Budapesti Hírlap, 1912. március (32. évfolyam, 52-78. szám)
1912-03-01 / 52. szám
nak az unionista többség összehozása tekintetében, erre nézve jóslásokba nem bocsátkozunk. Reméljük, hogy a horvát nép többsége végre-valahára józanabbul fogja fölfogni helyzetét, de lehet, hogy ebben a reményünkben csalódunk. Egyet azonban előte megjósolhatunk és ez az, hogy a trializmust soha sem fogják megteremthetni, a mig Magyarországon a Habsburgok uralkodnak s a mig Magyarországot magyarok lakják. Mert ha az 1848 után Magyarországtól tettleg elszakadt Horvátország 1868-ban kénytelen volt Magyarországgal saját elhatározásából újra, állami közösségbe lépni és a történeti jogfolytonosságot önmagára ismét kötelezőnek elismerni, holott akkor a magyarság Magyarországon is csak relatív többség volt, a magyar alkotmány pedig csak akkor támadt föl halottaiból; akkor Horvátországnak nem lehet ereje ma megbántani egy megkötött egyezményt, mikor Magyarország alkotmányos élete már kiállt egy nagy próbát és a magyarság saját országában abszolút többségre errekedett. A horvát trialisták elszakadási törekvéseinek ugyanis nemcsak a történeti jog, a magyar szent korona hatalmának egysége, oszthatatlansága és csorbíthatatlansága, hanem az erőviszonyok és a dinasztia érdeke is útjában állanak. Horvátország Kálmán királyunk óta, tehát több mint nyolcszáz esztendeje, a magyar szent korona országa. A magyar királyok mentették meg a horvát népet a belső pártharcok káoszából, s a magyar nemzet ereje védte meg előbb Velence, később a török hódítástól, s a magyar nemzet nagylelkűsége engedte át részére előbb a régi Szlavóniát, majd amai Szlavóniát, amikor a horvát népet eredeti hazájából kiszorította a török. Ez történeti valóság, amelyet éppen úgy nem lehet letagadni, mint ahogy mi sem tagadhatjuk le azt, hogy a mi nemzeti hőseink között a Zrínyiek, a Frangepánok, és sok más előkelő magyar család alapítója, horvát származásúak, horvátországi magyar nemesek voltak. Horvátország tehát a magyar" szent koronának integráns része s Horvátországnak a magyar szent koronától való elszakadása megsértése az ország területi épségének és az 1868. évi XXX. törvénycikkben is hangoztatott állami közösségnek, a melyet az egyezményben Horvátország is kötelezőnek ismert el önmagára nézve. Ő felsége koronázásakor a magyar állam területi épségét hitlevelében és koronázási esküjében megtartani és mások által is ráégtaztatni leérte. A magyar király tehát nem egyezhet bele oly alakulásba, mely ezt a területi épségét sértené. S minthogy a király az ország törvényeit is megtartani és megtartatni ígérte, az 1868. évi XXX. törvénycikknek a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül való megváltoztatásához sem járulhatna hozzá. A horvát országgyűlésnek, vagyis Horvátország népének tehát nincsen jogi hatalma ahhoz, hogy az állami közösséget egyoldalúlag megbonthassa. Magyarország országgyűlése pedig soha sem járulhat hozzá az ilyen megbontáshoz, mert Magyarország Horvátországot a tenger miatt nem nélkülözheti. Ha tehát Horvátország túltenné magát a királyi eskün, a közös alaptörvény rendelkezésén, az egyezményes és egyoldalúlag meg nem bontható megállapodáson, azaz ha föllázadna a magyar szent korona ellen, szemben találná magát a magyar király egész hatalmával, sőt az osztrák császárral is, aki a pragmatika szankció értelmében szintén kötelezve van a magyar szent korona országainak föloszthatatlanságát és elválaszthatatlanságát megvédeni. Ezzel az erőhatalommal szemben pedig Horvátország teljesen tehetetlen. És ez az, ami nem engedi meg az öszszehasonlítást az aníta Itália és a délszláv egység eszméje között. Mert az olasz nép a francia császárra és saját erejére támaszkodva az olasz földről az osztrák hatalom kiűzését tette céljává és ezt a célt valósította meg az osztrák hatalom ellen. Míg ellenben az elszakadni vágyó horvátok a magyar király ellen az osztrák császár pártfogásához akarnak menekülni az osztrák császár erejére támaszkodva akarják kivívni azt a triálizmust, amely ellen a dinasztiát teljes erőből küzdeni köttelezi a pragmatika szankció és a magyar trónra való jogának biztossága. A dinasztia tehát egy trónváltozás esetén sem kockáztathatja azoknak a törvényeknek a tiszteletét és épségben tartását, amelyeken a magyar szent koronára való örökösödési joga mint biztos alapokon nyugszik. És így az osztrák császárok a délszláv Piemont érdekében sohasem fogjákeljátszani a magyar király ellen azt a fölszabadító szerepét, amelyet eljátszott a francia császár az osztrák császár ellen. Az elszakadási törekvések időnkénti fölbolygatása alkalmas eszköz ugyan a magyar nemzeti törekvések megbénítására, de megvalósításuk a bécsi politikának sem célja. Nagy fantázia kell tehát ahhoz, hogy egy Számra nézve jelentéktelen nép, mint az alig három milliót számláló borválság, abban a képzelődésben élhessen, hogy a délszláv egységet éppen úgy meg lehet csinálni, mint ahogy megcsinálták az olaszok az olasz egységet. Be is látja ezt minden okos horvát s mivel hinni akarjuk, hogy a Dráván túl még elegen vannak az okosak,bízunk benne, hogy nem engedik nemzetüket fejjel rohanni a falnak. A közös külügyminiszter Budapesten. Berchtold Lipót gróf közös külügyminiszter ma reggel nyolc órakor Szapáry Frigyes gróf követségi tanácsosnak, a külügyminisztérium elnöki osztálya vezetőjének társaságában Budapestre érkezett. A külügyminiszter az Esterházyutcában lévő Károlyi grófi palotában szállott meg. A délelőtt egy részét budapesti hozzátartozói körében töltötte és háromnegyed tizenegy órakor eltávozott a palotából, hogy bemutatkozó látogatásait megtegye. Berchtold gróf elsőbben a budai várba hajlaton, ahol József királyi hercegnél és Auguszta királyi hercegaszszonynál tette tiszteletét, majd Kidod királyi hercegasszony palotája elé hajtatott. A külügyminiszter azután a hercegprímásnál, a zászlósuraknál, a Kúria, a közigazgatási bíróság és az állami számvevőszék elnökeinél, valamint Fejérváry Géza bárónál, a magyar királyi darabon ttestőrség kapitányánál leadta névjegyét. Ilédernagy a tekintélye az aranyásók előtt. A leány utálja. Most lép a színre a szép idegen, Johnson csak mondja magát, de mi rögtön sejtük, ez Ramerrez, a rablóvezér. Mimiinek első pillantásra megtetszik. Pedig nem a leányért jött a Polka korcsmába, de mert tudja, hogy a söntés mögötti hordóban tömérdek aranyat rejtenek az aranyásók. Egy-két csöndesebb jelenés után megint pokoli lárma, mozgás. A Wells Fargo emberei foglyul ejtették Ramerrez bandájának egyik emberét, megkötözve behurcolják. Mikor megpillantja a vezért, odasugja neki: — Készakarattal estem a kelepcébe, a bozótban követ a banda. Figyeljen a füttyre, mikor kész lesz, füttyel hivja be őket! Az aranyásókat rászedi, kémnek mondja magát, a ki kész felfedni Ramerrez rejtekét. Fölszabadítják s nyomában mind indulnak az éjszakába. A csel sikerült. A korcsmában egyedül marad Ramerrez és a leány. Most már a férfi is rabja Mimi forró, szerelmes szavainak. Megszólal a fütty, kényelmesen betörhetnének a rablók, de Ramerrez nem adja meg a jelet. Ellenben megígéri Mimiinek, hogy este visszatér hozzá. A leány magára marad, szerelmesen, boldogan. Ez az első felvonás. Nem éppen drámai remekmű, de érdekes és mozgalmas. A második felvonás színhelye Minni szobája. A leány és az indiánus szolgáló (pompás, humoros alak) várják Ramerrezt. Minni még nem tudja, hogy kicsoda és Joimsonnak tartja. A férfi első és kedves vacsorázó-kettős fejlődik közte és a leány között. A duettnek egy szenvedelmes csók a vége. Ramerreznek erre hirtelen eszébe jut, hogy mennie kell. Bizonyára fél az üldözőktől. Nyitja az ajtót, odakünn rémes a hóvihar. Siült a szél, csapkodja a pelyheket a szobába. Revolverlövéseket is hallani. Mimit kérleli szerelmesét, maradjon. Ramarrez most már okosabbnak is látja a maradást. Lepihen Mimni ágyára, a leány pedig a kandalló mögé fekszik. Néhány pillanatnyi csönd. Egyszerre távolról hangok hallatszanak. Majd kopogás. Mimni ajtót nyit, belép a seriff három aranyásóval. Rammerrezt keresik, ide vezet a nyoma. A seriff fölfedi a leány előtt, hogy Johnson nem más, mint Ramerrez. Ez még nem bántaná Mimiit annyira, mint a seriff egy odavetett megjegyzése, hogy Ramerreznek egy spanyol leány a szerelője, tőle is kapták a képet, mellyel a rablót fölismerték. A seriff meg is mutatja a fotográfiát. Mimiben föllobban a féltékenység és kis híjja, hogy oda nem vezeti az embereket Ramarrez búvóhelyéhez. Mégse teszi ezt a seriff társaival, nem találván meg a rablót, dolgavégezetlen távozik. Mikor azonban magára marad Ramerrezzel, szíve egész keserűségével nekitámad és kiutasítja. Alig múlik el egy-két pillanat, újabb lövés durran el közvetellenül az ajtó előtt. Ramerrez sebesülten bevánszorog. Most már ismét a szerelem kerekedik felül Mimiben, ereje végső megfeszítésével a szoba fölött való padláson rejti el Ramerrezt. Odalenn már döngeti az ajtót a seriff Őrült hajsza, keresés, vallatás. Majd az állatias ösztön kerekedik felül a seriffben: át akarja ölelni a védtelen leányt s leírásáért mármár kész elejteni a zsákmányt. Ekkor a padlásról egy vémepp hull a seriff kezére, mely elárul /rundoal. S a lépcső alján ott fekszik a földön egy véres kendő. Hiábavaló minden tagadás, Ramerez maga kúszik. Jó végső erőfeszítéssel a ■ padláslépcsűn, de mire az asztalig ér, elájul. Hárman vannak együtt: a leány, a seriff és tehetetlenül, alértan a vetélytárs. A leánynak utolsó kétségbeeset ötlete támad: egy játszma pókert kínál föl a seriffnek. Ha Minni nyer, a seriff megkegyelmez a rablónak. Ha a seriff nyer, a leány az övé. Mielőtt a játék kezdődnék, Minin észrevétlen egy kártyát rejt a harisnyájába. A döntő pillanatban rosszullétet szinlel, mialatt a seriff pohár vizet tölt neki, előszedi az elrejtett kártyát s vele megnyeri a játékot. A seriff dühösen elrohan, a leány görcsösen nevetve ráborul kedvesére: — Megnyertelek! Ez már az amerikai rémdráma a maga teljes hazugságában, erőszakosságában, művészietlen brutalitásában. E fölött szinte ideális magaslaton látjuk a Tosca borzalmait. Ezek a jelenések úgy suhannak el mellettünk, mint egy rossz mozidráma garmadába hordott képtelenségei. A harmadik fölvonás lapos szentimentalizmusa kétszeresen hatástalan utána. Néhány szóval elmondhatjuk, hogy mi történik még ezentúl. Az őserdőben vagyunk. Az aranyásók mégis csak elfogták Ramerrezt és épp arra készülődnek, hogy fölakassszák. Az utolsó percben megjelenik Mimni, kegyelmet kér, a napbarnnlotta, marcona legények elérzékenyülnek, megint a honvágyról kezdenek énekelni, közben Ramerrez és Mimi karonfogva lassan távozik „egy új, szebb élet felé“. Tabló. Függöny. Mondják, hogy amerikai fogalmak szerint ez elsőrendű darab, az odavaló közönség szájaké szerint való igazi goat américain. Puccini BUDAPESTI HÍRLAP (52. sz.) 1992. faárcina 1.