Budapesti Hírlap, 1903. január (23. évfolyam, 1-31. szám)
1903-01-04 / 4. szám
1903. január 4. BUDAPESTI HÍRLAP. (4. sz.) gyújtja valamennyi balkáni nép szenvedélyeit. Hogy mit jelent az osztozkodás szó a vad, erőszakos és félművelt emberek közt, azt nem kell bővebben fejtegetni. Ám ha a politikai térképekről el is tűnik Macedónia, a keleti kérdés megmarad és fenyegetni fogja Európát, míg csak a félhold leng Konstantinápoly falain. Csalódik, ki azt hiszi, hogy Lamsdorff gróf meggyőződni akart, várjon megérett-e odalent a keleti kérdés a megoldásra. A viszonyok alakulhatnak a Balkánon bármiképp, a végleges megoldás akkor következik el, ha Európa megérett arra. Amikor tisztázódni fognak a nagyhatalmak erőviszonyai és vagy közös megállapodásra jutottak, vagy valamelyik közülök elég erősnek érzi magát, hogy a többinek az érdekeit mellőzhesse, akkor dől el a keleti kérdés sorsa. Világháborúval vagy diplomáciai jegyzőkönyvvel. Ami most történhet Macedóniával, az még csak előjáték. A népség-katonaság szereplése. A dráma főszereplői háttérben készülnek az utolsó nagy jelenetre. A függetlenségi párt programja. Kossuth Ferenc újévi beszédét, melyben a párt állásfoglalásáról emlékezett meg, többféleképpen kommentálták. A Tvl. Zrt. egy munkatársa ma fölkereste Kossuth Ferencet s kérdést intézett hozzá a függetlenségi párt programja dolgában. Kossuth Ferenc kinyilatkoztatta, hogy újévi beszédében eszében sem volt a függetlenségi pártnak hagyományos programján bármit is változtatni, sőt ellenkezőleg, legnagyobb nyomatékossággal hangoztatta, hogy a függetlenségi párt soha egy hajszálnyit sem engedhet ismeretes programjából. De e mellett, minthogy a jelen súlyos körülmények közt valószínűnek látszó erős küzdelmekből kifolyólag vívmányokat lehet kicsikarni az ország részére olyan téren is, amely tér semmiképpen sincs összefüggésben a függetlenségi párt hagyományos programjával: ennek folytán Kossuth Ferenc jelezni akarta, hogy a párt föl fogja használni a jelen helyzetet arra, hogy programja pontjain kívül eső vívmányokat is lehetőleg megszerezzen az ország számára. A kultuszbudget. A képviselőház pénzügyi bizottsága január 5. napján, délelőtt fél tizenegykor az országház delegációs termében ülést tart. Tárgy:Vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetése, Minisztertanács. A miniszterelnök bécsi tartózkodása miatt e héten nem mint máskor, szerdán, hanem tegnap, pénteken tartott tanácsot a kabinet. Széll Kálmán miniszterelnök ez alkalommal jelentést tett az egész kormánynak a Bécsben folytatott kiegyezési tárgyalásokról. A félhivatalos Magyar Nervezet megcáfolja azt a hírt, mintha a tegnapi minisztertanácsot egy bécsi újságnak a kiegyezésre vonatkozó indiszkréciói folytán hívták volna össze. Cseh-tót nemzet-egység. A cseh-tót kulturális és nemzeti egységre vonatkozó törekvések az utóbbi esztendők nemzetiségi politikájában folytonosan növekedő szerepet játszottak. Ma már olyan áramlattá erősödtek, amelylyel az állami kormányzatnak kötelessége a legkomolyabban számot vetni. E kiválóan fontos nemzetiség-politikai törekvésnek részletes és oknyomozó ismertetése azonban politikai irodalmunkban mindmáig hiányzott. E hézag pótlására írta Czambel Samu dr. miniszteri titkár, — aki egyike a szláv nyelveket és irodalmakat legalaposabban ismerő tudósainknak is— A cseh-tót nemzetegység múltja, jelene és jövője civiű tanulmányát. Kezdi a prágai Cseszloo-szlovanszká jednota (cseh-tót egység) cimü egyesület alapításának és működésének ismertetésével s aztán előadja, hogy ez egyesület hírlapi, tudományos és társadalmi izgatásainak miként sikerült a hazai tótság körében tért hódítania. Ma már a tót nemzetiségi különállás gondolata egészen háttérbe szorult azzal a fölfogással, amely azt hirdeti, hogy a magyarországi tótság a Csehországban, Morvában és Sziléziában lakó szlávokkal egyetlen nemzetet alkot. Az újabb tót irodalmi művekben, de különösen a tót hírlapokban a cseh nyelv máris félig kiszorította a tótot. Az elcsehesedésnek egyik legfőbb okozója a cseh nyelv egyházi használata. A baj orvoslását a cseh nyelv egyházi használatból való kiküszöbölésével kellene kezdeni. Czambel dr.-nak nemcsak a cseh-tót mozgalom történetére vonatkozó fejtegetései érdemlik meg a közélet embereinek figyelmét, de javaslatai is, amelyekkel a terjedő bajt akarja orvosolni. Széleskörű tudományos képzettség, higgadt ítélet és erős magyar hazaszeretet jellemzik e közel száz lap terjedelmű füzetet, amelynek tartalma érdemes nemcsak arra, hogy mentül többen olvassák, de arra is, hogy politikusaink és kormányférfiaink a belőle levonható tanulságokat a gyakorlatban is érvényesítsék. A miniszterelnök üdvözlése. Zomborból táviratozzék. Bács megye közigazgatási bizottsága ma délelőtt és Zombor város közigazgatási bizottsága ma délután ülést tartott Latinovits Pál főispán elnöklésével. A főispán indítványára mindkét bizottság egyhangúlag elhatározta, hogy Széll Kálmán miniszterelnököt a kiegyezési tárgyalások sikeres befejezése alkalmából feliratilag üdvözölni fogja. Hadikikötő Szebenikóban, Bécsből jelentik nekünk. A haditengerészeti kormány az utóbbi időben Szebenikó környékén nagy telkeket vásárolt s az a célja, hogy Mandarina és Zablassics között nagy sztratégiai csatornát építsen, ami által Szebenikó két kijáratot kapna. A hadügyi kormány így akarja előkészíteni egy második nagy hadi kikötő fölállítását. A képviselőház ülése. Az ünnepek után első ülését január 9-én tartja a képviselőház. Valószínű, hogy már ezen az ülésen nyilatkozni fog a miniszterelnök a kiegyezési megállapodásokról. Az ülés napirendjére a bevándorlásról szóló törvényjavaslat van kitűzve. — Jól van, fiuk. A váltótok nem ér egy petákot se, de hajdanában én is piarista diák voltam s magam is rendeztem ilyen majálist. Azért adok nektek a magam zsebéből száz forintot. A majális után megfizetitek. A fiúk megint előre toltak s én újra kivágtam egy kis szónoklatot, mely cicerói modorban hálánk örökkévalóságáról szólt. Az igazgató ur pedig elővett egy százast s átadta nekem. (Azóta nagykorú és váltóképes úr lettem, de soha semmiféle takrékpénztárban ilyen nyájas igazgató bácsit nem találtam.) Bocsássanak meg, hogy ennél az epizódnál ily sokáig időztem s az első szerelem kissé háttérbe szorult. De ne feledjék, hogy egy úriember életében a váltó épp oly nagy szerepet játszik, mint a szerelem. Mert erre térek át, ő egy miniszteri osztálytanácsosnak a lánya volt, fehér ruhában, fekete hajában piros rózsával. Első pillanatra láttam, hogy körülbelül olyan idős, mint én, de az a tudat, hogy én letettem az érettségit, ő pedig nem, megacélozta bátorságomat, s a tánc és udvarlás terén oly nyugodt biztossággal léptem föl, mint egy hatodéves joghallgató. ő is jól elmulatott velem, de a szünóráig nem mutatott melegebb érdeklődést. Ekkor azonban összeültünk egy kicsit a cigánynyal mulatni, s én közkívánatra megeresztettem a baritonomat (föntebb említettem már, hogyan eresztettem meg, s újabb hasonlat nem jut eszembe). Ettől fogva ő nagyságának vége volt. Mintha hipnotizálva lett volna, úgy meredt rám, s amint én ezt észrevettem, természetesen azonnal fülig szerelmes lettem belé. Reggelig vele táncoltam s minden fél órában egy nótát kellett neki énekelnem. E nélkül talán a varázs megszakadt volna. Meg kellett ígérnem, hogy meglátogatom őket. Hajnali három órakor ment az utolsó hajó. S mi édes volt hajdan ez a virradati hazatérés a Margit-szigetről. Még a hajón is egyre táncoltunk, kurjongattunk, énekeltünk, miközben derengő félhomály borult az alvó városra és a hatalmas Dunára . . . Ezúttal, fájdalom, elestünk ettől a romantikus hazameneteltől, mert a zord vendéglős lefoglalta az egész kompániát, hogy leszámoljon vele. Reggel hatig tartott a leszámolás, oly sikerrel, hogy a kompánia egész vagyona gyanánt öt forint húsz krajcár maradt a zsebünkben. Az egész jövedelem ráment pezsgőre, sörre, virágra, cigányra. Mindenki erre a kontóra cigarettázott, szivarozott, hozatott, hozatott. Summa summárum, a száz forint takarékpénztári kölcsön törlesztésére egy fityingünk se maradt. Képzelhető, hogy sírtak a búsó magyarok, mikor a legelső reggeli hajóval jöttünk befelé a városba. A báró, akinek a latinból mindig rossz kalkulusa volt, s az ékesszólás tekintetében Cicerótól semmit se tanult, összegyűjtött bennünket, s a következő nagyhatású beszédet mondta: — Fiuk! A kompániának van száz forint adóssága, melyért mindnyájan becsületbelileg felelősek vagyunk. Ezzel szemben összvagyonunk öt forint husz krajcárra rúg. Pedig nekünk ezt a száz forintot még ma ki kell fizetni, mert soha többet az életben többé úgy együtt nem leszünk, mint ma, s ha ma nem fizetünk, az a száz forint soha ki nem fizetődik . . . Politikai hullámok. Budapest, jan. 3. E héten az ország figyelme feszült érdeklődéssel Bécsre irányult, ahol Magyarország és Ausztria gazdasági jövőjéről s úgyszólván az egész monarkia sorsáról kellett határozni a kormányoknak, a korona közvetetten közelségében. De hogy milyen izgalmas s milyen izgató volt az utolsó napok munkája, vasárnap déltől szerda este tíz óráig, arról fogalma is alig lehet annak, aki nem volt közvetetten tanúja és szemlélője az eseményeknek. Széll Kálmán miniszterelnök Lukács pénzügyminiszterrel és a nagykészültségű miniszteri tanácsossal, Popovicscsal utazott Bécsbe. A kormányelnök velük ült haditanácsot, mielőtt vagy miután az osztrákokkal találkozott. E munka közben Popovics olyanféle szerepet játszott, mint a törzskari főnök a háborúban: készen tartotta a szükséges anyagot, számon tartotta a szükséges adatokat a vezérek számára. S minthogy Popovics volt a törzskari tiszt s a pénzügyminiszterek közbevonásával folyt a tárgyalás, ebből nyilván könnyű volt kitalálni, hogy pénzügyi kérdések körül megy a küzdelem. S osztrák források révén ki is szivárgott egy és más, hogy a készpénzfizetés, a konverzió, a tiroli gabonavám, az adókérdések stb. rendezése és tisztázása alkotja az utolsó akadályokat a kiegyezés útjában. De tudni nem lehetett semmit sem. Lukács miniszter nem szólt, Popovics megközelíthetetlen volt. Széll Kálmán, körülvéve és ostromolva egy sereg magyar újságírótól, a legnagyobb előzékenységgel viseltetett irántuk s mondott is olykorolykor valamit, de szava mindig dodonai jóslat — Úgy van! úgy van! — De hát mit csináljunk ? — Van egy eszmém, — folytatta a praktikus báró. — Halljuk, halljuk! — Harmincketten vagyunk. Tizennégyünkön frakk van. Négyünknek van órája. Becsapjuk, mindaddig becsapjuk, míg a száz forint öszsze nem gyűlt menten visszafizetjük. Óriási helyeslés, különösen azok részéről, akinek se órájuk, se frakkjuk nem volt. Reggel nyolc órakor már ott álltunk Friedländer király utcai magánzálogháza előtt, hol gyalázatosan bántak el velünk. Összesen a tizennégy frakkért s a négy óráért százkét forintot kaptunk. És mi történt? Kilenc órakor megjelentünk Takarékpénztári bácsinál a százassal, s éh egek, — meghatva ekkora becsületességtől, — visszaadta a százast. Hát még ha látta volna, hogy nyári felöltőnk alatt becsületes szivünk van, de frakkunk nincs. Azt hiszik önök, siettünk vissza Friedländerhez földi javainkért? Oh, dehogy, a tizennégy frakktalan és a négy volt óratulajdonos összeállt s a százast elmulatta. Harmadnap kerültem haza ingujjban. Még a felöltőm is ott maradt valahol zálogba. S, a kis leány ? Mihelyt kialudtam magamat, meglátogattam őket. Természetesen megénekeltetett. De mivel baritonom olyan volt, mint a repedt fazék, kiábrándult belőlem. Ilyenek a nők ! ”