Budapesti Hírlap, 1894. február (14. évfolyam, 32-59. szám)

1894-02-28 / 59. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (60. sz.) 1894. február 28. leírni, hogy aktív politikát folytasson s a kormány átvételére törekedjék. Ma is csak ott vagyunk, a­hol voltunk, de sokkal rosszabbul még, mint az­előtt. Azelőtt legalább a szabadelvű párt volt kormányképes, már akármilyen rossz volt, mert húsz esztendős párt­­uralom mindenütt demoralizálólag hatna s nálunk különösen a többség egészen megkorhadt, számerejénél fogva azon­ban formailag legalább a minisztérium­nak alkotmányos támaszul szolgált. Ez is megdőlt, mert túlélte magát s már rég­ebben a szabadelvű minisztériumok és a többség nem képesek a maguk ere­jéből megélni. Mit tesznek tehát? Hol az egyik, hol a másik ellenzékhez for­dulnak segítségért és vesznek kölcsönbe elveket és szavazatokat. De ez a ten­­gődés alkotásokra nem képes s így például a közigazgatás reformját sem bírta keresztülvinni Szapáry. A jelen pártállások föntartásával mi több a pártok ziláltsága és a szenvedélyek el­­vadulása mellett semminő reformok sem vihetők keresztül sikeresen. Az egyházi kérdések sorsa bizony­talan, a választási reform nem lesz eszközölhető alkotmányosságunk gyó­gyítására, sem az államot szervezni nem fogjuk, hogy jó közigazgatásunk legyen, nem fogunk tudni elbánni a nemzetiségekkel, a nagy gazdasági és pénzügyi feladatokat, melyek előttünk állnak, hazánk érdekeinek megfelelően el nem intézhetjük, szóval, semmiféle nagy munkát parlamentünk nem telje­­síthet. " Ide jutottunk okoskodásunkban s nincs több mondani­valónk, mint hogy tanácsot nem tudunk. Ha adnánk, sem követné senki pártelfogultságból, mert nincs, a­ki merné a pártközi viszonyo­kat összerombolni. Mióta viszálykodnak a szélsőbalon a legösszeférhetetlenebb elemek, mégis mind együtt maradnak, hol kilépnek, hol belépnek, hol ezt az alelnököt buktatják, vagy választják meg, egyszer nekirontanak a kormány­nak, másszor megmentik ész- és rend­szer nélkül össze-vissza. Ugyanezt ta­pasztaljuk a kormánypártban, hol a Tiszaisták és elleneseik évek óta házal­kodnak, minisztereket és államtitkáro­kat csinálnak és buktatnak, politikát és taktikát cserélnek, kilépnek, vissza is térnek, ki is dobatnak és vissza is hivatnak. De nincs eszméjük, erejük és nincsenek férfiak, kik elszántan véget vetnének ennek az országrontó politi­zálásnak, így vált a magyar alkotmányos­,­ság a szabad népképviselet rendszeré­ből a cselszövények színjátékává. És az is fog maradni, míg a jelen pártok romba nem dőlnek. zolta a puszta együgyű alakjait, nyugalmas, egyszerű, boldog életét. De nem elégedvén meg ezzel, két részre osztotta ötletét s meg­írta újra: az egyikben az arisztokrácia gond­talanságának és fényűzésének nyomorát, a másikban a szegénységnek, az abszolút egy­szerűségnek fényét és poézisét. Túlzott mind a kettőben, — mert alakjait a maga szubjektív, hogy ne mondjam lírikus gondolatai szerint formáita, a­melyek a kor irányát követik és azt a vágyat jelzik, visszatérni az egyszerű formákhoz, egyszerű emberek boldog nyugal­mához, életkedvéhez, lelki energiájához. A ciklusnak egy harmadik részét is ígéri Justh: várjon mit fog megírni benne? Kedves, ne nézz az égre ! Szemed oly bűvösen ragyog, Megirígylik szemed sugarát Ott fenn a csillagok ! Ott fenn a csillagok ! Oh, ha megértenéd te, Mit nem szabad elmondanom ? Elmondja szívem dobogása, S a dal az ajkamon, A dal az ajkamon. Ha így szólhatnék hozzád: Add, édes, hófehér kezed, Elviszlek messze, messze, Most távol tőle, búsan, egyedül, Szived remeg, jól sejtve érzi már, Hogy, ah, az emlék gyorsan elrepül, Mint a madár ! A fájdalom, a kétség megragad, S egy gondolat mélyen szivedbe vág: Hogy a szerelem olyan hervatag, mint a virág ! Az ember érzi, hogy ebben benne van az eredetinek minden szépsége és finomsága, hogy itt poétikus lélek fogta fel az idegen hangot és plántálta át ritka szerencsével a saját lantjára.A Szalay Fruzinától egy kötet vers jelent meg Singer és Wolfner könyvkereskedésében. Ked­ves, bájos dalok vannak benne : csupa muzsika, csupa dallam. Édes hangok, melyeknél szinte mellékes az értelem. Hangok, melyek meghal­nak, mámorba ringatnak, elragadnak, azt sem tudod, miért, csak átadod magad az édes ha­tásnak. Nincs az az értelem, mely oly beszéde­sen szólna szivedhez, mint a dal. Ki nem érti a dal szavát ? És Szalay Fruzinának oly lágy akkordjai vannak s oly harmonikus hangjai. Ide jegyzünk mutatóul egy bájos dalát a Ma­dame Beale című pályanyertes elbeszéléséből: A hold az Adriára Fénylő, ezüst fátyolt vetett, * Jöjj, suhanjunk át gondolámmal, A kéklö víz felett, A kéklö víz felett. I A kék víz felett! A kék víz felett! Ugy­e, hogy ez nagyon szép, Mignon da­lára emlékeztető. S ilyen van több is a kötet­ben. Fordításai is nagyon szépek, némelyik ragyogó szép. Dalt magyarra aligha fordított még valaki szebben, mint ez a bájos szavú asszony. Hadd idézzek egyet fordításaiból is. íme Coppéenek egy dala : Jusson eszedbe, soha ne feledd, Mily édes volt a nap, mily szép a nyár, Midőn keze kezedben reszketett, Mint egy madár! Szived mély boldogsággal telve volt, Tudtad, az ég sugárid hinti rád, Midőn feje szelíden rád hajolt, Mint egy virág! Feh­ér dalok a címe Gzóbel Minka új vers­kötetének. (Singer és Wolfner kiadása.) Rend­kívül érdekes könyv ez. A kor szellemének tüköre, megvilágítva egy poétikus lélek fényé­től. Végtelen finomra feszült idegeknek az ér­zékenysége, egy megnyugvást kereső gondol­kozó elmének hánykódása és tompa, lemondó fatalizmusa szól belőle. Oly fatalizmus, mely miszticizmusba vész és csodás szimbólumokon táplálkozik. Czóbel Minka fantáziájának ki­csiny ez a világ, szűkek a térnek és időnek, emberi életnek és kimúlásnak korlátai, ő eze­ken felül emelkedik s a mérhetetlent kutatja. Már ő nem tud semmit, csak hisz, csak véle­kedik : azt hiszi, hogy boldog, pedig talán boldogtalan; azt hiszi, hogy él, pedig talán meg van halva. Sejtelmei viszik, vágyai ra­gadják. Csudás alakzatokat lát a levegőben, a fény okozta rétegekben, a fehérségben. Haj- Budapest, febr. 27. Szilágyi Pozsonyban. Pozsonyból te­­legrafálja tudósítónk, hogy Szilágyi Dezső mindjárt a polgári házasság letárgyalása után Pozsonyba megy, hogy ott nagyszabású beszá­molóját megtartsa. A mozgósítást Debrecenből telegrafálja tudósítónk : A helybeli 39. gyalogezred a te­mesvári hadtestparancsnokságtól mozgósítási pa­rancsot kapott. A hadtestparancsnokság távirati értesítése, illetőleg készenlét-parancsa nyomán a 39. gyalogezred útra készen áll. Ezekkel a hírekkel szemben, a­melyekhez mindennap újak csatlakoznak, a félhivatalos Bud. Corr. a következő cáfolatot adta ki: Szemben azokkal a hírekkel, a­melyeket újabban ismételve különös szívóssággal terjesztenek állítólagos csapatmozdulatokról vagy a hadsereg­­egyes részeinek mozgósításáról, úg­y budapesti, mint bécsi legilletékesebb helyről fel vagyunk ha­talmazva annak ismételt kijelentésére, hogy az egész monarkiában sehol, tehát a magyar-szerb határon sem fordultak elő bárminemű csapatmozdulatok, katonai előkészületek vagy tartalékosok behívása. Ilyen intézkedésekre a legcsekélyebb ok sem fo­rog fenn. A kongrua-albizottság­ ma délután Lam­assa­­ József egri érsek elnöklete alatt ülést tartott, mely­ben Timon Ákos dr. előadó bemutatta az albizott­ság által megállapított utasítási tervezetet, vala­mint az általa készített előadói jelentést és össze­­írási mintát. A tanácskozásban részt vettek: Gajzágó Salamon, Horánszky Sándor, Fenyvessy Ferenc és Rudnyánszky József báró. A kiváló alapossággal és szakértelemmel szerkesztett előa­­adói jelentést az albizottság minden lényeges változtatás nélkül elfogadta és annak kinyoma­­tását elhatározta. Ezután az albizottság a ma­gasabb egyházi javadalmak összeírási módo­zatainak megbeszélésére tért át, az előadó szóbeli jelentése alapján. Megállapította, hogy az összeírás három különböző minta szerint eszközlendő, egyik, a mely az érsekségek és püspökségek, a másik, a m­ely a javadalmas apátságok és prépostságok és a harmadik, a mely a székes- és társas káptalanok jövedelmének összeírására vonatkozik. Az összeírási minták elkészítését és az irányelvek megállapítását Timon Ákos dr. előadóra bízták, ki ezen munká­latokat legközelebb fogja az albizottságnak bemu­tatni. Az utasítási tervezet és az összeírási minta végleges megállapítása céljából az albizottság csü­törtökön újból ülést fog tartani. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, febr. 27. Komjáthy Béla pisztolyai híresek voltak arról, hogy hátrafelé lőnek. Eddig azonban — legalább a t. Ház vitáiban — ő maga nem használta azokat. Az ő golyói egyenesen sü­vítettek és többnyire találtak. Ma azonban elhozta hirhedt mordályait a házba s azokkal lövöldözött. Valahányszor pukkant, mellette, mögötte szétrebbent a párt: „Már megint közénk lőtt!“ Ő volt ma a vitában az első szónok — leszámítva Darányi ártatlan és tárgytalan mo­sakodását­­— s a maga szokott módján gúnyo­lódott a javaslat függetlenségi ellenzőivel, oly­kor szellemesen, olykor gorombán . Azokat, kik csupa ellenzékiségből meg­támadják a kötelező polgári házasságot, ahhoz a gyermekhez hasonlította, a­kinek az apja nem akart keztyüt venni. A fiú nagy dacosan kiment a hidegre. — Gyere be fiacskám! — mondja az apja. — Nem megyek ! V ügy kell apámnak ! Hadd fázzam ! Miért nem vett keztyűt ? Azt az elvet állította föl, hogy a­ki nem fogadja el a javaslatot, annak nincs helye a függetlenségi pártban. S ennek érdekében nem­­felmért sem pártérdeket, sem személyeket. El­vek iránt való hűtlenséggel vádolt mindenkit, a­ki a javaslatot megtámadja. Neki ment Polónyinak és nagy ravaszul Ugrón Gábort fogta meg, hogy avval üsse. Az Ugrón Gábor régebbi (nem egészen ide vágó) nyilatkoza­tait ráolvasta Polónyira s maliciával megje­­gy­ezte : — Ebből is láthatja Polónyi képviselő

Next