Budapesti Hírlap, 1895. január (15. évfolyam, 1-31. szám)

1895-01-01 / 1. szám

2 Budapest, dec. 81. Wekerle miniszterelnök utolsó föl­terjesztése. Mint a pénzügyminisztérium főhiva­talnokai körében beszélik, a távozó miniszterel­nök egyik utolsó felterjesztése ő­felségéhez az volt, melyben Popovics Sándor dr. pénzügymi­niszteri osztálytanácsos részére a miniszteri ta­nácsosi cím és jelleg adományozását hozta ja­vaslatba. Ő felsége a távozó miniszterelnök e javaslatát — hir szerint — már is jóváhagyta és a kinevezés a hivatalos lap egyik legköze­lebbi számában meg fogna jelenni. Fentartás­­sal közöljük a hírt, melynek valószínűségét emeli különben az az ismert körülmény, hogy Popovics dr. tanácsos Wekerlének nemcsak leg­intimebb bizalmasa, de egyik legjelesebb mun­katársa is volt. Popovics alig 34 éves fiatal­ember, ki széles műveltsége, rendkívüli munka­ereje és munkabírása által rövid idő alatt "We­­kerle valóságos jobbkeze lett. -------­Elintézetlen Interpellációk. Kilenc el nem intézett interpellációt hagyott hátra utódjának a visszalépett kabinet. Kettő ez interpellációk közül — a biharmegyei és nagyváradi nőegyesület ismeretes apáca-ügyére s a Kossuth Ferenc választói jogára vo­natkozó , időközben jóformán tárgytalanná vált. A Leypold tüzérhadnagy rangvesztését érintő inter­pellációra csak előzetes választ adhatott a minisz­terelnök ; a végleges válasznak útját vágta a kor­mányválság. A többi elintézetlen interpelláció a francia vám­ konfliktusra, a romániai búzavám-vissza­­térítésre, a máramaros megyei ínségre, a fővárosi államrendőrségnek egyetemi polgárokkal szemben el­követett állítólagos visszaélésére és a nov. 28-án tartott nagyszebeni román nemzeti gyűlésre vonat­kozik. A moravlvai mandátum. Temesvárról tele­­grafálják lapunknak, hogy Bath­ Milán báró a neki felajánlott jelöltséget nem fogadja el a nagybátyja lemondásával megüresedett moravicai kerületben. Helyébe Sztojanovics György germáni nagybirtokost jelölik, a­kit szabadelvű programmal valószinű­leg egyhangúlag fognak megválasztani. Igazságügyi kinevezések: Weise Aladár budapesti lakos, ügyvédjelöltet a németujvári kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki; továbbá Janicsek József dr. budapesti kir. ítélőtáblás tanács­­je­gyző-albírót a budapesti VI. ker. kir. járásbíró­sághoz helyezte át. Aszonyainak közepette, ily hosszú és fárasztó útra keljen idegen ország felé, hogy ott a franciák iránt nem éppen nagy rokonszenvet tápláló császár előtt egy főbenjáró bűnért elítélendő katonája számára kegyelemért ese­dezzen ? E kérdésre talán könnyű volna azt fe­lelni, hogy a szerelem, vagy annak becsben tartott emlékei, a finom érzésű szívek amaz igazán nőies vágya, hogy az a férfi, kit talán egy év szerettek, a pribék keze által meg ne bu­döstegessék. A díszes küldöttség egytől ve­­sérjes úrasszonyokból állott. De moritunu­l nisi bene ! Ferenc császár is kiváncsi volt a francia hölgyek buzgólkodásának okaira s a deputáció fogadásakor azt kérdezte a szótvivő úrnőtől, hogy miért érdeklődik a francia hölgyvilág oly nagyon egy idegen hadsereg bűnperbe fogott tagja iránt, h­a ki, ha hajdanában be is ra­gyoghatta hősi hírnevével fél Európát s ha őt személyesen ismerték is egykor — most mégis már két évtized óta távol van az ő hazájuk­tól s azóta a délceg leventéből öregedő ember is lett ? Souls marsalné, a küldöttség vezetője, a császár kérdésére azt felelte, hogy ők ama két departement hölgyeinek és egész lakossá­gának nevében jöttek, a hol Simonyi báró huszárezredes 1815-ben s a következő évben mint katonai gubernátor működött és a hol nyílt jellemével, igazságszeretetével, könyörü­­letességével és nagylelkűségével annyira meg­hódította mindenki szivét, hogy az ottani em­berek ma is áldják emlékét. A francia nő­­ benne,­­ a­ki mint­ ellenség jött közéjük s mint legjobb barát, siratva a két megye Öregje Ujja által, vált el tőlük, a haza ellenségében is megbecsülni tanulta a legszebb férfi erényeket . A király ma reggel 9 órakor a nyugati pály­udvarból külön udvari vonaton Bécsbe utazott. váróteremben megjelentek Beniczky Ferenc pestvár­megyei főispán, Hath Károly főpolgármester, Sélki Sándor dr. főkapitány és Daróczy állomásfőnök, király a megjelentekhez néhány szót intézett s azutt Paar Ede gróf és Bolfras gróf főhadsegédeire Löwenstein udvari tanácsossal és két hadsegéddé beszállt a kupéba s néhány perc múlva a vonat ki­robogott a pályaudvarból. A vonatot, a mely dél­rálynő szerepét játszotta, azzal főzte le a hiú tábornagyáét, hogy válaszát mint Stuart Mária, Skótország királynője írta alá. Soultné Simonyi óbesterrel annak párisi tartózkodása alatt ismerkedett meg. A szelle­mes hölgy a saját kiváló tehetségei folytán közlegényből fényes állásba és nagy hírnévre vergődött magyar hadfinak és az első császár­ság híres marsaljainak pályafutásai közt bizo­nyos analógiát látott, s ezért iránta érzett ro­­konszenvének mindenkor jelét is adta, ha vala­mely főúri estén találkoztak. A magyar huszárezredes különben nem csak a dalmáciai hercegnét számította párisi jóindulatú ismerősei és barátnői közé. Nagyúri föllépésével, impo­záns külsejével s a párisi szalonok törzsközön­sége előtt exotikusnak látszó modorával min­denütt föltünést keltett, a női körökben pedi nagy benyomást tett. Mindig magyarosan fő­szerszámozott négy tüzes ló által vont, ezüst­tel dúsan kivert határban jelent meg a franci főváros utcáin, magyar libériás kocsissal a l­áon és két ezüstzsinóros hajdúval hátul. Több ízben is megesett, hogy valamel szövetséges fejedelem tiszteletére kirukkolt Marsmezőn. Ilyen alkalmakkor az egész ezt tetőtől talpig új mundérba volt bújtatva, a­­ vas zenekart pedig egy szaracén ruhába öltö­tetett óriás termetű néger vezényelte, ezy gombos buzogán­ynyal a kezében. A zen kar előtt Simonyi óbester lovagolt, aranyfu­tásos dolmánynyal a félvállán, rendjelekk tele szórt, aranypaszomántos huszárspencerbe aranytól csillogó kócsagos csákóval a fején, párisi utcák gránitkövezete szikrázott a pír csatáros hu­szárlovak patkói alatt, az utcáké pedig ilyenkor akkora népcsődület támad hogy a kocsiközlekedés egész városrészekb megszűnt. Az 1836-ik évi november vége felé Si­­ ft . BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz.) 1895. január 1. A válság. Budapest, dec. SI. A homályba derű esik uj esztendő napján, mert párttüntetések lesznek, fontos nyilatkoza­tokkal. Leleplezéseket nem fognak a beszédek tartalmazni, de fogják tájékoztatni és irányí­tani a megzavarodott pártokat. A királyi kihallgatásokon résztvett férfiak közül be­szélnek Bánffy, Szapáry, Apponyi és Ho­­ránszky. S mindenki kiváncsi­­ a vélemé­nyek eltérésére. A hírlapok fuzionális híreszte­lése aligha fog megerősíttetni. A dolog korai és éretlen. Nincs is a fúzió létesítésére senki­nek mandátuma, hiszen kormányalakításra sincsen. Khuen-Héderváry sem kapott a királytól erre mandátumot s miniszterelnökjelöltnek még nem tekinthető. Bánffy sem, kihez a szabad­elvű párt egy része még ragaszkodik, őt a párt jelöltjének tekintvén. A kiegyezést némelyek úgy képzelik, hogy Bánffy a Khuen-kabinetbe belép miniszternek. Maga Khuen a királylyal folyt tanácskozása után azonnal hozzáfogott a sza­badelvű párt vezetőivel való értekezésekhez. Wekerlével, Szilágyival, Jozipovicscsal, Bethlen Andrással, Radó Kálmánnal és másokkal is beszélgetett a szabadelvű párt és a jövendő kormány közötti visszonyról és ama biztosíté­kokról, melyeket a szabadelvű pártból alakuló új minisztériumnak a lelépő miniszterek és barátaik részéről bírnia kell, hogy sikeresen kormányozhasson. Mert hiszen a főrendiházi tárgyalás elől egy kormány sem térhet ki, a hátralevő törvényjavaslatok eshetőségeivel tehát számolnia kell. Ugyanez az eset áll a költség­vetésre és az appropriációra nézve. Az új kor­mánynak a szabadelvű párt vezetőitől kötelező ígérettel kell bírni az iránt, hogy e bajos helyzeteken odaadó támogatásukban fog része­sülni. A király visszaérkezéséig a bán teljesen tájékozva lesz, hogy jelentést tehessen alkudo­zásainak sikeréről, vagy sikertelenségéről s csakis az előbbi esetben vállalhat és kaphat megbízást, hogy a szabadelvű pártból minisz­tériumot alkosson, a lovagiasságot és a nem­esszivűséget. Ő érte, ki gyöngéd és kíméletes volt a gyöngékkel és védtelenekkel, szigorú, de igazságos a gonosz­tevőkkel szemben, azért a jeles vitézért jöttek messze földről kegyelmet kérni, kit húsz év előtt az ő vidékükön második Bay­arának, a magyar chevalier sans peur et sans reproche-nek neveztek. A francia hölgyküldöttség bécsi útjának eszméjét Soult marsalné, a dalináciai herceg fe­lesége pendítette meg legelőször, egy házi bál alkalmával Frimont báró osztrák katonai at­taséval folytatott beszélgetése közben, mely alatt a párisi szalonokban is feltűnést keltett Simonyi-per szóba került. A kissé excentrikus tábornagyod nagyon büszke volt férjének due de Dalmatic címére, melyet a vitéz katona had­vezéri és diplomáciai érdemeiért Dalmáciának a franciák által történt okkupálása idején nyert. Soulm­é sohasem titkolta, a­mint ezt az első csá­szárság többi parvenu­ hercegeinek és grófjainak nejei, sőt ők maguk is rendesen tenni szokták, férje alacsony származását, ki mint szegény saint-amandi paraszt fia, mint közlegény kezdte meg fényes katonai pályafutását. Asszonyi hiú­ságát annyira csiklandozta az újdonsült her­cegi cím, — mely különben is, úgy mint a többi, Napoleon által kedvelt hadvezéreinek adományozott hangzatos titulusok csak egy in­­jartióius­ hercegségről szólott, — hogy e gyöngesége miatt a nagy császár bukása után csakhamar a párisiak élcelődésének cél­táblája lett. A délceg és csapodár férjére fél­tékeny hölgy egy alkalommal sértő levelet írt valamelyik párisi színház kedvelt prima­donnájának, kiről azt hallotta, hogy f­érjével titkos viszonyt folytat. Hogy a gyűlölt vetélytársnőnek annál jobban imponáljon, a levelet így írta alá: Sopre, duchesse de Dadmatia. Az elmés művésznő, ki az nap a szerencsétlen skót ki­Csak miután a királytól miniszterelnöki megbízást kapott, ez esetben fog Khuen a fúzió érdekében a szabadelvű párt vezetői ál­tal már elfogadott programja alapján az ellen­zék vezetőivel is tárgyalni. Ez ma a helyzet, sem több, sem keve­sebb, de ez elég arra, hogy Khuen-Héderváry tekintessék a legkomolyabb jelöltnek. Erre ma az a feltűnő körülmény is, hogy a király va­sárnap Darányit, ki köztudomás szerint a Tiszaisták demonstrációját Khuen ellen vezette, csak 9 percig hallgatta ki, ellenben az ugyan­akkor kibuktatott Bethlen Andrásnak egy óráig tartott audienciát engedett. Ha mind­azáltal a bűn nincs felhatalmazva arra, hogy a király nevében tegye meg lépéseit, ez csupán azt mutatja, hogy okulva a múltakon, sem a ki­rály, sem Khuen kudarcnak magát kitenni nem akarja, tehát a szabadelvű párt megbízhatósá­gát óvatosan előbb kikutatja. A király azért sem határozott most, mert előbb a kihallgatások eredményéről Kállayval és Kálnokyval tanácskozni kíván. Bécsből je­lentik, hogy Károly Lajos kir. herceg Kállayt fogadta. Ez meglehet, hogy csak a szokásos újért tisztelgés volt. Vonatkozása a mi válságunk, annál kevésbbé lehet, mert tudomásunk sze­rint ő felsége ideutazása előtt fogadta volt Kállayt, a­ki a király kérdéseire megragadta az alkalmat annak kijelentésére, hogy ha rá van bízva a választás, ez idő szerint semmivel sem cserélné fel bosnyák miniszterségét. A ki­rály Kállaynak ily nagy világossággal kimon­dott egyéni dispozícióját respektálta s elej­tette a témát. A király elutazása.

Next