Budapesti Hírlap, 1902. július (22. évfolyam, 178-208. szám)

1902-07-07 / 184. szám

2 a mai ünnepen: — vajha megtermékenyítenék a magyar közélet erőtlen mezejét! Nemzeti ön­állóság és nemzeti egység: Apponyi Albert ezt a kettős vezéreszmét szűrte le hazánk történelmé­ből. Harminc millió magyar! A magyar marad­jon magyar mindenütt. Hordozd a hazaszeretet magasztos eszméit és őrizd meg. Magyar nőnek születni szép és nagy gondolat. Ilyen magasröptű jelszavak hangzottak, az ihletnek és áhitatnak hevével, a zászló fölszentelése és búcsúztatása közben. S mily gyöngéd, gondos kezek­, s mily elmés és mélyreható fők szerelték föl formával, színnel, tartalommal ezt a fölséges lobogót, a­melyet ame­rikai híveinek büszke jelvényéül szánt a nemzet ! „Viszi e zászló a nemzet drága színeit, viszi a repülő turult, a nemzet becsvágyának szimbólu­mát. Viszi a nemzet címerének képében a nemzet becsületét. Viszi a felejthetetlen hazai földnek egy marokra valóját.“ S egyik oldalán a zászló­nak ábrázolva van Hungária, a mint a tenger partján ül, a távolba meredező szemmel, haza­érkező fiait várja. A másik oldalára pedig rá van írva a mi égi és földi végzetünk: Hazádnak ren­dületlenül légy hive, oh magyar! Mennyi tartalom, mennyi mélység, mennyi megragadó erkölcs és erő van itt egygyé halmozva. Töltse be méltón és sikeresen fenséges hivatását a fölszentelt lobogó, küzdjön a távolban a magyar nemzet szebb jövőjéért s legyen a pályája dicső és diadalmas. A mai ünnepről szóló tudósításunk itt kö­vetkezik . A vármegyeház tágas udvarán folyt le az Orszá­gos Nemzeti Szövetség impozáns zászlószentelő ün­nepe, sok száz főre menő közönség előtt. Nemcsak az udvar telt meg teljesen az ünnepet rendező Nemzeti Szövetség tagjaival, a zászlóavatásra megjelent nota­­bilitásokkal, a zászlójuk alatt fölvonult egyesületek képviselőivel, hanem a vármegyeház első és második emeletének udvari folyosói is, a­honnan mint egy amfiteátrum páholyaiból nézték százan meg százan az ünnepet. A megyeház kapujával szemben az udvar végén állították föl a vörös posztóval betakart emel­vényt. Mögötte a vörös posztóval bevont falon a ma­gyar címer díszlett, az egész emelvényt pedig, mint valami menyezet, magyaros rajzú vászon borította. Köröskörül a vármegyeház fala szintén szőnyegekkel, címerekkel és nemzetiszinü zászlókkal volt díszítve. Az emelvény előtt székeke­t állítottak föl a ven­dégek részére, a székek mögött pedig az egyesületek küldöttségei állottak föl zászlójuk alatt. Megjelentek az ünnepen Mailáth József gróf, Herman Ottó, a kul­tuszminiszter képviseletében Halász Ferenc minisz­teri osztálytanácsos, a megye részéről Beniczky Lajos alispán, a város részéről Bényi József főjegyző, a Nemzeti Szövetség részéről Balás Árpád, Rákosi Jenő, Bujanovich Sándor, Visontai Soma, ifj. Vastagh György, Kozma Gyula, Zseny József, Busffy Korlát, Gyulai Béla és Buday Barna. Azonkívül ott voltak még Rákosi Viktor, Nessi Pál, Ar­im Mihály, Molnár Jenő, Sághy Gyula országos képviselők, Hermann Antal egyetemi tanár, Nyáry Jenő báró, idősb Cséry Lajos, Borszék­y Soma, Lakatos Miklós, Andreánszky Jenő dr. és mások. A fővárosi egyesületek közül a következők képviseltették magukat az ünnepen: a Budai lövészegyesület, a Budapesti jótékony asztal­­társaságok központja, a Magyarországi munkások nyugdíj és rokkant egyesülete, az Acélhang daloskor, a Kereskedő ifjak társulata, a Rákos­keresztúri új munkás­otthon, a Zion-egyesület, a hivatalszolgák Szent György-egyesülete, az Ozmán jótékony-egyesü­let, a magyar királyi államvasutak vonatkísérő sze­mélyzetének segítő­ egyesülete, a Magyarországi gépé­szek és kazánfűtők egyesülete, a budapesti Artista­egyesület, a Szent Erzsébet betegsegítő-egyesület, a páduai Szent Antal-egyesület, a hadastyán-egyesület, a Wahrmann Mór jótékony-egyesület. Azonkívül tes­tületileg jelent meg díszes zászlója alatt a Ganz-gyári daloskor, a­melynek tagjai a programban megállapí­tott hazafias dalokat énekelték. Tizenegy órakor, mielőtt az ünnep megkezdő­dött, az emelvényen lévő asztalra kiterítették a ne­héz selyemből készült gyönyörű zászlót. A zászlónak barnán fényezett rúdja Bocskay híres zászlójának mintája után készült. A rúd végén magyar földdel megtöltött rézgömb, ezen kiterjesztett szárnyú réz­ből készült ezüstözött turul­madár van, a­melyet ifjabb Vastagh György mintázott. Maga a zászló, a­mely Nagy Lázár iparrajziskolai tanár tervei szerint készült, valóban remek. A Hunyadiak korából szár­mazó lobogók mintáját utánozva, a zászlónak a szí­nek szerint megosztott selyme mindegyik­­­­ színnél kinyúló hosszúkás háromszögben végződik. Egyik ol­dalán (ez Rákosi Jenő eszméje volt), a tenger part­ján ülő Hungária van ábrázolva, a­mint várja a kivándorlókat visszahozó hajót. A kép körül ez a fölírás olvasható: Az amerikai magyaroknak — az Országos Nemzeti Szövetség 1903. A zászló másik oldalán a magyar birodalmi címer látható, a­melyet két angyal tart. Ennek az oldalnak fölirása a kö­a kinek a szavát sem hallottam eddig a STaulern­­nal tréfálkozott. Charlie két adag szódavizes pá­linkát ivott a rendes pohár tejecskéje helyett, és Adeline és Garmon kisasszony rettegés, nélkül legeltethették szemüket a ..Horgonyukon.“ Ma délután lovagolni voltam Charlieval, és tudod-e anyu, hogy attól tartok hogy udvarolni próbált nekem, de olyan nyakatokért kifejezé­sekkel, hogy nem merem egész bizonyosra venni. De már be kell fejeznem levelemet. Ölel szerető édes leányod Erzsébet. P. S. Vasárnap. Tegnap este lekéstem a postáról. Oly r­émun­almas estét töltöttünk, sem­mit se téve, még csak nem is whistezve mint Mária nagynéninél szoktak, és én úgy belefárad­tam az öreg dámák beszélgetésébe az Asylumban látottakról hogy alig vártam hogy a fél tizenegyet elüsse. A­mi pedig a mai napot illeti, hát örülök hogy ez az utolsó, a­melyet itt tölteni kénytelen vagyok minden olyan nyomott hangulatos, olyan vasárnapias érzése van az embernek, a­melytől rendesen nagyon sokat eszik villásreggelire. Trench úrnak megengedték, hogy ő tartsa a m­a reggeli istentiszteletet a kápolnában, és lady Carriston folyton dobogott a lábával türelmetlen­ségében a tisztelendő úr aprólékos ceremóniásko­­dásain, sőt egyszer-kétszer, a­mikor egy kissé a rendesnél is jobban cifrázta, hallottam, a­mint magában morogta hogy „Nevetséges“! — és — „Scandalózus!“ — Ugyan mit szól majd akkor, ha a ve­je lesz? Adeline és Garmon kisasszony letérdeltek, a­mikor csak lehetett, és térdenállva maradtak a meddig csak lehetett, és lehúzták a keztyüsöket és összekulcsolták a kezüket. Azt hiszem hogy Adeline valósággal gyűlöli Garmon kisasszonyt, mert annak keresztet is szabad magára vetni a vetkező,, Hazádnak lendület­­lenül légy hive a magyar. A zászlót dús aranyhimzés diszíti, a­melyet Hecht Ernesztin készített. A zászló aranyos zsinórjait két­oldalt két díszruhás apród tartotta. Az ünnep a Szózat eléneklésével kezdődött, a­melyet a Ganz-gyári daloskor adott elő Kerneck Artur helyettes karnagy vezetésével. Azután Buja­­novics Sándor, a Nemzeti Szövetség igazgatóságá­nak Tagja nyitotta meg az ünnepet rövid üdvözlő beszéddel. Üdvözölte mindazokat, a kik a szövetség céljával rokonszenvezve, az ünnepen megjelentek és ezzel az ünnep díszét és jelentőségét emelték. Az Országos Nemzeti Szövetség, mely a magyar nemzet erejének fokozását tekinti céljának, nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy több százezer honfitársunk az amerikai Egyesült­ Államokban keresi boldogulását. Fokozza a hazafias aggodalmat, hogy ez a kivándorlás megdöb­bentő módon növekszik. Ez a baj komoly gondolko­zásra hívja föl a kormányt, a törvényhozást és a tár­sadalmat. A Nemzeti Szövetség a maga részéről mó­dot keresett arra, hogy a kivándorlottak és az itt le­vők között szellemi kapcsot létesítsen. Erre alkalmas­nak találták, hogy az Egyesült­ Államokban működő magyar egyesületeknek és magyar polgároknak egy zászlót küldjön a szövetség üdvözlete, szeretete jeléül, a­mely zászló megerősítse bennük a ragaszkodás és hűség érzelmeit. Ezt a zászlót avatják föl ma hosszú­ útjára. Csak azt az érzelmet akarja tolmácsolni, a­mely ezt a zászlót kisérni fogja. Ez az érzelem a igazi rokoni és testvéri szeretet azok iránt, a­kik magyarok­nak érzik magukat, bár messze elszakadtak a hazától. Meg fog dobogni a szívük, mert a zászlóban a magyar hazát látják. (Hosszas éljenzés.) Bujanovicsnak nagy tetszéssel és éljenzéssel fo­gadott beszéde után Rákosi Jenő a következő ünnepi beszédet mondotta: Nekem jutott a föladat elbucsuztatni és föl­avatni útjára ezt a zászlót, mely hirt vinni megy a nemzettől elszakadt testvéreknek. He rosszul mondom elszakadt. Csak testi elsza­kadás ez. A lélek kötelékei fönnállnak. S ezeket szoro­sabbra fűzni, elvárhatatlanná tenni megy ez a zászló. Viszi a nemzet drága színeit, viszi a repülő tu­­rult, a nemzet becsvágyának szimbólumát. Viszi a nemzet címere képében a nemzet becsülését, viszi a fe­lejthetetlen hazai földnek egy-egy marokra valóját. Kényes szemmel nézünk utána, mikor indul; kényes szemmel fogadják testvéreink, a mikor érke­zik. S mikor kiküldöttünk, a ki viszi, megszólal ott a tengereken túl, megcsukló hanggal s átadja rendel­tetésének ezt a drága zászlót, összedobban egy magasz­tos érzésben az elvándorlottak és az itthon maradottak szíve s e dobbanást meg fogja érezni az anyaföld itt­hon, melybe mi temetkezünk, az elvándorlottak közül ki tudja, hányan fognak ebbe temetkezni. De a bol­dogtalanok, a­kiktől ezt megtagadja a Gondviselés, megtörő szemükkel utoljára még láthatják a vándor­zászlót, reszkető kezükkel érinthetik a hazai föld­re-és persze Adeline ezt az anyja szeme láttára nem­ meri megtenni. Tea után Charlienak sikerült valahogy a közelembe furakodni egy sarokban, és halk han­gon mondotta hogy én igazán „Rém-pippi“ va­gyok, és hogy ha, csak egy cseppet „Ugratnám“ őt, hát akár mindjárt „Lefújná Corát“ a­kit a „Nyavalya törne ki“ a láttomra! — És ha ez egy Angol házassági ajánlat anyuskám, hát akkor mondhatom, hogy százszor jobban tetszett nekem a „Vicomte“-é, vagy a „Márki“-é. Holnap az esti vonattal indulunk hazafelé , hát addig is pá drágám — ölel szerető leányod ERZSÉBET LEVELEI. — Regény, angolból. — 23 -----­ Néhány neveletlen lélek onnan leghátulról kiabált ugyan egyet-mást, de hát senki se ügyelt rá­juk és végre tengernyi éljenzés után megint szerencsésen az omnibuszba szálltunk. Jaj de éhes voltam! A vacsoránál csak úgy össze-vissza ültünk valahogy, és én véletlenül a fiatalforma egyén mellé kerültem, a­ki beszélt. A nevét nem tudom, de annyit tudok, hogy nem valami nagy úr, mert lady Carriston épp az érkezésük előtt mondotta délután, hogy borzasztóan változnak a viszonyok, és hogy már a Konzervatív-pártba is tolakodnak olyanok a­kiknek semmiféle család­fájuk nincsen, és a­mikor fogadta, alig hogy a két ujja hegyét nyújtotta neki. De ha csakugyan senki sem, hát én igen helyesnek találom hogy mégis Konzervatív, mert nem lesz kénytelen meg­változni későbben majd ha magasra jut. Az öreg gróf kérdezte tőlem hogy mint vélekedem az egészről, hát , megmondtam neki, mire ő azt mondta hogy nagy kár, hogy nem állíthatnak engem az ügyek élére, mert akkor bizonyos hogy igen egyszerű, világos és kielégítő alapon inté­ződnének a dolgok. Ma reggel az első reggeli után az újabb vendégek legnagyobb része távozott, velük a Her­ceg és a ső­ bors-szinűek is. lady Carriston elhaj­tott lady Garmonnal a Hülyék Asilumát meg­nézni. Ott is maradtak valahol a közelében vil­lásreggelire, így hát mi is békében költhettük el a magunkét náluk nélkül. Nem is hinnéd hogy mekkora különbséget tett a távollétük! Mindenki­­ mintha fölébredt volna. Az öreg Garmon báró, Erzsébet. BUBAPESTI HÍRLAP, (184. sz.) 1902. julius 7. Chevenix Castle. Chevenix Castle. Novemb. 8. Drága anyuskám, — bizonyosan tudom, hogy itt nagyon jól fogok mulatni. A vonat na­gyon késett, és rajtam kívül csak két vendég jött vele, hát mind együtt az omnibuszban hajtottunk haza. Az egyik férfi volt a másik asszony és ez utóbbi ugy rám bámult és annyit nyaggatta a ko­­moráláját, a toilette táskája miatt, igaz hogy pompás egy szerzet volt, és oly rengeteg a málhá­juk, és az egész után nem mondtak egyebet mint hogy „milyen hideg van“ és hogy „mikor érünk oda ? ” Mikorra megérkeztünk, csak annyi időnk volt már, hogy fölrohanjunk és öltözködjünk az ebédre, a többi vendég mind egy korábbi vonattal érkezett. Én a két­­idegent a vendégek elhelyezé­sével megbízott majordomo gondjaira bíztam, mert már Octavia kuzin is fölment öltözködni, és egy lelket se láttunk, de nekem üzenetet küldött, és én, a­míg Ágnes a holmimat kikapkodta a ládák­ból, Octavia szobájába siettem. (Folyt. köv.)i­s

Next