Budapesti Hírlap, 1904. november (24. évfolyam, 302-331. szám)

1904. november 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (302. sz.) "'on. rA szabadelvű párt csütörtöki értekezlete döntő jelentőségű lesz a parlamenti helyzetre. Mint már említettük, ekkor okolja meg Tisza István gróf a revízióról a Ház elé terjesztett nditványát és már most bizonyos,, hogy előter­­jesztése és abbeli bejelentése, hogy a házszabá­­yoknak módosításában minő határokig kíván el­kelni és micsoda szigorításokat tart elkerülhetet­­enül szükségeseknek, csupán a szabadelvű pártra ehetnek megnyugtató hatással és a kormány leg­­előbb azon örvendhet, ha sikerül a csütörtöki értekezlete után is egységesnek megtartani a pár­tot. Az ellenzék má­r nem csinál abból kérdést, hogy kell-e harcolnia, vagy nem a revízió ellen, hanem csupán az eljárásról és a harc taktikájáról vitatkozik. Két áramlat van ugyanis az ellenzé­kein. Az egyik még azt is meg akarja akadá­lyozni, hogy a miniszterelnök egyáltalában meg­okolhassa indítványát és hogy a bizottságot a Ház kiküldhesse. A Kossuth-pártnak egy része és a Szederkényi-párt a mellett kardoskodik, hogy már a megokolás napján meg kell kezdeni a technikai obstrukciót. A másik ellenzéki csoport fölfogása az, hogy meg kell hallgatni a miniszter­­elnököt, mert csak így értesülhet az ellenzék a miniszterelnök összes terveiről és szándékairól. Még eddig kétséges, hogy melyik áramlat fog felülkerekedni.­­ Az új osztrák miniszterek, Bécsből táviratoz- ják, hogy a király előtt ma reggel tíz órakor eskették­­söl Kosér Mansírért dr., Banda Antal lovag és Buquoy Ferdinánd gróf újonnan kinevezett minisztereket. A szertartáson résztvettek Körber miniszterelnök és­­Gudenus Lipót báró főkamarásmester. Az eskümintát M­illány Oszkár báró miniszteri tanácsos olvasta föl. Egy berlini újság, a Tag, nagyon érdekes dol­gokat ír a most lefolyt osztrák kormányválságról. Azt írja a berlini lap, hogy Böhm-Bawerle osztrák pénz­ügyminiszter azért bukott meg, mert elejtették azt a tervét, hogy az új hadügyi kölcsön kamatait a had­ügyi költségvetésben évről-évre eszközlendő megtaka­rításokból fedezzék. Szinte hihetetlen, hogy igaza van a berlini lapnak, mert a magyar delegáció csakis azzal a feltétellel járult hozzá az új hadügyi teher megszavazásához,­hogy az új kölcsönök amortizációjá­nak megfelelő arányban takarékoskodni fog a had­ügyi kormány az évi költségvetésekben huszonhat éven át. Hogy ez a terv Bőhm-Bawerktől eredt, azt csak most tudjuk meg a berlini lapból, de hogy a tervet már el is ejtették volna, azt mint politikai lehetetlenséget nem hihetjük. Az osztrák földmivelés­­ügyi miniszter, Giovanelli báró a berlini lap szerint azért bukott meg, mert négy év alatt a legelemibb ismereteket sem szerezte meg a földművelésügyi tárca körében, és soha egy tollvonásnyit sem változtatott a m­inisztérium tisztviselőinek előterjesztésein, s így bizonyos korrupció honosodott meg a minisztérium­ban. Az új miniszterek nem sokat számítanak, mert mintha mosolygott volna befele . . „ Az is fel­tűnt, hogy a mama egyszeribe igen szórakozott lett, csak néha-néha hunyorított a lányára. Az ilyenkor mintegy diktandóra a kapitányra nézett, a szeme Csücskéből olyan laposakat pislan­­tott rá, mint egy cselédkenyér. No, ez furcsa, gondoltam, mi lesz ennek a vége ?... Jó folytatása az volt, hogy a kapitány levélpapirost rendelt, irt rá valamit és a kislány felé integetett, jelezve, hogy neki szól a levél. És képzeljétek a kis rákot: nyugtázta az intést, kissé megbiccentette a fejét, aztán szemér­­metesen lesütötte szemét. A papa éppen a kapi­tányra nézett, a mama a lányára, de, úgy látszik, nem vettek észre semmit... Ugyan mi lesz most már a levéllel? . . . Úgy vigyáztam én arra a levélre, mintha benne lett volna a néhai elhalálo­zott vagyonon! ... A kapitány a nadrágzsebébe tette és miután kászkálódott már a falusi famí­lia, ő is fizetett és kászkálódni kezdett. Én is. A kapitány után nyomultam . . . A familiát előre­eresztettük, de a kis főttrák visszaszaladt a zseb­kendőjéért, a­mit az asztalon felejtett. Ahá, gon­doltam, most vigyázz, Sipi. Persze a kapitányt néztem, mert az ő zsebében volt a bonyodalom. Richtig! Kivette belőle a levelet és a­mikor a kis­lány elsurrant mellette, a kezébe sanzsírozta. Ek­kora szemtelenség! . . . Hát, amicenkók, mond­hatom, elég komisz ember vagyok magam is, de arra, hogy egy ártatlan libácska tapasztalatlansá­gával visszaéljek, még én se lennék kapható. In­kább vizet iszom és zsoltárokat énekelek. Elhatá­roztam, hogy megvédem a szegény kis főttrák veszélyben forgó erényét, ha husz forintomba ke­rül is. Noblesse oblige! Mindenekelőtt tervet csi­náltam. Úgy okoskodtam, hogy a levélre, miután elfogadtatott, csak egy válasz lehet: a találka. Tehát az volt a feladatom, hogy én is ott legyek a __ találkán, mint alkalmatlan harmadik. E célból föltettem magamban, hogy követem a libácskát, bárhová cipelje is a famíliája. Hát mondhatom, unalmas helyekre cipelte. Elmentek az állat­­kertbe majmokat etetni, aztán csomnakáztak a városligeti tavon, majd bevillámoztak a Hangliba, végre vacsoráztak a Pannóniában. Hát én is azt cselekedtem: majmokat etettem, csónakáztam, hangliztam, pannóniáztam . . . A kapitányt nem láttam sehol. De éjféltájban, mikorra a Hungá­riába követtem a famíliát, már ott találtam a szálló bejárata előtt. Civilben volt a betyár, de azért ráismertem ... A família fölment a ho­telbe, a kapitány le s föl sétálgatott. Én is, még pedig Knapp a kapitány háta mögött. Úgy lát­szik, feltűntem neki, mert egyszer mérgesen a szemem közé nézett, de én (tudjátok, hogy tudok én nézni ?) visszalőttem neki. Elmosolyogta ma­gát és tovább sétált. Én is . . . — Gyorsabb tempót kérünk. A találka ?,! A szűk tetős ?!­­ „Ne türelmetlenkedjetek, nem soká kellett a kis leányra várni: lejött. A gyalázatos kapitány hozzálépett, súgott neki valamit, aztán karon­­fogta és be egy frakkerbe! Utána! Belevetettem magamat egy másik frakkerbe és mint a francia regényekben szokás, rákiáltottam a bérkocsisra: „Hajts az után a kocsi után! Dupla borravaló!“ . . . Mondhatom, jól hajtott. A lovak tízszer is beleütötték orrukat az üldözött kocsiba. — Hol szállottak ki ? Gyorsan, gyorsan! „Hát a nyugati pályaudvaron. Jegyet vál­tottak Becsig. Én csak Érsekújvárig, mert nem volt több­ pénzem harminc forintnál. De minek is mentem volna Bécsbe? Gondoltam, végzek én a kapitánynyal, ha lehet még Vác előtt, de Érsek­újvárig biztosan . . . Természetesen ugyanabba a vagyonba ugrottam bele, a­melyben a szöke­vények utaztak. És egy pillanatra sem hagytam őket magukra. Nem én! — Mit csináltak ? . . . Hajrá! . . . Csó­­kolóztak ? " „Mit?! Kikértem volna magamnak. Ha egyszer én fölteszem magamban, hogy megmen­tem a kis libát, hát megmentem. Csókról szó sem lehetett. Megpofoztam volna a kapitányt . . . Hanem éppen hogy az volt a baj, hogy nem is próbált csókálózni. (Úgy látszik, Bécsre tarto­gatta.) Úgy pedig igen bajos volt belekötni, mert mit mondjak neki? . . . Esztergomnál azonban végre is megkemény­ítettem a fejemet, a konduk­torral kihivattam a folyosóra. Ott aztán úgy meg­mondtam neki a magamét, hogy rögtön, kik itt. Gondoltam magamban: most, hogy már túl va­gyunk a nehézségeken, minek teketóriázzak to­vább : meglöktem a kapitányt és a kis leány mellé ültem. Az roppant megijedt tőlem (úgy látszik, a kapitánytól sokkal kevésbbé félt) és sírni kez­dett. Én vigasztaltam és megmagyaráztam neki, hogy tőlem ne féljen, hiszen éppen azért vagyok mellette, hogy megoltalmazzam a kapitánytól — egyszóval, hogy hazavigyen­ az aggódó mamának a bűnbocsánatával együtt. Még a bűnbocsánatot is garantíroztam neki . . . És, furcsa, de még jobban sirt a libácska. Ettől én, természetesen csak még jobban felbuzdultam és most már a vi­lágért se adtam volna föl erén­ymentő tervemet. Szívem megtelt a jócselekedet érzésével, igen meg voltam elégedve a Sipiczkyvel ... A kapitány nem tudta magát tájékozni, talán azt hitte, hogy, valami rokon vagyok, Esztergomban eltűnt. Utaz­hattunk a legközelebbi vonattal hazafele a Hun­gáriába. . " — Csak volt eszed­­ hazavinni? — kérde­dezte egy vásott alak. " az osztrák kabinetben Körber valóságos diktátor, mel­lette a miniszterek csupán adminisztráló tisztviselők. Kosér, a pénzügyek, s Buquoy, a földmivelésügy új minisztere, politikai tekintetben teljesen jelentéktelen ember. Az új cseh miniszter, Randa udvari tanácsos, már­­ nagyon öreg ember, az energiának legkisebb nyoma nélkül, s nem csupán a politikai cselszövésben, de általában az aktuális politikában is tökéletesen járatlan, s e­miatt az új­ csehek nem valami nagy biza­lommal fogadják a kabinetbe való belépését. Ezek szerint tehát a legutóbbi osztrák kormányválságnak politikai jelentősége úgyszólván — semmi. A miniszterelnök üdvözlése. A miskolci kereskedelmi és iparkamara abból az alkalomból, hogy a képviselőhöz megszavazta az új olasz keres­kedelmi egyezményt, Tisza István gróf miniszterel­nököt ■ és Hieronymi Károly kereskedelmi minisztert a következő táviratra­ üdvözölte: „Hazánk egyik jelentékeny borvidékének és borkereskedelmének képviselői örömmel üdvözöljük Nagyroéltóságodat és fejezzük ki köszönetü­nket az olasz kereskedelmi egyezmény alkalmából, mely hazai borkereskedelmünkre s boraink értékesítésére oly kedvező hatással van. Miskolci kereskedelmi és ipar­kamara. Radvány István kir. tanácsos elnök, Sugár Ignác dr. titkár. A szerb püspöki kar és a népiskolai tör­­­vény. A görög-keleti szerb püspökök, mint lapunk­nak Karlócáról írják, elhatározták, hogy a Berzeviczy miniszter által a minap benyújtott új népiskolai tör­vényjavaslat ellen fölírnak a kormányhoz. A fölirat, melynek szerkesztésére Letics György dr. temesvári szerb püspököt kérték föl, rá fog mutatni az új iskola­törvény mindama pontjára, a­melyek a görög-keleti szerb egyházra és autonómiájára nézve sérelmesek. Ha a kormány nem veszi tekintetbe a görög-keleti szerb egyház részéről teendő kifogásokat, hanem a törvényjavaslatot a jelenlegi alakjában fogadná el a képviselőház, a szerb püspöki kar a főrendiházban a javaslat ellen fog szavazni.­­ A román püspöki kar ugyancsak a javaslat ellen fog szavazni.­­ Egyben megemlítjük, hogy a bécsi és prágai szerb ifjúság legközelebb gyűlést tart, a­melyen az új ma­gyar népiskolai törvényjavaslat ellen tiltakozni szán­dékozik. . . -Vlad Aurél beszámolója. Déváról jelentik: "A nagyrészben románajkú dobrai kerület választói tegnap Maros-ilyen gyűlést tartottak, a­melyen Vlad Aurél képviselő beszámolót mondott. A gyűlés meg­tartását­­délután egy órára engedték meg, azonban már reggel mintegy hatszázan gyülekeztek össze Roz­­vány dr. ügyvéd háza előtt. A főszolgabíró felszólí­totta a tömeget, hogy oszoljon szét, de két agitá­tor a népet ellenállásra biztatta, mire a főszolgabíró a bujtogatókat letartóztatta és a tömeget csend­őrökkel szétoszlatta. A délután egy órakor megérke­zett képviselőt a pályaudvaron mintegy ötszázan,, várták, élükön Juga tanítóval, ki a képviselőt be­széddel üdvözölte. Vlad Aurél beszámolójában a népi iskolai törvényjavaslatot a nemzetiségek ellen me­rényletnek mondta és erőszakos magyarosításnak. A­ románok­— úgymond — ellen fognak állani e törek­véseknek. Veszedelemben van a nemzetiségek nyelve, minden román ember kötelessége a harcot felvenni. Figyelmeztette a hallgatóságot, hogy már a törvény-­, hatósági bizottság megválasztásakor ügyeljen, hogy minél több román kerüljön be a bizottságba. A Vlad­­ után beszélő román ügyvédek mind kitartásra buz­dították a népet. Bonteszky, ügyvéd kritizálta a közigazgatást és több hivatalnokot megvádolt, mire a főszolgabíró megvonta tőle a szót. Vlad Aurél ez-­­után a népet békés szétosztásra szólította fel. A főrendiház bizottságaiból. A főrendiház pénzügyi bizottsága november 7-én, hétfőn, délben ülést tart. Napirendje: az állami számvevőszéknek a Magyarország és Horvát-Szlavonországokkal 1900. és 1901. évekre történt leszámolásról beadott jelenté­sekre hozott képviselőházi határozatok tárgyalása.­­­ A főrendiház gazdasági bizottsága november 9-én, szerdán, délután öt órakor ülést tart. Napirendje: A főrendiház bevételeiről és kiadásairól 1904. évi juli 1-től szept. 30-ig a háznagy által vezetett számadás megvizsgálása. ... A szerb király Szófiában. — Belgrádtól Szófiáig. — Szófia, okt. 30. (Kiküldött tudósítónktól.) Ködös, őszi, szomorú est volt, mikor tegnap a szerb király vonata elindult; a belgrádi pályaudvarból, mely egészen üres volt, a hi­vatalos embereken kívül alig volt jelen pár ember. Némi életet hozott Péter király megjelenése, ki na­gyon vidám kedvében volt. A 7-ik ezred díszcsapátját, mely muzsikaszóval és zászlólengetéssel fogadta, Pé­ter király így üdvözölte: — Pomogi Bog junaci! (Isten segítsen, hősök !) Bog ti pomogao, Gospodaru! (Isten segítsen Urunk!) ■­­ Még néhány kézszoritás a jelenlévő urakkal, kik díszben jelentek meg és a király az udvari szalon­­kocsiba szállt. A­­katonazenekar a Pozdráv (üdvözlet) himnuszba kezdett, a jelenlevők zsi­nórba törtek ki és az udvari vonat pont kilenc órakor elindult. A király csak pár szóval búcsúzott: — Isten veletek! Viszontlátásra! A hét kocsiból való udvari vonat a bolgár fővá­ros felé robogott. A szalonkocsiban a király barátsá­gosan társalgott tizenegy óráig Pasics, Grades mi­­­nisztereivel és a vele utazó Milosevics, Stefanovics, Bojovics, Pavlovics szárnysegédeivel.

Next