Budapesti Hírlap, 1893. november (13. évfolyam, 302-331. szám)

1893-11-01 / 302. szám

1893. november 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (302. sz.) A­mint, ő felsége Gödöllőt, Budavárát felkereste, csak természetes, Hogy várta már a kormánynak a főpapok elaborátumaira vonat­­kozó válaszát. A dolog sürgős lévén, a minisz­terelnök abban a hiedelemben, hogy az igaz­ságügyminiszter elkészült dolgozatával, a múlt hét elején minisztertanácsra hívta társait, hogy végül döntsenek. De a miniszterek nagyot cso­dálkoztak, a­mikor az igazságügyminiszter ki­jelentette, hogy ő a kormány álláspontját még nem foglalta írásba, de ha kell, ő élőszóval elmondja a királynak. Wekerle miniszterelnök azt a propoziciót tette, hogy diktálja be a jegyzőkönyvbe s akkor legalább megszabadult a munkától s a minisztertanács rögtön abban a helyzetben lesz, hogy végezhet. — Szilágyi kijelentette, hogy ő vásári munkát nem csinált soha, most sem csinál; igy aztán abbamaradt a tárgyalás. A kabinetirodában, a­hol tudták, hogy a kormány most szándékozik a nekik is beje­lentett minisztertanácsban határozni,­­ várták a tudósítást. S a­mikor a hosszú várakozás foly­tán a kabinetirodában a türelem elfogyott, kérdést intéztek a miniszterelnökhöz. A miniszterelnök a sürgős kérdésre nem írásban válaszolt, ha­nem sietett élőszóval referálni annyit, hogy Szilágyi Dezső igazságügyminiszter még nem készült el a fogalmazványnyal, de ha ő fel­sége parancsolja, a legnagyobb készséggel és örömmel fejti ki élőszóval a kormány állás­pontját. E jelentésnek, mint tudjuk, az volt az eredménye, hogy Szilágyi Dezső igazságügy­miniszter hosszabb kihallgatást nyert ő felsé­génél, mely alkalommal kifejté a főpapok me­­moranduma ellenében a kormány álláspontját. A kihallgatás végén ő felsége azzal bocsáj­­totta el az igazságügyminisztert, hogy a­mit most élőszóval, mint a kormány megállapodá­sát, elmondott, foglalja mihamarabb írásba . Ez október 26-án történt. Azóta az igazságügyminiszter dolgozott, hogy a legfelsőbb meghagyásnak megfeleljen. Ezzel a dolgozatával az igazságügyminiszter október 29-én késő este elkészült. A minisz­tertanács tegnap tárgyalta és el is fogadta. Most a főpapok memorandumával együtt felter­jesztik a koronához az igazságügyminiszter által készített dolgozatot is, a­melyben a kor­mány eredeti javaslata érdekében száll síkra és megcáfolni törekszik különösen a felbontha­­hatóságra nézve fölhozott aggályokat, így áll ma a polgári házasság ügye. A na­pokban dönt végleg a korona s a mint a szak­­miniszterek, Csák­y Albin gróf és Szilágyi De­zső igazságügyminiszter a felség és a köztük lefolyt beszélgetésből sejtik: a király a kor­mány álláspontját fogja elfogadni. November első napjaiban tehát az igazságügyminiszter beterjeszti a kötelező polgári házasságról szóló törvén­yj­avaslatot.* Más oldalról, kapjuk a következő tudó­sítást : A­mint a Budapesti Hírlap vasárnapi számában előre jelezve volt, a tegnapi minisz­tertanács szövege szerint is megállapította a két bíboros főpap memoranduma tárgyában a koronához intézendő fölterjesztését. Előzetesen két minisztertanács is foglalkozott ennek a felterjesztésnek tartalmával, s mint beavatott körökben tudni vélik, egyértelműleg azt hatá­rozta, hogy a már hónapokkal ezelőtt a ko­rona jóváhagyása alá terjesztett házasság­jogi törvényjavaslatnak minden lényeges ren­delkezéséhez ragaszkodik. Még mielőtt a mi­nisztérium ide vonatkozó fölterjesztése szöve­­gezve lett volna, a kabinet két tagjának, az igazságügyi és közoktatási minisztereknek al­kalmuk volt legfelsőbb helyen élőszóval tolmá­csolni a korrmány megállapodásait s a benyo­más, melyet ezúttal nyertek, csak megerősít­hette őket abban a hitben, hogy a há­zasságjogi törvényjavaslat benyújtásához meg fog adatni a királyi hozzájárulás. Csáky gróf miniszter, a­mint bennünket értesítenek, nem habozott ebbeli meggyőződésének kifejezést is adni a minap a szabadelvű párt több tagja előtt. Mint a kormányhoz közel álló körökben beszélik, a minisztérium már a jövő hét folya­mán abban a helyzetben lesz, hogy a házas­­ságjog törvényhozási rendezésének kérdésében előterjesztést tehessen a képviselőháznak. Jenei. Nagyobbat, mint az éhség, a szerelem, a hideg és a meleg. Nem vetted még észre, hogy az arca is néha fáradt és szomorú, mint az őszi est, máskor meg üde és szűzies, mint a tavaszi hajnal ? A haja is aranysárga egy­szer, máskor meg egészen fakó. Aztán a szeme! Megfigyeltem a szemét és hol jósá­gosnak, tisztának, hol meg gonosznak és ve­szedelmesnek láttam. Ez a szem különben egy­szer zöldes-sárga, egyszer meg szürke vagy kék. Az íriszen néha parányi aranykígyók ci­káznak, máskor fénytelen és hideg, mint egy üvegszem. Mi ez ? Ikiért van ez így ? Dobozy kedvetlenül vágott közbe : — Szeszélyes, ennyi az egész ! — Ne hidd, mondta Angyal. Mindenben van logika, ebben az asszonyi lélekben is van, csakhogy mi nem értjük meg. Ha közelebbről ismerném, talán megtalálnám lelkének kulcsát és megfejteném neked a problémát. . . . .. Íme a probléma megfejtése. Mikor a társaság azelőtt való nap a Kecske-völgybe készült, a szőke asszony türel­metlenül várta a susztert. A suszter meg is jött, hála Istennek, és a szőke asszony majd­hogy a nyakába nem ugrott örömében. — Éppen jókor jön, majszter uram; ha egy fél órát még késik, harisnyában mehetek a Kecske-völgybe, mert az a budapesti gaz­ember nem küldte el a cipőt, az utolsó pá­romat meg tegnap tettem tönkre, mikor bele­gázoltam a patakba. Hadd lám a remekét! Vidéki cipőnek elég csinos volt. Az asz­­szony fölvette és kopogó léptekkel sétált fel­­alá a szobában. — Na,­­ nem is rossz ! De nem lesz kurta? A majszter megpödörte a bajuszát és azt mondta: — Úgy áll, mintha ráöntötték volna a nagyságos asszony lábára. A jól szabott cipő később sem szoríthatja a lábujját, mert a láb biztosan áll benne és nem­ siklik előre. Még akart egy bókot mondani a nagy­ságos asszony lábára meg egypár csípősséget a fővárosi suszterekre, de a szőke asszony már magára kapta a kabátját és lesietett az ablaka alatt várakozó kocsihoz. Ozsonnáig jól ment minden, aztán­­ no igen, aztán a szőke asszony egyszerre azon vette észre magát, hogy alig tud álla­ni a lá­bán, annyira szorítja az új cipő. A bal lábán levő egyszerre kegyetlenül nyomni kezdte az ujjait, a másik pedig szekundálni akart a tár­sának és a szőke asszony úgy érezte magát, mintha egy vulkán krátere mellett ülne és az izzó lávában fürösztené a­­ szegény lábacskáját. Alig tudott lélegzetet venni a nagy fájdalom­tól, közel volt hozzá, hogy sírva fakadjon; szerette volna azt a nyomorult kontárt, a­ki a suszter címet merte bitorolni, megölni — legjobban szerette volna a cipőt levetni a lábáról. Az emberek észrevehettek valamit az ar­cán, mert faggatni kezdték. Leginkább Dobozy. Rosszul érzi magát? Van valami baja? Oh — a szőke asszony érezte, hogy ezekkel a bor­zasztóan ostoba kérdésekkel meg fogják ölni, ha ugyan a gyilkos cipő már előbb el nem végzi ezt a gyászos munkát. . . Nem nézhette tovább a résztvevő arco­kat, fölkelt és egy távoli pad felé vánszorgott. Útközben eszébe jutott egy kép, melyet a budapesti esküdtszék termében látott. Egy me­zítlábas hölgyet végigsétáltatnak izzó vaslapo­kon. . . . Annak se lehetett jó dolga ! Fájdalmas irigységgel nézte a fiatalokat, a­kik kényelmes, jó cipőikben futkostak a gimpen. Aztán — bár különben könyörületes szíve volt — kegyetlen kéjjel elképzelte, mi­csoda büntetést mérne a gálád suszterre, ha hozzávaló hatalma volna. Srófra járó vas csiz­mát adatna a lábára és nagyon szűkre srófol­­tatná . . . Most megint Dobozy járt a nyakára. Az asszony idegesen sírva fakadt, aztán egy hirte­len elhatározással felszállt a kocsijára és haza hajtott. Iíaza! Mikor otthon a szobaleány le­vetette a két gyilkos szerszámot a lábáról, a szőke asszony szétterjesztette a karját és a boldogságtól mámorosan mondta: — Ááá,h­­in. Harmadnapra a szőke asszony moso­­lyogva és bájosan sétált a parkban. Csokros, csinos lakktopán volt a lábán, első pillantásra meg lehetett rajta ismerni a fővárosi művész alkotását. Keskeny, szoros cipő volt, de mégis olyan kényelmes, hogy az ember akár elzon­gorázhatott benne a lába ujjaival. A zene,S'Villon " előtt a szőke asszony ösz­­szetalálkozott Dobozyval. A fiatal­ember félve közeledett csak feléje, az asszony verőfényes mosolya azonban visszaadta neki bátorságát. Egy jó óráig sétáltak együtt. Dobozy aztán, kabátján egy rózsával, mely reggel még a szőke asszony keblén virított, fölke­reste író barátját. Jó ideig beszélgettek, kö­zömbös dolgokról, Dobozy végre kiszalasztotta titkát. — Rendben vagyunk már Irmával. A feleségem akar lenni. — Gratulálok. Hanem azért az özvegy asszony problé­máját egyikük sem fejtette meg. Herczeg Ferenc: Radikalizmus a trónon. Szerbián kívül élő szerb hazafitól kapjuk az alábbi nagy érdekességű közleményt: Mikor a fiatal király oly mesterileg végre­hajtotta ez év április 13-án az ismeretes állam­csínyt, egyes hazafiak ugyan aggódva rázták fejüket, de a dolog egészben jól fogadtatott az ország részéről. Tekintélyt láttak valahára az államügyek élén újra föllépni, tekintélyt, mely előtt mindenki meghajol. Érezték, hogy a fia­tal király beavatkozása volt az egyetlen expe­­diens, hogy az ország a belső zavarokból ki­meneküljön, melyek azért fenyegettek akut ve­szedelemmel, mert a liberálisok törekvése: al­kotmányos után ártalmatlanná tenni a radika­­lizmust, kudarccal végződött. Remélték, hogy az immár uralomra jutott radikális párt okuk­ legyen ellenfeleik nyolc havi kormányzásán, alkalmazkodóbb lesz s megkönnyíti az uralko­dást a királynak, kitől a hatalmát ágyázólva ajándékul kapta. A helyzet biztatónak tetszett annál inkább, mert a haladópárt és Garasanin is szívesebben látták a hatalmon a fiatal ki­rályt, mint Risztics urat s az államcsíny után szétzü­llött liberálisokat. Merész és a törvényesség szempontjából kockáztatott lépés volt az államcsíny, melyet alkotmányos és politikai tekintetben egyaránt csak a végső szükség menthet ki; épp azért Szerbiában általános volt a meggyőződés, hogy a király azt nem könnyű szerrel, a radikálisok szép szemeiért tette meg, hanem azért, hogy a szerb pártviszonyokat konszolidálja s az utak egyengetésére maga teremtsen új helyzetet. Hasonlót vártak azelőtt Riszticstól is, de ezt régenstársának, Proticsnak váratlan halála tel­jesen kihozta sodrából s feladatának megfe­lelni : a radikális áramlatból egy valóban kor­mányképes politikai párt képződését siettetni s belőle a politikai és társadalmi méregkeverő­­ket kiselejtezni többé neki nem sikerülhetett. Lássuk ezt a föladatot tárgyias szemek­kel: vizsgáljuk a szerb pártviszonyokat s a szerbiai radikalizmust közelebbről. A 60-as évek nagy nemzeti áramlata a po­litikailag szétszórt szerb törzsekre is hatással volt. Reményekkel teljesen éledt föl a szerb­ség s az alig 40 éves fejedelmi terület, Szer­bia középpontjává lett a nemzeti törekvések­nek, vágyaknak és követeléseknek. Ez utób­biak annál vérmesebbek voltak, mert hisz ab­ban az időben szegődött a szerb értelmiség a nemzeti ügy szolgálatába s egész sora a fényes ifjú tehetségeknek lépett föl a közéletben. Elég

Next