Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)

1895-08-01 / 207. szám

, hogy Oroszország valami erőszakos vál­tozást tervez Bulgáriában. Tanult ő is azokból a tapasztalatokból, miket ko­rábban tett Bulgáriában. Tudja, hogy Bulgária függetlenségét azzal a korábbi módszerrel csak erősbítette. Most ré­gebb kipróbált módszeréhez fog folya­modni. Először erkölcsileg fogja hatal­mába keríteni az országot. Meg fogja tűrni, talán el is fogja ismerni Ferdi­­nándot, ámbár ez éppenséggel nem bi­zonyos, Ferdinándnak elég van a ro­váson, hogy egyhamar s egykönnyen ne higyjenek neki. Mindenesetre meg fogják, a­hogy csak lehet, alázni, mert csak így ér neki valamit Ferdinánd. Nem okvetetlenül szükséges, hogy orosz tisztek vezessék a bolgár sereget és orosz ágens csinálja a bolgár külpoli­tikát. Elég, ha a bolgár kormány biz­tosítékát adja annak, hogy kész szol­gája Oroszországnak. Mindez ránk nézve csalódás, de nem veszedelem. Megta­nultuk, a­mit különben is tudnunk kel­lett volna, hogy a balkán félsziget föl­szabadított és fölszabadítandó népei megbízhatatlanok, hogy ott igazi köz­vélemény nincs, hogy ott a függetlenség szeretete is előttünk érthetetlen formák­ban nyilatkozik. Sztambulovot nyílt népes utcán meggyilkolhatják s még a gyilkoso­kat sem keríthették meg! A kinek annyit köszön népe, annak a temetése rémületes jelenetek alkalmává lesz! A kit az egyik párt égig emel, azt a má­sik párt a legaljasabb embernek hir­detheti, kinek még sírjában sem bo­csát meg. Micsoda nép ez? Milyen embereknek hisz ez a nép? Ilyen nép­pel, ily kormánynyal nem lehet poli­tikai kalkulust csinálni. Arra a hírre, hogy magyar küldöttség akarja Sztam­bulovot utolsó útján elkísérni, a ma­gyarokat szidják, gyalázzák, mintha Magyarország bántotta volna valaha Bulgáriát, mintha Magyarországban ko­holnának terveket Bulgária leigázá­sára, mintha nem magyar államférfin hirdette volna a legnagyobb energiá­zott, hogy a­ki ráadta a fejét — bár nagy, fegyveres kísérettel utazott — okosan cseleke­dett, ha végrendelkezett és ellátta magát a halotti szentséggel. Bármihez is tehát, a­mi nem tartozott a mindennapi élet szükségletei­hez, csak hosszú idő alatt, nagy fáradsággal, sok költséggel, szokatlanul nagy apparátus mozgósításával juthattak. Az ízlés és viszonyok tehát együttesen megmagyarázzák, hogy a várakban lakó hatal­mas urak, előkelő méltóságok mohón ragadták meg az alkalmat, hogy vendéget gyűjtsenek tágas otthonukba és hogy a szemet elkápráz­tassák mindazzal, a­mit a vagyon, az ízlés és a türelem előteremthetett. Számtalan hozomány­­jegyzék, lakodalmi rendtartás tanúskodik róla, hogy a XVI. és XVII. században a nász minő festői, milyen fényes és pazar ünnep volt. Egyetlen példa teljes képet fog adni arról a különbségről, a­mi a mi időnk s a feudális óra pompája között van. A Thurzó-család a XVI. század folyamán emelkedett az oligarchák közé. Rokonságban volt a bankárfamiliák ősével, a Fuggerekkel s a roppant családi vagyon alapját szerencsés bányaspekulációk vetették meg. A család har­madik ivadéka: György gróf (meghalt 1617) már első dignitárius az országban : nádor , és a magyar luteránus egyház főpátrónusa. Szá­mos kisebb dominium mellett birtokosa három óriási uradalomnak (a bitsei, lezavai és árvái) ; kincstárát közepes becsléssel egy millió értékre teszik még akkor is, miután négy leányt adott férjhez. A kincstár ezüst műveinek súlya száz bécsi mázsa volt, a­minek ezüst értéke tisztán harmincezer, ma háromszázezer forint. A négy lakodalom tizenegy év alatt (1603—1614) tol­vaj, hogy Bulgária a bulgároké legyen! Lehet-e oly nép politikai belátásába, érettségébe, akaratába bizalmat he­lyezni? Valamikor hittük, de most ala­posan kiábrándultunk. Alább találják olvasóink, miképp nyilatkozott a bolgár küldöttség épp ezekre a kérdésekre vonatkozólag a Budapesti Hírlap tudósítója előtt. Azt mondják, hogy a magyarok sértegetése nem róható föl a bolgár népnek, csak néhány botrányhajhászó embernek, kik e vészes alkalommal fölszínre kerülhet­tek. Szívesen elhisszük. Bántottuk mi valaha a bolgárokat ? Sértés volt-e ré­szünkről, ha Sztamburov emlékét tisz­teltük ? Minden más — nyugatibb — országban tisztelettel fogadták volna ily szándéknak a hírét. De minden más országban a nyitott­aír előtt legalább egy pillanatra elhallgattak volna azok az ádáz szenvedélyek, melyek ezt az országot dúlják. Nagyon keveset sza­bad nekünk ezentúl törődnünk a bol­gár rokon- vagy ellenszenvvel. Azt mondották tudósítónk előtt, hogy a bolgárok bennünk csalódtak, hogy na­gyon tisztelik a mi szabadságszere­­tetünket, a­melyhez ők nagy re­ményeket fűztek, de a­melyben később csalódtak. A küldöttség tag­jainak érzelmeit illő módon tudo­másul veszszük és viszonozzuk. Nincsen példa a történetben, hogy függetlensé­géért küzdő néptől megvontuk volna szinte szenvedélyes szimpátiáinkat. Csak mutassa meg Bulgária, hogy igazán független állam akar maradni, jó ba­rátságban az egész világgal, de mint független,­ önálló ország, s a magyar közvélemény, a magyar politika Bul­gária mellett lesz. Most Magyarország nem tehet egyebet, mint hogy a leg­­éberebb figyelemmel kiséri a szófiai eseményeket. Az oroszok szándéka iránt nem lehetünk kétségben. A bol­gárok magatartásáról egyelőre Klement és társai informálnak bennünket, nem nagyon biztató kilátásokkal. Majd elvá­tént meg olyan pompával, a­melynek csupán költségei csinos vagyont tettek. Mind­annyiét Bizsén tartották, a­hol a nádor állandóan la­kott. Az ünnepségek alatt a vár belső piacán a kék gyalogosok állottak őrt, vigyáztak a várra s a mulató urakra. A városbeli piacon éjjel-nappal más száz gyalogos állott fegyver­ben. A várkaput őrizte egy zászlóval s egy dobossal ötven gyalog, nem bocsátván a várba „a gaznép közül senkit, a kik a nélkül is ott künn gazdálkodnak.“ A Bitsón tartott lakodal­mak között a legpazarabb és a legnépesebb Thurzó György harmadik leányának, Borbálá­nak lakodalma volt, a­ki 1612. szeptember 30-án ment férjhez Erdödi Kristófhoz, Erdödi Tamás tárnokmester fiához. Követek által kép­viseltették magukat a nászok : Mátyás római császár és magyar király, Miksa és Fer­dinánd osztrák főhercegek, a lengyel ki­rály, a lengyel király fia, Lengyelország prímása, a szász választó , a branden­burgi őrgróf, a sziléziai herceg, az erdélyi fejedelem, továbbá Ausztria, Csehország, négy káptalan és konvent, huszonnyolc vármegye, tizenhét város, hat végvár. Személyesen vol­tak jelen az esztergomi és a kalocsai érsekek, három püspök, a magyar arisztokráciának ki­­lencvenegy nő és férfitagja. A vendégek hoz­tak magukkal 4324 lovat és 2621 cselédet. Ennek a tábornak huszonegy szakács főzött. Megittak 650 akó (357V2 hektó) bort és 250 akó (137V2 hete) sört. A régi jó idők szokása volt az is, hogy a jobbágy, ha másként nem, köteles volt aján­dékkal részt venni földesurának örömében és bánatában. Szokás volt a lakodalmi költsége­ket részben a jobbágyságra kivetni; ezt a szü­lik, hová viszi a fejedelem és a metro­­plita a bolgár népet. Nekünk élet­­evágó érdekünk, hogy a Balkán maradjon a balkán népeké, de ez még nagyobb érdekük a balkán népeknek. Mi meg tudjuk majd védeni érdekeinket, bármily magatartásra ha­tározza el magát Bulgária, de hogy a bolgárok miképp járnak, ha Oroszor­szág karjaiba vetik magukat, azt nem kell kitalálniuk, arra csak emlékezniük kell. Nekünk nincs mit várnunk Bul­gáriától ; pozitív szolgálatokat nekünk nem tehet , csak azt a szerepet szán­tuk neki, hogy mint független állam a Kelet önálló fejlődésének erős ténye­zője legyen. De Bulgáriára nézve éppen­séggel nem lehet közömbös, hogy Ausz­tria és Magyarország miképp viselkedik vele szemben. Ezt, ha elmúlik az a heves orosz lázroham, mely úgy látszik most kitörni készül Bulgáriában, talán mégis meg fogják fontolni. Szívesen várunk odáig. BUDAPESTI HÍRLAP, (207. sz.) 1895. augusztus 1. Budapest, jul. 31. Miniszterjárás Ischlben. Bécsből tele­­grafálják a következőket: J­ánffy báró minisz­terelnök, ki ma délben hosszabb ideig tanács­kozott Golubovszki gróf külügyminiszterrel, hol­nap reggel Jósika báró miniszterrel rövid tar­tózkodásra Iseidbe utazik. — Ischlben legköze­lebb több más miniszter is meg fog jelenni: Käll­ig közös pénzügyminiszter, Goluhovszki gróf külügyminiszter és Kielmansegg osztrák minisz­terelnök. Goluhovszki ebből az alkalomból fogja meglátogatni Hohenlohe német birodalmi kan­cellárt, a­ki Aüsszéban időzik. A jövő évi költségvetés. A pénzügymi­nisztériumban most állítják össze az 1896. évi költ­ségvetést. Még csak a pénzügyminiszteri tárca költségvetésének megállapítása van hátra, a többi minisztérium költségvetése már mind teljesen el­készült és a pénzügyminisztériumnak meg is kül­detett. Hogy az egész költségvetést még nem ál­lították egybe, annak az az oka, hogy a pénz­ügyminisztérium csakis az egyes tárcák költségve­tésének közlése alapján készítheti el az egész költ­ségvetést, mely különben augusztus első napjaiban teljesen elkészül. Lukács László pénzügyminiszter augusztus 7-ikén reggel érkezik vissza a fővárosba kást az önzés meg kapzsiság néha a maga hasznára zsákmányolta ki. Révai­ Zsófia (1628) panaszolja, hogy az ő lakodalmára a jobbágy­ságok negyedfél ezer forintot szedtek föl, de ő csak ezer forintot, meg egynéhány nyersbőrt kapott, és pörrel fenyegeti a bátyját. A négy Thurzó leány lakodalmára az 1603., 1607., 1612. és 1614-dik években­­fölhajtottak a jobbágyságon készpénzben 3036 forintot­ adtak naturáliákban : 171 ökröt, 475 borjút, 867 juhot és bárányt, 635 disznót és malacot, 145 őzet, 1074 nyulat, 2252 foglyot és császár­­madarat, 2295 kappant, 2669 tyúkot, 1672 ludat, 130 apró madarat, 20.984 tojást, 250 galócát, 2860 pisztrángot, 835 menyhalat, 1308 fehér halat, 180 csukát, megszámlálhatatlan poty­­kát, apró halat és rákot, 30 bölényt (az árvai uradalomból), 20 angol tyúkot, 20 pávát , szarvast és vaddisznót „a mennyit az Isten adni fog“ ; 838 köböl zabot, 146 szekér szé­nát. Látható ebből a kis lajstromból, hogy az uradalmi tisztek igen jól tudták, mije van a jobbágynak és hogy mindenből megvették a földesur dézsmáját. A nőág — foeminae generis — egyen­lőtlen örökösödését az ingatlanokban tűrhetően ellensúlyozta a gazdag hozomány (res para­­phennales), a­mely állott klenódiumokból, mint láncok, gyűrűk, függők, arany és ezüst edények, köztük nem ritkán ilyen ékszer. „Egy kerek gyöngylánc négy sorban, ezer­ötszáz gyöngyszem benne, mint egy borsó ak­kora ; becsülték szemét két tallérra; id est: 2015 tallér“. A ruhákban talán még nagyobb a fényűzés. Előkelő leány kelengyéjében nem volt ritkaság a két­ezer forintot érő, „király­­szín szoknya, két sorban, prémmel és gyöngy*

Next