Budapesti Hírlap, 1902. július (22. évfolyam, 178-208. szám)
1902-07-07 / 184. szám
2 a mai ünnepen: — vajha megtermékenyítenék a magyar közélet erőtlen mezejét! Nemzeti önállóság és nemzeti egység: Apponyi Albert ezt a kettős vezéreszmét szűrte le hazánk történelméből. Harminc millió magyar! A magyar maradjon magyar mindenütt. Hordozd a hazaszeretet magasztos eszméit és őrizd meg. Magyar nőnek születni szép és nagy gondolat. Ilyen magasröptű jelszavak hangzottak, az ihletnek és áhitatnak hevével, a zászló fölszentelése és búcsúztatása közben. S mily gyöngéd, gondos kezek, s mily elmés és mélyreható fők szerelték föl formával, színnel, tartalommal ezt a fölséges lobogót, amelyet amerikai híveinek büszke jelvényéül szánt a nemzet ! „Viszi e zászló a nemzet drága színeit, viszi a repülő turult, a nemzet becsvágyának szimbólumát. Viszi a nemzet címerének képében a nemzet becsületét. Viszi a felejthetetlen hazai földnek egy marokra valóját.“ S egyik oldalán a zászlónak ábrázolva van Hungária, a mint a tenger partján ül, a távolba meredező szemmel, hazaérkező fiait várja. A másik oldalára pedig rá van írva a mi égi és földi végzetünk: Hazádnak rendületlenül légy hive, oh magyar! Mennyi tartalom, mennyi mélység, mennyi megragadó erkölcs és erő van itt egygyé halmozva. Töltse be méltón és sikeresen fenséges hivatását a fölszentelt lobogó, küzdjön a távolban a magyar nemzet szebb jövőjéért s legyen a pályája dicső és diadalmas. A mai ünnepről szóló tudósításunk itt következik . A vármegyeház tágas udvarán folyt le az Országos Nemzeti Szövetség impozáns zászlószentelő ünnepe, sok száz főre menő közönség előtt. Nemcsak az udvar telt meg teljesen az ünnepet rendező Nemzeti Szövetség tagjaival, a zászlóavatásra megjelent notabilitásokkal, a zászlójuk alatt fölvonult egyesületek képviselőivel, hanem a vármegyeház első és második emeletének udvari folyosói is, ahonnan mint egy amfiteátrum páholyaiból nézték százan meg százan az ünnepet. A megyeház kapujával szemben az udvar végén állították föl a vörös posztóval betakart emelvényt. Mögötte a vörös posztóval bevont falon a magyar címer díszlett, az egész emelvényt pedig, mint valami menyezet, magyaros rajzú vászon borította. Köröskörül a vármegyeház fala szintén szőnyegekkel, címerekkel és nemzetiszinü zászlókkal volt díszítve. Az emelvény előtt székeket állítottak föl a vendégek részére, a székek mögött pedig az egyesületek küldöttségei állottak föl zászlójuk alatt. Megjelentek az ünnepen Mailáth József gróf, Herman Ottó, a kultuszminiszter képviseletében Halász Ferenc miniszteri osztálytanácsos, a megye részéről Beniczky Lajos alispán, a város részéről Bényi József főjegyző, a Nemzeti Szövetség részéről Balás Árpád, Rákosi Jenő, Bujanovich Sándor, Visontai Soma, ifj. Vastagh György, Kozma Gyula, Zseny József, Busffy Korlát, Gyulai Béla és Buday Barna. Azonkívül ott voltak még Rákosi Viktor, Nessi Pál, Arim Mihály, Molnár Jenő, Sághy Gyula országos képviselők, Hermann Antal egyetemi tanár, Nyáry Jenő báró, idősb Cséry Lajos, Borszéky Soma, Lakatos Miklós, Andreánszky Jenő dr. és mások. A fővárosi egyesületek közül a következők képviseltették magukat az ünnepen: a Budai lövészegyesület, a Budapesti jótékony asztaltársaságok központja, a Magyarországi munkások nyugdíj és rokkant egyesülete, az Acélhang daloskor, a Kereskedő ifjak társulata, a Rákoskeresztúri új munkásotthon, a Zion-egyesület, a hivatalszolgák Szent György-egyesülete, az Ozmán jótékony-egyesület, a magyar királyi államvasutak vonatkísérő személyzetének segítő egyesülete, a Magyarországi gépészek és kazánfűtők egyesülete, a budapesti Artistaegyesület, a Szent Erzsébet betegsegítő-egyesület, a páduai Szent Antal-egyesület, a hadastyán-egyesület, a Wahrmann Mór jótékony-egyesület. Azonkívül testületileg jelent meg díszes zászlója alatt a Ganz-gyári daloskor, amelynek tagjai a programban megállapított hazafias dalokat énekelték. Tizenegy órakor, mielőtt az ünnep megkezdődött, az emelvényen lévő asztalra kiterítették a nehéz selyemből készült gyönyörű zászlót. A zászlónak barnán fényezett rúdja Bocskay híres zászlójának mintája után készült. A rúd végén magyar földdel megtöltött rézgömb, ezen kiterjesztett szárnyú rézből készült ezüstözött turulmadár van, amelyet ifjabb Vastagh György mintázott. Maga a zászló, amely Nagy Lázár iparrajziskolai tanár tervei szerint készült, valóban remek. A Hunyadiak korából származó lobogók mintáját utánozva, a zászlónak a színek szerint megosztott selyme mindegyik színnél kinyúló hosszúkás háromszögben végződik. Egyik oldalán (ez Rákosi Jenő eszméje volt), a tenger partján ülő Hungária van ábrázolva, amint várja a kivándorlókat visszahozó hajót. A kép körül ez a fölírás olvasható: Az amerikai magyaroknak — az Országos Nemzeti Szövetség 1903. A zászló másik oldalán a magyar birodalmi címer látható, amelyet két angyal tart. Ennek az oldalnak fölirása a köa kinek a szavát sem hallottam eddig a STaulernnal tréfálkozott. Charlie két adag szódavizes pálinkát ivott a rendes pohár tejecskéje helyett, és Adeline és Garmon kisasszony rettegés, nélkül legeltethették szemüket a ..Horgonyukon.“ Ma délután lovagolni voltam Charlieval, és tudod-e anyu, hogy attól tartok hogy udvarolni próbált nekem, de olyan nyakatokért kifejezésekkel, hogy nem merem egész bizonyosra venni. De már be kell fejeznem levelemet. Ölel szerető édes leányod Erzsébet. P. S. Vasárnap. Tegnap este lekéstem a postáról. Oly rémunalmas estét töltöttünk, semmit se téve, még csak nem is whistezve mint Mária nagynéninél szoktak, és én úgy belefáradtam az öreg dámák beszélgetésébe az Asylumban látottakról hogy alig vártam hogy a fél tizenegyet elüsse. Ami pedig a mai napot illeti, hát örülök hogy ez az utolsó, amelyet itt tölteni kénytelen vagyok minden olyan nyomott hangulatos, olyan vasárnapias érzése van az embernek, amelytől rendesen nagyon sokat eszik villásreggelire. Trench úrnak megengedték, hogy ő tartsa a ma reggeli istentiszteletet a kápolnában, és lady Carriston folyton dobogott a lábával türelmetlenségében a tisztelendő úr aprólékos ceremóniáskodásain, sőt egyszer-kétszer, amikor egy kissé a rendesnél is jobban cifrázta, hallottam, amint magában morogta hogy „Nevetséges“! — és — „Scandalózus!“ — Ugyan mit szól majd akkor, ha a veje lesz? Adeline és Garmon kisasszony letérdeltek, amikor csak lehetett, és térdenállva maradtak a meddig csak lehetett, és lehúzták a keztyüsöket és összekulcsolták a kezüket. Azt hiszem hogy Adeline valósággal gyűlöli Garmon kisasszonyt, mert annak keresztet is szabad magára vetni a vetkező,, Hazádnak lendületlenül légy hive a magyar. A zászlót dús aranyhimzés diszíti, amelyet Hecht Ernesztin készített. A zászló aranyos zsinórjait kétoldalt két díszruhás apród tartotta. Az ünnep a Szózat eléneklésével kezdődött, amelyet a Ganz-gyári daloskor adott elő Kerneck Artur helyettes karnagy vezetésével. Azután Bujanovics Sándor, a Nemzeti Szövetség igazgatóságának Tagja nyitotta meg az ünnepet rövid üdvözlő beszéddel. Üdvözölte mindazokat, a kik a szövetség céljával rokonszenvezve, az ünnepen megjelentek és ezzel az ünnep díszét és jelentőségét emelték. Az Országos Nemzeti Szövetség, mely a magyar nemzet erejének fokozását tekinti céljának, nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy több százezer honfitársunk az amerikai Egyesült Államokban keresi boldogulását. Fokozza a hazafias aggodalmat, hogy ez a kivándorlás megdöbbentő módon növekszik. Ez a baj komoly gondolkozásra hívja föl a kormányt, a törvényhozást és a társadalmat. A Nemzeti Szövetség a maga részéről módot keresett arra, hogy a kivándorlottak és az itt levők között szellemi kapcsot létesítsen. Erre alkalmasnak találták, hogy az Egyesült Államokban működő magyar egyesületeknek és magyar polgároknak egy zászlót küldjön a szövetség üdvözlete, szeretete jeléül, amely zászló megerősítse bennük a ragaszkodás és hűség érzelmeit. Ezt a zászlót avatják föl ma hosszú útjára. Csak azt az érzelmet akarja tolmácsolni, amely ezt a zászlót kisérni fogja. Ez az érzelem a igazi rokoni és testvéri szeretet azok iránt, akik magyaroknak érzik magukat, bár messze elszakadtak a hazától. Meg fog dobogni a szívük, mert a zászlóban a magyar hazát látják. (Hosszas éljenzés.) Bujanovicsnak nagy tetszéssel és éljenzéssel fogadott beszéde után Rákosi Jenő a következő ünnepi beszédet mondotta: Nekem jutott a föladat elbucsuztatni és fölavatni útjára ezt a zászlót, mely hirt vinni megy a nemzettől elszakadt testvéreknek. He rosszul mondom elszakadt. Csak testi elszakadás ez. A lélek kötelékei fönnállnak. S ezeket szorosabbra fűzni, elvárhatatlanná tenni megy ez a zászló. Viszi a nemzet drága színeit, viszi a repülő turult, a nemzet becsvágyának szimbólumát. Viszi a nemzet címere képében a nemzet becsülését, viszi a felejthetetlen hazai földnek egy-egy marokra valóját. Kényes szemmel nézünk utána, mikor indul; kényes szemmel fogadják testvéreink, a mikor érkezik. S mikor kiküldöttünk, a ki viszi, megszólal ott a tengereken túl, megcsukló hanggal s átadja rendeltetésének ezt a drága zászlót, összedobban egy magasztos érzésben az elvándorlottak és az itthon maradottak szíve s e dobbanást meg fogja érezni az anyaföld itthon, melybe mi temetkezünk, az elvándorlottak közül ki tudja, hányan fognak ebbe temetkezni. De a boldogtalanok, akiktől ezt megtagadja a Gondviselés, megtörő szemükkel utoljára még láthatják a vándorzászlót, reszkető kezükkel érinthetik a hazai földre-és persze Adeline ezt az anyja szeme láttára nem meri megtenni. Tea után Charlienak sikerült valahogy a közelembe furakodni egy sarokban, és halk hangon mondotta hogy én igazán „Rém-pippi“ vagyok, és hogy ha, csak egy cseppet „Ugratnám“ őt, hát akár mindjárt „Lefújná Corát“ akit a „Nyavalya törne ki“ a láttomra! — És ha ez egy Angol házassági ajánlat anyuskám, hát akkor mondhatom, hogy százszor jobban tetszett nekem a „Vicomte“-é, vagy a „Márki“-é. Holnap az esti vonattal indulunk hazafelé , hát addig is pá drágám — ölel szerető leányod ERZSÉBET LEVELEI. — Regény, angolból. — 23 ----- Néhány neveletlen lélek onnan leghátulról kiabált ugyan egyet-mást, de hát senki se ügyelt rájuk és végre tengernyi éljenzés után megint szerencsésen az omnibuszba szálltunk. Jaj de éhes voltam! A vacsoránál csak úgy össze-vissza ültünk valahogy, és én véletlenül a fiatalforma egyén mellé kerültem, aki beszélt. A nevét nem tudom, de annyit tudok, hogy nem valami nagy úr, mert lady Carriston épp az érkezésük előtt mondotta délután, hogy borzasztóan változnak a viszonyok, és hogy már a Konzervatív-pártba is tolakodnak olyanok akiknek semmiféle családfájuk nincsen, és amikor fogadta, alig hogy a két ujja hegyét nyújtotta neki. De ha csakugyan senki sem, hát én igen helyesnek találom hogy mégis Konzervatív, mert nem lesz kénytelen megváltozni későbben majd ha magasra jut. Az öreg gróf kérdezte tőlem hogy mint vélekedem az egészről, hát , megmondtam neki, mire ő azt mondta hogy nagy kár, hogy nem állíthatnak engem az ügyek élére, mert akkor bizonyos hogy igen egyszerű, világos és kielégítő alapon intéződnének a dolgok. Ma reggel az első reggeli után az újabb vendégek legnagyobb része távozott, velük a Herceg és a ső bors-szinűek is. lady Carriston elhajtott lady Garmonnal a Hülyék Asilumát megnézni. Ott is maradtak valahol a közelében villásreggelire, így hát mi is békében költhettük el a magunkét náluk nélkül. Nem is hinnéd hogy mekkora különbséget tett a távollétük! Mindenki mintha fölébredt volna. Az öreg Garmon báró, Erzsébet. BUBAPESTI HÍRLAP, (184. sz.) 1902. julius 7. Chevenix Castle. Chevenix Castle. Novemb. 8. Drága anyuskám, — bizonyosan tudom, hogy itt nagyon jól fogok mulatni. A vonat nagyon késett, és rajtam kívül csak két vendég jött vele, hát mind együtt az omnibuszban hajtottunk haza. Az egyik férfi volt a másik asszony és ez utóbbi ugy rám bámult és annyit nyaggatta a komoráláját, a toilette táskája miatt, igaz hogy pompás egy szerzet volt, és oly rengeteg a málhájuk, és az egész után nem mondtak egyebet mint hogy „milyen hideg van“ és hogy „mikor érünk oda ? ” Mikorra megérkeztünk, csak annyi időnk volt már, hogy fölrohanjunk és öltözködjünk az ebédre, a többi vendég mind egy korábbi vonattal érkezett. Én a kétidegent a vendégek elhelyezésével megbízott majordomo gondjaira bíztam, mert már Octavia kuzin is fölment öltözködni, és egy lelket se láttunk, de nekem üzenetet küldött, és én, amíg Ágnes a holmimat kikapkodta a ládákból, Octavia szobájába siettem. (Folyt. köv.)is