Budapesti Hírlap, 1891. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

1891-05-01 / 119. szám

Budapest, 1891. XI. évfolyam 119. sz. Péntek, május 1. A fa... ______L ..............................i'.i ■» ..........................1........................------n- 1 ---------------- ''"■'■■I Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap.utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Magyar prédikációk. Budapest, ápr. 80. Állam és egyház együtt szolgál­tak a civilizációnak. Nem kívánatos, hogy az egyház ellentétben álljon az állam­mal. Hatalmas tényező mind a kettő s hatásuk a társadalomra rendkívüli. Harcban egymással erejüket kölcsönö­sen fogyasztják, kezet fogva hivatásu­kat jobban teljesítik. Ezért mindenkor nagy súlyt fektettünk arra, hogy min­den törvényesen bevett vallás Magyar­­országon segítse a magyar államot. Ezt az állam jogosítva is van követelni azért az oltalomért, melyben az egyhá­zakat részesíti. A hazafiságot, melyet minden hon­polgártól megkövetelünk, az egyházak­tól is megkövetelhetjük, a polgároknak is joguk van a vallási testületektől, egyházi községektől s azok tisztviselői­től megkövetelni, hogy hivatásuk körén belül a hazafias nemzeti célokat elő­mozdítani iparkodjanak és hogy semmit ne cselekedjenek, mi ezekkel ellenkez­nék. Áll ez általában minden feleke­zetr­e Magyarországon, mert valamennyi a magyar közjog alapján élvezi szabad­­ságát, jogait és kiváltságait , de áll legkiváltképpen a r. kat. egyházra nézve, mely históriai fejlődésében a legna­gyobb javakat és jogokat élvezi az ál­lamtól Magyarországon. Ezt ez az egy­ház maga is mindenkor elismerte s ma­gyar hazafiságával büszkélkedett. Most ez a hazafiság akként nyilatkozzék temlomban és iskolákban, hogy a ma­gyar nyelv és nemzeti kultúra terjesz­téséhez teljes erejével járuljon. Min­denütt, a legkedvezőtlenebb viszonyok között is, az egyház sokat tehet a ma­gyar nemzetért és nyelvért. Mi voltunk azok, kik — alig né­hány napja múlt — figyelmeztettünk ama visszásságra, mely Budapest temp­lomaiban régi szokásból megmaradt, hogy itt mindenféle nyelven többet pré­dikálnak és énekelnek, mint magyarul. Alig hittük, hogy figyelmeztetésünknek oly nagy hatása lesz s gyors eredmé­nyét nem reméltük. Ma pedig, Buda­pest főváros közgyűlésének két napon át e tárgyról folytatott vitái után, hisz­­szük és reméljük, hogy Budapest temp­lomai megmagyarosodnak. Tegnap a közgyűlésből felhívás in­­téztetett az evang.. egyházhoz, hogy háromfelé szakadását szüntesse meg s egyetlen evang. egyházzá egyesüljön. Egy­esülve a budapesti evang. egyház nem lehet többé tót és német, hanem természetesen csak magyar lehet, kivé­telesen szolgáltatván istentiszteletet más hazai nyelveken, nem - magyar híveinek. Ma a kát. plébániákra került a sor, melyek a főváros patronátusa alatt ál­lanak. Éppen egy új kát. templom épí­tése határoztatott el, sok százezer forint költséggel az Erzsébetvárosban. Ez meg­szavaztatván, rögtön utána három budai plébánosnak fizetése emeltetett fel egy­hangúlag. Ekkor állott fel Morfin Imre s hivatkozván a főváros nagy áldozat­­készségére s egyszersmind patronátusi jogaira, követelte Budapest összes ka­tolikus templomaiban a magyar pré­dikációt. Felesleges volna ismételni az okokat, melyek a magyar főváros egyházainak megmagyarosítása mel­lett szólnak. Nyilvánvalók ezek egészen, de különösen a hatóság által feltartott r. kát. egyházakra nézve döntők. Igenis, Budapestet meg akarjuk magyarosítani, az már is magyar város, de egészen magyarrá kell, hogy legyen. A magyar kát. egyháznak nem lehet feladata e nagy nemzeti célt hátráltatni, hanem igenis kötelessége azt minden tőle ki­telhető módon elősegíteni. Morfin Imre emlékeztette a közgyűlést, hogy több évvel ezelőtt indítványt tett arra nézve, hogy a templomi szolgálat nyelve, a mennyiben a latin szertartás megen­gedi, magyar legyen­, eme indítványa elfogadtatott s a megboldogult prímást hoz ez értelemben fölterjesztés isztéz­­tetett , erre mindekkoráig válasz nem jött s intézkedés nem történt. Kérte tehát a közgyűlést, újítsa meg határo­zatát és kérését amaz alkalomból, hogy ime a főváros hatósága mily nagy ál­dozatkészséget tanúsít. Remélhetőleg erre az esztergomi érseki szék kedvező A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A premier. — A Budap­esti Hírlap eredeti tárcája.— A méltósága az első emeletről végig akarta nézni Miss Heliettet, és elküldte Fe­rencet, hogy hozzon neki egy páholyjegyet. Ferenc hozott is, de már csak a második eme­­letre kapott. Már pedig a méltósága nem má­szik fel a második emeletre. Leostobázta Fe­rencet, odadobta neki a jegyet és magára csapta az ajtót. Ferenc házalni kezdett a jegygyel, hogy kárba ne veszszen. Lakásról­ lakásra ment. A­mikor felért hozzánk a harmadik emeletre,­­már csak két forintra tartotta. Hogy, hogy nem, Brauzevetter úr, az Első budapesti ruha­tisztító intézet tulajdonosa, megvette. Később átjött hozzám és meginvitált a páholyukba. — Érdekes premier lesz, mondta, érde­mes, hogy az ember megnézze. Ott lesz az egész jó társaság, nekünk sem szabad hiá­nyoznunk. Örömmel fogadtam el meghívását, mert szép dolog, ha az ember páholyban mutathatja magát az ismerőseinek. — Mért nem vette fel a fekete kabátját? kérdezte Brauzevetter úr, mikor átmentem a tisztitő intézetbe. Megvallottam, hogy fekete kabátomat egyik perfid barátom kölcsönkérte és elutazott vele valahová a vidékre. — Sebaj! mondta Brauzevetter úr. Tessék választani. . . Azzal a ruhafogásra mutatott... melyen a tisztításra küldött ruhák függtek.- Ő maga is választott egyet, a Béla fia is, én is. A Béla egy mélyen kivágott, selyemgalléros smokin­­got, én egy két gombsoros, csípőbe vágott kabátot. Olyan voltam, mint egy államtitkár. Hét óra után elkészült az asszony is, négy leányával. Csak csipek­ felül csípték ki magukat, alól háziszoknyában maradtak. Mikor leértünk az udvarra, Malcsikné leánya irigyen nézett utánunk.* A jó Brauzevetterné meg­sajnálta. ■ • • — Vigyük el a Malcsikné leányát is, hi­szen van elég hely a páholyban. — Persze, van hely .... Béla az örömhírrel befutott Malcsikékhez, mi pedig a kapu alatt várakoztunk. Nyolc óra előtt kijöttek Malcsikék, a mama, a leány és a két gyerek. — Magunkkal kell vinnünk a két gyere­ket is, mondta Malcsikné; ha egyedül hagy­nám őket, felgyújtanák a házat, nem értem rá, hogy megfésüljem őket, majd meghúzzák ma­gukat hátul . . . — Oh, a páholyban van elég hely . . . Mikor beértünk a Rökk-Szilárd-utcába, Béla beszaladt egy csapszékbe. A kollégái itt szoktak vacsorázni, a leányok felbiztatták, hogy vagy kettőt meghívjon közülök a pá­holyba. Fájdalom, csak egyet talált, azt bemu­tatta nekünk", aztán együtt folytattuk utunkat. Malcsikné hangosan számolni kezdett, egyszerre elkiáltotta magát : — Jézus, éppen tizenhárman vagyunk! Kapacitálni kezdtük, hogy az nem baj, a tizenhármas szám csak akkor veszedelmes, ha az ember ebédhez ül, d­e azonban azt mondta, hogy a világ minden kincséért sem menne a páholyba. Tanakodtunk, hogy mit te­­vők legyünk. Szerencsére arra jött egy úr, a­kinek a nevét nem tudtam ugyan, de a­ kivel néha padikát szoktam játszani a kávéházban,­­azt megkértem, hogy jöjjön velünk. Ráállott habozás nélkül. A­mikor a népszínház csarnokába értünk, Branzevetter úr dühösen kezdett kotorászni a zsebeiben. — A jegy, hová lett a jegy ? kérdezte elsötétülő arccal. Aggódva csoportosultunk köréje. — Talán otthagyta a másik kabátja zse­bében ? kérdezte Béla. — Persze ! Béla vállalkozott, hogy hazaugrik a je­gyért. Ha tudtuk volna a páholy számát, fel­­mehettünk volna, de nem tudtuk. Végre, háromnegyed kilenckor visszajött Béla. Átkotorászott minden kabátot a műhely­ben, de a jegyet nem találta meg. Brauzevet­terné a zsebébe nyúlt, az arca egyszerre ki­derült. — No lám, hiszen itt van a zsebemben! Nesze, Béla! A páh­olynyitogató átvette Bélától a je­gyet, felbontotta és elolvasta . Egy hibás ezüst óra 4 forint . . . Béla ijedten kapott utána, odaadott egy másik cédulát. A páholy nem volt akkora, mint gondoltuk. A hölgyek elöl helyezkedtek Mai számunk 14 oldal.

Next