Budapesti Hírlap, 1893. november (13. évfolyam, 302-331. szám)
1893-11-01 / 302. szám
1893. november 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (302. sz.) Amint, ő felsége Gödöllőt, Budavárát felkereste, csak természetes, Hogy várta már a kormánynak a főpapok elaborátumaira vonatkozó válaszát. A dolog sürgős lévén, a miniszterelnök abban a hiedelemben, hogy az igazságügyminiszter elkészült dolgozatával, a múlt hét elején minisztertanácsra hívta társait, hogy végül döntsenek. De a miniszterek nagyot csodálkoztak, amikor az igazságügyminiszter kijelentette, hogy ő a kormány álláspontját még nem foglalta írásba, de ha kell, ő élőszóval elmondja a királynak. Wekerle miniszterelnök azt a propoziciót tette, hogy diktálja be a jegyzőkönyvbe s akkor legalább megszabadult a munkától s a minisztertanács rögtön abban a helyzetben lesz, hogy végezhet. — Szilágyi kijelentette, hogy ő vásári munkát nem csinált soha, most sem csinál; igy aztán abbamaradt a tárgyalás. A kabinetirodában, ahol tudták, hogy a kormány most szándékozik a nekik is bejelentett minisztertanácsban határozni, várták a tudósítást. S amikor a hosszú várakozás folytán a kabinetirodában a türelem elfogyott, kérdést intéztek a miniszterelnökhöz. A miniszterelnök a sürgős kérdésre nem írásban válaszolt, hanem sietett élőszóval referálni annyit, hogy Szilágyi Dezső igazságügyminiszter még nem készült el a fogalmazványnyal, de ha ő felsége parancsolja, a legnagyobb készséggel és örömmel fejti ki élőszóval a kormány álláspontját. E jelentésnek, mint tudjuk, az volt az eredménye, hogy Szilágyi Dezső igazságügyminiszter hosszabb kihallgatást nyert ő felségénél, mely alkalommal kifejté a főpapok memoranduma ellenében a kormány álláspontját. A kihallgatás végén ő felsége azzal bocsájtotta el az igazságügyminisztert, hogy amit most élőszóval, mint a kormány megállapodását, elmondott, foglalja mihamarabb írásba . Ez október 26-án történt. Azóta az igazságügyminiszter dolgozott, hogy a legfelsőbb meghagyásnak megfeleljen. Ezzel a dolgozatával az igazságügyminiszter október 29-én késő este elkészült. A minisztertanács tegnap tárgyalta és el is fogadta. Most a főpapok memorandumával együtt felterjesztik a koronához az igazságügyminiszter által készített dolgozatot is, amelyben a kormány eredeti javaslata érdekében száll síkra és megcáfolni törekszik különösen a felbonthahatóságra nézve fölhozott aggályokat, így áll ma a polgári házasság ügye. A napokban dönt végleg a korona s a mint a szakminiszterek, Csáky Albin gróf és Szilágyi Dezső igazságügyminiszter a felség és a köztük lefolyt beszélgetésből sejtik: a király a kormány álláspontját fogja elfogadni. November első napjaiban tehát az igazságügyminiszter beterjeszti a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot.* Más oldalról, kapjuk a következő tudósítást : Amint a Budapesti Hírlap vasárnapi számában előre jelezve volt, a tegnapi minisztertanács szövege szerint is megállapította a két bíboros főpap memoranduma tárgyában a koronához intézendő fölterjesztését. Előzetesen két minisztertanács is foglalkozott ennek a felterjesztésnek tartalmával, s mint beavatott körökben tudni vélik, egyértelműleg azt határozta, hogy a már hónapokkal ezelőtt a korona jóváhagyása alá terjesztett házasságjogi törvényjavaslatnak minden lényeges rendelkezéséhez ragaszkodik. Még mielőtt a minisztérium ide vonatkozó fölterjesztése szövegezve lett volna, a kabinet két tagjának, az igazságügyi és közoktatási minisztereknek alkalmuk volt legfelsőbb helyen élőszóval tolmácsolni a korrmány megállapodásait s a benyomás, melyet ezúttal nyertek, csak megerősíthette őket abban a hitben, hogy a házasságjogi törvényjavaslat benyújtásához meg fog adatni a királyi hozzájárulás. Csáky gróf miniszter, amint bennünket értesítenek, nem habozott ebbeli meggyőződésének kifejezést is adni a minap a szabadelvű párt több tagja előtt. Mint a kormányhoz közel álló körökben beszélik, a minisztérium már a jövő hét folyamán abban a helyzetben lesz, hogy a házasságjog törvényhozási rendezésének kérdésében előterjesztést tehessen a képviselőháznak. Jenei. Nagyobbat, mint az éhség, a szerelem, a hideg és a meleg. Nem vetted még észre, hogy az arca is néha fáradt és szomorú, mint az őszi est, máskor meg üde és szűzies, mint a tavaszi hajnal ? A haja is aranysárga egyszer, máskor meg egészen fakó. Aztán a szeme! Megfigyeltem a szemét és hol jóságosnak, tisztának, hol meg gonosznak és veszedelmesnek láttam. Ez a szem különben egyszer zöldes-sárga, egyszer meg szürke vagy kék. Az íriszen néha parányi aranykígyók cikáznak, máskor fénytelen és hideg, mint egy üvegszem. Mi ez ? Ikiért van ez így ? Dobozy kedvetlenül vágott közbe : — Szeszélyes, ennyi az egész ! — Ne hidd, mondta Angyal. Mindenben van logika, ebben az asszonyi lélekben is van, csakhogy mi nem értjük meg. Ha közelebbről ismerném, talán megtalálnám lelkének kulcsát és megfejteném neked a problémát. . . . .. Íme a probléma megfejtése. Mikor a társaság azelőtt való nap a Kecske-völgybe készült, a szőke asszony türelmetlenül várta a susztert. A suszter meg is jött, hála Istennek, és a szőke asszony majdhogy a nyakába nem ugrott örömében. — Éppen jókor jön, majszter uram; ha egy fél órát még késik, harisnyában mehetek a Kecske-völgybe, mert az a budapesti gazember nem küldte el a cipőt, az utolsó páromat meg tegnap tettem tönkre, mikor belegázoltam a patakba. Hadd lám a remekét! Vidéki cipőnek elég csinos volt. Az aszszony fölvette és kopogó léptekkel sétált felalá a szobában. — Na, nem is rossz ! De nem lesz kurta? A majszter megpödörte a bajuszát és azt mondta: — Úgy áll, mintha ráöntötték volna a nagyságos asszony lábára. A jól szabott cipő később sem szoríthatja a lábujját, mert a láb biztosan áll benne és nem siklik előre. Még akart egy bókot mondani a nagyságos asszony lábára meg egypár csípősséget a fővárosi suszterekre, de a szőke asszony már magára kapta a kabátját és lesietett az ablaka alatt várakozó kocsihoz. Ozsonnáig jól ment minden, aztán no igen, aztán a szőke asszony egyszerre azon vette észre magát, hogy alig tud állani a lábán, annyira szorítja az új cipő. A bal lábán levő egyszerre kegyetlenül nyomni kezdte az ujjait, a másik pedig szekundálni akart a társának és a szőke asszony úgy érezte magát, mintha egy vulkán krátere mellett ülne és az izzó lávában fürösztené a szegény lábacskáját. Alig tudott lélegzetet venni a nagy fájdalomtól, közel volt hozzá, hogy sírva fakadjon; szerette volna azt a nyomorult kontárt, aki a suszter címet merte bitorolni, megölni — legjobban szerette volna a cipőt levetni a lábáról. Az emberek észrevehettek valamit az arcán, mert faggatni kezdték. Leginkább Dobozy. Rosszul érzi magát? Van valami baja? Oh — a szőke asszony érezte, hogy ezekkel a borzasztóan ostoba kérdésekkel meg fogják ölni, ha ugyan a gyilkos cipő már előbb el nem végzi ezt a gyászos munkát. . . Nem nézhette tovább a résztvevő arcokat, fölkelt és egy távoli pad felé vánszorgott. Útközben eszébe jutott egy kép, melyet a budapesti esküdtszék termében látott. Egy mezítlábas hölgyet végigsétáltatnak izzó vaslapokon. . . . Annak se lehetett jó dolga ! Fájdalmas irigységgel nézte a fiatalokat, akik kényelmes, jó cipőikben futkostak a gimpen. Aztán — bár különben könyörületes szíve volt — kegyetlen kéjjel elképzelte, micsoda büntetést mérne a gálád suszterre, ha hozzávaló hatalma volna. Srófra járó vas csizmát adatna a lábára és nagyon szűkre srófoltatná . . . Most megint Dobozy járt a nyakára. Az asszony idegesen sírva fakadt, aztán egy hirtelen elhatározással felszállt a kocsijára és haza hajtott. Iíaza! Mikor otthon a szobaleány levetette a két gyilkos szerszámot a lábáról, a szőke asszony szétterjesztette a karját és a boldogságtól mámorosan mondta: — Ááá,hin. Harmadnapra a szőke asszony mosolyogva és bájosan sétált a parkban. Csokros, csinos lakktopán volt a lábán, első pillantásra meg lehetett rajta ismerni a fővárosi művész alkotását. Keskeny, szoros cipő volt, de mégis olyan kényelmes, hogy az ember akár elzongorázhatott benne a lába ujjaival. A zene,S'Villon " előtt a szőke asszony öszszetalálkozott Dobozyval. A fiatalember félve közeledett csak feléje, az asszony verőfényes mosolya azonban visszaadta neki bátorságát. Egy jó óráig sétáltak együtt. Dobozy aztán, kabátján egy rózsával, mely reggel még a szőke asszony keblén virított, fölkereste író barátját. Jó ideig beszélgettek, közömbös dolgokról, Dobozy végre kiszalasztotta titkát. — Rendben vagyunk már Irmával. A feleségem akar lenni. — Gratulálok. Hanem azért az özvegy asszony problémáját egyikük sem fejtette meg. Herczeg Ferenc: Radikalizmus a trónon. Szerbián kívül élő szerb hazafitól kapjuk az alábbi nagy érdekességű közleményt: Mikor a fiatal király oly mesterileg végrehajtotta ez év április 13-án az ismeretes államcsínyt, egyes hazafiak ugyan aggódva rázták fejüket, de a dolog egészben jól fogadtatott az ország részéről. Tekintélyt láttak valahára az államügyek élén újra föllépni, tekintélyt, mely előtt mindenki meghajol. Érezték, hogy a fiatal király beavatkozása volt az egyetlen expediens, hogy az ország a belső zavarokból kimeneküljön, melyek azért fenyegettek akut veszedelemmel, mert a liberálisok törekvése: alkotmányos után ártalmatlanná tenni a radikalizmust, kudarccal végződött. Remélték, hogy az immár uralomra jutott radikális párt okuk legyen ellenfeleik nyolc havi kormányzásán, alkalmazkodóbb lesz s megkönnyíti az uralkodást a királynak, kitől a hatalmát ágyázólva ajándékul kapta. A helyzet biztatónak tetszett annál inkább, mert a haladópárt és Garasanin is szívesebben látták a hatalmon a fiatal királyt, mint Risztics urat s az államcsíny után szétzüllött liberálisokat. Merész és a törvényesség szempontjából kockáztatott lépés volt az államcsíny, melyet alkotmányos és politikai tekintetben egyaránt csak a végső szükség menthet ki; épp azért Szerbiában általános volt a meggyőződés, hogy a király azt nem könnyű szerrel, a radikálisok szép szemeiért tette meg, hanem azért, hogy a szerb pártviszonyokat konszolidálja s az utak egyengetésére maga teremtsen új helyzetet. Hasonlót vártak azelőtt Riszticstól is, de ezt régenstársának, Proticsnak váratlan halála teljesen kihozta sodrából s feladatának megfelelni : a radikális áramlatból egy valóban kormányképes politikai párt képződését siettetni s belőle a politikai és társadalmi méregkeverőket kiselejtezni többé neki nem sikerülhetett. Lássuk ezt a föladatot tárgyias szemekkel: vizsgáljuk a szerb pártviszonyokat s a szerbiai radikalizmust közelebbről. A 60-as évek nagy nemzeti áramlata a politikailag szétszórt szerb törzsekre is hatással volt. Reményekkel teljesen éledt föl a szerbség s az alig 40 éves fejedelmi terület, Szerbia középpontjává lett a nemzeti törekvéseknek, vágyaknak és követeléseknek. Ez utóbbiak annál vérmesebbek voltak, mert hisz abban az időben szegődött a szerb értelmiség a nemzeti ügy szolgálatába s egész sora a fényes ifjú tehetségeknek lépett föl a közéletben. Elég