Budapesti Hírlap, 1894. július (14. évfolyam, 180-210. szám)
1894-07-01 / 180. szám
a raszterektől megtagadta ama feltétel teljesítését, amelyhez tárcájukat kötötték, ellenben megengedte nekik, hogy az ő nézetével lépjenek a főrendiház elé. A sajtó felett sem múlt el nyom nélkül a krízis. Egy pár lap a kormány érdekében ellenzéki álláspontjából kisajátíttatott, ellenben egy pár keletkezett ellenzéki is, kormánypárti is. De ha az alsóház ellenzékei semmi komoly ellentállást nem tudtak kifejteni a kormány programjával szemben, úgy viszont a főrendiház oly szilárdságot tanúsított, hogy ellene kellett mozgósítani, hogy megtörhető legyen, a vármegyéket, a sajtót, Kossuthot és a koronát, az utcát, amely szintén a kormány szolgálatában állt és a maga módja szerint adott leckét a renitens főrendeknek, nem is említve. Tudjuk, hogy a győzelmet hű főrendjei fölött a korona vívta ki, nevezetesen a király színe elé hivott Festetich Tasziló grófnak és szorosabb barátainak, összesen mintegy tizenegy főurnak elmaradása a második szavazásról. De ezzel kimerítve nincsen e hadjárat hatása. Tudomásul kell vennünk, hiába is fordítanék el szemünket róla, a mozgalmat, melyet katolikus főurak ma is táplálnak részvételükkel, sőt amit tesznek, egyenesen a jövendő választásokra való hivatkozással teszik. Azt hisszük, ez lehet legnevezetesebb s az országra nézve legsúlyosabb következménye a hevenyészett nagy reformmunkának. Elzüllött pártjaink bomlását nem bánnák ; s ha a kormány pártfogóinak vagy pártfogolhatnak arra is van pénze, hogy néhány eladó újságot megvásároljon, vagy újat alapítson , ezen sem kell felettébb búsulni ; ha a főrendek közt akad olyan konzervatív és feudális csoport, amely a korona kedvéért még a radikális reformba is belemegy, ettől nem a mi fejünk fáj. De ha a kormányt támogató sajtó liberális jelszókkal fanatizálja a váróérzékedést. Némileg kárpótol az előbb említett két érzés, hogy mindent láttál, mindenütt „ott voltál“ s ezzel igazság szerint el is dicsekedhetek de úgy örülsz, hogy a hajszának vége van s egyhamar nem mész újra lépre a németnek. Sohasem szabadna csakis Beadeckerrel utazni. Baedecker nagyon jó az anyagiakra és a szükséges áttekintésre. A szállók megválasztásánál többnyire megbízható tanácsokat ad, éber gonddal őrködik a borravalók, díjak s cfólók kiszabása fölött, hogy meg ne csalják az embert. Ez rendkívül tetszik a takarékos németeknek, akik ebben is alaposak a legvégső határig. Természetesen csak a többségről beszélek. Mindenkinek a Baedecker alapján, de nem az ő útmutatása szerint kellene úti tervet csinálnia. Úti társnak, aki elmeébresztő, oktató hatással volna az emberre, Baedecker nagyon sivár, voltaképpen nem is egyéniség. Összeszed, amit okos, tanult emberek mondanak a dolgokról, de ő maga nem lép előtérbe, csak gyűjt adatokat, szellem és lélek nélkül. Objektív — az ürességig. Az újabb kiadásokban mind objektívebb, de mind lelketlenebb lesz. Nagyon jól illik a vasúti menetrendhez, melyet melléje pakkolunk; az is hasznos, becses könyv, a kettő kiegészíti egymást. A tapasztalt utazó nagyon jó hasznát veszi, de a kezdőre nézve egyenesen méreg lehet. A tapasztalt utazónak nem kell mentor, neki elég, ha a szükséges adatokat kapja, de aki először utazik, annak jól esik, ha egy tapasztalt egyéniség vezetésére bízhatja magát. Erre a fontos szerepre igen alkalmatlan Baedecker barátunk. Nem lehetünk el nála nélkül, de iparkodnunk kell megszabadulni tőle. Nincsesokat, a papság pedig fanatizálja a külső kerületek népét : hol van akkor a béke, amelyet e javaslatokért cserébe ígértek ? Akkor immár Belgium sorsára jutunk, csakhogy katolikus és a katolikus pártalakulás lesz s a legmeddőbb, legboldogtalanabb harc lesz úrrá a magyar fórumon. Nem akarjuk itt ama hihetetlenül durva és betyáros hangot reprodukálni, amelylyel a papságot és az ellenzéki főrendeket egy-két úgynevezett liberális újság nap nap után sértegeti. Az ember elámul ezen a fordulaton. Avagy húsz év óta volt-e hűségesebb szövetségese a szabadelvű pártnak, mint a főrendiház ? Nem voltak-e a főpapok egyenként és összevéve — az egy Samassa kivételével — hívei sőt kortesei a szabadelvű pártnak ? Hiszen a püspökök nagy része e párt sorából emelkedett föl apostoli székébe, ahol most hallgatni kénytelen Zichy Nándorral s másokkal egyetemben a szabadelvű hírlapok fekszikonának válogatatlan kifejezéseit. Ez nem az út a béke felé, ez az ösvény más célhoz viszent így kell-e lenni, logikai fejleménye-e ez az előzményeknek, nem tudom. De ha a kormány nem képes az elméket más tartalmával az érdeklődésnek ellátni, ha a közeljövőben nem képes nemesebb célokat kitűzni, a nemzet becsvágyához méltókat, akkor ferde irányba fog terelődni a közvélemény s a megbomlott pártok új alakulása oly keretekben fog végbe menni, amelyek nem a jövőben fogják keresni a munkát, hanem a múltban, amelyek erejüket nem új alkotások megteremtésére tartogatják, hanem kész alkotások lerombolására. A kormány lépésről lépésre ment bele a maga reformharcába. Most, hogy célnál van, az a súlyos felelősség terheli, hogy munkája súlyos következményeit elhárítsa és új munkák számára megtisztogassa a tért. Rajta múlik, ha erejét kimerítvén a harcban, nek szempontjai, nincsenek gondolatai, nincs egyénisége, olyan, mint a vezetők, akik végighurcolják az embert a látnivalók során s ezerszer elmondott mondókáikat eldarálják. Ezek után kérdem: nem kellene-e magyar útikönyvek megírására gondolnunk ? Annyi magyar ember utazik minden felé, annyi tapasztalt magyar utazó akad, hogy ily könyveket meg lehetne csinálni és a vállalat jövedelmezőség szempontjából is lehetséges. Mindenek előtt szükségünk volna jó magyar mentorra, aki Olaszországon kalauzolna végig, ahol most már nagyon sok magyar ember fordul meg; azután következnének a többi országok, szükség szerint, a szerint, hogy mennyire látogatják a magyarok. Tiroli, svájci úti könyv kiadása üzletnek is jónak ígérkezik. A főkövetelmény volna, hogy ezek a könyvek a Baedeckerétől egészen elütő módon legyenek megírva. Ne legyenek tákolmányok, hanem irodalmi művek. Legjobb volna, ha irodalmi társaságaink valamelyike venné kezébe a dolgot, vagy külön e célra alakult szövetkezete oly embereknek, akik szeretnek és tudnak utazni és tudják, mily nagy fontossága volna annak, ha embereink közül többen, sokan okosan utaznának. Egy okos módon megtett utazás többet ér a szellemi fejlődésre nézve, mint száz elolvasott könyv. De a sablonszerű utazás nem ér semmit ; némelyeknek még árt, mert tudákossá s kiállhatatlanokká teszi őket. Ha egy vállalkozó kiadó kezébe venné a dolgot, az irodalomnak s közművelődésünknek nagy szolgálatot tehetne. A magyar útikönyvnek irodalmi műnek, olvasmánynak kellene lennie. Föl kellene világosításba az utazót azokról a dolgokról, mé g természettudományok ünnepe. Az orvosok és természetvizsgálók XXVII. vándorgyűlése. Budapest, június 30. A magyar vándorgyűlések 50 évet túlhaladó történetében — a pesti, majd budapesti gyűléseket számításba nem vévén, — most történik először, hogy ugyanaz a város — Pécs városa— látja másodszor körében hazánk e legrégibb természettudományi intézményének évi nagygyűlését. Először volt Pécsett 1845-ben a VI. gyűlés, és félszázados évfordulóján ül össze a mai napon a XXYTL gyűlés. Nem az 50 év elmúltáról akarunk ezúttal beszélni, hiszen elmerülve a 40-es évek történelmében, százados álomnak tűnik fel e nemzet és ez ország azóta lefolyt sora! Éppen csak arról akarunk ezúttal elmélkedni, megfelel-e a haladás az orvosi és természeti tudományok terén annak az eszmének, melyet a lánglelkű Bene és Bugát a vándorgyűlések megalapításával is szolgálni akartak? Nekünk, a jelenleg munkálkodó generációnak, elfogulatlanul ítélni e dologban nem könnyű, mert vajmi hamar elbizakodottabbá tesz az összehasonlítás az akkori és mostani viszonyok közt. Akkor szűk, célszerűtlen épületekben tanították orvosainkat, ma a finomított kényelem és az igazi humanizmus minden segédeszközével felszerelt paloták állanak az egyetemi profeszszorok rendelkezésére; akkor, ha egy-egy szoba jutott a leíró és induktív természettudományok egyes ágaira, ma a kémia, fizika, állatnövény és ásványtan számára külön-külön épített intézetekben nem férünk meg vagy el. Szinte hajlandók volnánk kicsinyelni azoknak a férfiaknak a működését, kik a maiakhoz képest annyira visszamaradt viszonyok közt művelték a tudományt. Holott épp az összehasonlítás — kiterjeszkedve arra is, amilyeket látni fog, utasítania kellene őt bizonyos tanulmányokra, melyek nélkül útja nem ér semmit. Szemem előtt főleg az olasz könyv lebeg, mert Olaszországba el kellene mennie minden műveit magyar embernek, hogy műérzékét fejlessze s az emberiség történeti fejlődésének e nagy képes könyvében lapozzon. A magyar útikönyvnek meg kellene az utazónak adni azokat a szempontokat, melyekből néznie kell a dolgokat s meg kellene vele ismertetnie azokat az eszméket, amelyekre nézve megkapja majd a példákat útja közben. A német könyvek, még a kitűnő Gsell-Fels is, majd építészek, majd régiségbúvárok számára látszanak készültnek ; ez képtelen törekvés; a szakembernek nem kell az úti könyv szakavatatlan, kompiláció alapján készült beszédje, a nem-szakembernek pedig még úgy sem kell, mert csak összezavarja. Az úti könyv általános műveltségű emberek számára való, de szakembereknek kell azt megírniok, akik tudják, hogy minden dologban mi a fő. Éppen ez a baja a német könyveknek, hogy turisták, üzletemberek csinálják, akik meglehetősen megtanulták a művetség nyelvét, de voltaképp még nem értenek a dolgokhoz s nem is tudják a fődolgokat a mellékesektől megkülönböztetni. A magyar útikönyv létrejöttéhez, amint én kontemplálom, egy jó szerkesztő, irodalmi egyéniség szükséges, a ki a szakembereket meg tudja válogatni s mindegyikükkel meghatja, a mi a könyv számára való. Ezek az írók megmondják majd az utazónak, hogy valamely városban vagy vidéken mit keressen, mit találhat, mit kell tudnia. Nem nevetséges-e, hogy Baedecker végighurcolja az embereit az összes képtárakon, múzeumokon ke- BUDAPESTI HÍRLAP. (180. sz.) 1894. július 1. nem képes az országot oly utakon vezetni, a melyek a békéhez, a béke uj alkotásaihoz visznek s a romboló harcot, a melyen át vitt bennünket, a várt pálma helyett csak a küzdelem megújítása követné.