Budapesti Hírlap, 1893. március (13. évfolyam, 60-89. szám)

1893-03-12 / 71. szám

I. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 77. számához. ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, m­árc. 11. Asbóth és Tisza Kálmán három nap óta birkóznak egymással, mint Masson és Robinetti verseny­ző atléták. Első nap Asbóth nyomta földre Tiszát, a második mérkőzésnél Tisza terítette porba Asbóthot, a harmadik előadá­son Asbóth gyűrte le ellenfelét. Érdekfeszítő jelenet volt. A ház, a karzatok meglehetősen tele­p— ülés elején — várva a történendőket. Asbóth egyedül, elhagyatva ült a középen, Csáky háta mögött a negyedik padsorban, Tisza szokott helyén híveitől körülfogva. Me­reven állott fel a leleplező és szót kért. Kere­sett nyugalommal felolvasta Tisza szavait, melyekkel tagadta, hogy 1884-ben a választá­sok előtt, a polgári házasság dolgában, diplo­máciai jegyzéket intézett Rómába, őt pedig okmánysikkasztással gyanúsította. Azután ke­gyetlen rövidséggel kijelenté, hogy sajnálattal bár, de kénytelen indiskréciót elkövetni : ama jegyzéket Szögyény László külügyi osztályfőnök megbízásából és Tisza Kálmán óhajtására­l fo­galmazta. Általános nagy meglepetés. Asbóth leült. Felállott Tisza Kálmán, de csak nyugalma­­vesztetten, hogy ő mint miniszterelnök nem folyamodott a pápához, nem emlékszik, hogy kérte volna a külügyminisztert, ha a külügy­miniszter jónak látta a polgári házasság visz­­szavonásáról jegyzéket intézni a pápához, ez más, ő a polgári házasságra nézve nem ígért senkinek semmit stb. Barátai iparkodtak he­lyeselni, a ház néma volt. Asbóth gőgösen nézte és kis ideig várt, hogy lesz-e még utó­játéka a jelenetnek s mikor a ház áttért a napirendre, felállott, ki- és elment. A képvise­lők pedig kitódultak a folyosóra, vitatkozni a történtek fölött. Idevonult Tisza Kálmán is és egy szögletben tanácskozott Dániel Ernővel és Horváth Gyulával. Elő tanult Kálnoky, Szö­­gyény, ők cáfolhatják meg Asbóth állítását s menthetik meg Tisza Kálmánt, a minthogy később Horváth Gyula fel is szólította a mi­niszterelnököt, hogy a külügyminisztertől süt­ősen kérjen felvilágosítást s azt már hétfőn özölje a házzal. A kormánypártiak szidták Asbóthot, kit a szabadelvű párt és miniszterei neveztek ki a közös pénzügyminisztériumba, a külügyminisztériumba, megválasztották két íz­ben képviselőnek, beküldték a delegációba, a pénzügyi bizottságban megtették előadónak és helyeselték konzervatív beszédeit.­­ Tisza Kálmán tegnapi tagadása és erős fellépése után ez erkölcsi vereséget bajosan lesz képes kiheverni. A szabadelvű párt pedig a Tisza párt nélkül­­ semmi. Volt azután kultuszvita is miniszteri be­széddel. Kemény Pál, Bérczes Dezső és Horváth Gyula után Csáki­ gróf polemizált az összes ellenzéki szónokokkal. Kemény Pál a katolikus autonómiát sürgette, Perczel Asbóthtal és a püspöki memorandummal foglalkozott, ezt Horváth Gyula is megtette, miután előbb a kormány egyházi politikáját erősen megkri­tizálta. Csáky minisztert illette a szó. Polémiában ő erős. Ki kezdte a vitát ? E théma felett na­pok óta hiábavaló vádaskodás folyik a képvi­selők között. Horánszk­y kezdte, már az indem­­nitásnál, második éles beszédével. Wek­erle kezdte előbb, mert Horánszkyt provokálta. A kultuszminiszter szerint Sághy Gyula kezdte a nemzeti pártról, mert ő volt az első szónok, ki mindjárt az egész egyházpolitikai program tartalmát felboncolta. De mégis csak maga Csáky Albin miniszter indította meg a nagy vitát, mert, a­mint Horánszkynak is megígérte, rögtön felkelt második szónoknak s a magával hozott okmányokból elkezdte a leleplezéseket, melyek azóta ezt a különös budgetvitát jel­lemzik. A miniszter ma még sem folytatta lelep­lezéseit, hanem csak hivatkozott rá, hogy van­nak még hasonló püspöki okmányai. Hanem sorra vette Horváth Gyulát, Asbóthot, Sza­­áry Lászlót, Nagy Istvánt, Györffyt, Károlyi­ándort és cáfolta őket. Száraz humorral és makacs logikával védte magát és támadta az ellenzéket, különösen Apponyit, kit a vitába minél előbb beugrasztani szeretne, miglen Apponyi megvárja, hogy előbb Szilágyi és Wekerle szóljanak, kik szintén nem kerülhetik el a nyilatkozást. Még élesebben bántotta Csáky a függetlenségi pártot, mivel hogy innét segélyt remélt s e helyett Szalay Imre, Babó Emil, Okolicsányi László, Kemény Pál s a re­formátusok közül Balog és Madarász Imre ellene szóltak. Különben megígérte, hogy két törvényjavaslatot még ez ülésszakon tárgyal­hat a ház — nyilván a vallásszabadságról és a zsidó recepcióról szólókat érti — a polgári anyakönyvek behozatalát pedig 1894. január 1-sejére tűzte ki. E kijelentések kíváncsiságot keltettek. A szabadelvű párt kedvenc minisz­terét gyakori helyesléssel kisérte, az ellenzék idegeskedett. Midőn a miniszter beszéde alatt Tisza Kálmán ismét bejött a terembe, a füg­getlenségi párt zajosan küldte­­ Rómába. Az elnök előterjesztései után, Percel Béni jegyző tudatja, hogy Esterházy Mihály gróf interpel­lációt jelentett be a pozsonyi kórház dolgában. A napirend előtt szót kér Szalay Imre is, s igen kü­lönösnek találja, hogy a bőrgyártás eltiltásáról két hóval ezelőtt beadott törvényjavaslatot a közgazda­­sági bizottság mindeddig nem kezdte el tárgyalni. Asbóth és Tisza. Az elnök: Asbóth képviselő úr, személyes kérdésben, kíván szólani. (Halljuk ! Halljuk!) Asbóth János : T. ház ! Egyik állításom iga­zolására kívánok néhány percnyi meghallgatást. (Hall­juk! Halljuk!) Múltkori beszédem folyamán azt mondottam, hogy Tisza Kálmán képviselő úr, kor­mányának támogatására igénybe vette a pápának támogatását is, és ezt precizíroztam a következők­ben . Akkor, t. i. a 84-iki választások előtt Kálnoky úr. a magyar kormány kezdeményezésére jegyzéket intézett Paar gr.-hoz, akkori római nagykövetünk­höz, aki közelebb elhunyt, és odautasította őt, hogy mivel Magyarországon ama polgári házassági tör­vényjavaslat miatt, melyet a háznak ezen nagy alakja, mélyen­­. képviselőtársunk, Tisza Kálmán, benyúj­tott volt, nagyfokú vallásos izgatottság van, fejtse ki, hogy ennek az izgatottságnak motívumai meg­szűntek, mert a magyar kormány ezt a javaslatot visszavonta, azt újból beterjeszteni nem is szán­dékozik. Ez volt, te hát, az, a­mivel állításomat preci­zíroztam. Tisza Kálmán képviselő úr erre kijelen­tette, hogy ez meg nem történt és ha meg is tör­tént volna, de nem történt meg, akkor nekem arról csak az akták elsikkasztása alapján lehetne tudo­másom. Ha meg nem történt, nem tudom, mi célja volt az akták elsikkasztásának az említésével. De ez hoz engem az önvédelem azon kényszerhelyzetébe, hogy bármennyire sajnáljam és bármennyire ellen­kezik érzületemmel, indiszkréciót kövessek el. Azon­ban tudva, hogy tiszti eskü nem köt, mert akkori ideiglenes állásomban ezt nem is tettem, s tekintve, hogy azóta 10 év múlt el és mert, ha neki megyek a falnak, keresztül is megyek rajta (Zaj. Derültség.), van szerencsém a következőkben megmondani, mi az, a­miről nekem pozitív tudomásom van és minő módon jutottam annak tudomására. (Halljuk ! Halljuk !). T. hát! Én magam voltam megbízva e jegyzék tervezetének elkészítésével, (Derültség a szélsőbalon. Mozgás jobbfelöl.) meg voltam bízva — és itt kény­telen vagyok legnagyobb sajnálatomra indiszkréciót el­követni — Szögyény László, akkori osztályfőnök által azzal, hogy e lépés Tisza Kálmánnak óhajtására történik. T. hát ! A kinek ily ügyekről fogalma van, az tudja, hogy ily ügyekben igazolni csak azt lehet, a­miről az embernek saját tudomása van, s kizáró­lag saját tudomása alapján, mert az igazolás egyéb módja valóban kizárólag az akták elsikkasztása le­hetne. Minthogy a képviselő úr kijelentette, hogy ő engem ezzel gyanúsítani nem szándékozik, köszö­nettel fogadom, de ez felesleges fáradtság volt, mert ezt rólam úgy sem hinné el senki. (Zaj.) Tisza Kálmán! T. ház! Egy pár szót talán szabad nekem is mondanom és ez ebből áll: a kép- selő úr azt mondta múltkori beszédében, hogy Tisza siettetni valójában semmit sem lehet. Mint társadalmi ember pedig sokszor tapasztalhatta, hogy a társaságban való érintkezésben két pont között a legrövidebb út nem az egyenes, ha­nem a görbe, hogy pár force sokszor egy pik­niket sem rendezhetni, nemhogy egy nagy trans­­formációt, egy szokásaiban megkövesedett ha­talmas kaszt életében. De mindez elvégre is csak külsőség, a­mire egyáltalán nem tudok oly nagy súlyt vetni, mint azok tették, a­kik eddig foglalkoztak a könyvvel. Mihelyt az em­ber magát a könyvet, magát a regényt kezdi olvasni, ez annyira leköti figyelmét, hogy elfe­lejti a szerzőt is, nemcsak a formát, melyen bemutatja munkáját. Justh Zsigmond, mint mondottam, az arisztokráciát írja le, mely mindenütt körül­belül egyforma s mindenütt a legmodernebb erkölcsök szerint él. Ha vannak is embertől ember számára rendelt korlátozó körök és ha­tárok, az egyrészt az ő kedvükért van, más­részt pedig a népnek s a polgároknak szól, de nem nekik. A mi arisztokráciánknak Justh Zsigmond szemére veti, hogy nem magyar, hogy nem él hasznosan, nem él tisztán, hogy merő hazugságból áll az élete. Belényesy Mária grófnő naplót vezet s leírja a maga történetét s mellékesen az egész szocietást. Kitünően tud reprezentálni s fölötte éles szeme van az emberek megítélésére. De maga magát is ismeri tökéletesen. Unott és hideg, nem ér­dekli semmi, nem szeret senkit. Ismeri az atyja h­aisonjait s nevet rajta, ismeri az anyja gyöngéit is és kifigurázza : őt csak formákra, sok hazug konvencióra tanították, de szerete­­tet s tiszteletet nem gerjesztettek benne. Nincs is meg benne a képesség arra, hogy valakit Fin de Siécle. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Kiállhatatlan, banális cím, tudom , de szorosan hozzátartozik tárgyamhoz s igy el nem kerülhetem. A fin de Siécle attribútumá­val az újság ingerét kereső s a banalitástól irtózó század végét kívánták karakterizálni s ime, csakhamar ez is banalitássá lett. Már hal­lottuk, már el van kopva, most már mást, újat mondjatok. Mindig mást és mindig újat, a kopottat ne ismételje senki, különben össze­ráncoljuk homlokunkat, mintha a villával vé­gigharcolná tányérját. Idegeink rendkívüli érzékenységre feszültek, rendkívül megnöveke­dett fogékonyságunk minden, szin­t minden változat iránt, olyan élesen tudunk analizálni s olyan finom kü­lömbségeket veszünk észre, mint azelőtt soha,­­ de viszont ugyanolyan mértékben csökkent ellenálló képességünk: csakhamar kifáradunk, csakhamar szűnik ér­deklődésünk, hamar elunjuk magunkat és szü­netlen új impressziók, új izgalom után vágyó­dunk. A régi ideálok banalitássá sülyedtek, a hit szálai szétszakadoztak, az életkedv tetemesen aláhanyatlott és a szegény századvégi ember észvesztő izgalmakba veti magát, hogy feledje kétségeit és az élet vigasztalan voltát. Izga­lom, az az élet; ha nincs izgalma lelkének, elfogja az unalom és az unalom, az a meg­semmisülés, az a halál. Úgy él, mintha foly­vást attól rettegne, hogy nem éri el a holnapi napot s akkor ő vesztes marad, mert nem ért eleget, nem élvezett minden élvezhetőt. A munka, a dicsőség szép, a­míg izgat, külömben hiábavaló, mert „mi éli túl, ha már a teste por ? Egy név, egy rossz kép s egy ocsmány szobor.“ Csak azt szereti, a mi izgalom for­rása : a pénzt és a szerelmet s ebben (a sze­relemben) számba sem veszi a becsület régi, banális törvényeit. Mentül tilosabb , annál pikánsabb, annál izgatóbb : a moral-insanity a szerelemben. S ha már minden izgalmon ke­resztül ment, ha végképp kimerült és semmi­sem új neki , akkor a gondolkozó visszatér a hithez, mint belső ösztönhöz, vagy végső szük­séghez, a tanulatlan pedig együgyűségekhez, babonához, patience-játékhoz, miszticizmushoz és szimbólumokhoz fordul, vagy kriptogam éle­tet él, közömbösen, unottan, nem törődve sem­mivel, értéktelen életével a legkevésbbé. Ezt a fin de Siécle-életet karakterizálja Juszh­ Zsigmond nemrég megjelent könyvében, arisztokráciánkat írván le, egy házasságtörési történet keretében. Könyvét elnevezte A pénz legendájá-nak s egy nagyobb mű, A kiválás genezise első részének mondja. Azt is megtette a Czóbel Istvánhoz írott előszóban, hogy vi­lágraszólónak mondja eme barátja készülőfél­ben levő biológikus munkáját s hogy ők mind a ketten „a jövő Magyarországnak az anya­földben gyökerező filozófiai világnézetét, szel­lemét kutatják/­ Ez bizony kissé keresett, nagyhangú, a kelleténél többet mondó,­­ a­mi Justh Zsigmondnál méltán feltűnik, mert hiszen előkelő nevelésű ember és könyvében maga is rendkívül érzékeny minden formabeli gyöngeséggel szemben. Méltán felötlik az a kijelentése is, hogy ő reformatórius, reorgani­záló tendenciát követ Magyarországon. Sok­oldalú tanulmányaiból bízvást tudhatná, hogy a­minek igaz értéke van, az előbb-utóbb magától is­­ érvényesül s hogy (népek életéről van szó) minden­­ a maga rendjén történik és hátráltatni vagy A képviselőház ülése. Kezdete d. e. 10 órakor. Elnök : Bándy Dezső báró. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Csáky Albin gróf, Hieronymi Károly, Lu­kács Béla és Josipovics Imre.

Next