Budapesti Hírlap, 1899. április (19. évfolyam, 91-119. szám)

1899-04-01 / 91. szám

1899. április 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (91. sz.- ben elhalt Opolcsics Germán újvidéki püspökök 1897-ben a kongresszusi választmánynak hiteles bejelentés nélkül egyházmegyei gyűléseket hivtak össze, azokon uj egyházmegyei szentszéki, iskolai és közigazgatási bizottságokat választottak s ezen­kívül oly tárgyakról tanácskoztak és határoztak, melyek dolgában az egyházmegyei gyűlésnek nincs hatásköre s nem illetékes. A kongresszusi választmány, értesülvén az egyházmegyei gyűlések megtartásáról, az autonóm szervezeti szabályrendeletben biztosított felügye­leti jogánál fogva fölszólította a püspököket, mint az egyházmegyei gyűlés és egyházmegyei bizottsá­gok elnökeit, hogy a tanácskozási és választási jegyzőkönyveket záros határidőben terjeszszék föl. Opolcsics Germán újvidéki püspök saját egyház­­megyéje jegyzőkönyveit föl is terjesztette, mire a választmány az egyházmegyei gyűlést feloszlatta s összes határozatait megsemmisítette, mert az iratok alap­ján megállapította, hogy a gyűlés összehívása és a megejtett választások és határozatok sza­bály és törvényellenesen történtek és hozattak. Zmejánovics azonban a verseci egyházmegyére vonatkozó jegyzőkönyvek fölterjesztését ismételten megtagadta, sőt 1898. évi decemberi ülésből történt harmadszori fölhívásra nem is válaszolt. E közben az egyházmegyének a kongresszusi választmány­hoz egyéb ügyekben intézett fölterjesztéseit nem is ő maga, hanem Miletics Szvetiszláv dr.-tól — Miletics Szvetozár fiától — tétette meg, ki ezeket mint az egyházmegye közigazgatási bizottságának világi alelnöke írta alá. A kongresszusi választmány ezeket a fölterjesztéseket Zmejanovicsnak visszakü­ldötte azzal, hogy adjon felvilágosítást Miletics dr. kilété­ről ; mert elnökké megválasztásáról tudomása nincs; de a nevezettek elnökké meg sem választhatták, mert Miletics Szvetiszláv drt éppen a püspök fölter­jesztése és panasza alapján maga a kongresszusi választmány hat évre cselekvő és szenvedő választási képességétől megfosztotta. Zmejanovics azonban erre a rendeletre ismét nemcsak hogy nem válaszolt, ha­nem tüntetőleg a fölterjesztések egész seregét to­vábbra is Miletics úrral intéztette el. Mindezekhez hozzájárult időközben az is, hogy Zmejanovics püspök Rádics Emílián dr. pro­­toszincelost, az örökös püspökjelöltet és Petrovics Geraszimot a szerencsétlenül járt­­ budai egyház­­megyei püspök-kandidátust saját egyházmegyéje kötelékébe fölvette s mindkettőt rehabilitálandó, az előbbit a vojlovicai, utóbbit pedig a meszicsi ko­lostori javak kormányzóivá kinevezte. A kongresszusi választmány mikor erről tudomást szerzett, az egy­házi vagyon kérdés fölött való felügyeleti jogánál fogva mindkettőnek elmozdítását követelte, az ismert erkölcsi okokon kívül főképpen azért, mert­­Rádics dr. a krusedoli zárda vagyon korábbi kezelése alkalmából még most is vizsgálat alatt van, Petrovi­­csot pedig még a grálóci kolostor kezelése idejéből a választmány hasonló állásra megbízhatatlannak nyilvánította. Zmejanovics azonban erre nemcsak hogy nem hajlott, hangza lehető legdurvább fölter­jesztésében kereken kikérte magának az illetéktelen beavatkozást. S hogy abszolút rendelkezési jogának még nagyobb nyomatékot adjon, március 29-én a Petrovics kormányzósága alatt álló meszicsi kolostor részére a választmánytól húszezer forint kölcsönt is kért folyósíttatni, hogy a zárda zilált gazdasági viszonyait rendezhesse. Röviden összefoglalva, ezek Zmejanovics reni­­tenciájának okai. A kongresszusi választmány te­hát két elengedhetetlen feladat elé került. Az egyik, hogy a legfelsőbb közigazgatási hatóság tekintélyé­nek és törvényes rendeletnek érvényt szerezzen; a másik, hogy megóvja az egyházi kormányzat tör­vényességét és az egyházi vagyon kezelésének tisztaságát. Mindezeket kövesse a püspök méltó megbüntetése. Zmejanovics a választmány előtt ket­tős minőségben jelentkezik: mint tisztán egyházi funkcionárius, püspöki juriszdikcióval és mint egy­házi önkormányzati orgánum az autonómiai rendeletekben foglalt kötelességekkel. Az előbbi tekintetben a püspöki szinódus, utóbbiban pedig a kongresszusi választmány jogható­sága alatt van. A választmány a kettős minőség között szoros különbséget tett s beható tanácskozás után Zmejanovics ellen önkormányzati szigorúbb minőségében vizsgálatot rendelt. A vizsgálat sürgős foganatosításával ..Niikolics Miron pakráci püspök elnöklésével Makszimovics Miklós és Jagics József Választmányi tagokból albizottságot bízott meg, melyhez Fótit Mihály is tartozik. Egyben fel­kérte az elnöklő pátriárkát, hogy a vizsgálat foga­natosítása és az albizottsági jelentés vétele után azonnal rendkívüli válaszmányi ülést hívjon össze. Az érkező hírek és magánpanaszok szerint a ver­seci egyházmegyében valóságos anarcikus állapotok uralkodnak. Az egyházi kormányzat alapjából föl van dúlva. Az egyházmegyei és hitközségi testüle­tekben a radikálisok foglalták el a talajt. Azt mon­­ják, hogy maga Zmejánovics és a radikálisok, Radics Emílián és Petrovics Geraszim karjaiba vetette ma­gát. Az újvidéki radikális Zásztava védelmébe veszi Zmejánovicsot. Agitál Brankovica pátriárka és a kongresszusi választmány ellen. A Zmejánovics el­leni akciót személyi hajszának nyilvánítja. A szerb közvélemény nagy érdeklődéssel tekint Zmejánovics ellen elrendelt vizsgálat eredménye és a további el­járás elé. Krisztus Pilátus előtt. — Poncius Pilátus jelentése Tibet hisz császárhoz, Jézus Krisztus halála után. — Budapest, márc. II. Tavaly bejárta az összes világ hírlapjait az a hír s természetesen óriási érdeklődést keltett, hogy a vatikáni levéltárban megtalál­ták azt a jelentést, melyet Pilátus jeruzsálemi helytartó küldött Jézus viselt dolgairól és ha­láláról császárjának, Tiberiusznak. A jelentés azonban nem került az újsá­gok kezére eddig. Most egy Newyorkban élő magyar lány, Szedmáky Szidónia kezéből bő ismertetését veszszük ez állítólagos jelentésnek. Hogy a kisasszony hogyan jutott hozzá, azt nekünk nem írja meg. Ő csak azzal a kérdés­sel foglalkozik, hogy egyes szakemberek mit vélnek a Vatikánban állítólag megtalált közel kétezer éves okmány hitelességéről. Nekünk, midőn témája érdekességéért és földolgozása ügyességéért közre­adjuk Szedmáky Szidónia közleményét, maga e közlemény hitelességének a kérdését is föl kell vetnünk. Nem csak azt kell fontolóra venni, hogy hiteles és nem apokrif dolog-e az, a­mit állítólag a Vatikán könyvtárában találtak, hanem azt is, hogy hiteles-e a hozzánk juttatott közlemény. Vagyis akár hiteles, akár nem hiteles a vatikáni levelet, kérdés, e leletnek hiteles mása-e az, a­mit mi fogunk itt közölni. Szedmáky­­Szidónia meg­felejtkezett arról, hogy az ember, ha ilyen nagy érdeklődésre méltó dolgot ad közre, akkor annak gazdáj­át is kell adni: a forrást, a­honnan veszi. Nekünk valószínűnek látszik, hogy ez az itt következő közlemény nem egyéb, mint egy elég ügyes embernek a munkája, a­kit e kísér­letre az a hír csábított, hogy a Vatikánban efféle okiratot találtak. Ennek az embernek a munkája kerülhetett Szedmáky Szidónia kezébe, a­ki jóhiszeműen átdolgozta magyarra. Minthogy pedig húsvét is van és a köz­lemény készítője nem közönséges Ügyességű ember, e kétszeres érdekessége minket is arra bir, hogy hasábjainkba fölvegyük. És e fön­­tartásokkal ezennel átadjuk a szót Szedmáky Szidóniának, a­ki a következőket írja: Legelső­sorban természetesen az a kérdés, hogy a vatikáni levéltárban fölfedezett irat valódi-e, a­mit a már kiküldött bizottság fog meghatározni. Mielőtt azonban e határozatot kihirdetnék, már előre is rá mondhatjuk, hogy igenis, Pilátus­nak ez a jelentése valódi és ezt maga Msgr. Martinéni, a pápai nuncius sem vonja kétségbe, mondván, hogy az apostolok idejétől fogva mindig keresik ezt a jelentést, a­melynek létezéséhez semmi kétség sem fér. Továbbá a baltimori (amerikai) bíboros úrs­e, R. Row. Gibbons ugyanezt mondja s kijelenti, ha hogy az valódinak bizonyul, sok századoknak legér­dekesebb eseménye lesz . . . A második század végén élő jeles egyházi férfiú, Tert­dilián pedig Apológiáinak ötödik könyvé­ben említi, hogy Péter apostol rábírta Tiberiusz római császárt, hogy Pilátus jelentését tegye a császári levéltárba, a­hol meg is őrizték. De nem­csak a most említett élő egyházi férfiú tartja való­színűnek e jelentés valódiságát s nemcsak Tertullian emlékszik meg róla, hanem, a teljesen szavahihető íra Stlms is beszél felőle. Jusztinius vértanú egyes mondatait pedig idézte is és Lipsius a híres tudós szintén hiszi, hogy e jelentés a vatikáni levéltárban van. Végre minden századok hittudósai megegyez­tek abban, hogy e jelentés valóban létezik s nem egy közülük, élete feladatául tűzte ki fölfedezését, míg most egy angol tudós,­­V. G. Mahon dr. meg­találta a vatikáni levéltárban, a régóta keresett je­lentés eredeti kéziratát. A jelentésből kitűnik, ha hogy Pilátus elegendő katonai erővel bír, Jézus keresztre feszítését meg­akadályozta volna. Továbbá kitűnik, hogy Pilátus személyesen beszélt a kormányzósági palotában Jézussal. Íme a jelentés : Tiberiusz császárnak : Üdvözlégy Felséges Úr ! Az utóbbi napokban Juden tarmányodban előfordult események oly természetűek voltak, hogy szüksé­gesnek tartom azokat teljes részletességgel tudatni veled, felséges Cézár, mert éppen nem csodálkoz­nám rajta, ha a római nemzet történetét más irányba terelnék s mert úgy tetszik nekem, hogy Isteneink elfordultak tőlünk. Csaknem azt mond­hatnám : átkozott legyen az az óra, melyben át­vettem Gratus Valerius­tól Judea helytartóságát. A mikor megérkeztem Jeruzsálembe, első dolgom volt egy disz­lakomát adni, melyre a galileai tetrarkát, a főpapot és sok más méltóság viselőket meghívtam. A lakoma órájában azonban egyik sem jelent meg. A visszautasításnak e módja mélyen megsértő a hatalmas Cézár helytartójának méltóságát. Néhány nap múlva a főpap megláto­gatott. Magatartása komoly ugyan, de képmutató volt. Azzal mentegette kimaradásukat, hogy vallásuk tiltja rómaiakkal egy asztalhoz ülni, velük enni és inni. Én ezt elegendő mentségnek tartottam, de legott láttam azt is, hogy a meghódítottak a meg­hódítónak elkeseredett ellenségei. Úgy látszik, hogy minden meghódított váro­sok közt Jeruzsálem lesz legnehezebben kormányoz­ható. A nép oly nyugtalan volt, hogy lázadástól tartottam, melynek elnyomására pedig nem rendel­keztem csak egy centurióval és egy maroknyi ka­tonasággal. A szíriai helytartóhoz fordultam tehát segítségért, de ő arról értesített, hogy alig van neki is elegendő katonasága arra, hogy saját tar­tományában a rendet föntartsa. A különféle események között, melyek tudo­másomra jutottak, egy különösen megragadta figyel­memet. Egy ifjú ember tűnt föl ugyanis Galileá­­ban, a­ki valami új tanokat hirdet s azt állítja, hogy ő Isten küldöttje. Eleintén azt gondoltam, hogy tán a népet Róma ellen akarja lázítani, de csakhamar meggyőződtem, hogy ez a Názáreti Jézus, inkább a rómaiak, mint a zsidók részére beszél. Egy napon a Sziloe palota előtt haladtam el, s egy tömeg közt láttam egy ifjút, a­ki nyugodtan beszélt a néphez. Ez a Názáreti Jézus, mondák kí­sérőim. Ezt mindjárt gondoltam is, oly nagy volt a különbség a beszélő és a hallgatók közt. Arany­­szőke haja és szakála valami túl­világi megjelenést kölcsönöztek neki. Mintegy harminc évesnek lát­szott. Soha még kellemesebb, vidámabb, nyugod­­tabb magatartást nem láttam emberen. Nem akartam háborgatni s folytatom utamat, de helyettesemnek, Manliusnak meghagytam, mint­hogy ő teljesen bírja a héber nyelvet, hogy marad­jon a tömeg közt s tegyen nekem a történt dolgok­ról jelentést. Dolgaimat végezve, midőn a kormányzói palo­tába visszatértem, már ott találtam Manliuszt, a­ki az ifjú beszédéről részletes jelentést tett. Soha még e tanokhoz hasonló dolgokról sem nem hallottam, sem nem olvastam. Egyik a számos lázongó zsidók közül, kérdő tőle, várjon fizessenek-e adót a császárnak, s ő ezt felelte: — Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, a mi az Istené.? Tanításának bölcsesége miatt a lehető leg­nagyobb szabadságot engedtem neki, ámbár elfo­gadhattam és Pontusba száműzhettem volna, de ez nem lett volna illő a rómaiakhoz, a­kik mindig az igazságosság által tűntek ki. Ez az ember nem volt ámító, sem lázító, s én védelmeztem őt a nél­kül, hogy ő maga tán tudta volna. Szabadságában volt gyülekezeteket tartani, a néphez beszélni és a pretorok mindenütt­ pártfogolták. Ez általam meg­engedett korlátlan szabadság a zsidókat csak ingerlő, nem ugyan a szegényebbeket, de a hatal­masokat és gazdagokat. Igaz is, hogy Jézus a leg­kíméletlenebbül lobbanta ezeknek hibáikat és véte­­keiket szemükre, a mi nézetem szerint egy okkal több volt, hogy neki minél több szabadszólást engedjek. Mérges kígyók fajzatjának nevezte őket, és hivalkodó alamizsnájuknál az özvegy fillérét többre, becsülte. Érzésemre esett később, hogy Jézus élete veszedelemben forog. Nem lett volna első eset, hogy Jeruzsálem megkövez valakit, a­ki magát prófétának vallja. Magamtartását e dologban a római szenátus helyeselte, sőt ha a parthiai háború bevégződik, helyőrségem megszaporítását is megígérte, így azonban nem érezve magamat elég erősnek a foly­tonos lázongás elnyomására, a következő módot .

Next