Budapesti Hírlap, 1907. február (27. évfolyam, 28-51. szám)
1907-02-26 / 49. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (49. sz.) 1907. február 26. vagy ha volna is eladó föld, az méregdrága s megvétele annyi, mint a pusztulás. Ezen a bajon kitünően lehetne segíteni a kisbérletekkel. Hálálkodva fogadná a falusi nép dolgozni vágyó jóravaló része, s nem vesztene vele a nagybirtokos se. Egészen tőke nélküli munkásnak nem kellene adni ilyen bérletet. Csakis olyannak, aki legalább a falusi hitelszövetkezet révén a magáéból tudná letenni a biztosítékot, ami egyúttal a munkásnépet is ösztönözné arra, hogy takarékoskodjék, mert így szüntelen meg lenne a reménye arra, hogy bérlethez jutna. Megfelelő törvényhozási intézkedéssel ugyanezt a kisbérleti rendszert ki kellene terjeszteni a hitbizományokra, holtközi birtokokra, s gyönyörű és reális demokratikus gondolat nyerne abban kifejezést, hogy a lekötött birtokok okszerű részét a parasztság helyzete javulásának, raegvagyonosodásának eszközéül adjuk oda, amivel a nemzettartó törzset mérhetetlen módon erősítenék a nélkül, hogy a történeti nemzeti jelleget elveszítse a magyar társadalom struktúrája. Mindenesetre több haszon hárulna ebből a népre, mint hogyha kozmopolitaradikális jelszavaknak hódol a törvényhozás, amivel a nép helyett földspekuláns üzérek kezére jutna a kötött föld. De siessünk a nemzeti politika hatalmas emeltyűjéül szolgáló kisbérleti birtokpolitikával, amíg nem lesz késő. Nagyon közel van már az az egyoldalú radikális kozmopolita reakció, amely mindent el akar emészteni, ami régi a hazában. Reakció ez az eddigi nemzeti politikával szemben. Ezzel szembe kell szegezni a fölvilágosodott és türelmes népszeretetet s a demokratikus szociális engedékenységet; segíteni kell a nép bajain anélkül, hogy ez a nemzet elvesztené történeti karakterét. Régi megállapodott talajon lehet csak helyesen építeni, új eszmék segítségével, míg viszont az új eszmék mindert régi alap nélkül csak annyit érnek, mintha várat építünk ingovány fölé. Ettől pedig mentse Isten hazánkat, de mentse Isten a maradi nemtörődömségtől is, mert ez a pusztulás útja. A Széchenyi-serleggel a kezében gyönyörű magyar főúri gondolkodás világát tárta elénk pár nap előtt a fiatal Esterházy Móric gróf, s Mailáth József gróf hatalmas főrendiházi beszédét úgyszólván kizárólag a szegény népnek szentelte; minduntalan észlelem, hogy a népszerető modern nyugat-európai eszmék iránt mennyi fogékonyság van főuraink nagy részében. Ez eszmevilág első hatalmas lépcsőfoka lenne a kisbérletek intézménye, ami kiszorítaná a nagybirtokos és a falusi lakosság közé befurakodott spekulációt és izgatási anyagot, s új erkölcsi levegőt árasztana szét az országban, s ha csak pár előkelő ember a kezébe venné ezt a tervet, a siker úgyszólván magától állna be, amivel társadalmunk története jóformán új korszakba lépne, a történeti alapon fölépült népies szociális politika korába. Ha ezzel nem sietünk, azután már a fajpusztító nemzetközi radikalizmus veszi át a szerepet. Nap és Föld. A Budapesti Hírlap részére írta Flanunarlon Kamill. Mindenki tudja, hogy a Napot a földtől 149 millió kilométer távolság választja el és hogy ez a roppant csillag több mint milliószor nagyobb kiterjedésű és 324.000-szer nagyobb súlyú földünknél és gyöngéd karján tartván bolygónkat a légűrben, önmaga körül megforgatja 108.000 kilométernyi sebességgel óránkint. Azt is mindenki tudja, hogy a nap kápráztató csillaga tartja fönn a földi életet; ez érleli meg a gabonát és a szőlőt, ez ad kenyeret és bort; ez növeli meg a füvet a réten, hogy megélhessen a marha, a juh és hogy az embernek húsa és teje legyen. De ő adja a gyapjút, a pamutot és a szőrmét is és ruházkodásunk minden szövetét. Ez adja a források és patakok vizét, mert ő párologtatja el a tengerek felszínét, ő alkotja a fellegeket, neki köszönhető az eső és ő öntözi az egész földgömböt. A nap nélkül nem volna még jégvidék sem, az egész növényi, állati és emberi életnek nagymestere és hatalmas rendezője, íme, ennyit mindenki tud vagy legalább is tudhat. De azt már nem tudja senki, hogy mi a magyarázata annak a jelenségnek, amely a minap egész Európában és Amerikában, tehát körülbelül az egész földkerekségen oly hatalmas erővel mutatkozott Február 10-ikén a Francia Csillagászati Társaság jelzést kapott, hogy egy rendkívül heves mágneses zavar mutatkozott a megfigyelőállomások iránytűin Franciaországban, Angliában, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és így tovább .... Néhány nap múlva értesültünk róla, hogy ugyanez időben az Egyesült Államokban is észlelték e jelenséget. Paris közelében a Saint- Maur-nark mágneses obszervatóriumában az elhajlás szöge, melynek napi átlaga csak néhány perc, fölment huszonnégy óra alatt több mint másfél fokra. A Pireneusokban lévő megfigyelőállomás távirata jelentette, hogy az eltérés itt is meghaladta az egy fokot Az angol Kew-ban lévő megfigyelőn február 9-ikén esti 8 óra 19 perckor a mágnestű 57 perccel tért ki nyugat felé, ezt a szélső helyet 8 óra 34 perckor érte el, aztán visszatért keleti irányban és 8 óra 45 perckor már ez irányban mutatott 73 perc eltérést. A földi mágnesség mindig bizonyos lázas állapotra vall, de ilyen erőt nem mutatott 1903. október 31-ike óta, mikor a távirati közlekedés megakadt az egész világon több órára és ugyanekkor a Nap korongján rendkívül heves jelek mutatkoztak. Mi le is fotografáltuk Juvisy-ben lévő obszervatóriumunkban egész napon át, amennyire légköri viszonyaink megengedték. És ime, ezen a napon óriási foltok forrongtak a Nap képén, örökös tűzvihar hullámai hánytorgattak és pontosan az Egyenlítőjén a napfoltok egyike oly óriási volt, hogy puszta szemmel meg lehetett látni a ködön keresztül. Egy másik napfolt abban a negyedben, ahol a korong ilyen foltokkal van elfödve, szintén puszta szemmel vált láthatóvá. Már pedig ez a jelenség a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, annál méltóbb tehát a megfigyelésre, hogy tizenegy évi időközben most értük el a Nap hullámzásának tetőpontját. Mert ahhoz, hogy egy napfolt szabad szemmel látható legyen, átmérőjének legalább is háromszor kell nagyobbnak lenni a Földénél, vagyis meg kell haladnia a 38 ezer kilométert. A napfoltok főcsoportja, amely most 9-én haladt el a Nap egyenlítőjén, tizenhétszer akkora területre terjedt ki, mint bolygónk átmérője, vagyis 210.000 kilométerre. E csoport legnagyobb foltja csaknem négyszer nagyobb volt Földünk átmérőjénél és magvában kápráztató fehér csomókat mutatott. Képzeljük el, hogy az Alpesek, a Pireneusok, a Himalája hegyóriásai táncolnak a levegőben, hogy az Atlanti- és a Csendes-óceán föltolakodnak a felhők helyébe és az egész Föld fölrobban, mint egy bomba. Még ez is semmi. A Nap lángjai ötvenezer, százezer, kétszázezer kilométer magasra csapnak föl és tűzelő képében hullanak vissza a Nap égő óceánjába. Én Népszerű Csillagászatomban föltüntettem egy olyan lángot, amely 228.000 kilométernyire emelkedett föl, vagyis tizennyolcszor hosszabb volt földünk átmérőjénél, amely mindössze 12.742 kilométer hosszú. A nap lángjának fénye csodálatos rózsaszínű és annyira áttetsző, hogy a nap korongja, amelyet állandóan ezek a lángok vesznek körül, fehérnek látszik. A nap nem szilárd, nem cseppfolyós és nem gáznemű. Hanem sugárzó, rezgő állapotban van és maga körül röpít ,mindent a fény sebességével és elektromos rezgései visznek életet az összes világokba. Mi történhetett már most annak a heves válságnak idejében, amely most február 9., 10-én vagy 1903. október 31-ikén, vagy 1872. február 4-ikén rázkódtatta meg ez életadó tűzhelyet ? Ez az ideges megrázkódás bejárta azt a 149 millió kilométert, amely minket a naptól elválaszt és megrázta a mi földünket is, miképpen kétségtelenül a naprendszer többi csillagát is. Hiszen a mi földünk is a csillag életét éli, mágneses áramlatok keringenek benne és szakadatlan titokzatos befolyások alatt a delejtű keresi az Északot nyugtalan és irányt-vetett hegyével. A delejtűnek ez az ingadozása váltakozik és annál erősebb, minél nagyobb a mozgalom a Napban. Az a görbe, a melyet 1778, tehát százhuszonkilenc esztendő óta följegyeznek a delejtat ingadozásáról, tökéletesen megegyezik a napfoltok váltakozásával. A minapi jelenség kétségtelenül igazolta ezt a most már bebizonyítottnak vehető megegyezést. Nemcsak heves mágneses zavarokat jeleztek a Föld legtávolabb eső részeiből. A balatoni vasút Budapest, febr. 26. A Balatonok, mely Magyarországnak is, de körülbelül Európának is legnagyobb szárazföldi tava, csodálatosképpen két partja van, mint egy folyónak. Mert a tó hosszan nyúlik el északkeletről délnyugatnak és végződik az úgynevezett Kis-Balatonban, amelybe a rákjáról híres Szala-falva szakad. Százszor hallottam meggondolatlan hazánkfiaitól a sóhajtást: Egek, mi volna már e gyönyörű és csodás Balaton két partja, ha Svájcban lenne. E mondás a magyar élhetetlenséget akarja ostorozni, amely nem tud mit csinálni e kincsével. Én mindannyiszor nagy méregbe jöttem ezt hallva, de mindig mérséklettel feleltem ezt. Ha a szép svájci tavaknak egyik partján olyan acélos búza teremne, mint a somogyi földben és oly tüzes bor a másikon, mint a Balatonnak hegykoszorúzta zalai oldalán, akkor a szép svájci tavak is csak ott volnának, ahol a mi Balatonunk. Senki sem olyan bolond, — igaz, hogy legkevésbbé a magyar ember, éppen azért, mert kedves és vendégszerető, — hogy akkor, amikor kánaáni bőségben él, parti birtokaira csődítse a nyaralók sok tekintetben kiállhatatlan rajait. Ezeket csak ott látják szívesen, ahol egyéb források híján kénytelen az ember ő belőlük úgy, ahogy, megélni. íme, amikor az amerikai invázió és a nemzetközi konstelláció — két rut idegen szó — úgyszólván elértéktelenítette a mi búzatermésünket, az olasz bor, a pécsi kutviz és a fillokszéra koncentrikus erővel támadták meg a bortermelésünket: abban a pillanatban fölfedezte a somogyi birtokos a Balaton vizét s azóta szakadatlan sorban támadnak e kies partokon a villatelepek, a fürdőhelyek és még a parasztfalvak is fürdővendégek befogadására szervezkednek. Ennél a svájci embernek sincsen több esze. Én is a somogyi part nyaralói közé tartozom, de most, hogy az országgyűlési bizottságok letárgyalták a balatoni vasúti javaslatot , biztos kilátás van arra, hogy a tisztelt Ház is hovahamarabb elintézi ezt az ügyet abban a szellemben, amely elejébe juttatta, most elemi erővel tör ki belőlem az emlékezet arról, hogy valamikor én gyönyörű napokat töltöttem el a zalai partokon. Eleintén mint gyermek Badacsonyban a Szegedyek szőlejében, utóbb mint fürdővendég már gyermekeimmel Szepezden, néhai barátom Nagy Pál barátságos házában Szepezden. Most már a gyermekeim gyermekeit vív