Budapesti Hírlap, 1891. november (11. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-21 / 320. szám

Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 320. számához. Nemzeti vagy nemzetközi kiállítás. — Saját tudósítónktól. — Budapest, nov. 20. Az­ uj városháza társalgó termében mint­egy 50—60 meghívott jelent meg ma délután nyilatkozandó Zichy Jenő gróf fölhívására, hogy a nemzeti vagy nemzetközi kiállítás hívei-e. Túlnyomó részben városi képviselők jelentek meg és csak kevés iparos. Kamermayer Károly polgármester foglalta el az elnöki széket. Az értekezlet, miután senki sem nyi­latkozott a nemzeti kiállítás mellett, kimon­dotta, hogy nemzetközi kiállítás rendezését kívánja. Lipthay Béla báró egyhangúlag elnökké vá­lasztatván, megnyitja az ülést. Medvey Zsigmond szomorú dolognak tartja, hogy akk­or, a­midőn az osztrák kormány 110 millió­nál is többet szándékozik áldozni Bécs városa eme­lésére, a magyar kormány egy pár milliót és sokallana a nemzet ezredéves ünnepétől. Erősen hiszi, hogy sem iparunk, sem kereskedelmünk, sem művésze­tünk nem vallana szégyent a nemzetközi kiállításon. Ezért ő rendületlenül ennek a híve Zichy Jenő gróf kifejti, hogy a legelső fel­adat , annak a latolgatása, váljon a nemzeti vagy a nemzetközi kiállítás közül melyik hozhat több er­kölcsi és anyagi előnyt az országra s a fő­városra. Egy időben — úgymond — sokat lovagol­tak a nemzetközi kiállítás ellenzői azon, hogy kül­földi vállalkozók akarják ezt haszonlesésük tár­gyává tenni. Ez soha sem volt így. A szóló orszá­gos bizottságot akart szervezni, a­melynek megálla­pított programmját aztán részvénytársaság hajtotta volna végre. Hogy ebben a külföldi tőkét mellőzni nem lehetne, az természetes, mert hiszen bevall­­hatjuk, hogy lelkesedés, munkakedv nem hiányzik nálunk, de tőkepénzben szegények vagyunk. A cél tehát éppen az volt, hogy ez után is tőkék hozas­sanak be az országba. A nemzetközi kiállítás léte­sítése mellett két főmomentum szól: az egyik a politikai, a másik a közgazdasági. Ha — úgymond — arra a nívóra akarunk leszállani, a­melyre egy­­egy nagyobb vidéki város is eljuthat, akkor ám tartsunk csak országos kiállítást. Csakhogy ez eset­ben ugyancsak szomorúan állunk nagyhatalmi pozí­ciónkkal. Országunk ezelőtt 20 évvel a külföld előtt még terra incognita volt s elérkezett talán az ideje, hogy a népeket megismertessük a paritás fogal­mával, hogy tudassuk velük : ime, élünk s habár 1000 évig küzdöttünk fönnállásunkért, mégis képe­sek vagyunk ama nagy politikai feladat teljesíté­sére, hogy összetartó kapocsként szolgáljunk a Ke­let és a Nyugat között. Mindezt jobban dokumen­tálni, mint egy nemzetközi kiállítással, nem lehet. (Zajos helyeslés.) Tudjuk, hogy 1885-ben milyen nagy költségbe került az országos kiállítás s a kül­földről alig jött valaki. 1895-ben ugyanilyen ered­ménytelenséget érnénk el. Az idegen csak akkor jön el, ,ha a kiállításban, mint tényleges faktor sze­repel. Áttérve a kérdés közgazdasági részére, kije­lenti, hogy a nemzetközi kiállítás szervezetére vo­natkozó terv készen van. A­mi azt illeti, hogy mibe kerülne a nemzetközi kiállítás, határozottan azt hiszi, hogy a Magyarországra eső rész semmivel sem lesz több, mint ha tisztán csak országos kiállítást ren­deznek. De az a különbség, hogy a nemzetközi ki­­állítás után százszoros a bevétel, a­mi az ország és főleg a főváros részére esik. De a kérdésnek ezt a részét akkor fejti ki bővebben, ha majd a kormány­nak az országos kiállításra vonatkozó költségelő­irányzatát látja. Egyik fő kifogása a kormánykörök­nek, hogy a magyar ipar a külföldivel nem képes konkurrálni. Ezen csak nevetni lehet. A kormány, úgy látszik, egyáltalában nincs tájékozva ez ügyben a külföld hangulatáról. A szóló Pak­sban, Munkácsy palotájába meghívta a francia iparosokat az ez ügyben tartandó értekezletre. Hat­száz nagyiparos jelentette be, hogy igenis eljön egy Budapesten létesítendő nemzetközi kállításra. Tehát nem igaz az, hogy a franc­a kormány a dolgot aka­dályozná. Egy igen előkelő francia államférfi a kö­vetkezőket mondotta Párisban Zichy Jenőnek: „Önök igen helyes és jó politikát csinálnak az európai békére nézve, midőn a millennium ünnepe alkalmából nemzetközi kiállítást terveznek , mert Magyarország az egyetlen neutrális terület jelenleg, a­hol ilyen kiállítást lehet rendezni.“ Mindezek után ama legszentebb meggyőződésének ad kifejezést, hogy politikai és nemzetgazdasági tekintetben a millennium alkalmával csakis nemzetközi kiállítás rendezhető. Legyen tehát nemzetközi kiállítás. (Él­jenzés.) Pázmándy Dénes szintén a nemzetközi ki­állítás mellett nyilatkozik, a­melynek létrejöttét nem az ultra magyarok, hanem az osztrák befolyás akarja megakadályozni. Más szónok nem lévén, az elnök kimondja, hogy az értekezlet 1895 ben nemzetközi kiállítás rendezését kívánja. Szükségesnek tartja azonban egy szervező és végrehajtó bizottság alakítását, a­mely egy későbbi értekezletnek már végrehajtható előterjesztést tehessen és a kormányelnökhöz inté­zendő memorandumot készítsen. Ebbe a bizottságba beválasztottak: Lipthay Béla dr., Zichy Jenő gr., L. Ábrányi Kornél, Országh Sándor, Burghard Kon­­rád, Pázmándy Dénes, Bernstein József, Forgó István, Hercog Péter, Medvey Zsigmond, Kauser József, Baumann Antal, Pártos Gyula, Neuschlosz Emil, Waldsteiner Ferdinánd, Möstner József, Ki­rályi Pál, Eberling Antal, Villányi Alajos, Mérő János, Adler Zsigmond dr., Mudrony Soma, Gel­­léri Mór, Rémi Róbert, Morzsányi Károly, Del- Medico Ágost, Törley József, Hubay Károly, Rau­­sek Ferenc, Freiszleder Nándor, Ráith Károly (ipa­ros), Bobula János, Fektor Ferenc, Burszky Dá­niel, Engelbach Alajos, Huzella Elek, Bettelheim Miksa. A bizottságot még több taggal egészítik ki. Az értekezlet ezzel véget ért. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, nov. 20, Almanach. Itt fekszik az íróasztalomon a Perthes Justus kiadásában megjelenő Hofkalender egy régi kötete, és itt fekszik a Mikszáth Kál­én szerkesztésében megjelenő Almanach ma kiadott 1892-ik évi kötete, és én úgy találom, hogy a kettő közül a magyar nem csak mulatságosabb, de előbb kell kalendárium is. A góthaiban ismeretlen emberek írnak királyok­ról és udvaroncaikról, a budapestiben Jókai, a mese­királyo­k­ udvari gárdájával ismeretlen embe­rekről. Bátorság kellett hozzá a vállalkozó szellemű Singer és Wolfner kiadó cég részéről, mikor öt év előtt újra életre merte támasztani az 50-es évek hitelvesztett almanach formájét. A siker igazat adott bátorságának. Az Almanach, életének rövid öt esz­tendeje alatt, irodalmi faktorrá nőtte ki magát, meg­jelenése pedig esemény­számba megy a karácsonyi könyvpiacon. Nem egyszerűen mulattató kalendá­rium, hanem a magyar elbeszélő irodalom vörös könyve, a­mely hiven leszámol az olvasó közönség­nek az irodalom ez idei állapotáról. Elmondja, kik szántottak, vezettek ez évben a Parnasszuson, kiállí­tást rendez produktumaikból, alkalmat nyújt az újonnan felbukkant íróknak, hogy tehetségüket az öregekkel való nyilvános versenyben érvényesítsék. Az idei Almanach tartalom dolgában méltó utódja a négy elsőnek, terjedelem tekintetében ta­lán túl is tesz rajtuk. Ha az ember átlapozza a 16 éves kötetet, szinte zavarba jön, hogy hol kezdje el az olvasást. Egy egész kis Noé bárkája, a­mely, kevés kivétellel, magában foglalja mind­azokat a neveket, a­melyek ma a magyar elbeszélő irodal­mat képviselik. Jókai Mór A glóriás hölgy című amerikai tárgyú humoreszkkel nyitja meg az Írók sorát; Á­g­a­i Adolf A hős címü elbeszélésében bá­jos gyermekkori emlékezéseket közöl ; B­r­ó­d­y Sándor Mese a tulipánról cím alatt egy szép fantá­ziát irt. Kozma Andor egy pompás szegény atyafí­t rajzol, a­kit gazdag rokonainak nagylelkűsége két­ségbe ejt. Mikszáth Kálmán Az elképzelt méz, Justh Zsigmond Veres kakas, Bársony István Örökre­­, Beniczkyné Bajza Lenke pedig Égi su­gár című elbeszélésével szerepel. írtak az Almanachba V­a­d­n­a­i Károly, B­é­k­e­f­i Andor, H­e­v­e­s­i József, Lipcsey Ádám, Tábori Róbert és a Budapesti Bitlap három tárcaírója, úgy mint Tóth Béla A beszélő kert, Rákosi Viktor Mért nem lettem én dalárdista ? és H­e­r­c­e­g Fe­renc A szent című elbeszéléseket. A kötetet Mikszáth Kálmán jószó elő­szója nyitja meg. „Nemrégen, — írja Mikszáth, — de még I. Tisza alatt egyszer a szabadelvű klubban, elszólít a taroktól „egy, percre“ Ivánka Imre. (Kár azért az időért.) Átadtam a kártyámat Dániel Gábor­nak, mindjárt meg is bukott a nyakamra egy kettest. — Parancsolj, kegyelmes uram. — Egy szivességre kérlek. A trónörökös, Ká­roly Lajos, magyar könyveket kíván olvasni. Válo­gass össze számira 10 darabot! — Csak? — Természetesen egyelőre. Ezekből kell meg­kapnia a kedvet a többiekhez. — Az igaz! No majd kiválogatom, de milye­nek legyenek körülbelül ? A kegyelmes úr egy levelet húzott ki a zsebéből : — Itt van az instrukció. Elbeszélő művek le­gyenek, könnyed, mulattató olvasmány, de mégis, melyből a magyar nép szokásait, kedélyét, modorát, észjárását meg lehessen ismerni, úgy a mint a való­ságban vannak, túlzások nélkül. . Mikszáth aztán elmondja, miként látott neki, hogy a főherceg számára azt a tíz könyvet össze­válogassa. Elsőnek Jókai Uj földesurát írja fel, aztán Abonyi A mi nótánk című könyvét. Porzót nem veheti be a lajstromba, mert tárcáiban sok a külföldi úti benyomás ; Tóth Bélát sem, mert ennek a kötetéből is inkább a törököt szeretné meg a trónörökös, mint a magyart. Balázs Sándor csupa budai nyárspolgárt irt meg, Tolnai meg csupa sö­tét gazembert, Sipulusz tárcái elevenek, mulattatók, de karrikatúrákat adnak. Sebők gyermekeket gyű­­gyöget, pedig a főherceg nem keres pesztonkát. Később eszébe jut Mikszáthnak, hogy Abonyi könyvében szemenszedett rablók szerepelnek és hogy Az uj földes ur is nagyon rebellis . . . Ki­törüli a kettőt is és már-már megvillan szivében az a vágy, hogy bárcsak készen lenne már Gyulai Romhányira, hogy azt küldhetné a trónörökösnek. Végül nagynehezen összeválogat öt kötetet és azzal mentegeti hiányos lajstromát Ivánka Imre előtt, hogy­ a mi íróink inkább a fiatalság­nak írnak. A véletlen úgy akarja, hogy Szögyény-Marich László miniszter kéri meg Mikszáthot, hogy válo­gasson össze a leányai számára egy csomó magyar könyvet. Mikszáth úgy jár vele, mint az előbbivel. Keres, de alig talál valamit. Szorultságában azzal mentegeti magát a miniszter előtt, hogy íróink inkább az idősek számára dolgoznak. A szerző ebből azt a tanulságot vonja le, hogy íróink óvakodjanak a külföldieskedéstől. Nekünk különben úgy rémlett, mintha a kötet tartalma rész­ben megcáfolná Mikszáth előszavát. A díszes és ízléses vászonkötésű könyv ára különben 1 forint. * (Orgona-hangverseny.) Azt a huszonhá­rom változatú nagy orgonát, melyet a főváros aján­dékozott a szent Kapisztránról nevezett ferencren­­diek budai templomának, Szautner Zsigmond bel­városi régens diori ma délután hangversenyen mu­tatta be meghívott közönség előtt. A templomnak nemcsak hajója, de szanktuáriuma is úgy megtelt hallgatósággal, hogy alig lehetett mozogni, az új orgonát Ország Sándor és fiai készítették. A pros­pektus igen impozáns és ízléses; még az apró principál­ sípok közül is sok van rajta fölhasználva, a­mi a homlokzat pompáját nagyban növeli. A re­giszterek között több meglepő szép van; ilyen a gambák, a salicional, a bifara (melynek tremolója kellemesen diskrét), a fuvola és az ajaksipok álta­lán. Az erős nyelvsipok talán nagyon is szonárusak a templom méreteihez, de ha a teljes mű szól, nem rikítanak ki a többi játék közül. Szautner úr, a je­­les orgonás, igazi szeretettel mutatta be a gyönyörű hangszert, nem feledkezve meg úgyszólván egy regiszteréről sem. Saját orgonaátirata (egy régi ma­gyar templomi ének) kitűnően alkalmas arra, hogy megismertesse az orgona minden tulajdonságát, a hatalmas dörgésű grand jeu-től az elhaló lágységű harmóniumhangokig. Semmens Sonate pontificale-ja, Guilmant és Saint-Saens művei, végül pedig Bach János Sebestyén D-moll toccatája és fúgája egy­aránt szépen tolmácsolódtak ez új orgonán, mely­nek hangbeli jelességén kívül nagy érdeme a pre­­cízió, a könnyű játszhatóság és a mindig pontosan engedelmeskedő expresszió-regiszterek. A hangver­seny érdekességéhez járult a budai zeneakadémia hölgykarának két előadása és Guhrauer Katalin asszony szép éneke. A budai zeneakadémia csengő­­hangú primadonnája a Teremtés oratóriumból énekelt egy áriát. * (Az operában) holnap, szombaton Sába ki­rálynője kerül színre. Vasquezné, Heller, Odry, Broufik, Ney énekelik a főszerepeket. * (A kassai színház.) Kassai levelezőnk Írja : Az új színház építése tárgyában kií­rt pályázat nov. 1-én lejárt, csupán egy pályamunka érkezet be Alpár építésztől. A színházlátogatók zöme a színháznak a régi helyen való építése mellett van. * (Egyházi zene.) Vasárnap, nov. 22-én az erzsébetvárosi plébánia templomban a patrónus-s­n­­nepen délelőtt 10 órakor zenés nagy mise lesz, mely alkalommal az opera zene- és énekkarra több tag­jának közreműködésével Kotsis József erzsébetvá­rosi egyház-karnagy ünnepi nagy B. miséjét fogják előadni a szerző vezetése alatt. A mise magánének­­részeit Robitsek Klementina és Dalnokyné úrhöl­­gyek, Schmitt Gusztáv és Juhász Ferenc urak fog­ják előadni. A betéteket—Liszt Ferencb­e Márid­jit vegyes karra és V­eisz L. kettősét Domine Deut

Next