Budapesti Hírlap, 1905. április (25. évfolyam, 91-119. szám)
1905-04-14 / 104. szám
1905. április 14. BUDAPESTI HIRLAP. (104. sz.) z ’Adriai-tengeren. A gyakorlaton Montekukoli gróf is jelen lesz. A tengerészeti kormányzat által Angliában megrendelt két torpedóhajó júniusban készül el és magyar-osztrák tengerésztisztek Angliába fognak utazni a hajók kipróbálása végett.—■........ . ... ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, ápr. 13. A felirati javaslatot a szerkesztő bizottság nevében ma a képviselőház elé terjesztette a bizottság jegyzője, Batthyány Tivadar gróf. Azonnal fel is olvasták a javaslatot, melynek klasszikus tömörsége, határozottsága és kuruc szelleme nagy lelkesedést keltett az egész ellenzéken. Eötvös Károlyt megtorló indítványának megokolása volt a mai ülés napirendjén; a többség természetesen akként határozott, hogy tárgyalni kívánja az indítványt, amelyet ki is tűzött a holnapi ülés napirendjére. Eötvös megokoló beszédének egy mondata miatt azonban zajos jelenetek támadtak az ülés végén. Eötvös ugyanis megemlítette, hogy az ő tudomása szerint a mai ideiglenes kormányf nem valami szerényen teljesíti kötelességeit, mert szerződéseket köt, bárosit, jutalmakat osztogat és megkorrigálja a nyugdíjakat. Például Tisza a minap hétszeresére emelte föl Perczel Dezső miniszteri nyugdíját. Ez a leleplezés óriás megbotránkozást keltett az ellenzéken. — Hihetetlen! — Osztják maguk között az ország pénzét! — No, ez már szemtelenség! Ilyen s ennél még sokkal erősebb kifakadások hallatszottak a baloldalról. Tisza István gróf sietett válaszolni Eötvös Károlynak. Mindjárt megvallotta, hogy igaz a dolog, s e kijelentés elől nem is lehetett kitérnie, mert Eötvös még annak a nyugtának a számát is megmondotta, amelylyel Perczel a fölemelt nyugdíj e hónapi részletét már föl is vette. Tisza elmondotta, hogy Perczel Dezső , annak idején, mikor belügyminiszteri állásáról lemondott, nem kérte, hogy miniszteri nyugdíjába törvényhatósági szolgálatát is beleszámítsák. A magyarázatnak már a kezdete is megbotránkoztatta az ellenzéket. — Hihetetlen, hogy erről éppen Perczel Dezső feledkezett volna meg! Ez lehetetlen — kiáltoztak sokan. — Ha Perczel Dezső már akkor kérte volna, hogy e szolgálatát beszámítsák neki, akkor e kérését kétségtelenül teljesítették volna. Ebben föltétlenül igaza volt Tiszának, de viszont az ellenzéknek is igaza volt, mikor akként vélekedett, hogy Perczel nem nagyon alkalmas nem a magamét. A pakszus itt a zsebemben: bizonyítani tudom, hogy a Bárót nem adtam el. II. Mada András beállított a sváb portájára. — Sógor — mondta a németnek minden bevezetés nélkül — kend egy lovat vásárolt a böcsületes pézin. — Igaz, Vetter — ismerte be az ártatlanul. — Hát pedig — folytatta András — arra a lóra én spicceltem, egy félévig alkuvasztam rá. — Hujjé! — érdeklődött a sógor. — Elgyüttem utána — kertel a Vettel — mert mivelhogy kiváncsi vagyok, mit fizetett érte? . . ji../t— Kétszázhuszat . . . y • — No — s bólintott András — megéri, bánom is igen, hogy többet nem adogáltam érte. — Hehehe — nevetett a jó német azon való örömében, hogy irigylik a lovát. — Egyet mondok — folytatta Mada — kettő lesz belőle: ráadok a ló árára húszat, legyen az enyim. — Náná— tiltakozott a német. — Harmincat! — licitált rá a magyar . A sváb, csak csóválta a fejét. — Akkor harmincegyet. — Ná . . . — Ötvenet, no . . . — Nix. — Százat! A sógorra, úgy látszik, a hatással volt. — Százat? — kérdezte szeme. András már látta, hogy nyomon van, de . V. szazas már nagy s megvillanta időt választott arra, hogy utólag nyugdiját kérje a Tolnavármegye szolgálatában eltöltött húsz esztendeje után is. — Lopják az ország pénzét! — Az ország pénze Csáky szalmája! — Tisza szalmája! — Vérdijat adtak neki! — zúgott az ellenzék. Tisza István gróf sietett kijelenteni, hogy a király emelte föl Perczel nyugdíját, a minisztertanács javaslata alapján. — Ő felsége osztogatja az ország pénzét! — kiáltott fel Bartha Miklós. Ez persze megtörténik máskor is, mert ő felsége évenkint átlag negyven-ötvenszer él azzal az alkotmányos jogával, hogy méltánylást érdemlő esetben a törvényesnél nagyobb fizetést, vagy nyugdíjat állapítson meg az állam szolgáinak. — A határozat ő felségéé — szólt Tisza — de a felelősség természetesen az enyém. — Akkor fizesse ön! — zúgott a baloldal. Tisza azonban tévedett, mikor azt mondotta, hogy a felelősség az övé ebben az esetben — mert nemcsak az övé, hanem az utódáé is. Akkor ugyanis, amikor az 1905. évi állami zárószámadás majd a képviselőház elé kerül, a képviselőháznak határoznia kell az 1905-ben adományozott nagyobb nyugdijakról is — Perczel nyugdija tehát akkor ismét szóba kerül s a most megnyilatkozott királyi kegyért viselni kell a felelősséget majd az akkori kormánynak is. Tisza megvallotta különben, hogy a jelen esetben a szabályoktól kissé el kellett térni, mert Perczel jogának az érvényesítésével hat esztendeig késett s különben is hosszú idő választotta el az ő tolnai alispánságát a miniszterségétől. A szabályzatnak mindenesetre jóakarata magyarázatára volt szükség. — Legyen jóakarattal az ország iránt! — szólt közbe Endrey Gyula. — A tettestársak osztozkodnak a bűntett után! — kiáltották egyszerre többen. Tisza e közbekiáltásokkal nem törődött s egy merész kijelentéssel akart válaszolni, ami azonban nem sikerült neki, mert csak a mondat közepéig jutott el: — Fölemelt fővel állítom, úgymond, hogy a méltányosság a jelen esetben oly férfiúval szemben alkalmaztatott . . . Ez már több volt, mint amennyit az ellenzék meghallgathatott. — Igazaárulóval szemben alkalmazták! — kiáltották egyszerre százan. — Kötnivaló! Borhamisítók cinkosa! — Kit akaszszanak föl, ha ilyen embert nem ? kiáltott föl valaki, mikor a zaj kissé már csöndesedni kezdett. Tisza folytatni akarta szavait, de nem számított azzal, hogy ma már Rakovszky István nem akarta elhamarkodni a dolgot. — Annyit mondtam ? — szólt szinte megszeppenve. — Nem én, csak hetvenet mondtam. . A sváb végképp beugrott, most már erővel szaván akarta fogni a magyart. Nehéz munkája volt, de sikerült a végén. András mindössze azt kötötte ki, hogy még egyszer kipróbálja a lovat. Ha átugorja a kerítést, Isten neki, megadja a száz forintráadást. .András ráült a lóra. Egyéb se kellett neki . . . Megficánkoltatta, ráncbaszedte a kényes állatot, aztán, hopp! — átröpint rajta a kerítésen. — Megadom a százat, sógor — üzent vissza lova rövidlétű gazdájának — mer’ jól ugrik. Estére, mintha mi sem történt volna, már az istállójában volt a ló. III. Ebből persze per lett. De az egyszer a magyar fogott ki a németen. Szepp ugyanis azon az alapon perelte Andrást, hogy megvette a lovát, de az árát nem fizette ki. András ellenben azt mondta erre: vizsgálnák meg a német eszét, mert olyan még nem volt, hogy valaki a saját tulajdon lovát vegye meg. — De az enyém volt a ló — dühösködött Szepp. — Honnan tudja ? — riposztírozott András bölcs flegmával. — Megvettem a drága pénzemen . . . — Tülem ? — Az mindegy: megvettem, ült az elnöki székén, aki a zajongásra hivatkozva, egyszerűen felfüggesztette az ülést. A szünet alatt a képviselők, szokás ellenére, a teremben maradtak még néhány percig, s igen hevesen tárgyalták, hogy Tiszát ma nem engedik szóhoz jutni. Tisza ezt észrevette s amint Zsakovszky újból megnyitotta az ülést, ezzel az egyetlen, rövid, s a nagy zajban elveszett mondattal fejezte be a beszédét: — Ismétlem: a méltányosság a jelen esetben minden tekintetben méltó férfiúval szemben alkalmaztatott. A miniszterelnök leült s vége volt a parlamenti zivatarnak. A holnapi ülés napirendjére kitűzték Eötvös indítványának megvitatását s ezzel a mai ülés véget ért. A képviselőház ülése. Elnök: Rakovszky István. Zboray Miklós jegyző fölolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét. Tisza István gróf kifogásolja a jegyzőkönyvet, mert az van benne, hogy a Ház Eötvöstegnapi indítványát kitűzte a mai ülés napirendjére; ez tévedés, mert a mai ülésre csak az indítvány megokolása van kitűzve. E hiba kiigazításával a jegyzőkönyvet hitelesítik. Holló Lajos, Günther Antal és Szederkényi Nándor bíráló bizottsági elnökök alaki okok miatt kifogásolt mandátumok igazolásáról tesznek jelentést. Batthyány Tivadar gróf, a fölirati bizottság előadója beterjeszti s fölolvassa a fölirati javaslatot, mely igy szól: Fölirati javaslat: Felséges apostoli király! Legkegyelmesebb urunk! Felséged folyó év január hó 4-én az 1901. évi október 26-ára összehívott országgyűlést föl-oszlatta és a nemzetet akaratának nyilvánítására fölhivta. A nemzet, bár nagy része súlyos aggodalmakat táplált a föloszlatásnak törvényességeiránt, mégis megfelelt felséged fölhívásának." A választások megtörténtek. A nemzet akarata olyan irányban nyilvánult, hogy felségednek; azon kormánya, mely a föloszlatást javaslatba hozta, az új országgyűlés megnyitását be sem várva, lemondott, mert tudta, hogy az új kép-, viselőháznak támogatását el nem nyerheti. Azóta több hónap telt el és az országnak még mindig nincsen olyan kormánya, mely a képviselőház bizalmát bírja. Az országgyűlés működése meg van bénítva. Országgyűlésileg megszavazott költségvetés híjján az állami ki-adások és bevételek nem bírnak törvényes alappal. Nem szükséges felséged előtt bőven kifejtenünk az ilyen helyzet tartósságának káros, sőt, veszélyes hatását. Egyszerűen rámutatunk egy-------- ’ - -....................- ’ !—----------------— — • — Ha mindegy — mondta András kajánul — akkor eladom magának a gróf ezer lánc földjét. Megye meg: mindössze száz pengő-mért adom. A biró elfordította fejét és belekacagott a. zsebkendőjébe. Aztán kereste a kibontakozást a törvények eszkamótájából. A végén, mit volt mit tennie: Szeppet ismeretlen tettes ellen teendő bünfenyités följelentésére utasította s Andrásnak odaítélte a lovát. Ez megköszönte a szives ítéletet s fájdalomdij fejében a jövőre való nézvést egy épületes tanácscsal szolgált lefőzött perbeli ellenfelének. — Sógor — mondta neki, amint kifordul-tak a törvényházból — nem okos dolog a törvényre járni, valameddig az ember eljárhat a saját eszén is. És elmagyarázta, mit cselekedett volna ő a Szepp helyén. — Ha én a kend bőribe vagyok — igy kezdte az oktatást — ma is enyém aló. . A sváb bámulatos képet vágott. ' — Né! Mit kellett volna csinálni? ' — Hát — eszelte András — elsőbben is elmentem vóna a fügedi bábaasszonyhoz . . ... András szavát elkapta a szél: nem lehetett meghallani, mint szerezte volna vissza a bábaasszony révén a lovát. Csak annyi bizonyos, hogy Szepp a kioktatás után fejéhez kapott és kalapját a földhöz vágta mérgében. — Himmelkindfixdeimerwetter! Hisz a dolog igen egyszerű lett volna! — Az ám — hagyta helyben András. — Vannak ilyen jó kis kitalálások. Csak az a hiba,, hogy ész nélkül nem igen gyűlnek helybe. 3