Budapesti Hírlap, 1904. december (24. évfolyam, 332-361. szám)
1904-12-25 / 356. szám
1904. december 25. BUDAPESTI HÍRLAP. (356. sz.) lásának a becsvágya hevít, nem maradhat meg mentő munkájával ez ország határain belül. A mi megmentünknek nemcsak Magyarországot, hanem Ausztriát is meg kell mentenie. Eszének, zsenijének kell lenni ő felsége egész birtokállománya számára. Meg kell mutatni tudnia, miként kormányozandó hazánk a Hatvanhét keretében magyar nemzeti módon és ki kell találnia azt, hogy miként kell Ausztriát kormányozni — osztrák módon. Meg kell értetnie azokkal, akik eddig meg nem értették, hogy nincsen más mód, vagy tönkre megy mind a két birodalom, vagy mind a kettőt a benne lakó nemzeti főerők szellemében, kedve és aspirációja szerint kell kormányozni. Világos, hogy Ausztria rendeltetése defenzív. Ausztriának nincsen más katonai feladata, mint hogy ő felsége birtokait megvédje és biztosítsa észak és nyugat veszedelmeivel szemben. Azt a szellemet, azt az erőt, azt a fajt kell ápolni és gyarapítani, amely erre a feladatra alkalmas. Oly akotmányt, oly szervezetet, oly kormányzatot kell neki adni, amely ennek a célnak kedvez, anyagi és erkölcsi eszközeit megtenni. És világos, hogy a Habsburg-dinasztia offenzív hadserege a magyar nemzet. Csak e nemzet lelkes, felbuzdult, fanatikus támogatásával, fiainak áldozatkészségével törhet előre az egyetlen irányban, amely előtte nyitva áll: dél felé. E nemzet felemelkedésének, önérzete meggyarapodásának, vagyona megsokszorosodásának, kultúrája terjedésének, tekintélye emelkedésének, hatalma föllendülésének nemcsak akadályokat őrület az útjába vetni, de minden eszközét, minden föltételét meg kell teremteni, máskülönben az egész élet a Habsburgok jogara alatt kínos vergődés, legföljebb parádés játék, önámításra fektetett nagyhatalmaskodás lesz addig is, amíg az egész, mesterségesen összetartott, a népek kedve ellen kormányzott masina szét nem hull részeire, a leskelődő örökösök prédájára. Ennek a mostani válságnak iszonyú keservei és erőfeszítései azt az egy jót szülhetnék, hogy a magyar ellenzékek, amelyeket a törvény erőszakos sérelme véletlenül egy táborba hajtott, fölemelkednének e felsőbb rendű, nagyobb kitekintésű álláspontra, a magyar imperium dicsőséges álláspontjára s ezt adnák programul a nemzet elé. Ettől a mai karácsony, az ajándékba kis Jézus magasztos ünnepe oly históriai emlékezetességgé lenne, mint lett egykor egy újságcikktől emlékezetessé történetünkben Krisztus kínszenvedésének ünnepe: a husvét. — De mama, ez nem lumpolás, ez közéletitevékenység. — Közéleti tevékenység! Mióta beszél maga virágnyelven ?— Értse meg, hogy nálunk mindent vacsorákon döntenek el. Úgy az irodalmi, mint a művészeti és a politikai kérdéseket. Ott folyik a korteskedés, ott csinálják a hangulatot, ott szövetkeznek a jóbarátok. Én pedig benne lévén minden mozgalomban, minden körben és minden társaságban, hát benne kell lennem minden vacsorában is. A mama gúnyosan mosolygott. — Tudom, hogy maga nem ostoba ember. Bizonyos voltam benne, hogy szépen indooklni tudja, hogy miért él így. De így él, az bizonyos, s ez a baj. — Édes mama, kérdezze meg a leányát, hogy baj-e? Ha ő is azt mondja, hogy baj — akkor nincs más hátra, mint az elválás. Vagy kellek így, ahogy vagyok, vagy váljunk el. Az író nem kanári, hogy kalickába dugva is tudjon énekelni. — De nem is bagoly, hogy örökké éjszakázzon. — Maga elfelejti, hogy ez idő alatt halhatatlan műveket is alkottam. — A halhatatlanság megállapítását bízza a hálás utókorra. — Na, ha az is olyan igazságtalan lesz, mint maga, akkor még a tehén utcát se fogják a nevemre elkeresztelni. A mama homlokán a türelmetlenség ráncai jelentek meg. — Hisz disputáim tud fényesen. A legnehezebb helyzetekből ki tudja magát vágni és a legfogasabb kérdésekre meg tud felelni. Ebben nincs hiba ... De térjünk át a képviselőségre. Fölugrottam. — A tárgyalás a vádlott távolléte miatt elhalasztatik. Kezüket csókolom. -Csak mondtam, de nem csókoltam meg. Dühösen távoztam hazulról. De a mamával folytatott párbeszédem szeget ütött a fejembe. A feleségem tényleg nagyon okos asszony, aki belátja, hogy egy író nem élhet olyan polgári életet, mint egy hentes. Szabadságomban abszolúte nem korlátoz és gyakori elmaradásaimért soha még egy szemrehányó tekintetet se kaptam. Mi lesz most, ha a képviselőség következtében kénytelen leszek még tovább feszíteni a húrt, világosabban szólva, még többet vacsoráim házon kívül? Igaz, hogy az asszonyt erre már kellőképpen előkészítettem, s ő nem mutatta, hogy ez rosszul esik neki. De lehet, hogy magában azt hiszi, hogy csak kifogásokkal dolgozom, s noha képviselő vagyok, este egészen nyugodtan otthon maradhatnék. (Ami igaz is.) Itt valamit ki kell találni az asszony megnyugtatására, kétségeinek teljes eloszlatására. Hopp, megvan! Itt vannak a bizottsági ülések. Végig futottam rajtuk. Megállapodtam a horvát regnikoláris deputációban, mert, ebben két idegen szó van, , ami az asszonynak imponál. Délben beadtam neki. — Tudja mi történt ma? — Mi ?. — A Ház megválasztott, a horvát regnikoláris deputációba. — Mibe? — Regnikoláris deputációba. — Mi az? — Az a Háznak legfontosabb bizottsága, mely a horvát-magyar kiegyezést csinálja. — Hát még nem egyeztek ki . — Úgy látszik nem , komoran hozzátettem. — Sok vesződségünk lesz még ezzel, amig dűlőre visszük a dolgot. A szegény asszony fölkelt s megsimogatta homlokomat, mintha az az összes horvát-magyar kérdések forrongó katlana lett volna. A bevezetés megvolt, most már nem kellett egyéb, mint egy kellően hamisítót cédula, mely meg is jött két nap múlva s hangzott ilyeténképpen . A horvát regnikoláris deputáció e hónap huszonkettedikén este kilenc órakor a képviselőház I-sö számú termében ülést tart, melyre I. Tag úr meghivatik. Savanyu arccal vettem át és mutattam az asszonynak. — Este kilenckor ? Hyet se láttam még. — Épp ez a kellemetlen ebben a bizottságban. A horvát képviselők ugyanis este érkeznek meg Zágrábból s rögtön ülést kell tartanunk, hogy ők reggel mindjárt visszamehessenek.— Szegény fiam — szólt a jó asszony s megcsókolta a horvát-magyar ügyektől teljesen idegen homlokomat. A horvát regnikoláris deputáció gyönyörűen dolgozott. Kéka két ülést is tartott hetenkint s én elértem azt a hallatlan rekordot, hogy a feleségem sajnálkozott rajtam, mikor este elmentem hazulról. De ennyi hazugság nem maradhatott büntetlenül. Kern is maradt. Feleségemmel utaztunk a kolozsvári Rákóczi-ünnepre s az étkező kocsiban együtt vacsorálunk Feilitsek Artúr báróval, a Ház ab. elnökével. A politikai zavar. Budapest, dec. 21. A Megváltó születésének idei ünnepe nem zavartalan Magyarországon. Lelkünk csak félig örvendhet az örvendezőkkel, mert a másik felére súlyos gond nehezedik: az ország gondja, a közelgő országos felfordulás, a téli választásnak minden nyomorúsága és a jövőnek teljes bizonytalansága. Ilyen viszonyok között nehéz átadni magát az ünnepi kedvnek; nehéz és nem is lehet. Kincs is érkezés a lélek megnyugvására. Sürget az idő. Két rövid nap a pihenő, azután újra kezdődik a harc. De azután kezdődik csak igazán. Az ünnep közvetetten küszöbén a harcias politikának két akkordja csendült meg a mai napon. Az egyesült ellenzék vezérbizottsága ma értekezletet tartott, amelynek határozatából fölkéri a kerületek ellenzéki választóit, hogy szervezkedjenek a közeledő, alkotmányos, küzdelemre. Megszűnt a békés kibontakozásnak minden reménysége, így nem maradmás hátra, mint megvívni az országos háborút A vezérbizottság is immár egészen bizonyosra veszi a képviselőház feloszlatását, amiben eddig kétkedett, mert abban bízott, hogy a király nem fog beleegyezni az ex- elválasztásba.. Most már az ellenzék nem kételkedik többé s minden erejéből készülődik, hogy szemébe nézzen a komor valónak. Ezt jelenti a nemzetnek az ellenzéki vezérbizottság fölhívása — a hazafias aggodalom anyagául, karácsony ünnepére. A másik akkord: egy félhivatalos cáfolat, amely újólag azt bizonyítja, hogy az Andrássyszerzette házszabály nem irtotta ki a technikai obstrukciót s , hogy Tisza István gróf ezért vetette el az egyezséget. Kincs a kezünkben Andrássy Gyula grófnak tervezete s igy nincs módunkban ennek hiteles szövegével rácáfolni a félhivatalos állítására. De annyi bizonyos — s ezt meg lehet állapítani azokból a töredékekből is, a melyek a tervezetből a Budapesti Hírlap mai szombati számában napvilágot láttak, hogy Andrássy gróf alkalmas alapot szerzett, a melyen tovább építve, el lehetett volna jutni az óhajtott reform békés betetőzéséhez. Ez egészen világos , est a tiszta igazságot semmiféle cáfolattal nem lehet elhomályosítani. Akar látta a miniszterelnök írásban a tervezetet, akár pedig csak Andrássynak szóbeli előterjesztéséből tudta tartalmát: kétségtelen való, hogy Andrássy tálcán kínálta Tiszának a békét és a béke lehetőségét s ha Tisza gróf nem fogadta el a kibontakozásnak feléje nyújtott békés eszközeit, azért nem fogadta el, mert nem akarta elfogadni. Kern arról van itt a szó, hogy Andrássy Gyula ultimátumot nyújtott át a kormány elnökének. Csak az alapot és a keretet jelölte meg és egynéhány téglát hordott össze; magát az épületet a kormánynyal és a többséggel egyetértve kellett volna megalkotni. De Tisza gróf ezt visszautasította, nem azért, mintha az Andrássy-adta alap nem volna alkalmas a revízió létesítésére, hanem azért,mert — neki többsége van és mert a békés megegyezésnek elfogadása önmegtagadást és áldozatot kívánt a kormánytól. Erre az áldozatra, a melyet november tizennyolc tett szükségessé, Tisza István gróf nem volt hajlandó s ezen a zátonyon akadt meg a békés megegyezésnek lehetősége. Hogy mennyire igazunk van ebben az itt vázolt fölfogásunkban, annak beszédes tanúsága Andrássy Gyula grófnak alábbi nyilatkozata, a