Budapesti Hírlap, 1910. július (30. évfolyam, 155-181. szám)

1910-07-01 / 155. szám

2 kiküszöbölje az előbbi törvény hiányait és nagyobb biztosítékot nyújtson a vá­lasztási visszaélések orvoslására, mint az eddigi törvény, a­melynek hiányait és hézagait az idő már eléggé kimutatta. Így gondolkozott az igazságügyi kormány­, midőn a föltétlenül megalko­tandó új törvénynek az alkotmányos életre is kiható tartalmat kívánt adni. A többség a szándékot, mint láttuk, nem honorálta. Felszínre került a junku­m és ezzel egy életre szóló törvényjavaslat leszorult a napirendről. A törvénytárba, mint 1908. évi XXXVII. törvénycikk, csak néhány sor­ból álló törvény került be, a­mely ki­mondja, hogy az 1899. évi XV. törvény­cikk időhöz kötött rendelkezéseinek ha­tálya 1909. évi szeptember 10-ikétől szá­mított tizenkét évre meghosszabbittatik. Ugyanezzel az erővel a hatályában meg­hosszabbított törvény novelláris módosí­tását is a törvénytárba lehetett volna iktatni. Ezzel pedig lényegesen megja­vult volna a királyi Kúria helyzete és a petíciók sorsa. A választások fölötti bíráskodást a királyi Kúria és a közigazgatási bíróság tagjaiból alakított vegyes bíróság gyako­rolta volna. A tehernek tehát csak fele esnék ma a királyi Kúriára. Az eljárás terén eszközölt újítások pedig lényege­sen hozzájárultak volna az eszmék tisz­tázásához s a választási reformmal kap­csolatban megalkotandó végleges bírás­kodási törvény előkészítéséhez. Mindettől a haszontól a junkuim föl­vetése miatt elestünk. A politikai viszo­nyok ugy hozták magukkal, hogy a vá­lasztói jog reformja nemcsak leszorult a napirendről, hanem bizonytalan időre elhalasztatott. E téren ott vagyunk, a­hol voltunk. Az 1899. évi XV. törvény­cikk hatálya 1909. évi szeptember 9-én lejárt a nélkül, hogy a választói jog meg­változott volna. Az előbbi országgyűlés véget ért s az új országgyűlés már össze­ült és még mindig a régi választási tör­vények vannak hatályban. A kérvényezők tehát és velük a ki­rályi Kúria ismét szembekerülnek azzal a törvénnyel, a­mely nyolc évi fönnállása alatt teljesen elhibázottnak bizonyult. A­mit e törvényről már megállapított a közvélemény, hogy tudniillik alkalma­zása mellett a választási bíráskodás lutri, ugyanez ma még fokozottabb mér­tékben előáll. A két tanács között kifej­lődött ellentétes felfogást már ismertük, azzal tehát a kérvény beadásakor, illető­leg az egyik vagy másik tanácshoz való beosztásakor már le tudtunk számolni. A Vavrik Béla vezetése alatt lévő tanács­ban a közjogi felfogás dominált, a má­sikban a magánjogi és betűmagyarázó elvek jutottak érvényre. Az utóbbi ta­nács megsemmisítette Teleki választá­sát, mert néhány választónak, a­kik őt útközben meglátogatták, egy-egy kupica pálinkát adott, megsemmisítette Enyedi Lukács választását, a­ki részt vett egy ebéden, a melyen őt felköszöntötték, minek folytán a számvetés azt eredmé­nyezte, hogy az ebéden részt vett válasz­tók szavazatai leszámíttatván az Enye­­dire adott szavazatokból, ő két szavazat­tal kisebbségben maradt. Ugyan a tanács megsemmisítette a választást a­miatt, mert a választási elnök az egyik község választóit nem szabályszerűen hívta fel szavazásra, habár az illetők leszavaz­tak, stb. Ily esetek Vavrik tanácsában nem fordultak elő. E tanács lehetőleg védte a megválasztott képviselő mandátumát, mint a választás eredményeként létrejött közjogi helyzetet. Ha korrupció volt is a kerületben, de maga a képviselő abban részt nem vett, nem igyekezett aprólékos számvetéssel­ előidézni a választás meg­semmisítését, a­minek következménye előre láthatólag a kerület nyugalmának újabb megzavarása s a vesztegetések fokozottabb megismétlése lesz. A Vav­­rik-tanács e felfogását sokan elítélték; bizonyos azonban, hogy e felfogó mégis szű­kebb térre szorította a választási kor­rupciót, mint azok az ítéletek, a­melyek aránylag csekély és közjogilag alárendelt ok miatt megsemmisítvén a választást, újabb és újabb korrupcióra nyújtottak alkalmat. Vavrik Béla ma a Kúria másodelnöke és így ezentúl nem vesz részt a válasz­tási bíráskodásban. Miként fog most már eljárni, s mily elvek szerint fog ítélkezni az újonan alakított két tanács, a­melyek egymással semmiféle érintkezésben sin­csenek, ez egyelőre bizonytalan. Való­színűleg tapogatódzás lesz a most meg­induló választási bíráskodás jellege. Ha lutri volt eddig, úgy még inkább a véletlentől fog függni ezentúl. Tehát nem csodálkozhatunk azon, hogy az országszerte úgyszólván pártkü­lönbség nélkül folyt választási visszaélé­sek ellenére most jóval kevesebb kér­vényt adtak be, mint 1901-ben. Nem hi­báztatjuk a Kúriát, ha bíráskodása ez­úttal is sok kifogásra fog rászolgálni. A törvény oly hiányos és oly sokféleképpen magyarázható, hogy egységes judikatú­­rát alig várhatunk. A törvényhozó hatal­mat terheli a felelősség a miatt, hogy ♦ e törvény hatályát minden változtatás nélkül hosszabbitotta meg újabb tizen­két évre. tokaji vagy Tokaj vidéki hegyeken szőlőt örö­­kíteni, sőt Ferenc József királyunknak is van vagy 14—18 hold termő szőlője a tokaji hegyen. A Kopaszhegyről a Hajdúságra messze elfehér­­lik a királyi szőlők pajtája! A nagyobb terje­delmű szőlőbirtoka mégis a tarcali hegyen van a királynak, mint a­hogy az is igaz, hogy tokaji bor nevezés alatt a tarcali, tállyai, tolcsvai, mádi, bodrogkereszturi, sátoraljaújhelyi, bényei s a többi városka és falu szőlőhegyeiről gyakor­­tabb kerültek és kerülnek asztalra egyenlően mézes, sőt kiválóbb borok is, mint a világ híres tokajgyöngye. Ámde szüreteljék bár itt, vagy ott a hegy­aljai aszút, mind kincset ér! Egyik sem gyalázza az őstelepítésű Tokaj nevét, mely már világ­szerte több a helynévnél, fogalma a földön talál­ható és elképzelhető legnemesebb, legzamato­sabb bornak. A Dessewffy, Tisza, Degenfeld, Mailáth, Máriássy, Meczner, Dókus, Bernáth, nánási Oláh, Esterházy, Vay, Lónyay, Sztáray, An­­drássy és a többi őscímerű családunk sziklába vájt pincéiben kincsek rejlenek, mert arany­bányában sem terem drágább kincs a tokaji öreg, hiteles szűrésű aszúnál, hiszen a közön­ségesebb asztali bor is olyan csodaerejű és za­­matu Tokaj-hegyvidékén, hogy igazat adok annak a régi tokaji atyámfiának, a­ki illatáros tokaji borral kezében azt mondta volt nekem: — Barátom! Mi, a kik állandóan és saját pincénkből élvezzük a tokajit, tiz-tizenöt évvel tovább élünk, mint más földi halandó; mert a tokaji bor valósággal éltető teje az öreg em­bernek. Hanem azután a benszülött tokaji magyar ember meg is tudja becsülni az isteni nektárt. Ha a külső pincéjébe kimegy, mindig jelentős ünnepnek tekinti, mert a tokajvidéki magyar­nak még a pincéje sem olyan közönséges pince, mint másfelé. A sziklába vájt pincékről hajdan még a testamentumban is különösen végrendel­keztek a nagyszakállú öregek és a szépmultú avas pincék szellőztető nyílásait még ma is lélek­­lyuknak tisztelik ... És ez a mondás nem túl­zott! A tokaji nektárral telt pincének igazán lelke van. Költőket, vitézeket lelkesített, lelke­sít a tokaji bor.* Fekvését tekintve is nagyon érdekes vá­ros Tokaj. Némelyik házikóját mintha csak fecskefészek gyanánt tapasztották volna a mere­dek sziklafal oldalára ... Lent a mélyben a szőke Tisza ölelkezik egymásba omló szerelmes­ként a Bodroggal! És midőn fent a Kopaszhegy omlóján gomolygó felhődzést lát a rónán szán­­togató magyar ember, aggódva tekintget ta­nyája, faluja felé. A tapasztalt öregek ilyenkor mondják: — Esis lesz, pipál a tokaji hegy ... Talán ilyenkor régi tűzfelhői felől álmo­dozik a kiégett öreg vulkán? Bűvös erővel azért szívja omlójához a gomolygó viharfellegeket? A tapasztalt öregek csakugyan bűvös helynek tekintették s mondják a tokaji magánosán me­részkedő hegyormót. Babonás hitek szerint bi­zonyos éjféleken idejártak a bűzi, a réti bo­szorkányok a sátánnal fajtalankodni, ember­társaik meg­untására sötét terveket koholni... Az­ i boráról világhires városkába A képviselőház holnap, pénteken délelőtt tíz órakor ülést tart. Napirend: az osztályok kisorso­lása, a bizottságok­­ hat jegyző megválasztása, végül a trónbeszéd másodszori fölolvasása. Montecuccoli visszavonulása. Bécs­ből jelentik nekünk. A N. Fr. Presse budapesti értesülése szerint Montecuccoli gróf tengeré­szeti főparancsnok a delegáció berekesztése után októberben, a­mikor még képviselni fogja négy Dreadnought hajót felölelő programját, kilép az aktív szolgálatból. Utódja Antal ellentengernagy lesz. Az interparlamentáris magyar csoport ülése. Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja ma délután öt órakor a képviselőház egyik terme­­ben Apponyi Albert gróf elnöklésével ülést tartott. Az ülésen jelen voltak: Berzeviczy Albert, a magyar csoport alelnöke, Lévay Lajos báró, Gratz Gusztáv, Giesswein Sándor, Sághy Gyula, Szüllő Géza, Nagy Emil,, Lukács György, Dobreczky Sándor, László Mihály, Popovics Vazul István, Vermes Béla, Har­kányi Frigyes báró, Angyal József és Dessewffy Arisztid, a magyar csoport titkára, aligha férkőztek a boszorkák? Mert az unitáriu­son kívül minden más magyar felekezetnek van itt temploma. Római katolikus, görög egyesült, görög keleti, kálvinista, luteránus és zsidó fele­kezeteknek találhatók itt templomai maroknyi helyen. Legmeghatóbb a tokaji hajdan híres dúsgazdag görögök elárvult temploma. Száza­dokon át a görögöké volt a legszebb utcasor Tokajban. Virágzó, nagy kereskedelmet bonyo­lítottak le. Hajdan szakállas papja, énekesszavu hívei voltak ennek az elhagyottságában is mu­tatós, kecses templomnak... Ma már Tokajban nincsen plébános, nincsen görög kántor. Egyet­len, az utolsó tokaji görög kivételével odalent, a sziklasirokban nyugosznak a hívők is. Pékmester az öreg Pol­ly görög, az utolsó tokaji görög. Lágyszívű öreg ember, mint az egyik régelmult kántornak leszármazója, a kán­toriakban ütött tanyát. Gondozója a templom­nak is ... Rozsdás kulcsa fájdalmasan nyiko­rog a templomajtóban, nem imádkozik már itt senki, nem zsolozsmázik már itt senki, legfel­jebb förgeteges éjszakákon a templomkriptának fölneszelő halottjai. Az idő szemetje, a múlan­dóság pora, a tört ablakokon beviharzó förge­tegeknek csapadékai a templom kórusára, szen­télyébe fészkelt galambok hulladékával betemet­nek, betakarnak itt mindent, díszes faragású padokat, ronggyá foszlott egyházi zászlót, fára festett avatag szentképeket, kitikkadt keresztelő­medencét ... — Minek tisztogassak! Minek zavarjam a galambokat, — csapott egyet kezével a lebaj­­szult bajuszu öreg, szürke görög Polily pék, — van tizenöt-husz éve, midőn a miskolci baráttal BUDAPESTI HÍRLAP (155. sz.) 1910. julius 1.

Next