Budapesti Hírlap, 1889. október(9. évfolyam, 271-300. szám)

1889-10-10 / 279. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 279. sz. Csütörtök, Október 10, Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik midennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap utca 16. sz- Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A cár Berlinben. Budapest, okt. 9. Egy hét óta szállingóznak az orosz udvar főméltóságai a német fővárosba. Kirendeltetett már egy egész hadosztály is a vasútvonalak mellé őrségül, ahol a cári vonatnak majdan elrobognia kell. A német császár fényes kísérettel Kielbe utazott a hatalmas autokrata elé, de útjának hivatalosan nem ezt a jelleget adta: a német hajósereg fölött fog szemlét tartani ott. Mintha szándékosan mellőznék a vendégvárás formáját Kielben s a cár jövetelére ráfogni akarnák, hogy az egy igen kellemes meglepetés oly látogató részéről, a ki nem jött meg a bejelentett időben s többé nem is számítottak reá. Kissé metsző éle van az ily fogadtatásnak, de nemcsak jogos indignálódást fejez ki il. Sándor eddig tapasztalt szeszélyei fölött, hanem praktikus óvatosságot is a kényur irányában, kitől tán az is kitelik, hogy az utolsó percben mást gondol s lemondja a vendégviszonyt. Ily szeszély játékává a német császár nem tehette ki magát, ezért távozik Berlinből, mikor a cár jön, de dolgot éppen Kielben keres magának, hol a cár első állomása van az úti terv szerint német területen. Már csak e formai részlet is jellemzi a nehézségeket, melyek ezt a császári találkozást megelőzték. Valóban nagy nehezen jött létre s ez ad neki nem közönséges jelentőséget. Ha valaha el lehetett mondani, hogy uralkodók személyes érintkezése jó a béke ügyének — most bizonyos ez, mikor a két császár személyében az európai államok két, szemközt álló csoportja, e két nagy ellentét, e két ellentmondás, mely már-már a háború gépezetével készült elintézni egymással való vitáját — most baráti kézszorítást váltani, bizalmas tanácskozást folytatni összekerül. A dán király nyári kastélya Fredensborgban volt heteken át találkozó helye Németország minden ellenségének. Ott volt a cári család, a welf rokonság, a görög király s oda hívták az angol trónörököst is. Mit tárgyaltak, mire várakoztak heteken át, mialatt a cárt Németország Berlinbe várta, kész nyugtatványával egy köteles udvariassági aktusnak : ez az ő titkuk. De feltűnő s ebből kombinálni lehet, hogy a francia választások eredményének hírére, ennek világos preszsziója alatt derült ki a hatalmasok arca Dániában s fordult Németország felé. Mintha egy sötét komplett bomlott volna föl, mely csak a békés francia republikánus kormány bukására s a harcias pártok uralmára várt, hogy a középeurópai békeszövetségnek megüzenje a háborút kelet, nyűgöt s észak felől, úgy látszik, Angliát is belevonták a cselszövésbe, — erre vall a békés fordulat hatása alatt Hamburgban kiejtett goromba mondása Bismarcknak, hogy Anglia a felbőszített marha s csendesen emésztő tehén szerepe közt az utóbbit választá. Mi történt e hetek alatt Dániában, majd csak a jövő indiszkrétjeitől fogjuk megtudni, az Adamnéktől, Novikovnéktól, vagy a „Kreutzzeitung“ embereitől. Annyi máris bizonyos, hogy ha voltak ama hatalmas köröknek békebontó hajlamaik, harcias becsvágyuk és szomjúságuk vérre, dicsőségre: mindez oda van, a lázat csillapulás, az illúziókat józan ébredés váltotta fel s Európáról egy nagy veszedelem elmúlt. A cár berlini útja azt jelenti, hogy a békeszövetség ellenségei bölcsebb dolognak lárták történetcsinálási terveiket legalább is elnapolni. Nem túlozzuk a berlini úthoz fűzhető reményeket, nem várunk tőle tartós békét. De annak őszintén örvendünk, hogy a veszedelem, mely megelőzte, elmúlhatott magától, saját tehetetlenségi erejétől, úgyszólván önmagát zúzva össze. Valami nagyon szeretetreméltó jellegű a két császár együttléte nem lehet. A német császár nem zárkózhatik el a gondolat elől, hogy vendége ezen- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Hang a ködben. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Ilyen kis faluban, mint a mienk, nagy eseményszámba megy, ha a gyűrűs-zsidó végigtilinkezik az egyetlen utcán. Ritkán vetődik ide az is, mert a sovány kereset nem igen fizeti ki a fáradságot. Úgy el van rejtve a kis falu az erdő lábánál, mint egy madárfészek a tölgyfa gályái között. A nép felerésze, no nem egészen a felerésze, az erdőt őrzi, a másik felerésze meg az erdőt lopja. Ez már így van berendezve minálunk. Szép holdvilágos estéken vagy harmatos hajnalon lehangzik egy-egy lövés, amint végigcsapódik a hatalmas tölgyek között. A kormos bérc, meg a Kőris-mocsár üdén verik vissza a hangot és tévedésbe ejtik a kerülőt, pedig nagyon gyakorlott füle van. Egy őszi estén a falu apraja-nagyja ott nyüzsgött az erdő alatt. Közepén az embertömegnek egy csinosképü fiatal asszony jajveszékelt, kezeit tördelte és azt a hat neveletlen árvát emlegette szegény, a kik ott ácsorogtak körülötte. Keservesen sírtak azok is. Csak az egyik nem sírt, az a szöszkefejű, alig kétéves leányka, aki az anyja szoknyájába kapaszkodva, mezítelen lábait szedegette föl a deres tűben és kerek, tiszta szemeit jártatta az embereken. A kis buta még nem érzett semmit, csak akkor pityeredett el, mikor a vén Judás kezdte beszélni reszelős hangon, hogy rostát forgatott és igy meg úgy, ő már mindent tud. No lett is kíváncsiság ! Még a férfinép is törte magát az igyekezetben, hogy a vén csonttól kitudjon valamit. — A nagy törvény is ennyit érni, az én rostám mellett. Tudnak is azok az urak valamit , csak mártogatják a pennát a kalamázisba, aztán annyi töméntelen betűt leírnak, hogy az embernek szeme-szája eláll a bámulástól, mint tavaly télen a Bene Laci esetében. Ott ácsorogtatnak vagy két óráig, egyszer azután kijön a hajdú, beszólit. Négyen ültek egy nagy zöld asztalnál. — Ezt már hallottuk, Jutka nénő. Mit mond a rostája, azt beszélje el, — szólt Puskás Palya. — Nem,galambom, a Bene Laci esetét el kell mondanom. — Csak hadd mondja el a Bene Laci esetét. — Ismerjük már azt. — Halljuk! Ne mondja. — Mondja. Hagyja el. Ilyen és több efféle vegyes kívánságok hangzottak a nyüzsgő tömegből. — Nohát egy kukkot se szólok. — Halljuk! Halljuk! Beszéljen, Jutka néne ! — Hát aki középen ült, azt kérdezi tőlem : Mi a neve ? Mondok : Pintér Judás. — Hány esztendős ? Mondok : Hatvan vagy hatvanöt. Mi a vallása ? Mondok : római katolikus. — Írni olvasni tud-e ? Mondok : nem tudok. — Mondja el Pintér Judás, mit tud maga az esetről. — Hát kérem a lássan péntekre viradóra egy fekete macskát láttam álmomban a ház tetején. A Benéék macskája volt s eljárogatott egerészni a mi pajtánkba is. A macska fejjel az erdő felé fordult és keservesen nyávogott. Mindjárt tudtam, hogy Benééknél nagy szerencsétlenségnek kellett történni és rittig, reggelre kelve átszalad hozzám a kis Verőn és újságolja, hogy Bene Lacit az éjszaka megölték. Kimegyek a rostámért és behozom. — Minek vitte be a rostát ? — kérdezi tőlem a középső úr. — Mondok, hogy megforgassam. — Miért akarta megforgatni ? — Mondok, az majd megmondja, ki ölte meg Bene Lacit? — Hagyja el ezt az ostobaságot és beszéljen a dologról — mondja a középső úr. — Mondok, engedelmet kérek, de ez nagyon is a dologra tartozik. Zaj, mozgolódás támadt a tömegben. Az erdő felől, a völgy gyalog útján négy kerülő jött. Tölgyfagalyakból összeütött saroglyán hoztak egy embert. A siró asszony, meg a hat gyermek lelkendezve szaladt eléjök, a többiek szintén követték őket. A tölgyek közt végigzizzent az őszi szél, a levelek halk zörrenéssel kullongtak alá s a ritkuló lombok bólingattak. A siló asszony ráborult a kihűlt tetemre ; zokogását mélyen bevitte a szél a tölgyek közé, melyek csak bólingattak, csak zizegtek halkan, csendesen. Mintha ezek a kérges derekú, hatalmas fák sóhajtanának; mintha mondanák : zokogásodat elviszszük fel-fel a fehér nyírfáknak, azok tovább adják a sugár bikknek, ezektől átveszi az örökké zizegő fenyő és visziviszi tovább Istenhez. a . r • , r r • * Mai számunk 14 oldal.