a konkrét példa, itt van egy megrothadt fészek, melyben a közromlás bacillusai tenyésznek. A hivatalnoki lépcsőzet minden fokán végig igy rothadnak meg a szivek s az elmék, igy áporodnak meg a jellemek. Látják, nézik, tűrni kénytelenek a kisebb-nagyobb szabálytalanságokat, visszaéléseket, a hatalmaskodást s megérnek anyagilag éppen nem fényes helyzetükben arra, hogy az alkalom tolvajt és sikkasztót egyik-másik élelmes kereskedő hangyatojásokat szárit a padlóján s nem kell attól telnie, hogy valaki rájuk tapos. Szóval, csöndes, kihalt a város, kereskedelmét, iparát tönkretették a vasutak, a melyek nagy óvatosan megkerülik határát s másfelé hordják a „venni szándékozókat. Amint a helyi lapjainkból láttam, otthon is boldogságban úsztak az emberek a tűzoltó-kongresszus hírére s nem volt népszerűbb ember a városban annál a szerény járásbírósági írnoknál, aki egymaga végezte egy egész rendező-bizottság munkáját. Hiszen olyan jó, szorgalmas és becsületes az a mi népünk, hogy nem sajnál se erőt, se fáradságot, ha szolgálatára lehet valamiben szegény, haldokló városának ! Most is talpra állott mindenki s dolgozott heteken át éjjel-nappal, hogy meghálálja a tűzoltók szívességét, akik annyi város közül a mienket választották ki s egy kis életet, no meg egy kis pénzt is hoznak bele. Pénzt is hoznak ! Olyan ritkán jut idegen pénz a mi városunkba, hogy az új egyforintosokból is csak két hét múltán vetődött oda egy árva példány, melyet a városházán tettek ki közszemlére. Egy derék fiatal ügyvéd, aki Parisban járt a Dolinay úr expedíciójával, csodákat beszélt a kávéházban arról a rengeteg kincsről, melyet a világ minden részéből összehordtak a kiállításra zarándokló idegenek. A földkerekség összes nemzetei hűbéreseivé lettek a franciának, mesélte a doktor, s az a város, mely egykor úgy koplalt, mint egy csináljon belőlük. A kiállítás pénzeinek kezeléséről valóságos tündérmesék járnak szájról-szájra. Nyolcvanezer forint volt csak a frakkerköltsége az államtitkári hivatalnak. Csodás, hogy a pesti frakkerüzlet föl nem virágozott. Lehetetlen, hogy ama szegény ördögök, akik mint alantas hivatalnokok distanciáról látják a visszaélést, a hanyagságot, a szabálytalanságot, viszont az ellenőrzésben a felületességet, a szamaritánus erények gyakorlását, irigységgel és elkeseredéssel ne nézzék az ily manipulációkat. Lehetetlen, hogy a gyengébb jellem e viszonyoknak áldozatává ne legyen. S itt van a mi töméntelen országos sikkasztásainknak a lélektani kulcsa . A párturalom, az illetéktelen protekció a hivatalnokok alkalmazásában és előléptetésében képzettségileg és jellemileg elégtelen embereket állít fontosabb helyekre. Miniszterek, államtitkárok, miniszteri tanácsosok, főispánok, bírák és előkelő közigazgatási tisztviselők lesznek nálunk emberek, akiket az, aki őket oda kinevezi, vagy megválasztatja, a maga ügyeiben semmi intéző hatalommal föl nem ruházná. Viszonyaink oda fejlődtek, hogy nálunk soha sem keresnek „embert“ bármely állásra , hanem folyton keresik s ha máskép nem lelik , hát kreálják az állomásokat elhelyezendő embereik számára. P forrásból folynak a Kókán-perek. — E forrásból azok a perek, a melyek biró elé nem is kerülnek, a hol inni i ... M.I— ..TU ii t,i — — ■r.r.ri imjigj A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A vendégszeretet. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Sorsom ideplántált régen szeretett hazánk szép fővárosába s otthon, az én jó vidéki városomban, alig tudják már a régi kedves ismerősök, hogy hajdanában én is segitettem koptatni az ő borzasztó kövezetüket, ittam a vizükből, ettem a kenyerükből s velük együtt szidtam az érdemes elöljáróságot, a miért tétlenül nézi társadalmi életünk elszunnyadását, iparunk, kereskedelmünk végső vonaglását. De én soha ki nem alvó szeretettel gondolok az otthonvalókra, még azokra is, akikhez nem köt a vérnek szent köteléke s örömükben, bánatukban, dicsőségükben és szégyenükben egyaránt osztozom. Nagy volt hát az örömöm akkor is, amidőn először jutott hozzám a hír, hogy a hazai tűzoltóság az én városomban tartja meg idei kongresszusát s erre az alkalomra kiállítást is rendeznek tűzoltó szerekből. Volt már nekünk egy szép, nagy kiállításunk, amelynek csodájára járt az egész ország, de az mér régen, nagyon régen volt. Azóta olyan csöndesek, néptelenek az utcáink, mintha egész polgárságunk egy roppant nagy tűzoltó-szövetség, vagy dalegyesület volna s városról-városra járna kongresszusokat tartani. A boltjainkba is olyan ritkán téved ember, hogy diamista, most az idegenek százezreit táplálja, de meg is fizetteti a vendégszeretetét becsületesen. A boltosaink, akik jobb dolog híján ott tanyáznak egész nap a kávéházban, áhitattal hallgatták ezt a beszédet és sóhajtozva gondoltak vissza a mi kiállításunkra, mely szintén gyönyörű volt a maga parányiságában, de nekik és másoknak is vajmi kevés hasznot hajtott. Pedig mihozzánk is csak úgy özönlöttek akkor az emberek. A vendéglőink, az igaz, üresek voltak, hanem privát ház alig akadt a városban öt, amelynek ne lett volna folyton vendége. Soha úgy nem szerettek bennünket a rokonok, meg a vidéki ismerősök, mint a kiállítás idején ! Eljöttek hozzánk pereputtyostul, s mert jól tartottuk őket, ahogy vendégszerető magyarokhoz illik, nálunk maradtak napokig, s a mikor végre hazakerültek, elküldték ajánló levéllel a kántor urat és becses családját, hogy lássuk szívesen. Amíg a kiállítás tartott, nem fogatunk ki soha a vendégekből, de a pénzünkből alaposan kifogytunk. És még hálátlansággal vádolt bennünket az ország, amikor a legközelebbi követválasztáson megbuktattuk a kiállítás főrendezőjét! A tűzoltókban is erősen csalódtak az én földjeim. A vendéglősök hetekig készültek fogadásukra, de megcsappant a lázas sietségük, amikor a rendezőbizottság plakátokon kérte a polgárokat, hogy a messze földön híres magyar vendégszeretet nevében s a város reputációjának megóvására minél nagyobb számmal ajánljanak föl ingyen lakásokat. Vagy úgy, hát a tűzoltók se hoznak pénzt! Akadtak elő- Mai számunk 14 oldal.