Budapesti Hírlap, 1894. január (14. évfolyam, 1-31. szám)

1894-01-01 / 1. szám

Ezalatt a plebejusok titokban örvendeztek. A nemességnek pedig nem maradt egyéb hátra, mint a lemondás. Senki sem gondolt a veszedelemre, mely a hazát fenyegette, de minden magyar számítgatta, hogy mi haszna lehet ebből az országnak Ausztriával szemben. Ezenközben a franciák bevonultak Pozsonyba. A francia hadsereg azonnal végigvonulhatott volna Magyarországon és magába a fővárosba is bevonulhatott volna. Ha nem is tárta ki karjait, legalább senki sem emelte föl kezét ellene. A magyaroknak ez a viselkedése sehogysem tetszett az osztrák császárnak. Kerősszé Schulmeister. Ez időtájt Napóleon nagyon tartott attól, hogy Oroszország Ausztria javára fegyveresen fog beavatkozni. Schulmeisterhez tehát ezt a kérdést intézte: — Hogy vélekednek a magyarok Oroszországról ? Schulmeister így fogalmazta meg feleletét: — Az oroszokat Magyarországon már régtől fogva barbároknak tartják. Ausztriával való szövetségük 1805-ben s az orosz seregek átvonulása Magyarországon, a franciákkal való háború alatt meggyöngítették ezt a véleményt. Mindazáltal az utolsó háborúban, mikor az orosz hadsereg hazatérvést átvonult Magyarországon s néminemű barbárságokat követett el, kedvezőtlen ítéletet hagyott maga után. A magyar hatóságok még most is panaszkodnak, hogy a jelentékeny költségeket, melyeket e rettenetesen falánk emberek eltartása okozott, még nem térítette meg az udvar. Az udvar és a magyar nemesség aulikus része bizonyára inkább hajlik az oroszok, mint a franciák felé , de igen sok nemes ember és valamennyi többi osztály, ha a választás rajtuk állana, inkább egyesülnének a franciákkal, mint az oroszokkal. A wagrami csata után a bécsi francia rendőrség egy, Stadion osztrák miniszterhez intézett levelet csípett meg, melyben egész csomó terv volt elmondva arra nézve, hogyan kellene Magyarországot rászedni és arra kényszeríteni, hogy hadseregeket adjon. — Miféle cselfogásokat használ az osztrák udvar, hogy a magyarok rossz kedvét eloszlassa ? — kérdi Napoleon. Schulmeister igy felel: — Ezek a cselfogások, melyek segítségével az udvar Magyarországon céljai felé tör, elég nyíltak. Ismerjük a nemesség gyöngéjét, hogy hízelgésekkel megengedi magát vesztegetni. A királyné megkoronázása szokatlan és fölösleges dolog volt; de az udvar emlékezett rá, hogy 1741-ben, mikor Mária Terézia császárné megjelent az egybegyült Rendek közt, mindent megkapott, a mit csak kívánt, szépsége és könyei által. S mit tesznek? Dicsérik a magyar nagylelkűséget, nagyítják a veszedelmet, mely az alkotmányt fenyegeti; emlékeztetnek a régi magyarok nemeslelkűségére és áldozatkészségére, ha királyukról és alkotmányukról volt szó. Az udvar párthívei az alsóház ellenzékét rábeszélésekkel vagy ígéretekkel megnyerik. Akik az udvarért exponálják magukat, biztosan elnyerik jutalmukat. Ha a királynak valamelyes terve erős ellenzésre talál, akkor engedik, hogy a hév elpárologjon, melyet a Rendek a vitában tanúsítottak s a vitának a végtelenségbe való kinyujtása és elposványositása által kifárasztják és megszelídítik türelmetlenségüket. Ilyen fondorlatok által Ausztria rászedi és mindig rászedte a magyarokat s ez a nemeslelkü nép, a világ legengedelmesebb népévé válik, ha hízelegnek hiúságának és nemes szivére hivatkoznak. Napóleon még egy egész csomó kérdést intéz emberéhez, melyek a kereskedelemre, az utakra, a magyar csapatok szellemére, a nemzetiségi kérdésre, a megyék közigazgatására, a városokban uralkodó közszellemre vonatkoznak. Május 15-iki dátummal bocsátja ki híres proklamációját a magyarokhoz, magyar, francia és latin nyelven. Semmi eredmény, ami Napóleont dühbe hozza, s pokolba kivárja összes informálóit. Augusztus havában érkezik Bécsbe Tournon gróf francia diplomata, bayreuthi áthatalmazott követ, akit az osztrákok Munkács várában egy hónapig zár alatt tartottak. Napóleon azonnal megbízza, hogy tegyen neki jelentést, miért nem fogadták el a Magyarország felszabadítására vonatkozó ajánlatát ? Tournon gróf igy felelt: — Fogságom egy hónapig s utazásom épp annyi ideig tartott. Ez idő alatt sok emberrel érintkeztem s igy alkalmam nyílt megfigyelni a közvéleményt. Mindenekelőtt mindenkinek az a leghőbb vágya, hogy a béke helyreállíttassék, azután azt hiszik, hogy ha Magyarország elszakadna Ausztriától, ez legkevesebb száz éves háborút jelentene a Habsburg-házzal. Egy ezredes, ki igen befolyásos ember, szóról-szóra a következőket mondta nekem: — Adja az Isten, hogy királyunk elveszítse Bécset és Budára jöjjön lakni! A nemes emberek az osztrák ház gyöngülésében alkotmányuk biztosítékát látják és ez az alkotmány egyetlen és igazi bálványuk. Mindaz, a mi nem érdekli egyenesen Magyarországot, előttük csekély jelentőségűnek látszik, mindazonáltal semmi sem búsitotta annyira, mint a franciáknak győri győzelme és Pozsony elfoglalása, mely következménye volt a wagrami ütközetnek; épp ez időtájban utaztam keresztül a Duna balpartján fekvő megyében s bár minden pillanatban várták a franciák átkelését a vizen, csak egy kis nyugtalanságot vettem észre, de a népnél semmi sem mutatott arra, mintha fegyvert akarna ragadni és részt akarna venni a háborúban. így végződtek Napóleonnak Magyarországra vonatkozó tervei. Az 1812-iki és 18-iki katasztrófák minden további tervezgetésnek véget vetettek, kritizálják többé magukat. Akikkel az említett társaságban voltam, mind ilyenek. Újságíróm igen jámbor fiú volt, míg eszébe nem jutott kiábrándulni mindenből, s azóta kiállhatatlan hencegő , henceg nihilizmusával. — Regényíróm csak az exotikus problémákat szövögeti s bontogatja, mert a szuverenitással meg nem félné hétköznapi témát dolgozni föl. Azt hiszem, nemsokára egyáltalán nem fog többé regényt írni. A regényírás elvégre mégsem oly mi foglalkozás, mint Upmann Flor III.-t színi: a regényt ki kell gondolni s a mi fő, a regényt megkritizálják; az Upmann együrt 75 krba kerül s minden kritikán felül áll. Mit mondjak a kritikusról? A kritika az igazi szuverén foglalkozás. Mindent megmosolyogni, a dicséretbe egy kis szánakozást keverni, a gáncsot sem komolyan gondolni, hanem alkalommal felhasználni szellemes játékra, „mint macska játszik az egérrel“ : a szuverén kritikusnak a legszuverénebb élvezet. Kéjjel nézem gavallérunkat. Mily boldog ember! Sikerült neki mindent száműzni fejéből, saját uriasságának érzetén kívül; az üresen maradt tért azután ez foglalta el egészen. Irigyelhetném őket mind, úgy, mint a hitetlen némelykor irigyli a hívőt, a kiábrándult az ábrándost, a gyermeket a férfiú. Ki tudja, nem ők-e az okosak, az erősek, az előrelátók? Jó ám az életben, azaz ellenségek között, bevehetetlen várban lakni. Elsőségük van fölöttünk sok tekintetben. Igaz, hogy jönnek pillanatok, amikor a szuverenitás nem használ semmit, amikor jó volna nem szuverénnek lenni. A szuverén úr egyedül áll s némelykor oly nagyon jó nem egyedül állani. Aki hajójából kidobott mindent, amit mások értékesnek tartanak, mert értékesebbnek tartotta saját szabadságát, szuverenitását, az ■némelykor nagy ürességet fog magában és maga körül érezni s ez iszonyú kín lehet, mert nincs számára orvosság! Ennek ki van téve a szuverenitás. A szuverenitáshoz a hódolat is hozzátartozik, a szuverenitás elismerése s ez is elmaradhat. Ez sem csekély büntetés. Ezeket a kritikus pillanatokat mi többiek jobban viseljük el. Többet szenvedünk, de jobban megszokjuk a szenvedést. Bele vagyunk keverve a tömegbe és soha sem érezzük magunkat oly nagyon egyedül. Csalódniuk ideáljainkban, de fáradhatatlanul újat keresünk. Nem helyezünk oly roppant nagy súlyt erre a mi szegény egyéniségünkre. A mások élete nagy tért foglal el lelkünkben. Fáj a kritika, de néha jól is esik. Küzdünk, kapunk s osztunk vágásokat s ez növeli bennünk az élet érzését. Az élet érzése e nélkül nagyon súlyossá válik, a földre lehúz bennünket, nem tudunk fölemelkedni, megunjuk magunkat s a világot. Szuverén embereimben tényleg látom a spleen lassú növekedését. A szuverén ember tényleg bevehetetlen várban lakik, de annak a veszélynek van kitéve, hogy kifogy az élelemből, a tüzelő fából s ott benn nagy hidegség van. Mindezekért mégsem irigylem szuverén embereimet. Látom, hogy vállalkozásuk nem minden kockázat nélkül való. Esetleg egy szép nap ki fog egyikük-másikuk várából vonulni és szégyenszemre közönséges embernek fölcsapni. A másik, ki komolyabban vette szerepét, hallatlan kínokat fog elszenvedni. De e kritikus pillanatig mégis irigylésre méltók. Oly biztosak, felsőségesek és impozánsak! Élvezik a pillanatot. Ez az élvezet az övék, ezt nem lehet tőlük elvenni. A bécsi Sacher előtt elment a bécsi börzének két fejedelme , nézte az ablakon át a dőzsölő börziánereket. Azt a pénzt, amit ezek most itt elköltenek, nem fogjuk sohasem visszakapni, mondá az egyik. Hogy a többi visszakerül, abban nem kételkedtek egy pillanatig sem. A mi szuverén uraink is a börzén játszanak s némelyek fejedelmek lesznek — a börzén, de persze nagyon kevesen. Tudok egy szuverenitást, a mely irigylésre méltóbb. Az, melynek nem a szuverén öntudat a vára, hanem az élet megpróbáltatásain keresztülment szív és elme. Aki értékeket szerzett, melyek el nem pusztulhatnak. Van-e ily boldog ember? Azt hiszem, van. De ezért a szuverenitásért is igen nagy árt kell fizetni, csakhogy előbb, nem utóbb: egy élet szenvedéseit. Jenei Sándor naplójából közli: Alfa. BUDAPESTI HÍRLAP, (1. sz.) 1894. január 1. Budapest, dec. 81. Gömör megye felirata. A nemzetiségi izgatások tárgyában Gömör vármegye közönsége járult a minap figyelemreméltó felirattal a képviselőházhoz. Tekintve, úgymond, hogy ezen, a törvényes állami kapcsolat és jogrend megbolygatására a dühöngésig fokozódó kíméletlen támadások és izgatások kizárólag a sajtó utján történnek s a sajtótörvény értelmében a kizárólagos felelősség a jelentkező vagy bevallott, sokszor célzatosan odaállított szerzőt terhelvén, a legtöbb esetben a valódi izgatók, a nemzetellenes üzelmek intézői, értelmi szerzői a megérdemlett törvényes megtorlástól egész biztosságban érezhetik magukat, s mint a tapasztalás igazolja, éveken keresztül büntetlenül űzhetik bűnös üzelmeiket; tekintve, hogy e nemzetellenes izgatások elkövetői ellen a hathatós fellépésre a törvény korlátain belül alkalmas út és mód mindaddig nem fog rendelkezésre állani, míg a törvényes állami kapcsolat és fennálló törvényes jogrend, az együtt békés egyetértésben élő különböző nemzetiségű állampolgárok közötti egyetértés megbolygatására irányuló izgatások közbüntetteknek és kihágásoknak nem nyilváníttatnak s akár sajtó útján.