Budapesti Hírlap, 1898. április (18. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

2 természeténél fogva onnan vonjuk el, hol rá nagyobb szükség volna. Az exportkereskedelem fejlesztése, miről már Bécsben beszélni kezdenek, bizo­nyára nem a flottának feladata, övé csak a védelem. A mi exportunkat olyan eszközökkel szorítják vissza, a­mi ellen nem védenek a páncélos hajók ágyúi, sem a torpedók. Rend­szerint gyöngébbek vagyunk a ver­senyben. Tehát a lehető leglojálisabb oldal­ról nézve is a dolgot, nem tudunk más eredményre jutni, mint arra, hogy semmi igaz okunk sincs a németeket utánozni. Ott nagy és valódi érdekek követelték a hadihajók szaporítását, ellenben hálunk legfölebb a hiúság és a katonai elfogultság szólhat mellette, minden reális érdek, még a védelmi is, fönhangon tiltakozik ellene. Budapest, márc. B1. Az osztrák kvóta­bizottság. Bécsből jelentik nekünk telefonon. Az osztrák kvóta­­deputáció ma este tartotta alakuló ülését. A deputáció elnökének Schönborn Frigyes grófot, alelnökének Javorszkit, előadójának Beért vá­lasztotta meg. Az illésen a kormány részéről Thun gróf miniszterelnök és Kaiul pénzügyminiszter volt jelen. A kormány előterjesztette a leg­utóbbi tíz évről szóló adóbevételi kimutatáso­­kat. A mai ülésen nem hoztak érdemleges ha­tározatokat. Az a nézet jutott kifejezésre, hogy az osztrák kvóta-küldöttségnek egyelőre vára­kozó és megfigyelő állást kell elfoglalnia és várnia kell, a­míg a magyar kvóta-küldöttség megalakult és nunciumát elküldte. Országos határrendezési kiadások. A múlt év folyamán az ország keleti és déli határá­nak nagy részén, vagyis a román határ mentén sű­rűn merültek föl sürgős kiigazítások, a­melyek nem csekély kiadási terhet róttak az államkincstárra, minthogy az ottani vármegyéknek részint erdőirtás és tisztítás céljaira, részint a kiküldött bizottsági tagok s a munkálatokat vezető és felülvizsgáló mérnökök napidíjaira és útiköltségeire, végre egyes helyeken határoszlopok fölállítására kisebb-nagyobb összegeket kellett utalványozni. Ezekhez járult egy égnek ... A fekete meg­sétált körülötte dia­dalmasan. Tyhü, gyilkos gazember! Hát te igy ba­rátkozol ! Egy darabig haragudtam rá, hanem aztán arra gondoltam, hogy a sárga pók talán beteg volt s e miatt ölte meg a másik. Az állatok világában nem szokatlan ez. A farkasok is így gyógyítanak. A vadon élő emberekről is olvastam efelét, sőt ha meggon­dolom, miköztünk is kiválóan emberséges az olyan, a­ki a szenvedőnek nem az arcát nézi, hanem a lelkét. Február végén megint egy pók jelent meg a szobámban. Ez már egészséges, göm­bölyű kerti pók. Kicsi derék, nagy potroh, sárgásbarna szín. Akkora, mint a fekete, még tán nagyobb is valamivel. No, ez összeillő pár. Ahogy odatettem őket az ablak párká­­j­ára, megnéztem az új pókot egy ötszörösen nagyító üvegen át. Hát éppen olyan bundája volt, mint a nyúlnak. Még olyan egyes fekete Szálak is voltak a szőre között, mint a nyúl­nak szokott lenni. Ült és nézett a fekete pókra. A fekete pók a szelence átellenes oldalában ült. Nem mozdult, de apró kis aranyszemei föltűnően tündököltek. Csak most vettem észre, hogy ennek a póknak olyan a szeme, mint az arany, de csak a négy felső. Koszom gyanánt vannak a szemei a homlokán. Az alsó koszorú szemei kisebbek, s nem látszanak olyan aranyszögeknek, mint a felsők. És csak most jut eszembe, hogy talán nevén is kellene neveznem a két pókot. Bocsá­natot kérek Herman Ottótól, hogy nem ismerem a pókok nemzetségét. Én bizony nem Bécs, márc. 31. A Reichsrath mai ülésén terjesztette elő Kaizl dr. pénzügyminiszter az 1898-ik évre szóló költségvetését. Múlt év október hónap­jában Badeni pénzügyminisztere, Bilinsztci be­nyújtotta költségvetését, de a Reichsrath nem jutott abba a helyzetbe, hogy tárgyalásába belemenjen, mert a németek még a pénzügyi bizottságban is obstrukciót rendeztek ellene. A Thun-kabinet, mint elődje, a Gautsch­­kormány is, tudvalevőleg a 14. §. alapján viszik Ausztria államháztartását. A Bilinszki előterjesztése annak idején nagy szenzációt keltett Magyarországon. Sokat tudtunk meg belőle a kiegyezési javaslatok tartalmából, a­melyek az ő világításában koránt­sem mutatott olyan fényes eredményt Magyar­­országra nézve, mint a­hogy a magyar kor­mány bizalmasai köréből kiszivárgott híreszte­lések s magának a kormánynak nyilatkozatai is serdíteni engedték. Bilinszki őszinte szó­kimondása folytán konfliktus is támadt a két kabinet között, a magyar kormány félhivatalo­san demontálta Bilinszki állításait, de azt nem érhette el Bánffy, hogy az osztrák pénzügy­olvastam még az ő hires jeles munkáját s éppen nem érdekelt, hogy melyik póknak mi a neve. A név nekem csak annyit jelent, hogy valamelyik tudós egyszer nevet komponált rájuk. Hogy mi az a név, azzal sem a pók nem törődik, sem a magunkfajta tudatlan újságíró. Csak vártam, vártam, hogy megmozdul valamelyik. És e­közben arra gondoltam, hogy ha talán az egyik férfi, a másik meg nő, hogyan reszket most a szívek az örömtől. Milyen kár, hogy az ember nem ismeri a pókok arcát! A nagyító üveg is csak merev, indulat nélkül való arcot mutat. Pedig meg­lehet, hogy a férfi úgy néz most a nőre, mint a Margittay híres Ellenállhatlanja, a padon ülő m­onoklis gavallér, arra a barna nagyszemű kisasszonyra. De a szerelemnek micsoda bűvö­­letes nézése lehet az, a­hol egyszerre nyolc szem bazsalit a leányra ! Kivárom, gondoltam, akármeddig is kell várnom és csupán azért fordultam egyet el, hogy szivarra gyújtsak. Hát mikor visszatérek, ott rángatózik már a szép kis nyúlszinti pók hanyatt fekve, a másiknak a körme között. Ette a kannibál! Visszatettem a szekrénybe. Most már nem csak haragudtam rá, de gyűlöltem is. Mikor a márciusi nap melegíteni kezdte a házunk falát, megint találtam egy pókot. Vén keresztes pók volt, háromszor akkora, mint az enyém. Valószínűleg most törölte ki a hosszú téli álmot a szeméből és kijött a nap­sütésbe, hogy melengesse eldermedt izmait. A tudósok kegyetlen kíváncsisága szál­lott meg, hogy várjon megeszi-e ez is a nálá­nál gyöngébbet? BUDAPESTI HÍRLAP, (91. sz.) 1898. április 1. oly kiadási tétel is, melyt az államkincstár voltakép­pen Románia helyett fizetett ki.­Az országos határjárás alkalmával ugyanis a Kézdivásárhely tulajdonában levő „Kecskés Zsíros“ nevű havas egy része Románia területére esett át s a város húszezer forint vételárt követelt évette. Hosszas huzavona után végre Románia a mult­ év végén 1250 Napóleon­­aranyról szóló cheque-t küldött a kérdéses terü­letért. A cheque-t 11.893 frtért és 75 krért váltot­ták be, a húszezer forinthoz még hiányzó összeget (8103 frt 25 krt) pedig, a­melyet szintén Romániá­nak kellett volna megfizetnie, a magyar állam­­kincstár vállalta magára. Szakadás a fiumei autonomista pártban. Fiuméból táviratozza tudósítónk. Az autonomista párt kilenc kiküldötte a fölhívás szövegezésének kérdésében meghasonlott. Mayländer, Kuscher, Vio és Belien túlzókkal szemben állanak a higgadtab­bak : Smoquina, Grösstes, Colligd­ Fhierry, a­kik külön fölhívást bocsátanak ki. Az hírlik, hogy ezek a mérsékeltek a liberálisokkal fognak egyesülni. Az osztrák pénzügyminiszter expozéja. — Saját tudósítónk te­l­e­fon jelentése.A miniszter vissza vonta, vagy módositta volna adatait. Kaizl dr. nem követi Bilinszki példáját. Az osztrák viszonyokkal foglalkozik s a Ma­gyarországgal való kiegyezés kérdését csak futólag érinti. Számadatok puszta fölsorolásá­val bizonyítja, mennyi kárt szenvednek Ausz­tria népei a mai provizórikus, félalkotmányos állapotból. Nem okoskodik s nem fejtegeti sokat a dolgát, csak odaveti az ada­tot, hatásosabban beszél az a miniszternél. Ilyen az a megjegyzése, hogy a valuta rendezése megrekedt a provizórikus helyzet folytán s ha ez időben egy kis deficit merülne föl, vesze­delmesen fenyegetné Ausztria hitelét és az egész valuta­akciót. Egyébként adóemelést je­lent be, a­mi jó preludium a kvóta megálla­pítására. Egyáltalán nem dicsekszik Ausztria pénzügyeinek rózsás állapotával, mint a mi pénzügyminiszterünk a magyar viszonyok ki­­színezésével. Egyébként bejelentette, hogy a kiegyezési javaslatokat mindjárt a húsvéti szünet után fogja beterjeszteni. A Thun-kormány költségvetése több rend­beli eltérést mutat attól, a­melyet Bilinszki terjesztett elő. A szükséglet 717,946.604 forint­ban, a fedezet 722,271.982 forintban van meg­állapítva. A többlet tehát 4,325.378 forint, holott az első budget csak 3,979.455 frt több­letet mutatott. Az osztrák képviselőház mai üléséről ez a tudósítás számol be . Kaizl dr. pénzügyminiszter beszéde elején megmagyarázta az eltérést az első és a mostani költségvetés között. Múlt év októberében ugyanis a közös költségvetéshez való hozzájárulás arányát, provizórikusan az 1897-re megállapított summában, három millióval nagyobb összegben állapítot­ták meg, mint a­mekkora szükség mutatko­zott. A beruházási alaphoz nem nyúlhatott hozzá a minisztérium, mert ehhez a 14. §. nem jogosítja. Ennek következménye az, hogy sok szükségnek, mely különböző tárcáknál mutatkozik, nem lehetett megfelelni s a lakosság szükségletei kielégítetlenek maradtak, összesen 22­4 millió forintra rúg az az összeg, mely szükséges beruházásokra elő van irá­nyozva, de a budget-provizórium folytán nincs joga a kormánynak, hogy erre fedezetet szerezzen. Azután fölsorolja a miniszter, hogy milyen beruházásokról van szó; ezek közt szerepel: országutak közepére Bécs körül és Bécsben, a prágai és brünni országutak közepére, számos híd építése az alpesi tartományokban, Csehországban, Sziléziában és Felső-Ausztriában, különböző folyók szabályozása egész Ausztriában, vasutak építése, mezőgazdasági beruházások stb. (közbekiáltás bal­ról: De a hadügyminisztérium kiadásait nem tartja vissza !) Kérem, mondja a miniszter, a hadügyi költségvetés nem tartozik az én Előhoztam a szelencét és beleugrasz­­tottam. Az én pókom már akkor fehér szemfedőt szőtt a fenéken heverő holtakra s ült lomhán és jóllakottan a fenék szélén. Hanem a nagy pók nem bántotta. Meg­ült békén. Nyolc nagy fölhúzott térde között guggolt s rá se nézett a feketére. Nem bántja még, gondoltam, — az álla­potán eszmélkedik, hogy hova került. A fekete pók eddig háttal volt neki s két lábbal az oldalbádogra támaszkodott. Most megfordult. Úgy fordult, hogy fejjel a nagy pók felé volt. Vizsgálta, így vizsgálja a hóhért az eliítélt, gon­doltam. Nem telt bele egy perc, a fekete megint megmozdult: egy lépést tett a jövevény felé. Csak egy lépést. Ült megint nyugodtan és nézett. Már látom, hogy nem fél. Megint megmozdult, hol az első lábaival, hol a hátulsókkal egyet-egyet lépve húzó­dott lassan és óvatosan a nagy pókhoz. De szembe! Mit akar? Még utóbb megérem, hogy ez a kis csonka haramia neki megy annak az óriásnak ! Odállt a nagy elé. Az első lábai fölemel­kedtek. A szája­­ alakra nyílt. De nem ugrott rá. Maradt ebben a helyzetben mozdulatlanul. A nagy pók bizonyára nézte ezeket a készülődéseket, de amint én láttam, közömbö­sen guggolt a szelence szélében. Igaza van. A tigris csak nevetheti a macs­kát, ha a macskának az jut eszébe, hogy tigrist szaggasson széjjel. A fekete így állott előtte egy darabig.

Next