Budapesti Hírlap, 1897. március (17. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-30 / 89. szám

1897. március 30. BUDAPESTI ÉRLAP. (89. sz.) — (Az országos orvosi szövetség.) Az or­szágos orvosi szövetség alapszabályait a kiküldött szerkesztő bizottság a minap megtartott ülésén véglegesen megállapította, s pár nap múlva egye­temes megvitatás végett nyilvánosságra hozza. Ezt a szabályzatot kinyomatják s az összes orvosoknak megküldik, végleges elfogadás végett pedig a szep­temberben összehívandó orsz. kongresszuson ter­jesztik elő.­­ (Katolikus tanító mint anyakönyv­­vezető.) Az uj házassági törvény életbeléptetése­kor a püspöki kar megtiltotta, hogy katolikus fele­kezeti tanítók állami anyakönyvvezetői állást elvál­laljanak. Érdekes — írja levelezőnk — hogy az első katolikus tanitót anyakönyvvezetőül a prímás székvárosában, Esztergomban nevezték ki minap. Vaise Adolf kántortanitó személyében. — (Mozgó kofák.) Az új vásárcsarnokok életbelépésével megszűnt az ősi piaci kofa-intéz­mény, a­mennyiben a kofák, mint elárusítók kény­telenek voltak bevonulni a vásárcsarnokokba. Mi­vel azonban a nagyközönség kényelme megköve­teli, hogy gyümölcsöt, édességet és egyes szezon­cikket az utcán is kaphasson, a vásárcsarnok igazgatósága külföldi mintára meghonosítja a mozgó­ kofákat. Ezek csinos, apró tolókocsikkal járnak-kelnek az utcákon s szabadon árusíthatják holmijukat, kocsijukon szám és hiteles mérleg van. A központi vásárcsarnok igazgatóságától nap-nap után mind több ilyen mozgó­ kofa kér engedelmet.­­ (Rablógyilkos merénylet a fővárosban.) Kényes nappal barátkozás között támadott rá egy elzüllött bádogos legény egy utcai leány életére, hogy a halál révén hozzájusson néhány csekély ér­tékű ékszerhez, a­melynek árából egy-két napig el­élhetett volna. A belvárosi Képiró­ utcában, a 3. számú házban ma déli tizenkét óra tájban Singer Zsigmond huszon­hatéves bádogoslegény meglátogatta régi ismerősét, Wéber Rózát, akinek lakása mindjárt a kapu alatt van. A múlt héten voltak utoljára együtt, ma nagy örömmel üdvözölték egymást, a bádogoslegény cuk­rot hozott, azzal kedveskedett a leánynak. Pajkos enyelgéssel ették a cukorkákat; egyiket a másik után tette be Singer maga a leány szájába s azután egyszer csak cukor helyett egy kis üveg fekete tartalmát akarta hirtelen a leány szájába önteni, a­ki meglepetésében szinte öntudatlanul megkapta az üvegcsét s rémülve olvasta le róla e szót: sósav. A leány megsejtette barátja szándékát, hogy meg akarja gyilkolni. Hangos sikoltozással, a kétségbe­esés erejével védte életét Singer ellen, a­ki szintén minden erejével rajta volt, hogy a leányba önthesse a sósavat. Soká tartott az élet-halálharc, mert a le­ány kiáltásaira a különben csendes utcában már a népnek egész tömege verődött össze az ajtó előtt, de nem tudtak segítségére menni, mert az ajtó zárva volt. Végre kinyílott az ajtó, a leány lépett ki rajta halálsápadtan lihegve, bent pedig a szobában Sin­ger sötét tekintettel, tanácstalanul állott a méreg­gel telt üvegcsét a kezében szorongatva. Úgy me­nekült el a leány gyilkosa elől, hogy dulakodás közben leesett az üveg a földre s Singer eleresztve áldozatát utána nyúlt. A leány fölhasználta ezt a szabadságát s kiugrott az ajtón. A gyilkos merény­lőt két rendőr bekísérte a IV. kerületi rendőrkapi­tányságra, a­hol Sajó Sándor rendőrfogalmazó elé vitték. Habozás nélkül töredelmes vallomást tett: — „Sok ékszert láttam nála, meg akartam ölni, hogy megszerezzem az ékszereit, ezért vettem a mérget. Singert átkisérték a főkapitányságra, a­honnan már holnap elszállítják az ügyészséghez.­­ (Kazánrobbanás egy petroleumgyár­­ban.) Az osztrák államvasúttársaság orewicai petro­­leumfinomító gyárában ma délelőtt borzasztó ka­zánrobbanás történt, mely a gépházat romba dön­tötte, a gyár többi épületeit pedig erősen megron­gálta. Az összeomló gépház számos munkást teme­tett maga alá, kik közül öten meghaltak, öten pedig életveszélyes sérüléseket szenvedtek, azonkívül számos munkás kapott kisebb-nagyobb sebet a katasztrófánál. A szerencsétlenség színhelye nagyon szomorú látvány, az egész gyár romokban hever. A mentési munkálatokat azonnal megkezdték. — Rheuma, csuz, kössvény, vese- és epekőbajok a tu­dományos alapon álló Dióssy-féle Risso-citrom-nedv­­kurával biztosan gyógyíthatók. Ismertetést ingyen küld Dióssy Lajos gyógyszerész Budapest, Damjanich utca. — Nagy szenzációt keltő találmány! „Créme de Fanchon“. Rögtön finomító és szépítő arckrém. Zsirta­­lan! Ártalmatlan! Védjegy 3 szív. 1 rég. 2 kor. Kizárólag kapható: Ursits gyógyszertár Budapest, Rákóczy-tér — Körmöcbányai csipkék kaphatók Kanitz Fe­renc és társa vászonüzletében, Kossuth Lajos­ utca 11. — Szenzációs találmány. Bösendorfer-reform­zongora. Legjobb mignon a világon. Megtekinthető Chmel J. és fia cs. és kir. udvari zongoragyárosok­nál G­izella-tér, Haas-palota. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, márc. 29. * (A Nemzeti Zenede hangversenye.) Igen érdekes és szépen sikerült hangversenye volt ma este a Nemzeti Zenedének a Vigadó kistermében. Túlzsúfolt teremben, tikkadt levegőben, nagyobbára a közreműködő fiatalok rokonaiból s ismerőseiből álló jóakaratú közönség hallgatta végig a kissé hosszúra nyújtott műsort, melynek első pontja Schumann Andante-ja volt. Vonberg Paula és Vargha Ilona játszották, két zongorán. Utána Sonnenfeld Irén, Hub­ay tanítványa, hegedült igen csinosan, majd Grüner Antónia játszotta el zongorán Brassinnak ne­héz Wagner-átiratát s Liszt Ecorca-ját, kifogástalan teknikával és finom művészi érzéssel. Nagyon érdekes szám volt a következő : Balázs-Bognár Vilmának egy vak tanítványa, Lumpe Gizella énekelte Pergolese Ninettáját s egy áriát a Figaro lakodalmából. Tömör, erőteljes, szép mezzo-szoprán-hangja van a kisasz­­szonynak és szívhez szóló bensőség érzett ki dalai­ból. A közönség egy része, mely rabja volt a vak leány szoborszert­ tekintetéből áramló szomorúság­nak, bizonyos elfogódással és sajnálkozással hall­gatta őt. De csalódtak ezek. Csak az arcára kellett nézni, mely sugár­zott az ihlettől és a boldogságtól. Ez nem élőhalott. Ez már nincs az örök éjszakában. Hall, csak nem lát túlfinomult négy érzéke segít­ségével, melyek fölfognak számára minden képet s éppen oly színes és változatos világot sugárzanak a lelkébe, mint a minőt mi látunk. Sajnáljuk a vakokat, mert szemök szomorú, üres, mintha élő fejeken a halál ülne. De a­ki látta ezt a ked­ves arcú leányt a dobogón, átszellemült arcát, bol­dogságtól reszkető ajkát, meggyőződhetett róla, hogy nincs miért sajnálkozni rajta. Dicséret érte a buzgó tanárnőnek, a­ki megváltotta ezt a szép fia­tal lelket az örök éjszaka világából a művészetek szebb, ragyogóbb világa számára. Utána Horváth Irma adta elő gordonkán Soltermann z­-moll hang­versenyét, majd Nichtenhauser Samu fújta el klari­néton Weber hangversenyét. Igen szépen játszotta a zenekar Aggházynak magyaros Allegro-ját, a szerző vezetésével. A műsor utolsó pontja Beethoven hár­mashangversenye volt, melynek előadásában Szerényi Kornélia, Unger Lajos és Tessényi Margit jelesked­tek. A sikerült estért teljes elismerés illeti Gobbi Lajost, az intézet karmesterét, a­ki fáradhatatlan buzgósággal tanította be a zenekart. * (Az operaház) vendégtenoristája, Schlaffen­­berg, kedden a Zsidónő-ben folytatja vendégszerep­lését. Ezt a szerepét (Eleazár) anyanyelvén, len­gyelül énekli, mert nem volt elég ideje, hogy ma­gyarul vagy olaszul megtanulhatta volna. * (F' Hegyi Aranka,) betegsége után szer­dán, 31-én lép föl először az 1000 év Czinka Panna szerepében. * (Orosz festő Budapesten.) Ajvazovszky Iván, a hírneves orosz tengerfestő tiszteletére a Magyar Képzőművészek Egyesülete kedden este lako­mát rendez az István főherceg fogadó külön ter­mében. Ajvazovszky a Hungáriában van szállva. * (A frakkos trubadúr.) Szk­olander nem ének­művész, nem sanzonet-énekes, nem dalénekes, hanem igazán trubadúr. Kétségtelen: ilyenek voltak a lan­tosok, a­kik hajdan a Provánsz daltest mezőin kó­boroltak. Szkofander a modern trubadúr, frakkban, fehér nyakkendővel és­­ lanttal. Hatalmas, zengő lanttal, melynek sajátságos hangja oly romantikus színezettel simul az énekhez. Érdekes arcú, szép férfiú; minden mozdulata kerek, kifejező, mondhatni bájos. Mikor ma este megjelent a Royalszálló kis­termének dobogóján és néhány szóval elmondta művészetének, dalainak karakterét, megjelenésével és meglepően szép francia kiejtésével azonnal ma­gára vonta a publikum figyelmét. Szkolander Szvén svéd ember. Több évet töl­tött Francia-, Olasz- és Spanyolországban s építé­szeti tanulmányain kívül rendkívüli szorgalommal és előszeretettel figyelte és gyűjtötte, a merre járt, az utca poézisét, a népdalokat, néprománcokat, sanzonokat. Ezeket mutatta ma be a maga nemében páratlan művészettel. Mielőtt­ énekel, minden dal rövid tartalmát elmondja franciául. Éneke ideálja az elszavalt, a drámailag eleven éneknek. Minden hangja, arcának minden parányi mozdulata szí­nezi, ábrázolja a dal szövegét. Zsánerképeket­­ énekel. Akadtak ma is nagyképű urak, a­kik orfeumról és kupléénekesekről kezdtek beszélni. Igazuk van, a­mennyiben Szkolander igenis kuplé­kat énekel, de olyan kolosszális tudással s alakító erővel, hogy egy strófájában több a művészet, mint némely lied-énekesnő egész dalciklusában. Egyéni­ségét Barbihoz és Guilbert Yvettehez merném ha­sonlítani, mindegyik művésznő talentumából van Szkolanderben valami, a­mihez Szkolander saját zsenialitása járul. Nyelvtehetsége is csodálatos. A hangzás minden árnyalatával utánozza a velencei és nápolyi tájszólást, s különféle francia dialektust, ugyanily könnyűséggel mondja a spanyol verseket, nem szólva természetesen a svéd dalokról. Németül, úgy halljuk, nem tud. A svéd dalokat, sajnos, nem értettük meg, magyarázó szövegkönyv pedig, sajnos,igen kevés volt. A francia dalokat megértette a közönség. Ek­kor kezdték valósággal ünnepelni Szkolandert. Meddő és hosszadalmas munkát végeznék, ha az egyes da­lokat és Szkolander énekét részletezném. A­kik érdeklődnek iránta, úgy is meg fogják hallgatni. Csak egytől tartok, hogy legközelebbi hangverse­nyén a nem valami erős hangú trubadúrt óriási terem elé fogják állítani s ekkor művészetének leg­java kárba vész. (k. a.) * (Temesvár és a német színészet.) Te­mesvárról jelenti az O. É. távirata. A városi tör­vényhatósági bizottságnak Molnár főispán elnöklé­sével tartott mai közgyűlésén gyors lefolyása, de annál élénkebb színházi vita volt, melyben a ma­gyar és a német színészet ügyéről volt szó. Alkal­mat adott erre az évenkint hatvan estén át itt vendégszereplő pozsony-karlsbadi német társulat igazgatójának, Raul Manónak kérvénye, melyben, tekintettel a német színházi publikum folytonos csökkenésére, kijelenti, hogy a jövő két utóévadra csak úgy köthet szerződést, ha a város lehetővé teszi neki elsőrangú operai személyzet szervezését, de ez esetben a várostól évenként 16 előadásra esténként 85 frtot, összesen 1300 frt segítséget kér. A városi tanács a közgyűlésnek a kérelem megadását ajánlotta, egyrészt azért, mert a magyar társulat Pozsonyban van lekötve, a színi évad te­hát négy hónapra olvadna össze, a­mi a közönség igényeit sem elégíti ki, de másrészt a közönség egy része megkívánja ezt a pár német előadást s különösen az operai előadások, melyeket egyetlen vidéki színpad sem nyújt, a zenei műigényeket kielégítik. Az indítvány ellen többen hevesen ki­keltek. Bobrov dr. maga is jár német előadásokra, de a további segítést szégyenfoltnak tekintené. Steiner Ferenc sem bánja, ha megmarad a német színház, de országos skandalum volna újból segí­teni. (Ellenmondás.) Hóna Ignác hazafiatlanság színében tünteti föl az indítványt, a­mi ellen Tol­­bisz polgármester tiltakozott, kifejtvén, mily önzet­len és példátlan lelkesedéssel munkálkodik a még ma is nagyrészt németajkú törvényhatósági bizott­ság a magyar színészet állandósításán, melynek itt erős várat épített és négyhónapi évadra közel 10.000 forintot tevő évi segítést biztosított. Vissza­utasítja azt a kísérletet, hogy a temesvári polgárok hazafiságát bárki osztályozza. Itt csak magyar hazafiak vannak, (óriási tetszés és taps.) a­kik meg is mutatták hazafiságukat; most, mikor a német színészetet százéves házából Temesvárott kiszorí­tották, semmi célja sem volna az idolsó napjait élő német színészet erőszakos megrövidítésének, sőt ily eljárásnak a politikai okszerűség is ellene szól, mert a németajkú lakosok ezrei ezt a méltatlanságot zo­kon vehetnék ; különben is operai előadásokról van szó és a zene nemzetközi, de ha nem volna az, a temesvári magyar színészetet többé semmi hatalom meg nem ingathatja. A tanács indítványát erre túlnyomó többséggel elfogadták; egyúttal fölírnak a kor­mányhoz, hogy a vidéki operatársulatok szervezé­sét minden, rendelkezésére álló eszközzel moz­dítsa elő. * (A Becsületbíró.) Bosnyák Zoltán társa­dalmi drámája tegnap került először színre a ko­lozsvári Nemzeti Színházban. Janovics Jenő, E. Ko­vács Gyula és K. Szerémy Gizella arattak nagyobb sikert benne. * (Az orsz. színész egyesület) igazgató ta­nácsa április 6-án kedden délután, a színészpalota közgyűlési termében tartja rendes hónapi ülését. Erre az ülésre a tanács vidéki tagjai közül Bács Károlyt és Bokody Antalt hívták be. * (A Mag­y. Tud. Akadémia) Eötvös Loránd dr. elnöklése alatt tartott mai összes ülésén Kerpely Antal levelező tag tartott emlékbeszédet Pécsi An­talról, az Akadémia elhunyt levelező tagjáról. Az emlékbeszéd után Szily Kálmán főtitkár jelentése következett. Szily, miután bejelentette Jurányi La­jos, Tomic Károly­ és Martin Lajos halálát, tudo­mására hozta az Akadémiának, hogy az Akadémia igazgató-tanácsa az 1897-ik évi költségvetést már megállapította. E szerint ez évben az I. osztály­nak 17.000 forint, a II-ik osztálynak 36.000 forint és a HI-dik osztálynak 21.000 forint áll rendelkezésére. A nagykárolyi Kölcsey-Ünnepre, a­mely április 4-én lesz és a hadházi Földi-emlék leleplezésére, a­melyet április 6-án tartanak meg, meghívó érkezett az Akadémiához. Az ünnepsége­ken az Akadémia magát képviseltetni fogja. Az 1897-ik évi nagygyűlés ülésrendjét így állapították meg: Május 4-én, kedden, az osztályok ülései. 5-én, szerdán, nagygyűlés. 6-án, csütörtökön, 12 órakor délben az igazgatótanács ülése, dél­ 9

Next