Budapesti Hírlap, 1894. február (14. évfolyam, 32-59. szám)

1894-02-28 / 59. szám

Budapest, 1894. XIV. évfolyam 59. sz. Szerda, február 28. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 öt 50 kr., egy hónapra 1 öt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. nefizetések, apróhirdetésed filvétetnek József-körút 5. sz. a. utcai h­elyiségü­nk­ben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések díjszabás szerint. Egyen szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. EletteiéssK, apróhirdetések fölvétetnek­ Tózsefcönti 5. sí, a. utcai helyiségü­nkben is. Helytelen alkotmányosság. Budapest, febr. 27. Marcangolták egymást Komjáthy és Ugrón nyílt ülésben. Mindkettő köz­jogi ellenzék, a függetlenségi és 48-as párt tagja. Komjáthy kezdte, a­ki kí­méletlenül támadta saját pártját, párt­jában azokat, kik a kötelező polgári házasságot ellenzik, vagy ha általános­ságban elfogadják is, feltételekhez kö­tik hozzájárulásukat a részletekben. A gyakorlott szónok ügyességével kiját­szotta egymás ellen Ugront és Poló­­nyit. Egész beszéde igen alkalmas arra, hogy a függetlenségi és 48-as pártot megbontsa. Nem csoda, hogy a függet­lenségi és 48-as párt nagyon meg volt zavarodva és fölháborodva. Szemben a kormánypárt nevetett és éljenzett, a beszéd végeztével pedig a legtúlzóbb szabadelvűek jöttek át Komjáthy kezét szorongatni. Ugrón azonban csakhamar fölállt és leleplezésekkel védte magát, iparkodott pártfelét, Komjáthy fe tönkre­tenni. Ennek megint a szélsőbalon ör­vendtek. Komjáthy a viszonválasz jo­gával élt és ő is leleplezett. Két dolog egészen világos — a­mire itt a példa : a szélső­baloldalnak örökös viszálya, meg-megújuló pártsza­kadása s dulakodásainak a zárt párt­körből ime a nyilvános parlamentbe való átültetése — egy az, hogy a köz­jogi oppozicióban oly szakadások van­nak, oly ellentétek rejlenek s oly be­folyások­­érvényesülnek Túráiból és a minisztériumból, melyek e pártnak üd­vös működését és együttmaradását majdnem lehetetlenné teszik ; — a má­sik pedig az, hogy a kormány az egy­házpolitikai reformjavaslatokkal akkora viszályt keltett, mely nemcsak a saját pártját tépte szét, de a közjogi ellen­zéket is szétrobbantással fenyegeti. Ezzel a parlamenttel üdvös poli­tikai működést kifejteni nem lehet, ál­landó politikai irányt követni sem bír egy kormány sem, akár többség, akár kisebbség. Évek óta tart ez már így s a közönség meg is unta a botrányokat. Általános az óhajtás a nemzetben, hogy uj pártalakulás legyen. Mégsem tud az uj pártalakulás lé­tesülni. Ennek oka pedig nem egyéb, mint az, hogy a régi keretek fennálla­­nak, úgy, a mint 1867-ben megalakul­tak.­­ És e kereteken áttörni senkinek sincs bátorsága. A szélsőbaloldal vá­lasztóitól tart, a kormánypárt hatalmát félti s igy kölcsönös hallgatag meg­egyezéssel elfogadják a Komjáthy-féle álláspontot, "hogy az ellenzék elvhűség­­ből örökösen ellenzék maradjon és se­gítse a kormányt, hogy örökösen a ha­talom birtokosa maradjon. Ekként az ülés elején történt csúnya személyes harc s a közjogi ellenzékről hirdetett föltétlen kormánypártiság mintegy bevezetőül és igazolásul szol­gált Hodossy Imre fejtegetéseinek be­bizonyítására, hogy csakugyan nem he­lyes alkotmányosság s nem valódi par­­lamentarizmus az, mely Magyarorszá­gon meghonosult. Oly világosan, mint ő, újabban senki sem fejtette föl a kor­mánypárt és az ellenzék közötti igazi parlamenti váltógazdaság föltételeit. És senki sem mutatta ki jobban, hogy az nem parlamentarizmus, ha az egyik pártnak örökös kormányzási monopó­liuma van, a másiknak pedig örökös ellenzéki szerepe, melyről a kormányra jutni nem is vágyik. Ez elfajulása a népképviseletnek. Innét származik a politikának elfajulása. Ebből a politiku­sok elfajulása s végül­­ a korrupció. Miután pedig a kormányzás kihat az egész népre, megromlanak a közviszo­nyok mindenütt. A Deák Ferenc kiegyezése azzal a föltevéssel állította helyre az 1848-iki alkotmányt a felelős minisztériummal és parlamenttel, hogy Magyarországon is oly pártok lesznek, melyek nagy életcélok megvalósítására törekedvén, elveik keresztülvitelére vállalkoznak s a nemzet igényeihez képest hol az egyik, hol a másik veszi át a kor­mányt. De nem igy történt s nem igy van,­­ mert keletkezett ugyan 1873-tól kezdve, mikor Ghiczy a balközépből kilépett s a középpártot megalkotó és 1875-től fogva mindig létezett egy a közjogi alapon álló ellenzék, de ez soha sem volt elég erős a kormány­­hatalommal és a többséggel győztesen megbirkózni, mivel az ellenzéki elemek egy része a közjogi oppozició sáncai mögé vonult vissza.­ Minden kísérlet­­meghiúsult a szélsőbaloldali arra A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Könyvek. — A Budapesti Hírlap e­r­e­d­ej­i t­á­r­c­á­j­a. — Justh Zsigmondnés nemrég jelent meg egy új elbeszélés, melynek címe Gányó Julcsi­. Ez a második része azoknak a­ tanulmányoknak, melyeket a szerző közös névvel a­­kiválás gene­­rlse-nek keresztelt el. A ciklus első része, mint talán emlékezni méltóztatik,­ A pénz legendája címe alatt a fin de­ Siade gondolkozásnak az arisztokráciára való" hatását rajzolta, finom", éles megfigyelések alapján. Gányó Julcsá­ban a magyar népéletnek némely mozzanatát mutatja be a szerző. „Gányó Julcsában, mondja a könyvhöz írt bevezetésben, társadalmunk egy másik tipikus részének , a magyar nép­nek két véghatárát: a könnyűvérű, szilaj do­hánykertészt és a csupa eszmévé tisztult naza­­rénust akarom bemutatni. Ezek között pedig a paraszt racionalis fát­, a gazdát.“ Justh Zsig­­mond tehát ismét filozófiai, etnológiai és szo­ciológiai problémát tűzött ki magának, mely­hez aztán a történetét és alakjait hozzáidomí­­­tani iparkodik. Már az előző köteténél láttuk, hogy filozofálását nem kell egészen komolyan venni, de azt is láttuk, hogy okoskodása, me­lyet minden áron appreciated akar, eltéríti ma­gának a fölvetett tárgynak természetes irányár­­­ól és rontja kiváló irói tulajdonságainak ha­lását. Gányó Julcsa, egy dohánykertész büszke, szép leánya szeret egy jómódú gazdalegényt. A kettő között nagy társadalmi­­külömbség van s a gazda-arisztokrácia nem engedi hazahozni a közönséges, vagyontalan gányó-leányt. A gányók is intik Julcsát, hogy ne várjon­ arra a gazdalegényre: szeretőt keres az, nem fele­séget benne. De Julcsa bízik a Bálint szerel­mében, meg a maga hódító mivoltában, és­­annyira, hogy -egyszer, mikor a fiú gőgös anyja megsérti őt, azt m­ondja a legénynek makacs elhatározással, hogy csak úgy megy hozzá, ha érte, ott hagyja apját,, anyját, pén­zét, mert csak igy tesz méltó az ő nyomorú­ságához. »' ~.­ Julcsa épp táncban van, mikor Bálint meghozza­­ neki a feleletet, hogy nem tel­jesítheti kívánságát, mert szereti az apját, sze­reti az anyját. Erre Julcsa, a becsületes, tiszta leány, odaveti magát egy csendőrnek, a­kire eddig rá sem akart nézni. Ezért aztán el­hagyja a saját rokonsága is, elhagyja minden tisztességes ember és furcsából csáposleány lett a­ korcsmában. De ő nem­ született rosszra, az egyszer­esek elkeseredésében tette, a mit tett s ir­tózva mellékül a csendőr elől, ki másodszor is felkeresi őt. Egy nazarénus munkás veszi ol­talmába a menekülőt s tanítója lesz az igaz út megtalálására. És Gányó Julcsa megszelí­dül a nazarénus hit tanításaitól, fekete ruhát ölt a régi tarka helyett, eltűr nyugodtan min­den szégyent, atyja arcába köp a leánynak s e hálás szavakkal köszöni a megbélyegzést, kibékíti Bálintot, a­ki időközben elvett egy gazdaleányt, a feleségével, hogy igy keresztül­­menve egy földi purgatóriumon, teljesen meg­tisztulva, fölvétessék a nazarénusok közé és hites társává legyen tanítójának, nem pap előtt a templomban, hanem az éjszaka csönd­jében, a csillagos ég alatt, az Úr színe előtt, a ki­látója mindeneknek. Világos, hogy ez a történet bele van kényszerülve a nép együgyű világába. Fel van ruházva találó külsőségekkel s egy-egy jó megfigyeléssel, a­mi olyan előkelő írónál, mint Justh Zsigmond, természetes dolog; de­ a könyv lelke, raffinált ellentéteivel, ha­tá­sos­ átmeneteivel, finom érzéseivel, és éles megkülömböztetéseivel, nem a népből való. Ez a Gányó Julcsa, szerelme, bukása, bűnbánata s uj szerelme, el van képzelve s oda van állítva, mint egy tézis, melynek valamely teó­riát kell bizonyítani. Azonban mégis nagyon érdekes ez a könyv, a mint hogy A pénz le­gendája is nagyon érdekes volt,­­ csak egyet és mást nem kell benne tudomásul venni, mint emebben. Csak nézni kell a meseszövését, a dialógus erejét, a leírások szépségét s az egésznek kompozícióját (ez Justhnak legerő­sebben megkomponált könyve) s nem szabad számba venni, hogy ez a kiválás genezisét szol­gálja s „a magyar népnek két véghatárát“ demonstrálja. Legérdekesebb Justh könyveiben megfigyelni az ő gondolatainak képződését, az ü ötleteinek eredetét. A puszta, című könyvében megírta,­hogy Párisban egy megunt fényes mulatság csömöre után eszébe jutott a magyar puszta egyszerűsége, bája és sebtiben megraj- vai számunk 18 oldal.

Next