Budapesti Hírlap, 1892. szeptember (12. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-01 / 241. szám
s szesen öt ilyen petíció érkezett be az országgyűléshez. Egyet, a Nikolics Fedor báró választása ellenit, nyomban visszavontak, míg az Attal báró ügye , még függőben van. A fenmaradt három közül a Pulszky Ágoston verbászi mandátuma elleni petíciót visszautasították, mert mellékletei nem voltak hitelesítve. Fejérváry báró és Arany László ügyében nem volt szükség határozatra, mert mind a kettő lemondott a mandátumáról. S íme Budán az ívi választáskor az ellenzék csakugyan 8 vagy 10 szavazattal többet kapott, mint amennyivel az első választáskor Fejérváry győzött, világos bizonyságául annak, hogy a választási aktus jogtalan berekesztése miatt emelt panasz nem volt alaptalan. Szalontán ismét a régi két jelölt mérkőzött a függetlenségi jelöltnek, aki az első választásnál 15 szóval kisebbségben maradt, a második választás több, mint 200 szavazatnyi többséget adott. Mi tűnik ki tehát mindezekből? Mvitűnik az, hogy az ellenzéknek csak- hogyan volt oka panaszkodni választásivisszaélések miatt: a kormánypárt azonosban egyszerűen spekulált a bíráló bizottságok ismert pártatlanságára, pan Inaszait azonban maga a választó kö- szönség fényesen megcáfolta. S bizony ne is keresse a szabadelvű párt az ellenzék győzelmeinek a titkát a terro-f rizmusban, hanem keresse saját magá-ban, keresse abban — amit a PL. maga is bevall ma — hogy a parlag menti kormánypárt s a nép közt semmi kontaktus nincs s a helyi kormánypártok csak választásról-választásra verődnek, vagy inkább vezetnek össze. Hogy mi az oka, amiért a párt tizenhét esztendei uralma alatt sem tudta magát a néppel organikusan összekapcsolni, arról sokat lehet beszélni, s azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig folyt a szabadelvű pártcsinálás, más eredményt elérni nem is lehet. Próbálják meg a szabadelvűek a főispánokat, a zsandárokat, a központi kasszát ki-Pensylvániában e törvény még nem érvényes. Ezért volt módjukban a homesteadi humor igazgatóinak oda csődíteni e rettenetes bandát, pedig nem volt rá semmi ok, mert a munkások nem fenyegették a műhelyeket s e negyedfélszáz zsoldos rendőr megérkezése nélkül a sztrájk bizonynyal vértelenül végződött volna. Július 5-én éjféltájt egy lovas ember vágtatott végig Homestead utcáin, kikiáltva a szörnyű hirt: „A pinkertonok jönnek lefelé a folyón! Legyetek résen !“ Ez a hir mint puskaporrobbanás terjedt szét s néhány perc múlva a munkásváros egész lakossága talpon volt. A férfiak, nők, gyermekek mint áradat özönlöttek a folyó felé, élükön egy Beckmann nevű emberrel, akit vezérré választottak. A humor igazgatóinak egyike, bizonyos Frick, szívére akart beszélni a dühös sokaságnak. De Beckmann két revolverlövéssel leterítette. Most nem volt több akadály. A nép félelmes ereje úgy bedöntötte a zsilipkaput, mint a semmit és a munkások felrohantak a kikötőhajóra. Ekkor már látszott a kis gőzös, mely a pinkertonokkal teli két szenesdereglyét vontatta. E dereglyéket erre az alkalomra erős acéllemezekkel vértezték föl. A zsoldos rendőrök ki akartak szállani. A sűrű lövöldözés azonban visszariasztotta őket a dereglyékbe, ahol elhelyezték sebesültjeiket és halottjaikat is. Az ellenségek egész éjjel tüzeltek egymásra, de egyik félen sem történt nagyobb veszteség. A munkások azonban csakhamar elővontattak két régi ágyút, Pittsburgból dinamitot szereztek és hajnalkor létt Reuss hiercegné. — Epilógus Bismarck bécsi útjához. — Egy párisi politikus nő five o’cloik~ja valódi kis parlament; csakhogy a diskussziv elvek és nagy események körül forog ; a napi politika ki van zárva a párisi politikai szalonokból, mert ott a különböző dinasztiák hívei és a republikánusok egyaránt megfordulnak , a napi politika diskussziója pedig félreértésekre és kellemetlenségekre adhatna alkalmat. A francia politikusnő működése inkább akadémiai becscsel bír és hatása a napi politikára ritkán terjed ki. Ellenkezőleg Németországban a politikus nők nem törődnek a magas politikával, hanem a napi politika eseményeivel foglalkoznak, minisztereket és nagyköveteket pártfogolnak vagy buktatnak ; mindenki tudja, hogy Hintz Pétert, ki Bismarck bukásának egyik eszköze volt, minő asszonyi befolyások sugalmazták. Bismarck bukása óta pedig a német politikus nők két táborra oszoltak; az egyik Vilmos császárral tart, a másik ellenben Bismarckért lelkesül. A Bismarck-féle politikus nők vezére, Reuss hercegné, a bécsi nagykövet, Reuss herceg neje. — A hercegné ereiben fejedelmi vér forr és ő a szász-weimari uralkodó nagyherceg közeli rokona — unokahuga. A nagy változás, mely a bécsi diplomáciai körökben jelezve van, a hercegné műve Ugyanis Reuss herceg elhagyja nagyköveti állását, melyet Bécsben, mint Németország képviselője, oly hosszasan elfoglalt és melylyel személyét, úgy szólván, identifikálta; mind a mellett neki menni kell. "~rfrtgj*GBJgBMSr' "kellett történni, hogy Reuss herceg, a hármas szövetség egyik oszlopa, ki egyaránt bírta éveken át Berlin és Bécs határtalan bizalmát — egyszerre csak menesztessek, mint egy egyszerű diplomata, vagy tanácsos. Reuss herceg hajlandó volt ez előrelátható csapást még a maga idejében kitenetes küzdelem kezdődött, melynek vége a rendőrök veszte lett. A munkások ugyanis a két dereglye mögött bezárták a hámorvár vizi kapuját s a pinkertonok nem bírtak menekülni. A homesteadiek közvetlen közelből ágyazták a rendőrök hajóit s a folyóra petróleumot öntöttek s felgyújtották, hogy a gonosz ellenség egy lábig elpusztiljon. Végre a pinkertonok kegyelmet kértek és megadták magukat. Egyenkint szálltak ki a dereglyékből, rögtön a földre dobva a Winchester-puskájukat. Tíz-egynehány esett el közülök, ötven pedig súlyosan megsebesült. A foglyoknak, míg a városházáig kísérték őket, a düh tetőpontján levő, vérre szomjas sokaságon keresztül kellett menniök. S ekkor rut dolog történt. A pinkertonoknak megígérték, hogy életüket megkímélik , de nem ígérték meg nekik azt, hogy nem kínozzák meg őket. Főképp az asszonyok mint tigrisek rontottak a zsoldos rendőrökre s a fegyvertelen emberekkel kegyetlenül bántak el. Talpig vérben, összevissza csonkitva vánszorogtak a szerencsétlenek a városházáig. Soknak ki volt ütve a szeme, másoknak kezét-lábát törték el vagy lőtték át a dühöngök. Egy dühöngő némber petróleummal locsolt végig egy rendőrt s meg akarta gyújtani. Ha a munkások vezérei nem vetik magukat közbe, a pinkertonok közül egy se marad elevenen. Ez a hámorvár története, melyet eddig csak igen keveset mondó és igen homályos telegrammokból ismertünk, mert a külömben közlékeny amerikaiak a homesteadi véres eseményekről bölcsen hallgatnak, kerülni, de a hercegné nem engedte, benne felforrt a fejedelmi vér s kereken megtagadta az engedelmességet, midőn meghallotta, hogy mit kiván Vilmos császár férjétől. A német császár terve, az volt, hogy Bismarckot Bécsben érje el a nemezis, tudniillik az óriási fiaszkó. Először célját érte Vilmos császár, hogy Bismarckot Ferenc József uralkodó ne fogadja. Ez nem volt nehéz. Aztán megparancsolta, hogy a német követségi palotában Bismarck zárt ajtókra találjon. Végre értésére adta a bécsi udvari köröknek, melyek Metternich hercegné (Bismarck ellensége) befolyása alatt állanak,menynyire üdvös volna, ha a bécsi nép a Práterben vagy másutt Bismarck ellen tüntetne. Nehány nappal Bismarck megérkezése előtt Reuss herceg Karlsbadba készült; a hercegné tudakozódott s végre rájött a császári rendeletre. Ekkor egy hatalmas maradékkel rivalt reá férjére. — Ilyen megalázó szerepre, — mondá a hercegné, — sem egy Reuss herceg, sem neje — a szász-weimari nagyherceg unokahuga — nem adhatja magát. Reuss herceg Németországot szolgálja, de soha sem lesz a német császár magánboszújának eszköze. L’homme propose et la femme dispose. Ez esetben is az történt, Reuss herceg maradt és Bismarck herceg előtt megnyíltak a német nagykövetségi palota kapui. Nemcsak a hercegné visszaadta a látogatást Bismarcknak és felkereste őt a Pálffypalotában. Este pedig megjelent a kiállításban a hercegné, éppen abban az időben, midőn Bismarck Schumacher quartettjéban gyönyörködött. A zene után felkelt Reuss hercegné az asztaltól, melynél ült és Bismarckhoz ment, mellé ült s a nagyközönség szeme láttára vele élénken és bizalmasan beszélgetett. A nép lelkesedése folytonosan Bismarck hadi kiáltásokban nyilvánult. Ugyanez időben Metternich hercegné is megjelent a kiállítás egy közeli részében és a népet azzal izgatta Bismarck ellen, hogy hangosan gúnyolta környezete előtt a bécsi nép Bismarck-kultuszát. Habár Metternich hercegné különben igen népszerű, ezúttal az izgatásnak nem volt semmi hatása ; a közönség ignozolta Metternichné haragját és folytatta a Bismarc-ovációkat. De itt Reuss hercegné akciója még nem ért véget. A hercegné levelet írt bátyjának, a szászweimari nagyhercegnek, s jól ismervén a nagyherceg büszkeségét, fellovalta őt Vilmos császár autokratikus magatartása ellen. A nagyherceg haragra gyűlt és Bismarck tiszteletére a jénai tüntetést rendezte. Ez incidensek következtében Reuss herceg kegyvesztett lett. Berlinben és Bécsben egyaránt hideg fogadásban részesült az udvarnál és belátta, hogy neki menni kell; azért be is adta lemondását s csak addig marad Bécsben, mig Széchenyi gróf Berlinbe megy s aztán mind a két nagyköveti állásra (Berlinben és Bécsben) — egy időben fog a kinevezés véghez menni. Reuss herceg távozása Magyarországra nézve igen sajnos. Nem igen van német diplomata, Tráék,a magyar intéző körökben annyi ismerősei és összeköttetései lennének, mint Reuss hercegnek. Valahányszor a nagykövet a Balkán-félsziget ügyeire vonatkozólag Berlinlinből utasítást kapott, mielőtt intézkedett volna, előbb a budapesti vezérférfiakkal érintkezett s nem egyszer történt, hogy az utasítás ellen Berlinben remonstrált. Reuss hercegné, Andrássy Gyuláné,Szápáry Gyuláné és Kállaynéval intim baráti viszony- BUDAPESTI HÍRLAP. (241. sz.) 1892. szeptember 1. hagyni a játékból, s bizony-bizony meglehet, hogy idővel ők fogják az ellenzéket épp úgy terrorizálni, mint ahogy az terrorizálta őket Tápén és Csengélén.