Budapesti Hírlap, 1895. november (15. évfolyam, 302-328. szám)
1895-11-04 / 302. szám
2 BUDAPESTI HIRLAP. (302. sz.) 1895. november 4. társulatok ügyeit és bajait alaposan érti. E tekintetben joggal sokat várhat tőle az ország ama nagy része, mely az árvizekkel és az ártéri kölcsönökkel, hátralékokkal, hamis osztályozással és bonyodalmas telekkönyvi állapotokkal küzködik. Hogy a válság inparlamentáris volt, arról feleljen a parlament. Ezt hazaküldték, hogy öt nap alatt tudta és beleegyezése nélkül minisztert cseréljenek. Bevégzett tények elé állítják az országgyűlést s ez a maga tehetetlenségében egyebet nem tud tenni, a parlamenti kormányrendszer kijátszását bámulja és tűri. Végre is úgy bánnak vele, a mint megérdemli. « II. A szabadelvű pártból. Szabadelvű párti forrásból veszszük a következő jelentést : A földmivelési tárcának feltűnően hamaros betöltésével ugyancsak meglepte Bánffy Dezső báró miniszterelnök a szabadelvű pártot. Tegnap este, amidőn már tényleg megtörtént a kinevezés, még csak sejtelme sem volt róla a párt tagjainak, a miniszterelnök intimusait sem véve ki. Maguk a pártkörben megfordult miniszterek is úgy nyilatkoztak, hogy a tárca betöltésének kérdése még nincs annyira előrehaladt stádiumban, hogy pár nap alatt megoldást nyerhetne. Mások meg tudni vélték, hogy a miniszterelnök Kolozsvárról vasárnap egyenesen Bécsbe megy s hétfőn maga fog a koronának előterjesztést tenni Festetics gróf fölmentése és az utódjának kinevezése tárgyában. E közben a király már fogadta Jósika báró minisztert s nyomban el is intézte a kabinet elnökének általa prezentált előterjesztését a fölmentés és az uj kinevezés tárgyában. Nyilván a miniszterelnökkel való előzetes megállapodás folytán arról is rögtön gondoskodott a felség személye körüli miniszter, hogy a királyi kéziratokat Bécsből még aznap megküldjék a hivatalos lapnak, hogy azok másnapra már közzé is legyenek tehetők. Ez a lázas sietség kétségkívül abban leli magyarázatát, hogy a miniszterelnök fait accompli-t akart teremteni, mielőtt még a szabadelvű párt körében egyik vagy a másik aspiráns mellett akció indulhatna meg. Természetesen arra is súlyt kellett fektetnie az egész kabinetnek, hogy még a képviselőházi buggetvita kezdete előtt be legyen töltve a mostani viszonyok közt elsőrangú fontosságú földmivelésügyi tárca. Az új földmivelési miniszter személyének a megválasztása különben rokonszenves fogadással találkozott a szabadelvű párt túlnyomó részénél. Sokat várnak tőle különösen a nemrég megszavazott vámáliós vízszabályozási törvényjavaslat megvalósítása körül, ismeretes dolog elevén, hogy Darányi Ignác hosszú idő óta szakszerűleg foglalkozik vízszabályozási ügyekkel. Miniszterré való kinevezése új képviselőválasztást tesz szükségessé a székesfőváros második kerületében. Ez a választás azonban semmi gondot nem okoz a kormánynak. Darányi oly népszerűségnek örvend ennek a kerületnek választó közönségénél, hogy alkalmasint közfelkiáltással fogják őt újra megválasztani. Az új földművelési miniszter vasárnap este megjelent a szabadelvű körben, ahol élénken megéljenezték a párt tagjai. Darányi Ignác hétfőn Bánffy Dezső báró miniszterelnökkel és Andrássy Aladár gróf főkamarásmesterrel együtt Bécsbe utazik és kedden teszi le ő felsége kezébe a hivatalos esküt. III. A kinevező okmányok. A hivatalos lap mai száma közli a következő két kir. kéziratot: I. Kedves gróf Festetics! A midőn önt saját kérelme folytán földmivelésügyi magyar miniszteri állásától ezennel kegyelemben fölmentem, egyszersmind önnek ebben a minőségben tett jeles és hasznos szolgálataiért elismerésemet nyilvánítom. Kelt Bécsben, 1895. évi november 2-án. Ferenc József, s. k. B. Bánffy, s. k.III. Kedves Darányi! Magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán önt földmivelésügyi magyar miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1895. évi november 2-án. Ferenc József, s. k. B. Bánffy, s. k. IV. Az uj miniszter. Pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Ignác dr. Budapesten született 1849. január 15-én. Atyja, id. Darányi Ignác ifjú korában Kossuth Lajos mellett dolgozott a pozsonyi diétán, később a régi Budaváros és Pestmegye közéletében tevékeny részt vett s 1848-ban Klauzál Gábor kormánybiztossá nevezte ki a Szolnok-Csongrád jobbparti ármentesitő társulatnak 16 évig h. elnöke volt. Az új miniszter középiskoláit Budán végezte, a jogot pedig a pesti egyetemen hallgatta. 1872-ben megszerezte a jogdoktori oklevelet s a rákövetkező évben az ügyvédi vizsgálatot is letette. A 70-es években a magyar jogászgyűlés állandó bizottságának ismételve tagja volt. Kiváló szereplésével a jogászgyűlésen feltűnést keltett. 1875-ben az ügyvédvizsgáló bizottság tagja s rövid idő múlva a budapesti ügyvédi kamara választmányi tagja lett. 1876 óta tagja a főváros törvényhatósági bizottságának is s mint ilyen, előbb a jogügyi, majd a pénzügyi bizottságban működött. 1878-ban a Tiszavölgyi Társulat, amelynek újra alakulásában közreműködött, a központi bizottság tagjává és titkárává választotta. Ebben a minőségben Lónyay Menyhért gróf, Andrássy Gyula gróf és Károlyi Sándor gróf társelnökkel a Tiszavölgyet érdeklő minden kérdés megoldásában részt vett. 1881-ben a főváros H. kerülete megválasztotta orsz. képviselőjének s azóta mindig ennek a kerületnek szabadelvűpárti képviselője. A képviselőházban több éven át a közlekedésügyi tárca előadója volt s a vízjogi törvény megalkotásában tevéken részt vett. Utóbb a kereskedelmi tárcának a referense volt s a pénzügyi bizottságnak is állandóan tagja. Több ízben s különböző tárcák részéről fölajánlották neki az államtitkárságot, de nem fogadta el és megmaradt ügyvédnek s a Tiszák jogtanácsosának. 1890-ben a vörös kereszt egyesület főgondnokává választotta s az ezt megelőző évben a ref. egyház zsinatára képviselővé választották, a hol a közalapi és az adózási bizottságnak volt az előadója. 1892. óta a budapesti ev. ref. egyház és a pápai főiskola gondnoka, elnöke az orsz. iparoktatási tanácsnak, tagja a fővárosi közmunkák tanácsának, az orsz. statisztikai tanácsnak, az orsz. gazd. egyesület igazgató választmányának és számos más közérdekű egyesületnek, amelyek mindnyájának dolgaiban nagy tevékenységet fejtett ki. Az ügyvédi gyakorlattal 1892-ben hagyott föl, amikor az irodáját unokaöcsének adta át. Ez alkalommal a budapesti ügyvédi kamara meleg hangú elismerő iratot intézett hozzá. 1895-ben megválasztották a Ház alelnökévé. Az új miniszter mint jogi és közlekedésügyi szakíró is működött. Darányinak miniszterré történt kinevezése különösen a fővárosi X. kerületben keltett nagy lelkesedést, ahol rendkívüli bizalomnak és népszerűségnek örvend ; ennek is tulajdonítható, hogy 1883. év óta mindig egyhangúlag választották meg orsz. képviselőnek. Nagyban készülnek ott az esemény méltó megünneplésére, így a budai polgári kör és a budapesti lövészegyesület, melyeknek Darányi dr. választmányi tagja, küldöttségileg fogják őt üdvözölni, és díszvacsorán ünnepelni. Ugyanezt határozták el ma választói igen látogatott értekezleten, kik ezenkívül tiszteletére még fáklyásmenetet is fognak rendezni. Érdekes, hogy a miniszterek kedden végbemenendő eskületételénél a magyar udvari méltóságozódnak utána, semmi különös, viszonzó Bertalan, s elmondta atyjának, mit Hedvigtől hallott. — Ez még nem bizonyít semmit ellene. Ki annyit csavargott a világban s nem valami fényes körülmények között élt, valószínűleg nem a magasabb körökben válogatta ismerőseit. — És én azt is merném állítani, hogy tudom, ki ez az ál-Alváry gróf, — mondá Marianna. Mindnyájan meglepetve nézték kipirult arcát. A hang imponált nekik és az, hogy ő soha sem szokott felületesen ítélni vagy állítani. • Megdöbbent némasággal várták további szavait. — Most azonban még korainak tartom tudatni gyanúmat, mely ki fog magától derülni. De hogy az, ki közöttünk él, saját hasznára akarja kiaknázni egymás jogait, ki valószínűleg már nincs és az élők között, arra ma már esküt mernék tenni. — Beszélj nyíltan, őszintén Marianna — mondá Péter gróf. — Több szem jobban lát s közös tanácskozással, megállapodhatunk a teendőkben. Nekem ellenszenvem ez a felhőkből idecsöppent rokon, de Adorján előmutatott nála lévő levele majdnem csalhatatlan bizonyíték kiléte felől. — Ki tudja, hogy jutott annak birtokába Julián a véletlenség által s talán éppen az adta neki azt az eszmét, hogy Alváry Juliánnak adja ki magát ilyféle bizonyítékkal kezében. Én nem hagyom magamat megtántorítani hitemben, bármit mutasson is föl kiléte mellett. Ő nem Alváry Julián, nézzék meg szemeit, homlokát, lábát és kezét, volt-e valaha ilyen közönséges vonásu tagok birtokában Alváry gróf s olyan tekintete, mint neki, csak rosz lelkiismerettel biró embernek szokott lenni. (Folyt, köj.. — Most már futok, hogy golyózáporát kikerüljem — kiáltotta föl Julián gróf nevetve, s nagy sietséggel ugrott föl s hagyta el a szobát, de előbb még tréfás arccal tekintvén vissza Hedvigre, ki durzzogva forditotta félre fejét. VH. FEJEZET. Midőn Julián távozott, Marianna és Bertalan érdekkel fordult Hedvighez és kikérdezték a csavargó felől. — Miért érdekli az magukat oly nagyon? — kérdő gyanúval a leány, ki nem akart volna a Juliánnak ártani s már megbánta heveskedését. — Ez nagyon komoly dolog — viszonzá Bertalan. — Csavargóknak soha sem volt szabad a parkba hatolni s kutattatni fogom az idegent, ki tudja, mily cél vezette s mi módon jutott ide? — A legegyszerűbben, az öreg Gertrud háza felől jött, oda pedig egyenes út vezet a mezőkről. — Gertrud háza felől? — kérdő meglepetve Marianna. — Sőt azt hiszem, tőle. Úgy rémlik, hogy ajtaján láttam kilépni. Gyorsan jött utánam s azt kérdezte, a kastélyba megyek-e? Mire igennel válaszoltam és ő követett. Mit akar ott? — kérdeztem tőle kissé megrettenve, mert mondhatom, hogy nem nagyon megnyugtató külseje volt. Julián grófot keresem, mondá ő, Alváry Juliánt, ki, úgy tudom, itt időz. — Mehet egyedül — viszonzám — nem szüség engem kísérnie; én különben sem megyek oda; sétáim jöttem a parkba, a munkásokat nézem meg, kik amott dolgoznak a bokrok között. Ezt csak azért mondtam, hogy tudja, miként emberek vannak közelünkbe. — Helyesek — mondá Bertalan nyugtalan hangon. — És azután ? — A másik után ment, miután én jobbra kanyarodtan s nem láttam többé, valószínűleg fognak tudni róla a cselédek. — Menjünk Amanda — mondá helyét elhagyva Vermessy báró. — Úgy látszik, nem biztos a vidék s ezekben a ködös napokban gyorsan elsötétedik. — Nem mehetnek tea nélkül, azonnal hozzák, — mondá Máriánnal csengetett és megrendelte a második reggelit, mely már a szolga állítása szerint várt rájuk az ebédlőben s miután Péter gróf is éppen ekkor lépett be, s a bárónénak nyújtván karját, mindnyájan az étkező terembe mentek, hol csakugyan Vermessyék még körülbelül egy órát időztek Böszméren. Julián gróf nem jelent meg a reggelin, sem Orlovszky, ki néhány nap óta a délelőttöket szobájában töltő, állítólag betegeskedés miatt, de inkább kényelemből s oda vitette reggelijét. A vendégek távozása után Marianna, Bertalan, Péter gróf és Lőrinc atya együtt maradtak. Hedvig, mint mondta, atyját látogatja meg, de Julián grófot ment keresni a kertbe, kit ki akart békíteni az összekoccanás után. Marianna azonnal Juliánról kezdett beszélni, midőn egyedül maradtak. — Mindinkább megerősödöm abban a föltevésemben, hogy ez az ur nem az, a kinek kiadja magát, — mondá Bertalanhoz intézve szavait, ki eddig az egyedüli volt, a ki nem osztozott abban a balvéleményben, melyet arról a többiek tápláltak, bár utolsó párbeszédük óta kellemetlen hatás alatt állt iránta. — Történt azóta valami? — kérdő Péter gróf. — Kivéve, hogy idegen csavargók tuda-