Budapesti Hírlap, 1898. február (18. évfolyam, 32-59. szám)

1898-02-01 / 32. szám

1898. február 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (33. o.) színház igazgatóságának úgy kell összeállítania a műsort, hogy a közönség különböző ízlésű rétegei megtalálják benne a maguknak valót. (Közbeszólás: Vezetnie kell a közönség ízlését!) Parczel Dezső belügyminiszter: Az ingyenes előadásokat, nem he­lyesli, de már most is tartanak olcsóbbakat egyéb­ként azonban — mondta a miniszter — biztosít­hatom a képviselő urat, hogy egyes kiváló elő­adásokra, ha a jegyek nem vétetnek mind igénybe, el nem kelt jegyek egy részét az igazgatóság szívesen átengedi a tanuló ifjúságnak. A Ház a tételt elfogadja. A közegészségügy tételénél fölszólal Fapp Samu dr. Nem vonja kétségbe, hogy sok jelenség van, a­melyből az ország egészségi állapotának mostoha­­ságára lehet következtetni. De nem lehet tagadni, hogy a közegészségi állapotok az utolsó időkben lényegesen javultak. Nem így az orvosok társadalmi állása. A­mily nagy a haladás az orvosi tudomány­ban és a közegészségügyben, éppen oly nagy a visszaesés az orvosok megélhetésének föltételeiben. Nincs pálya, melyen a végzett munka oly arányta­lanul csekély jutalomban részesülne. Nyolc évig tanul az orvosi egyetemen az orvosnövendék, míg végez és akkor még hátra van a tiszti orvosi és a törvényszéki orvosi vizsgálat, melyek csak két évvel az egyetemi orvosi képesítés elnyerése után tehetők le. A szüló melegen ajánlja, hogy a végzett orvos azonnal letehesse a tiszti vizsgát. Mikor aztán végez az orvos tanulmányával, elmehet körorvosnak 3—400 forint fizetéssel és ötven krajcáros látogatási díjjal. Ezen kell segíteni, mert különben az orvos nem teljesítheti a betegségek ellen való harcot kellő lelkesedéssel. A szüló ezután a tuberkolózis pusztítását vázolja és szanatóriumokon kívül a nép erkölcsi és fizikai értelemben való gyámolítását mondja a baj főorvosságának. Végül elismerését fejezi ki a belügyminiszternek, hogy a budapesti vízvezeték ügyében oly gyorsan intézkedett. (Derült­ség.) A tételt elfogadja. (Élénk helyeslés jobbfelől. A szónokot számosan üdvözlik). Banéth Ferenc az orvosok válságos helyze­tével foglalkozik, a­melynek oka első­sorban az, hogy nagyon elszaporodtak a betegsegítő-egyesü­­letek, másrészt az, hogy a hivatalos orvosok a magánpraxison kívül még intézeti, társasági orvosi állást is elfoglalnak, a­mit leginkább hivatalos állásuk presztízsének köszönhetnek. Ezen változ­tatni kell. Szóvá tette a kórházak ügyét s szemére veti a kormánynak, hogy itt sem tette meg köte­lességét. Magán- és községi kórházaink száma na­gyobb, mint állami közkórházaink, s ezért van kórházaink ügye válságban, mert a törvényhatósá­gok minden erőfeszítésük mellett sem tudnak kel­lően gondoskodni kórházaikról. Beszélt még sokat és hosszan a gyógyszerészek válságos helyzetéről s fejtegette annak szükségét, hogy a gyógyszeré­szet dolgában égető szükség van új törvényho­zási intézkedésre. Szólt azokról az elvekről és alapokról, a­melyekre ezt az új törvényt fek­tetni kellene de különösen a gyógyszerészeti kamara szükségét fejtegette. A néppárt patikáriusa különö­sen azt fájlalta, hogy a miniszter egyes intézkedései már-már bizalmatlanná teszik a közönséget a pati­­káriusok iránt. Végül kijelentette, hogy a köz­egészség ügyeinek javítását ettől a belügyi kor­mánytól nem reméli, mert ehhez a bölcsességnek bizonyos foka kell, a­melynek minimumát sem tudja nagyítóüveggel sem a mostani minisztériumban fölfedezni. Ebből a közegészségi politikából csak a fejem, kedvem volna sírni. Lássa, nem tudok belőle már semmit, maga sem tud, de maga nem is emlékszik már rá. Míg én világosan látom a gyémántkaput, az aranyfát, az igaz­gyöngyöt, de becsukva előttem az ajtó és nem eresztenek át rajta többé soha. Magát sem Berta. De kettőnk közt az a különbség, hogy én visszavágyom oda, maga meg elfelejtette a dolgot. Nem beszéltem róla, de láttam arcáról, szeméről, hogy teljesen el­felejtette. Oly józanon, olyan okosan, annyi felsőbbséggel, hevesen beszélt, hogy még min­dig le vagyok sújtva. Nem mertem önnek elő­hozakodni Tündérországgal, féltem, hogy kine­vet. Nem mertem megkérdezni, — pedig úgy reszketett a szívem — gondol­t a sok színes képre, melyeket nem bírtam szeretni, a me­sékre, melyeket mostanában próbálok lemá­solni, de ezek a másolatok oly siralmasak, oly gyöngék, hogy néha-néha kiesik kezemből a toll és csak meghalni szeretnék ; gondol-e a sok kis bájos dalra, melyeket nem bírtam kottára tenni? Gondol-e az én szánalmas ver­gődésemre és sajnál-e egy kicsit ? Azt hiszem, nem. Maga sokkal okosabb, mintsem haszontalanságokkal töltse idejét. És én mégis szeretem magát. Fáj, hogy mikor meglátogat, nem tudunk egymáshoz szólni, maga kellemetlen útjára gondol, én meg az antipirinre. De mindegy. Mégis önnel jártam be a feledhetetlen Meseországot, ön jól tudja pénzügyi kormányzatnak van haszna, mert így­­ emelkedik a hagyatéki illeték. Határozati javaslatot terjeszt be, hogy a kormány az 1876: XIV. t.-c. 8. és 12. § ának módosítására, a körorvosi állások be­töltésére sürgősen terjeszszen be javaslatot. Öt perc szünet. Major Ferenc: A kormánynak legnagyobb bűnei közé tartozik az a mostoha elbánás, a­mely­ben az ország közegészségügyét részesíti. Szégyen­keznünk kell, ha e tekintetben összehasonlítást te­szünk más országok kormányzati gondoskodásával. Elég rámutatni arra a kiáltó tényre, hogy a fél­­miliárdos budget mindössze 170.000 forintot szán a közegészségügyre. Elborzadva tekint a gyermekek nagy halandóságára s ha az alkotmányosság óta nagyobb gondot fordítottak volna a közegész­­ségü­gyre, százezrekkel, sőt milliókkal népe­sebb lenne szeretett­­ hazánk. Ma sincs pozitív intézkedés a fertőző betegségek ellen. Sür­geti a talált gyermekek házát, de nem ám úgy, a­hogy a belügyminiszter tervezi, hogy csak olyan gyermeket vesznek föl, a­kivel mellékük születési, illetőségi, szegénységi bizonyítványát. A talált gyermekről ne kérdezzék, ki fia, ki lánya. A fertőző betegségben elhunyt gyermekek nagy része orvosi kezelés nélkül pusztul el. A fertőtlenítés a közsé­gekben pedig valóságos kémikula. Hiába dicsekszik a miniszter azzal, hogy a gőzfertőtlenítők szaporod­nak, azok kilencven százalékát még soha be nem fűtötték. Határozati javaslatot nyújt be, hogy a­míg a közigazgatás reformja életbe nem lép, a védeke­zést az állam állami költséggel végeztesse. (Helyeslés az ellenzéken.) Szól aztán az orvosi intézmény­ről. Egyre fogy a körorvosok száma, mert nagy szégyen, hogy a körorvos nyomorúságos fizetését kikunyerálni kénytelen a falu bírájától. Százhetven orvosi körben nincs orvos ma sem. Aztán micsoda dolog az, hogy van járás, a­hol 13 krajcár az orvos látogatási díja? A kazánvizsgáló mérnök megkapja a fuvardíját, a tiszti orvos nem. Aztán Magyar­­országon az elmebetegeknek csak tíz percentje van elhelyezve a gyógyítóintézetekben, holott a statisz­tika kimutatja, hogy a bűntettek 20 százalékát elmebeteg követi el. Az elmebetegek statisztikája is rossz, mert nálunk 25.071 elmebetegből 5000 van elhelyezve, 640 emberre esik egy elmebeteg, holott külföldön 300 emberre. Ilyen ugrás a statisztikában nincs. Az angyalföldi intézet rossz helyen van, el kell helyezni s a miniszter éppen most építtet ott százezer forint költséggel igazgatósági épületet. Ferczel Dezső belügyminiszter: Visszauta­sítja Buzáth és Major ama vádját, hogy az egész­ségügy a kormány mostohagyermeke. A­mióta a közegészségügyi törvény életbe lépett, sok haladás történt. De a­ki e haladást meg akarja ítélni, az ne a nyugati államokból hozza hasonlatait, hanem hasonlítsa össze a törvény életbeléptetése előtt való állapotokkal. Major egy zérust elnézett, mikor azt állította, hogy 170.000 forint a közegészségügy költsége, mert az bizony 1.700.000 forint. Ilyen alapos az ő egész argumentálása. Ha Major kevés­nek tartja a körorvosok látogatási díját, ne fe­lejtse el, hogy vannak Budapesten beteg­­segítőintézetek, a­melynél az orvosok kilenc és tizenkét krajcár látogatási díjért vállal­koznak, sőt versengenek ez állás elnyeréséért. Major Ferenc: Elég szomorú. Ferczel Dezső miniszter: Aztán ne hasonítsa össze Buzáth a tüdő­beteg emberekkel szemben követett eljárást a beteg állatokkal való eljárással. Ő nem tehet úgy a tuber­— tudnia kell , hogy én királynő voltam eb­ben a birodalomban. Enyém volt ott minden; dal, kép, mese. Megnyíltak előttem a gyémánt kapuk, hullott rám az arany levél és én sétál­tam büszkén, boldogan az igaz gyöngygyel ki­rakott utakon, ön velem volt, hát tudnia kell a dologról. És most, mikor itt ülök árván, el­hagyottan az Íróasztalom mellett egy nagy szívességre kérném magát. — Elhagyott a dal, elhagytak a szivek, maga jól tudja. A mesékből maradt valami töredék, ezeket másolgatom. El fognak hagyni ezek is, ezt meg már én tudom és itt maradok a sötétben egyedül kifosztva. Akkor látogasson meg engem és beszéljen nekem ar­ról az időről, mikor még királynő voltam Meseországban. Mikor enyém volt, a dal, a szín, a mese, minden­ minden. Ha nem is hiszi ezeket az ostobaságokat, csak mondja el nekem gyakran, nagyon gyakran egy-egy pillanatra, hadd ragyogjon föl lelkemben valami abból az időből, mikor még lelkem egész erejével sze­rettem magát és elvittem magammal tündér­­országba, melyből annyi fényt, annyi szint, annyi dalt hoztam magammal. Melyből nem maradt meg semmi­ semmi, csak egy pár mesé­nek hiányos töredéke. Ezeket másolgatom­­másolgatom, színtelenül, gyöngén, erőtlenül, mig el nem fogy mind-mind és én itt maradok sötétben, egyedül, kifosztva, végképpen elsza­kadva, a Meseországtól. hálózna emberekkel, a­hogy a föld mivel­ési miniszter a beteg állatokkal, mert az állatokat lebmnbózzák. (Derültség a jobboldalon.) Buzáth Ferenc: Ez rossz vicc. Ferczel Dezső belügyminiszter: Buzáth hason­lata cinikus volt. A körorvosok mizériáit csak a közigazgatás reformjával lehet szanálni. Jelzi, hogy a járványos betegségek meggátlására a közegész­ségi tanács egy tekintélyes tagja tervezetet dolgo­zott ki, de azt is csak a közigazgatás reformjá­val együtt lehet életbe léptetni, megvalósítani. Tör­vényjavaslatot is készített, hogy a betegápolás országosan intéztessék. Elismeri, hogy még sok közveszélyes elmebeteget nem lehet elhelyezni, de éppen a tavaszszal kezdi meg a pozsonyi közkór­ház mellett egy nagyobb emebeteggyógyító-intézet épít­tetését és évről-évre haladunk e tekintetben is. Az angyalföldi intézet helyét nem tartja oly alkalmat­lannak, mint Major, mert hiszen az ilyen intézetek egyetemi tanulmányozásra is valók s így jó, ha egyik-másik közel van a városhoz. Az igazgatósági épületeket pedig azért kellett újjáépíteni, mert annak egy része bedőlt , a rendőrség követelte a kilakoltatást. A határozati javaslatokat nem fogadja el , kéri a tétel megszavazását. (Helyeslés jobbról.) Buzáth Ferenc a miniszter ama szavait, mintha ő azt kívánta volna, hogy úgy bánjanak az embe­rekkel, mint a beteg állatokkal, a hét legrosszabb viccének mondja. Major Ferenc azért vett csak 170000 forintot érvelése alapjául, mert csak a tulajdonképpeni közegészségügyi költségeket ve­hette figyelembe. A többség Buzáth és Major határozati javas­latát nem fogadta el s a tételt változatlanul meg­szavazta. A betegápolás tételénél Thaly Kálmán a pozso­nyi kórház kibővítését és osztályainak alkalmasabb elkülönítését sürgeti. A tételt különben megszavazza. Perczel Dezső belügyminiszter: Már készen van­nak a pozsonyi állami kórház kibővítésének tervei és legközelebb már törvényjavaslatot nyújt be e célra való póthitel érdekében. A tételt a Ház elfogadta. A járványos k­öltségek tételénél Vlkontal Soma a Gyöngyös városában grasszáló tinisz-epidémiára hívja föl a miniszter figyelmét s a talaj megvizs­gálására szakértő geológus kiküldését kéri. Figyel­mezteti a minisztert arra is, hogy a hevesi alispán állítólag a főispán utasítására a járványt a járvány­bizottság megkérdezése nélkül megszűntnek nyil­vánította, holott az bizony még megvan. Major Ferenc a belügyminiszternek az előbbi tételnél mondott beszédével polemizál. Azt kívánja, hogy népszerű füzetet osztasson ki a kormány az egész országban, mely füzet megmondja a népnek, mikép­pen gondozza gyermekeit és miképp védekezzék a járványos betegségek ellen. Berzeviczy elnök : Kíván még valaki szólani? Mócsy Antal: Igen is. Én kívánok. (Fölkiáltások: Holnap! Holnap!) Ne­kem . . . Borzovlczy elnök: Az idő előrehaladt. A vita folytatását holnapra halasztja a Ház. Az ülést bezárom. Az ülés 2 óra 5 perckor végződött. Lengyel Laura: A bécsi egyezkedés. — Új kvóta-J­ulcs. — Budapest, jan. 81. A magyar és osztrák kormányok közt tegnap és ma folyt tárgyalások — mint nekünk Bécsből jelentik — nem voltak pusztán formális jelentőségűek, nem is szorítkoz­nak csupán a további eljárási módozatok­nak a megállapítására, mint a félhivatalos hír­adásokból következtetni lehetne. Döntő a fon­tosságuk eme tárgyalásoknak a kvóta-arány meghatározása tekintetében. Arról volt tudni­illik szó, hogy a kormányok oly számítási ala­pot találjanak, a­melyre mindkét kvóta-kül­döttség ráhelyezkedhessék s a monarkia mind­két állama által elfogadható kvóta-arányt hozhasson javaslatba. A kormányok mostani tanácskozásaikban azt a kulcsot keresik, a­melynek szükségszerű folyománya lenne aztán az országos kvóta­küldöttségek propozíciója. Ennek a kulcsnak a fixírozása tehát egyértelmű azzal, hogy legalább a kormányok közt magára a kvóta­arányra nézve is létrejött az előzetes megegyezés. Ez az oka és magyarázata annak, a­mit a félhivatalos tudósítás is kénytelen be­ismerni, hogy a kormányok még nem juthattak megyezéshez. A magyar kabinet semmi esetre sem fogadhat el olyan számítási alapot, mely a jogosultság látszatát kölcsönözhetné az osz­trákok szertelen követeléseinek. Csakis az eddigi kvóta-kiszámítási alap némi megkori­­gálásához járulhat a magyar kormány, a­mely­ 8

Next