Budapesti Hírlap, 1898. május (18. évfolyam, 120-149. szám)
1898-05-01 / 120. szám
, mihelyt feljött s abba a körbe belépett, őt is elfogta a vasúti láz, neki is vicinális kellett. Itt ismét szomorú ponthoz értünk. Festetich Andort 1894. július hónapjában nevezték ki földmivelésügyi miniszternek, a Wekerle-kabinet első válsága idején lépett Bethlen András helyére s megmaradt a Bánffy-kabinetben 1895. novemberéig. A magyar törvénytárban pedig olvasható az 1895 : 31. törvénycikk a győr-veszprém-dombovári helyiérdekű vasút engedélyezéséről, mely szentesítést nyert 1895. junius 15-én, tehát akkor, midőn Festetich Andor felelős miniszter volt. Persze, aki az aktákat megnézi, ott ama Szél Kálmán nevét találja engedélyesnek s nem a miniszterét, mégis — a volt miniszter bukott bele. Szél úr ma már ismét vicinálist épít — Nógrádban, ha jól tudjuk. Ma köztudomású, a képviselői körök akkor is tudták és a minisztérium teljesen be volt avatva, hogy e szerencsétlen vasúti engedély tulajdonosa Festetich Andor, Szél Kálmán pedig, az ? ő házi zsidója, csak stróman. Ki volt oka, mi volt oka a vasúti vállalat bukásának, nehéz megállapítani s messze is vinne bennünket, ha vizsgálnék. Uzsorások kezébe került a gróf, kikről beszélik, hogy ruhát és pénzt, adtak neki, nagy kamatra a pénzt 3500 forintért egy kabátot. Ez a kabát volt az uzsora törvényes — köpönyege. A mi törvényeink szerint ez renden van és megszokott formája az obligációnak. A vége — ha ugyan vége van — lemondás. Elvesztett élet, siratott remények, tépett hírnév s gondterhes jövendő. így mennek tönkre azok a magyar urak, akik nem kártyáznak és nem mulatoznak, hanem börzéznek, spekulálnak és politizálnak. Közéletünk tele van ily szereplőkkel, hivatalokban, vár— Gentleman az úr? — Az, még pedig első minőségű gentleman. — Akkor a tettlegesség sivár mezőiről a lovagiasság kies berkeibe fogunk átsétálni. Átadtam a névjegyemet. — Rendelkezésére állok — szóltam és meghajlottam magamat. Ő is meghajolt, átadta a névjegyét, erre kezet fogtunk és ő eltávozott. Magam maradtam az antikváriussal, aki fénylő szemekkel s az eddiginél sokkal nagyobb tisztelettel nézett rám. Majd megragadta a kezemet s szólt: — Van szerencsém. Én Nádor Dániel antikvárius vagyok. — Mit akar? — Ön tehát lovagias ember? Önnek párbajai vannak? — Volt már vagy tíz. — Bravó! Ön az én emberem. Parancsol egy puncsot ? — Parancsolok. — Pincér, két puncsot tojással. Egy félreeső asztalhoz ültünk s várakozással tekintettem az ódondászra. — Uram, ön nyilván tudja, hogy én antikvár könyvkereskedő vagyok. — Tudom. — Egy ötletem támadt. Azt tapasztaltam, hogy a lovagiasság és a párbajozás az összes osztályokra elterjedt. A segédem, Kohn Illés, aki egy tizennyolc éves suhanó, a héten becsületbírósági elnök volt. A lovagiasság szabályai tehát ma már százezreket érdekelnek . . . Most jön az ötlet . . . Kiadok egy párbajkódexet és jó üzletet csinálok vele. — De hisz’ van már párbaj kódex egy csomó. Az mind nem felel meg a nép szűk körös vasgyárak. Budapest, ápr. 29. (b) Nem csupán a közvetetlenül érdekelt körök, hanem ezeknél szélesebb rétegek is érdeklődéssel tárgyalják azt a kérdést, várjon a magyar államvasút gépgyárának, valamint a diósgyőri vasgyárnak, a kereskedelmi miniszter kezéből való kiszakítása s a pénzügyi miniszter tárcájába való beosztása, mily titkos okoknak eredménye? Beszélnek egymással versengő bankcsoportokról, amelyek kezükbe akarják keríteni a máv szemefényét. Elmondják, hogy a kereskedelmi minisztériumban a rimamurányi vasmű rt. és érdektársai, a pénzügyi minisztériumban pedig a hitelbank a hatalmasabb. A gyárak átadása tehát ennek diadalát jelentené. Azután következnek a személyi kérdések. A félhivatalos szerint Förster távozik, mert az osztrák-magyar államvasut 40 ezer frtot ad évenként neki. A mi értesülésünk az, hogy nem a nagyobb fizetés volt a döntő. Förster maradna szívesen, de csak akkor, ha a statuszkvo fönmarad, mert fél attól a politikától mit Gränzenstein és társai űzni fognak és nem akar részes lenni azoknak a gyáraknak leszállásában, amelyek fölvirágoztatásában annyi érdeme volt. Ez azt hiszszük természetes is. A tiszta üzleti fölösleg 1889-ben a gépgyárnál 684 ezer, Diósgyőrnél 904 ezer írt; 1897-ben a gépgyárnál 1175 ezer, Diósgyőrnél 1089 ezer írt volt. Ha nagyon pikánsak akarnánk lenni, elmondanék azt is, hogy nem éppen rossz források szerint volt idő, amidőn Granzenstein Béla szívesen foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a soványan dotált államtitkárságot fölcseréli a resicai nyugalmas igazgatósággal és nem rajta múlt, hogy az most Försternek jut. Ezért azonban a nevezett két gyárnak a pénzügyi minisztériumba áthelyezésével, tehát hatalmába ejtésével akarja magát rekompenzálni. Erre céloz a lapunk április 19-iki számában kiadott közlemény is. A ma elterjedt és teljes határozottsággal föllépő hír szerint Granzenstein Béla csakugyan megválik állásától s a két szóban forgó gyárnak és a mai fináncminiszteri kezelés alatt levő vasműveknek igazgatójává fogják kinevezni. Szeretnék azonban tudni, váljon az új igazgatás sikereinek biztosítékai miben fognak állani ? Nem ugrás lesz-e ez a sötétbe ? Újból fölmerül az a kérdés, miért ? Várjon arra valók-e a virágzó helyzetben lévő vasgyárak, hogy ilyen kísérletek tárgyául szolgáljanak ? Ha nem egyéni ambíciók kielégítéséről, hanem az ügy érdekéről van szó, nem lenne-e természetesebb, hogy a pénzügyminiszternél lévő vajdahunyadi és egyéb vasművek adassanak át Dániel báró minisztériumának ? !nkkor megszűnnék az a visszavonás, mely itt-ott a vas áránál a két minisztériumnál fölmerült. Azt egyébiránt, mintha a diósgyőri gyár nyomta volna a nyersvas árát, nem nehéz megcáfolni. A vajdahunyadi nyersvas ára az 1893-ban létesült egyezségben meg volt állapítva s azt nem lehetett lenyomni. A diósgyőri gyár csak akkor szólalt föl, a midőn a pénzügyminiszter igaz ok nélkül emelte a nyersvas árát-ként 50 krajcárral. Ez akkor történt, midőn a kincstári nyersvas úgy is annyira megromlott, hogy földolgozása jóval nagyobb költséggel járt, mint azelőtt. Nem való az, hogy a gép és acélgyár a m. államvasút rovására ért volna el nagyobb jövedelmet. A sineket a magy. államvasut 10 forint, 10 frt 10 kvórt kapta, holott más vasutak 10.25—10.50 frtot fizettek érte. A mozdonyok csak 6°0-kal drágábbak az osztrák beszerzési áraknál. Ez az 5 százalék is megtérült a szállításnál stb. A vashidak árai átlag magasabbak Ausztriában mint nálunk, illetőleg állami gyáraknál voltak. Az bizonyos, hogy a diósgyőri gyár benne van a sinkartelben s ezzel szemben a pénzügyminiszteri gyárakról azt állítják, hogy nincsenek kartelben. Ez igaz, de benn van bizományosuk a mi végelemzésben nem különbség, legfölebb egy talán nem is kifogástalan csalafintaság. Beszélnek a két gyárnak a magyar ke BUDAPESTI HÍRLAP. (120. sz.) 1898. májusi megyében, országgyűlésben; ezek mind segítenek tönkretenni Magyarországot és népét. Mind munkatársai a Jäger Dávidoknak. Langsfeldi ségleteinek. Az eddigi párbajkódexek az arisztokrácia, főpapság és a középnemesség számára készültek . . . Én szeretnék egy párbajkódexet az alsóbb néposztályok számára, mely minden műveletlen család asztalán is helyet foglalhasson. — Nem rossz eszme. — Nos, ha helyesli az eszmét, írja meg nekem ezt a kódexet. — Megírom, — feleltem habozás nélkül. Megittuk a puncsot, s megalkudtunk, hogy a mint az első három fejezetet beszolgáltatom, kapok tiz forintot. Mikor hazafelé mentem, első ízben történt meg rajtam, hogy másba voltam merülve, mint adósságokba. Ezúttal tudniillik gondolatokba voltam merülve. A tárgy világos: Párbaj-kódex az alsóbb néposztályok számára. De mivel az alacsonyabb rétegeknek volt szánva, egészen népszerű modorban kellett megírni. Ez világos. A tervet tehát így építettem föl: Cím: A kis párbajhős a mellényzsebben, vagy hogy lehet valaki 24 óra alatt perfekt dzsentelmén. A nép számára írta: Kontra Kristóf. Első fejezet: A sértés, mint olyan. a) A szóbeli sértés. b) a tettlegesség válfajai, különös tekintettel a pofonra. c) A kihivás. d) A becsületbiróság. e) A fegyverbiróság. f) A párbajképtelenség. g) A párbaj. h) A kibékülés. i) Ki fizesse a költségeket? A fél-e, vagy a segédek? j) Adós maradhat-e az ember a fiakeresnek ? Hirtelenében igy állapítottam meg a könyv tartalmát s aztán nyugodtan álomra hajtottam fejemet. Másnap beállított hozzám egy katonai állatorvos és nagy bámulatomra, az antikvárius, s a megsértett állatorvos nevében elégtételt kértek. A katonai állatorvos föltűnően büszke ember volt. Azt hiszem, az a körülmény, hogy a hadseregnél az állatokat sokkal nagyobb becsben tartják, mint az embereket, lehetett az alapoka annak, hogy büszkébb volt, mint a rendes katonai emberorvosok. Megkérdezték, hogy hajlandó vagyok-e bocsánatot kérni Zárkai állatorvostól. Azt feleltem, hogy nem vagyok hajlandó. — Miért ? kérde a katona. — Mert ha a kvart ász halát, pláne ha a kvintkasszát valakinek a fejéhez vágják, az nem sértés. Az antikvárius félrehitt. — Uram — mondja — fogadja el a kihívást. Lássa én sohse láttam még becsületbeli ügyet s most szeretném végig tanulmányozni. — Jó, mivel én kiadóm, megteszem a kedvéért, hogy becsületbiróságot kérek. Nádor arca fölragyogott. — Köszönöm. Azzal is megelégszem. A becsületbíróság egy hétig tárgyalt egy szegény mágnás elnöklése alatt, akinek a nagy világon ekívül semmiféle foglalkozása ! KÁTALÓ D . :