Budapesti Hírlap, 1893. május (13. évfolyam, 119-148. szám)
1893-05-01 / 119. szám
Budapest, 1893. XIII. évfolyam 119. sz. Hétfő, május I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Május elseje. Budapest, ápr. 30. (bp.) Ez egykor poetikus tavaszünnepből nemzetközi munkástüntetések napja lett. Három esztendő óta szünetel e napon a munka számos gyárban és műhelyben, ezrével vonul ki a negyedik rend a szabad ég alá, meetingeket tartani, programpontokat megállapítni és utána mulatni. E szokás hozzánk is átplántálódott, már a külföldről. A szocializmus fejlődő kontingense megmozdul ilyenkor úgy a fővárosban, mint a vidék nagyobb ipartelepein. Az államrendőrség főnöke nem tiltotta be Budapesten a tömeges kivonulást, amennyiben nem jár vele munkamegszakítás és az elvállalt kötelezettségek egyoldalú megsértése. Akik a nap egy részén nincsenek hivatásosan elfoglalva, vagy munkaadójuktól engedélyt kaptak a kirándulásra és a kondícióval nem bíró munkások szabadon ünnepelhetik május elsejét a törvényes rend s a közbiztosság kötelező korlátai közt. Csupán a jelvényes, zászlós körmenet, zenekarok kísérete tilos úgy az utcai forgalom érdekében, mint a nagyobb embertömegek összetorlódásának megelőzése okáért. Helyeselnünk kell e rendelkezést, annak liberális részét is, megszorításait is. A munkásnép kedvtelését, ha az semmi közérdeket vagy magánjogokat nem sért, kár lett volna elrontani. A gyülekezési jog alkotmány szerint őket csak úgy megilleti, mint az adófizető polgárokat. S elnyomni bennük azt a természetes vágyat, hogy e napon saját közös érdekeikről tanácskozhassanak a hatóság szeme előtt, a nyilvánosság kontrolja alatt, s nemcsak céltalan szekatúra lett volna, hanem kétélű fegyver is, mert a hajtogatásra anyagot, törvénytelen titkos szervezkedésekre ürügyet és ellenőrizhetetlen vétkes szenvedelmekre tápot és alkalmat szolgáltatott volna. A nyert engedély megokolt bizalomból is származott, melyet a polgári lakosság belenyugvása támogat. A hatóság bizalommal van a magyar munkások iránt, hogy a rendőri engedély s joguk gyakorlása semmi visszaélésre nem csábítja őket, — hogy a viselkedésük holnap megfelel a tiszteletnek, melylyel a törvény s jog szentsége iránt viseltetni minden irányban tartoznak a megfelelő munkásbecsületnek is, melyet szeplőtlen jó hírében, hitelében megtartani az egész munkásosztály érdeke. Reméljük, ezt szívén viseli holnap minden munkás. S ha volnának is köztük egyesek, kiket személye, véralkat, elkeseredés, mértéktelen bolital vagy mások rossz tanácsa s a kínálkozó alkalom az ünnep tervébe nem férő kicsapongásokra ragadna, — ezek a fékező, fegyelmező elemet jókor meg fogják találni társaik nagy többségének ép közszellemében, becsületérzésében és hazafiasságában, melyek nem engedhetik, hogy a magyar főváros bármi munkáskihágással, erőszakkal rossz hiba kevertessék s úgy a hatóságnak, mint a közönségnek a munkásünnep-tartás iránt előlegezett bizalma meghazudtoltassék és a jövőre megrövidüljön, vagy éppen megsemmisüljön. E reményben nyugodtan nézünk a holnapi vörös május budapesti lefolyása elé. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Török történetírók. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A tudományos akadémia történelmi bizottsága fölvette egy régi munkásság fonalát. A hatvanas évek elején megindította a türökmagyarkori történelmi emlékek kiadását s az okmánytárt ki is adta. Kontemplálták akkor a török íróknak hazánkra vonatkozó művei kiadását is, de ezekből az első kötet csak most jelent meg Thury József fordításában. Ez a kötet öt török író művét és I. Szulejmán négy hadjáratról szóló naplóját hozza. Az említett öt író , az 1486-iki névtelen és Nesri, kik az Oszmán-ház történetét írták meg, Turszun bég, a hódító Mohammed történetírója, Sseád-Eddin fő mufti a nagy Szulejmán, II. Szelim, III. Murad és III. Mohammed bizalmasa, és Kemiripasaride, a mohácsi vész török krónikása. Ezek a török írók keleti szokás szerint virágos nyelven s ennélfogva óriási túlzásokkal, a török vitézség, a török diadalok mesés kiszínezésével írnak. Az ellenséget — bár ebben is vannak kivételek ■— lenézik, gyalázzák, a düh minden elképzelhető kifakadásával illetik, így Hunyadi János nekik mindig csak piszkos Jankó, Jankó a hadién mariazór s legfölebb az átkozott Jankó megtisztelő címéig emelkednek; s ez a gyűlöletük oly nagy a Hunyadiak ellen, hogy Mátyás királyt is csak Jankónak nevezik, az említett címek kíséretében. Ellenben kifogyatlanok az ozmán hősök magasztalásában, ami akkor éri tetőpontját, mikor a szultánról zengnek, aki mindig hős, bölcs 0s tökéletes. A keleti irtásmód legszédületesebb virtuozitásával találkozunk lépten-nyomon, nem ritkán a Sah-Naméba illő ragyogó költői képekkel, miket bizonyára nem a hízelgő szolga, hanem a fellengző költő irt a krónikába. Néhány mutatvány abból, milyen csodálatosan hímes nyelv ez. Szeád-Eddin ezt írja Nándorfehérvár ostromáról, mikor Hunyadi János a törököt megverte: ■ „A tiszteletreméltó szolgák egyike, aki szerencsés volt a veszélyes hadjáratban követni a győzhetetlen uralkodót, nekem szegénynek élőszóval elbeszélte, hogy akkor, mikor a harc leghevesebb volt, mikor a boszu tüzétől a vaspáncélok is megpuhultak, mikor a csatatér porától a nap is elhomályosodott és a homályos elméjű hitetlenek a súlyos buzogányok ütéseitől s a lélekrabló kardok csapásaitól elszédültek : akkor az iszten diákhoz hasonló szultán harcvágyának rubin szinti rózsabimbója zordon haragjának hevétől ujonan nyílt bimbóként kifakadván, kezének felhőjében a fényes kard cikázó villám módjára villogott.“ így ir a török krónikás a vesztett csatáról. El lehet képzelni, milyen hangon szól kobzuk, mikor győzelmes háború hőseit és eseményeit festik, ilyen győzelmi mámor leng ki Kemálpasarádé soraiból, aki a mohácsi csatába induló sereget így írja le : „A városnak utcáiról úgy özönlöttek ki a csapatok, mint a rohanó folyam árja s a Kaoszméltóságu szultán hatalmát hirdető dobok pörgése fölhallatszott az angyalok fülébe. Az aranygombok és félholdak a zászlók csúcsain, a csillogó lándzsák és alabárdok, meg másféle fegyverek csodás látványt nyújtottak és elvették a szemlélők szemefényét. A fehér, vörös, sárga és kék színű zászlók sokasága eltakarta az ég ábrázatát. A szultán előtt mint viharthozó felhők nyomultak a borzalmas hangú elefántok . . . Ilyen félelmes pompával vonult ki a második Csemnid Isztambulból, az üdv hajlékából és táborába ment, ahol fel voltak ütve a Saturnusig érő sátrak. A nap sugarai, mint aranyszálakból font kötelek, tartották a szultáni sátort, melynek csúcsán a hold ezüstkorongja díszlett ékességül. A szultáni tábor félelmes nagysága betöltötte a hegyeket és mezőket ; a lovak és öszvérek szikrázó patkói alatt elhervadt a zöldelő rét s kiszáradtak a bugyogó források, csörgedező patakok és folyók“. Vagy mikor leírja a szófiai mezőn összegyülekezett tábort: „A csapatok telve harcvágygyal, büszkén fölemelt fővel és mellüket pajzsul tartva nyíl és kard elébe, érkeztek meg a hősök versenyterére. A távolságot nem ismerő és rabolva kóborló türkok fején levő vörös sapkáktól olyan volt a mező, mint valamely óriás tulipánágy. A sátorok különféle színes kaméleonná változtatták az egész tájat: némelyik zöld, mint a virágágy, másik kék, mint az égbolt, harmadik és a többi fehér, sárga vagy piros, mint a rózsa szirmai. A síkság visszatükrözte az ég képét s rajta a telthold pajzs, a félhold Mai számunk 8 oldal. Zsidó egyházi autonómia. Budapest, ápr. 30. A recepcionális örvényjavaslat a zsidóknak egy régi és jogos kívánságát teljesíti, legalább elvben s ezzel a zsidók sérelmét orvosolja. Senki sincs ellene a dolognak. A javaslatból, ha így, ahogy van, törvénynyé válik, ez az ország állapotán nem változtat, a zsidóságon is keveset, de ha másként csinálja a feladatát komolyan vevő kormány, úgy ez a zsidók és a nemzet viszonyain javított volna. A háromszakaszos törvény elvi kijelentéseket tartalmaz, melyeknek konzekvenciái vannak, de ezeket nem vonja le. A zsidó recepcióról szóló törvényt pótolni organikus törvénynyel kellend. , Hogyan ? Sem a zsidó hitvallás, sem a rítusok különbsége, sem szokásaik és egyházi belső életük nem tartoznak az államra, nem érdekelnek másokat, intézzék ez ügyeket el maguk közt , hanem a magyar állam, midőn a zsidó vallást