Budapesti Hírlap, 1899. április (19. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-01 / 91. szám
1899. április 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (91. sz.- ben elhalt Opolcsics Germán újvidéki püspökök 1897-ben a kongresszusi választmánynak hiteles bejelentés nélkül egyházmegyei gyűléseket hivtak össze, azokon uj egyházmegyei szentszéki, iskolai és közigazgatási bizottságokat választottak s ezenkívül oly tárgyakról tanácskoztak és határoztak, melyek dolgában az egyházmegyei gyűlésnek nincs hatásköre s nem illetékes. A kongresszusi választmány, értesülvén az egyházmegyei gyűlések megtartásáról, az autonóm szervezeti szabályrendeletben biztosított felügyeleti jogánál fogva fölszólította a püspököket, mint az egyházmegyei gyűlés és egyházmegyei bizottságok elnökeit, hogy a tanácskozási és választási jegyzőkönyveket záros határidőben terjeszszék föl. Opolcsics Germán újvidéki püspök saját egyházmegyéje jegyzőkönyveit föl is terjesztette, mire a választmány az egyházmegyei gyűlést feloszlatta s összes határozatait megsemmisítette, mert az iratok alapján megállapította, hogy a gyűlés összehívása és a megejtett választások és határozatok szabály és törvényellenesen történtek és hozattak. Zmejánovics azonban a verseci egyházmegyére vonatkozó jegyzőkönyvek fölterjesztését ismételten megtagadta, sőt 1898. évi decemberi ülésből történt harmadszori fölhívásra nem is válaszolt. E közben az egyházmegyének a kongresszusi választmányhoz egyéb ügyekben intézett fölterjesztéseit nem is ő maga, hanem Miletics Szvetiszláv dr.-tól — Miletics Szvetozár fiától — tétette meg, ki ezeket mint az egyházmegye közigazgatási bizottságának világi alelnöke írta alá. A kongresszusi választmány ezeket a fölterjesztéseket Zmejanovicsnak visszaküldötte azzal, hogy adjon felvilágosítást Miletics dr. kilétéről ; mert elnökké megválasztásáról tudomása nincs; de a nevezettek elnökké meg sem választhatták, mert Miletics Szvetiszláv drt éppen a püspök fölterjesztése és panasza alapján maga a kongresszusi választmány hat évre cselekvő és szenvedő választási képességétől megfosztotta. Zmejanovics azonban erre a rendeletre ismét nemcsak hogy nem válaszolt, hanem tüntetőleg a fölterjesztések egész seregét továbbra is Miletics úrral intéztette el. Mindezekhez hozzájárult időközben az is, hogy Zmejanovics püspök Rádics Emílián dr. protoszincelost, az örökös püspökjelöltet és Petrovics Geraszimot a szerencsétlenül járt budai egyházmegyei püspök-kandidátust saját egyházmegyéje kötelékébe fölvette s mindkettőt rehabilitálandó, az előbbit a vojlovicai, utóbbit pedig a meszicsi kolostori javak kormányzóivá kinevezte. A kongresszusi választmány mikor erről tudomást szerzett, az egyházi vagyon kérdés fölött való felügyeleti jogánál fogva mindkettőnek elmozdítását követelte, az ismert erkölcsi okokon kívül főképpen azért, mertRádics dr. a krusedoli zárda vagyon korábbi kezelése alkalmából még most is vizsgálat alatt van, Petrovicsot pedig még a grálóci kolostor kezelése idejéből a választmány hasonló állásra megbízhatatlannak nyilvánította. Zmejanovics azonban erre nemcsak hogy nem hajlott, hangza lehető legdurvább fölterjesztésében kereken kikérte magának az illetéktelen beavatkozást. S hogy abszolút rendelkezési jogának még nagyobb nyomatékot adjon, március 29-én a Petrovics kormányzósága alatt álló meszicsi kolostor részére a választmánytól húszezer forint kölcsönt is kért folyósíttatni, hogy a zárda zilált gazdasági viszonyait rendezhesse. Röviden összefoglalva, ezek Zmejanovics renitenciájának okai. A kongresszusi választmány tehát két elengedhetetlen feladat elé került. Az egyik, hogy a legfelsőbb közigazgatási hatóság tekintélyének és törvényes rendeletnek érvényt szerezzen; a másik, hogy megóvja az egyházi kormányzat törvényességét és az egyházi vagyon kezelésének tisztaságát. Mindezeket kövesse a püspök méltó megbüntetése. Zmejanovics a választmány előtt kettős minőségben jelentkezik: mint tisztán egyházi funkcionárius, püspöki juriszdikcióval és mint egyházi önkormányzati orgánum az autonómiai rendeletekben foglalt kötelességekkel. Az előbbi tekintetben a püspöki szinódus, utóbbiban pedig a kongresszusi választmány joghatósága alatt van. A választmány a kettős minőség között szoros különbséget tett s beható tanácskozás után Zmejanovics ellen önkormányzati szigorúbb minőségében vizsgálatot rendelt. A vizsgálat sürgős foganatosításával ..Niikolics Miron pakráci püspök elnöklésével Makszimovics Miklós és Jagics József Választmányi tagokból albizottságot bízott meg, melyhez Fótit Mihály is tartozik. Egyben felkérte az elnöklő pátriárkát, hogy a vizsgálat foganatosítása és az albizottsági jelentés vétele után azonnal rendkívüli válaszmányi ülést hívjon össze. Az érkező hírek és magánpanaszok szerint a verseci egyházmegyében valóságos anarcikus állapotok uralkodnak. Az egyházi kormányzat alapjából föl van dúlva. Az egyházmegyei és hitközségi testületekben a radikálisok foglalták el a talajt. Azt monják, hogy maga Zmejánovics és a radikálisok, Radics Emílián és Petrovics Geraszim karjaiba vetette magát. Az újvidéki radikális Zásztava védelmébe veszi Zmejánovicsot. Agitál Brankovica pátriárka és a kongresszusi választmány ellen. A Zmejánovics elleni akciót személyi hajszának nyilvánítja. A szerb közvélemény nagy érdeklődéssel tekint Zmejánovics ellen elrendelt vizsgálat eredménye és a további eljárás elé. Krisztus Pilátus előtt. — Poncius Pilátus jelentése Tibet hisz császárhoz, Jézus Krisztus halála után. — Budapest, márc. II. Tavaly bejárta az összes világ hírlapjait az a hír s természetesen óriási érdeklődést keltett, hogy a vatikáni levéltárban megtalálták azt a jelentést, melyet Pilátus jeruzsálemi helytartó küldött Jézus viselt dolgairól és haláláról császárjának, Tiberiusznak. A jelentés azonban nem került az újságok kezére eddig. Most egy Newyorkban élő magyar lány, Szedmáky Szidónia kezéből bő ismertetését veszszük ez állítólagos jelentésnek. Hogy a kisasszony hogyan jutott hozzá, azt nekünk nem írja meg. Ő csak azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy egyes szakemberek mit vélnek a Vatikánban állítólag megtalált közel kétezer éves okmány hitelességéről. Nekünk, midőn témája érdekességéért és földolgozása ügyességéért közreadjuk Szedmáky Szidónia közleményét, maga e közlemény hitelességének a kérdését is föl kell vetnünk. Nem csak azt kell fontolóra venni, hogy hiteles és nem apokrif dolog-e az, amit állítólag a Vatikán könyvtárában találtak, hanem azt is, hogy hiteles-e a hozzánk juttatott közlemény. Vagyis akár hiteles, akár nem hiteles a vatikáni levelet, kérdés, e leletnek hiteles mása-e az, amit mi fogunk itt közölni. SzedmákySzidónia megfelejtkezett arról, hogy az ember, ha ilyen nagy érdeklődésre méltó dolgot ad közre, akkor annak gazdáját is kell adni: a forrást, ahonnan veszi. Nekünk valószínűnek látszik, hogy ez az itt következő közlemény nem egyéb, mint egy elég ügyes embernek a munkája, akit e kísérletre az a hír csábított, hogy a Vatikánban efféle okiratot találtak. Ennek az embernek a munkája kerülhetett Szedmáky Szidónia kezébe, aki jóhiszeműen átdolgozta magyarra. Minthogy pedig húsvét is van és a közlemény készítője nem közönséges Ügyességű ember, e kétszeres érdekessége minket is arra bir, hogy hasábjainkba fölvegyük. És e föntartásokkal ezennel átadjuk a szót Szedmáky Szidóniának, aki a következőket írja: Legelsősorban természetesen az a kérdés, hogy a vatikáni levéltárban fölfedezett irat valódi-e, amit a már kiküldött bizottság fog meghatározni. Mielőtt azonban e határozatot kihirdetnék, már előre is rá mondhatjuk, hogy igenis, Pilátusnak ez a jelentése valódi és ezt maga Msgr. Martinéni, a pápai nuncius sem vonja kétségbe, mondván, hogy az apostolok idejétől fogva mindig keresik ezt a jelentést, amelynek létezéséhez semmi kétség sem fér. Továbbá a baltimori (amerikai) bíboros úrse, R. Row. Gibbons ugyanezt mondja s kijelenti, ha hogy az valódinak bizonyul, sok századoknak legérdekesebb eseménye lesz . . . A második század végén élő jeles egyházi férfiú, Tertdilián pedig Apológiáinak ötödik könyvében említi, hogy Péter apostol rábírta Tiberiusz római császárt, hogy Pilátus jelentését tegye a császári levéltárba, ahol meg is őrizték. De nemcsak a most említett élő egyházi férfiú tartja valószínűnek e jelentés valódiságát s nemcsak Tertullian emlékszik meg róla, hanem, a teljesen szavahihető íra Stlms is beszél felőle. Jusztinius vértanú egyes mondatait pedig idézte is és Lipsius a híres tudós szintén hiszi, hogy e jelentés a vatikáni levéltárban van. Végre minden századok hittudósai megegyeztek abban, hogy e jelentés valóban létezik s nem egy közülük, élete feladatául tűzte ki fölfedezését, míg most egy angol tudós,V. G. Mahon dr. megtalálta a vatikáni levéltárban, a régóta keresett jelentés eredeti kéziratát. A jelentésből kitűnik, ha hogy Pilátus elegendő katonai erővel bír, Jézus keresztre feszítését megakadályozta volna. Továbbá kitűnik, hogy Pilátus személyesen beszélt a kormányzósági palotában Jézussal. Íme a jelentés : Tiberiusz császárnak : Üdvözlégy Felséges Úr ! Az utóbbi napokban Juden tarmányodban előfordult események oly természetűek voltak, hogy szükségesnek tartom azokat teljes részletességgel tudatni veled, felséges Cézár, mert éppen nem csodálkoznám rajta, ha a római nemzet történetét más irányba terelnék s mert úgy tetszik nekem, hogy Isteneink elfordultak tőlünk. Csaknem azt mondhatnám : átkozott legyen az az óra, melyben átvettem Gratus Valeriustól Judea helytartóságát. A mikor megérkeztem Jeruzsálembe, első dolgom volt egy diszlakomát adni, melyre a galileai tetrarkát, a főpapot és sok más méltóság viselőket meghívtam. A lakoma órájában azonban egyik sem jelent meg. A visszautasításnak e módja mélyen megsértő a hatalmas Cézár helytartójának méltóságát. Néhány nap múlva a főpap meglátogatott. Magatartása komoly ugyan, de képmutató volt. Azzal mentegette kimaradásukat, hogy vallásuk tiltja rómaiakkal egy asztalhoz ülni, velük enni és inni. Én ezt elegendő mentségnek tartottam, de legott láttam azt is, hogy a meghódítottak a meghódítónak elkeseredett ellenségei. Úgy látszik, hogy minden meghódított városok közt Jeruzsálem lesz legnehezebben kormányozható. A nép oly nyugtalan volt, hogy lázadástól tartottam, melynek elnyomására pedig nem rendelkeztem csak egy centurióval és egy maroknyi katonasággal. A szíriai helytartóhoz fordultam tehát segítségért, de ő arról értesített, hogy alig van neki is elegendő katonasága arra, hogy saját tartományában a rendet föntartsa. A különféle események között, melyek tudomásomra jutottak, egy különösen megragadta figyelmemet. Egy ifjú ember tűnt föl ugyanis Galileában, aki valami új tanokat hirdet s azt állítja, hogy ő Isten küldöttje. Eleintén azt gondoltam, hogy tán a népet Róma ellen akarja lázítani, de csakhamar meggyőződtem, hogy ez a Názáreti Jézus, inkább a rómaiak, mint a zsidók részére beszél. Egy napon a Sziloe palota előtt haladtam el, s egy tömeg közt láttam egy ifjút, aki nyugodtan beszélt a néphez. Ez a Názáreti Jézus, mondák kísérőim. Ezt mindjárt gondoltam is, oly nagy volt a különbség a beszélő és a hallgatók közt. Aranyszőke haja és szakála valami túlvilági megjelenést kölcsönöztek neki. Mintegy harminc évesnek látszott. Soha még kellemesebb, vidámabb, nyugodtabb magatartást nem láttam emberen. Nem akartam háborgatni s folytatom utamat, de helyettesemnek, Manliusnak meghagytam, minthogy ő teljesen bírja a héber nyelvet, hogy maradjon a tömeg közt s tegyen nekem a történt dolgokról jelentést. Dolgaimat végezve, midőn a kormányzói palotába visszatértem, már ott találtam Manliuszt, aki az ifjú beszédéről részletes jelentést tett. Soha még e tanokhoz hasonló dolgokról sem nem hallottam, sem nem olvastam. Egyik a számos lázongó zsidók közül, kérdő tőle, várjon fizessenek-e adót a császárnak, s ő ezt felelte: — Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, a mi az Istené.? Tanításának bölcsesége miatt a lehető legnagyobb szabadságot engedtem neki, ámbár elfogadhattam és Pontusba száműzhettem volna, de ez nem lett volna illő a rómaiakhoz, akik mindig az igazságosság által tűntek ki. Ez az ember nem volt ámító, sem lázító, s én védelmeztem őt a nélkül, hogy ő maga tán tudta volna. Szabadságában volt gyülekezeteket tartani, a néphez beszélni és a pretorok mindenütt pártfogolták. Ez általam megengedett korlátlan szabadság a zsidókat csak ingerlő, nem ugyan a szegényebbeket, de a hatalmasokat és gazdagokat. Igaz is, hogy Jézus a legkíméletlenebbül lobbanta ezeknek hibáikat és vétekeiket szemükre, a mi nézetem szerint egy okkal több volt, hogy neki minél több szabadszólást engedjek. Mérges kígyók fajzatjának nevezte őket, és hivalkodó alamizsnájuknál az özvegy fillérét többre, becsülte. Érzésemre esett később, hogy Jézus élete veszedelemben forog. Nem lett volna első eset, hogy Jeruzsálem megkövez valakit, aki magát prófétának vallja. Magamtartását e dologban a római szenátus helyeselte, sőt ha a parthiai háború bevégződik, helyőrségem megszaporítását is megígérte, így azonban nem érezve magamat elég erősnek a folytonos lázongás elnyomására, a következő módot .