Budapesti Hírlap, 1908. szeptember (28. évfolyam, 209-234. szám)

1908-09-23 / 228. szám

1908. szeptember 23. BUDAPESTI HÍRLAP. (228. sz.) tottságot, több csendőrt Ljubesicába rendelt. A mi­dőn ezek este hat órakor odaérkeztek, a nyugalom már helyreállt és az ügyben a vizsgálatot akadály­talanul be lehetett fejezni. A vizsgálat eredménye a vádlott paraszt letartóztatása volt. Összeütközés­ről, vagy éppen vérontásról szó sincs.­­ (Az osztálysorsjáték húzása.) Ma kez­dődött meg a XXII. osztálysorsjáték hatodik osztá­lyának húzása. A mai húzás eredménye a következő: huszonötezer koronát nyert a 34345; tízezer koronát nyert a 26586; ötezer koronát nyertek az 53 12610 84686; hétezer koronát nyertek a 6273 7739 7995 13912 15629 18469 25285 29198 29848 35513 35914 38240 38527 44195 50472 52478 58605 63754 65959 76454 81276 91338 92110 96951 100718 104390 109961 110840 121303; ezer koronát nyertek az 562 1656 3850 7891 10457 11762 11836 17224 19152 19384 21019 25970 26278 26737 28170 29548 32707 34097 36677 37950 40737 41118 42454 43058 46039 49625 51688 52898 56309 58082 58619 59629 61223 66409 68588 71640 71961 73432 73593 77667 78596 81679 86698 87634 90866 90878 92879 93017 101291 106631 108357 112325 115717 119259 122008 123057 123523, ötszáz koronát nyertek a 16­754 1043 3837 7069 7698 10366 12086 14898 18281 21074 21168 22472 22700 22849 25740 26363 27664 30737 34088 34384 34482 40079 43374 44606 46184 47108 49370 49862 51820 52368 52843 53761 54336 54724 56608 57451 57892 65761 66009 66757 68797 69657 70020 70640 72640 76150 76841 77569 77867 78091 78146 89049 90041 91910 93700 95807 97253 99256 100997 101652 103257 109666 112899 113009 113565 114153 116496 117148 117266 118889 120510 121461 121663 124685 számú sorsjegyek. Azonkívül kihúztak 2334 darab sorsjegyet hétszáz korona nye­reménnyel. A következő húzás holnap lesz.­­ (Az elzsü­lött huszártiszt.) A szabadkai rendőrség, mint nekünk jelentik, ma letartóztatott egy szélhámos csavargót, a­ki valamikor nagy ga­vallér volt. A szélhámos Miesner Rudolf. Egykor délceg huszártiszt volt s Bécsbe került. Ott egy szép asszony miatt összeszólalkozott egy királyi herceggel, miért is távoznia kellett a hadseregből. Azután fokról-fokra züllött s nemrég teljesen leron­gyolódva került Szabadkára a szegények házába, onnan azonban a minap megszökött s nyomban szél­hámosságra adta a fejét. Kiment a tanyákra s ott gazdáktól azon a cimen, hogy őt bízták meg hiva­talosan a tanyai iskolák kijelölésével, pénzt csalt ki. A csalásra hamarosan rájöttek. Miesner Rudolf a rendőrség kezébe került.­­ (Harc a csendőrökkel.) Szegedről jelen­tik: A közeli Újszentiván községben a tegnapi búcsú alkalmával a magyar és szerb legények között ösz­­szetűzés támadt, a­miből azután verekedés lett. A verekedők szétválasztására megjelent csendőrök kö­zül az egyiket leteperték és elvették kardját, mire a másik csendőr az egyik merénylő legényt agyon­­szúrta. Közben magához tért a letepert csendőr is, magához ragadta fegyverét és egyik támadóját agyonszúrta. Mindkét legény a helyszínen meghalt. A vizsgálat megindult.­­ (Gyilkos katona.) Lembergből jelentik: Az éjszaka egy harmadrangú szállóban megjelent egy fiatal leány, a­kit egy katona kisért. Szobát kér­tek, a melybe mind a ketten bezárkóztak. Kevéssel utóbb nyöszörgést hallottak a szobából s mikor az egyik pincér ,az ajtóhoz közeledett, elébe toppant a­­katona, s izgatottan kérdezte, hogy hol van a lépcső. A pincér megmutatta neki s erre a katona eszeveszet­ten lerohant az utcára. Közben a leány is kilépett a szobájából s kezét mellére szorítva, halkan jajgatott, majd összeesett. A szállóba hivott orvos megállapí­totta, hogy a leányt szivén szúrták. A rendőrök üldö­zőbe vették a gyilkost, a­ki véres bajonettjével fenye­gette meg őket, mihelyt a közelébe értek. Végre sike­rült őt letartóztatni. A rendőrségen azt vallotta, hogy Podhorvichinek Jánosnak hívják, húsz éves és sza­kaszvezető a tizenötödik gyalogezred hatodik szaka­szában. Minden kérdésre csak ezt felelte: „Meggyil­koltam a leányt!“ A leányt Ordinic Máriának hív­ták. A gyilkosság okát nem tudják.­­ (Leégett szénaraktár.) Veszedelmes tűz pusztított ma reggel a Lehel-tér 8. számú telkén levő Deutsch és Stamek-féle szénaraktárban. A rak­tár épülete az Albrekht-kaszárnya és a katonai élel­mező raktár szomszédságában van s ezért ezeket az épületeket is veszedelem fenyegette. A tüzet reggeli hét óra tájban a katonai raktár előtt álló őr vette észre. Nyomban értesítették a tűzoltóságot. Az égő raktárhoz az ötödik, hatodik és nyolcadik kerületi őrség vonult ki Janicsek Andor tűzfelügyelő és Blaschnek Hugó tűzoltótiszt vezetésével. A sok széna magasra csapó lánggal s fojtó füstöt árasztva égett. A tüzet nehéz volt megközelíteni. Dél felé járt már az idő, mire a tűzoltóság befejezhette munká­ját, a­miben egy század katona is segítségére volt. A raktár fele elpusztult. — Tűz a Kecskeméti-féle temesvári illatszer-­­ gyárban. Temesvárról jelentik, hogy a Kecskeméti Sándor-cég illatszergyártó osztályában tűz ütött ki, a­mely tetemes kárt okozott. A cég azonban fön­tartja teljes üzemét és a rendeléseket úgy az illat­szerekben, mint a többi árukban éppen olyan pontos­sággal teljesíti, mint eddig. — önkénteseket fölszerel kedvező fizetési föltéte­lekkel Blum Sándor Budapest, Váci­ utca 15. — Hauszer Magit szabászati és varró-tanintézete, ak­nek részére. Berlini akadémián kitüntetve. Be­iratkozni lehet naponta Ferenciek-tere 3., II. 4. Ki­rály-bazár. — Perzsaszőnyegek legolcsóbb bevásárlási forrása. Brandtné, Erzsébet-körut 18. Ugyanott szőnyegjavitás. — Női- és férfiharisnyák válogatott minőségben Schneider Józsefnél, Deák Ferenc­ utca 3. szám. — önkénteseket legelőnyösebben, szabály szerint fölszerel Hirsch egyenruha-intézete, Dorottya­ u. 11. Vidékre kívánatra saját költségen szabászt küld. — Mérnökök figyelmébe! A magyar királyi ál­lamvasutak vidéki üzletvezetőségeinél több mérnöki állás fog legközelebb betöltetni. Ez állásokra olyan okleveles mérnökök pályázhatnak, a­kik 35 évesnél nem idősebbek, tényleges katonakötelezettségüknek eleget tettek vagy az alól fölmentettek, kifogástalan erkölcsi magaviseletnek és mindennemű vasúti szol­gálatra alkalmas voltukat valamely magyar királyi államvasúti pályaorvos által kiállított orvosi bizo­nyítvánnyal igazolják. Az első alkalmazás ideiglenes minőségben havi díjazással történik és megfelelő szolgálattétel esetén az illetők később a magyar ki­rályi államvasúti tisztviselőkre nézve megállapított A) táblázat VIII. fizetési osztályának 3-ik fizetési fokozatába végleges minőségű mérnökökké neveztet­nek ki. A folyamodványok csakis az igazgatóság se­gédhivatalánál, Andrássy­ út 75. nyújtandók be. Minden folyamodványhoz mellékelni kell: 1. a ke­resztlevelet vagy születési anyakönyvi kivonatot, 2. a mérn­öki oklevelet vagy annak hitelesített máso­latát, 3. a védőerőhöz való viszonyt igazoló okmányt, 4. kifogástalan erkölcsi magaviseletét igazoló és 5. a m. á. v. pályaorvosi bizonyítványt. — Diana-sósborszesz, hatásos háziszer, minde­nütt kapható 40 fillérért. Eszperantó. Budapest, szept. 22. Még augusztus hónap elején ígértem e lap ha­sábjain az eszperantó iránt érdeklődő olvasó közön­ségnek, hogy ha a drezdai eszperantó kongresszusról hazatérek, el fogom mondani az ott tapasztaltakat és látottakat. Legfőkép pedig azt ígértem, hogy ha leg­kisebb jelét is látom annak, hogy eszperantó nyelven a különféle nemzetek, a föld északi és déli lakói, nem értik meg egymást: „lesz bátorságom azt nyíl­tan megvallani“. Ez utóbbi ígéretemet illetőleg egész nyugodtan hallgathatnék, mert ez irányban nincs semmi meg­vallani valóm. Egyébként szolgáljanak bizonyságul az alábbiak: A­mint a közismert csinosságú Drezda impo­záns vasúti főállomására megérkeztem, talán egy lépést sem tettem, máris két eszperantistát pillantot­tam meg, a­kik ugyanazzal a vonattal érkeztek. Szí­vesen üdvözöltük egymást, természetesen eszperantó nyelven s kölcsönösen tudakozódtunk az iránt, me­lyikünk ismerős Drezdában? Nemsokára mellettünk termett egy drezdai eszperantista, ki elvezetett a kongresszus fogadó hivatalába, a­hol megkaptuk kongresszusi jelvényeinket, a napi programot s a kedvezményekre vonatkozó füzetkéket. Megvallva az igazat, én ma sem tudom, milyen nemzetiségűek vol­tak azok az eszperantisták, a­kikkel először találkoz­tam. Eszembe se jutott tudakozódni afelől, milyen nemzet fiai ők ? Láttam az eszperantó jelvényt, az öt­ágú zöld csillagot mellükön, legott olyanok lettek számomra, mint bármely magyar testvéreim. Szól­tunk, beszéltünk egymáshoz, mintha régi ismerősök volnának. De így volt ez mindegyikünkkel a kon­gresszus ideje alatt is. Ha dolgoztunk, ha köz­ügyünkben tárgyaltunk, soha sem érdeklődtünk az iránt, milyen nemzet, vagy mely hazának a fia ez vagy amaz? Úgy a nagygyűléseink, mint kisebb szak- vagy bizottsági üléseink éppen olyan szabatosan folytak le, mintha csupa egynyelvű ország fiai lettünk volna mindannyian. Csupán a megnyitó, ünnepi ülésünk különbözött ettől, a­hol is minden képviselt ország és nemzet fia, mint ilyen üdvözölte a kongresszuson megjelenteket. Itt nekem is volt alkalmam derült homlokkal, nyílt hangon vallani eszperantóul, hogy én magyar vagyok. Ezek után egyek voltunk cselekedeteinkben, egyek érzéseinkben, egyek nyelvünkben. Minden munkánk után lelkesen hangoztattuk egy érzéssel Viva la Esperanto (Éljen az eszperantó). Emez egységes állapoton csak később, a kon­gresszusi napok után gondolkoztam abból a szem­pontból, hogy, várjon emez idegen tömeggel való egy­séges érintkezés, egységes érzés, egységes nyelv által veszítettem-e valamit az én hazafiasságomból, az én soviniszta alföldi magyar érzésemből? És úgy talál­tam, hogy nem csak nem veszítettem, de sőt erő­södtem és tökéletesedtem abban, mert ime minden­féle nemzetnek megmondhattam, hogy én magyar vagyok. A­mikor a munka, vagy a látnivalók rengete­gének kimerítő fáradalmai után pihenni vagy szó­rakozni tértünk, ekkor néha, sőt később a legtöbbször megkérdeztük egymástól: milyen nemzet fia és mely országból való? Mi magunk gyönyörködtünk azután abban, ha minél több országból, minél több nemzet fiai lehettünk együtt. Megtörtént, hogy egymásnak eszperantó szöveget olvastunk föl nemzeti nyelvein­ken, azért, hogy halljuk egymás anyanyelvének csen­gését. Én egy finn eszperantistával kerültem össze, midőn Berlinből Kopenhágába utaztunk s elmond­tunk egymásnak számtalan közönségesen használt szót anyanyelvünkön, de bizony mi nem akadtunk nyomára tudósaink amaz állításának, hogy a finn és magyar nyelv rokonnyelv volna. Nem volt itt semmi nyoma sem a bábeli za­varnak és semmi jelek sem mutatták elkövetkezte­­tését. Az a nagy tömeg, nemzetiség különbség nél­kül jelent meg a templomban s kérte Isten áldását közös munkájukra. Egy pap szájából hallotta a szentirás magyarázatát, egy nyelven hangzott föl ajkukról az ének. Szórakozni is egy színházba tér­tek, mikor eljött az ideje. Talán azt mondhatjuk, a világbéke testesült meg e kongresszuson kicsinyben. S ha mi jelen voltak mindannyian a nemzeteink uralkodói, vezetői lettünk volna, ma a drezdai esz­perantó kongresszusról úgy beszélnének, mint a vi­lágbéke megtestesüléséről. Kérdem, vájjon nem történhetnek-e ez hason­lóan velük is? Ha mi eszzperantó nyelven egy ér­zést, egy gondolatot tudtunk létrehozni, miért na tehetnék meg ők is, hiszen ők is olyan szervezettel bíró emberek, mint mi vagyunk. Mi közöttünk pedig nem volt semmi ellenségeskedés. Nem különösen azért, hogy ez ilyen nemzetből való, amaz pedig egy más ország fia. Az orosz származású nyelvföltalálót, Zamenhof dr.-t éppen úgy üdvözölte a japán, mint az orosz. Az amerikai szívesen beszélt a spanyollal, a német a franciával stb. Sőt Magyarország és Ausz­tria soknyelvű fiai is megértették egymást és közös határozatra jutva, eszperantó szövegű sürgönyben fejezték ki hódolatukat felséges uralkodójuk előtt, születésnapi évfordulója alkalmából. De nem csak a különböző nemzetek fiai tudtak ilyen egységes alak­ban érintkezni egymással, hanem az égtáj szerint távollakók is. A földteke déli részén, az egyenlítőtől alig tíz foknyira lakó, ott a kongresszuson jelen volt brazíliai is minden akadály nélkül tudott társalogni és szemem láttára, fülem hallatára társalgóit is, az északi félen hatvan fokon is felül lakó szibériai orosszal. Mindezek tehát fényes bizonyítékai annak, hogy a világnyelvi kérdést meg lehet oldani. Sőt ta­lán mondhatjuk is, hogy az eszperantóban már meg­valósult. Az eszperantó óriási elterjedtségének fényes bizonyítéka volt ez a drezdai IV-ik eszperantó kon­gresszus. Az eszperantó irodalmán kívül, mely ott két nagy szobát betöltve, ki volt állítva, fényesen igazolja a jelenvoltak nagy tömege is. Több mint 1700 rendes tag vett részt a kongresszuson, a­kiknek vér- és címjegyzékükkel bárkinek szolgálok bizonyí­tékul. Ezeken kívül mintegy 300 vendég. Mely kon­gresszus az, a­mely ilyen népes látogatottságnak örvend ? De nemcsak Drezdára avagy Szászországra terjed ki e kongresszus hatása, hanem az egész nagy német birodalomra is. Áthatott Ausztriába, kiter­jedt Dániára, sőt Svédországba is kihatolt, a­meny­nyiben a drezdai kongresszusi napok alatt az esz­perantisták Drezdából kirándultak Meissenbe, Szász­ország e legrégibb városába, Wehlenbe, szász Svájc eme gyönyörű fekvésű városába, a­hol is a városok polgármesterei fogadták és üdvözölték az eszperan­­tistákat. A kongresszusi napok után pedig mintegy négyszáz eszperantista meglátogatta Prágát, nem ke­vesebb ment Berlinbe, a­hol a Bürgelsaal-ban ün- 13

Next