Budapesti Hírlap, 1912. április (32. évfolyam, 79-103. szám)

1912-04-02 / 79. szám

2 tol­aretriatén­ is visszatükröződött a helye­zet komolysága. A harcnak éles folytá­nak elementáris ereje. Minden más, á­mí­tása azon a területen, a­melyen a válság kitört, a király ellen való személyes harcnak színében jelenne meg ezentúl, azzal a lehető következménnyel, hogy meghasonlásba sodorja az aggastyán ki­rályt. A harcot folytatni lehet a kormány ellen a nemzet jogaiért és a nemzet érde­keiért, de ott, a­hol a király belső ér­zelmi világa oly exponáltan jutott kife­jezésre, mint a tartalékosok kérdésében, ott sikeres és népszerű küzdelmet foly­tatni sem bent a parlamentben, sem a parlamenten kívül nem lehet többé. A ■király levele áthidalta az ellentétet, a­mely azonban nyílt kérdés marad, mint annyi más jogi mozzanat, a­mely a ma­gyar közjog birodalmában elintézve nin­csen, de a királyt ostromolni, a rezolució kérdésében nem lehet többé. Ki kell emelnünk külön, mint a kép­viselőhöz mai ülésének legnevezetesebb eseményét, ezt a beszédet, a­melyet An­­drássy Gyula gróf mondott. Az a férfiú, a ki a nemzet jogainak egyik leghűsége­sebb és legelszántabb védelmezője; az a férfiú, a ki a póttartalékosokról szóló törvénynek magyarázatát és a kormány és az ellenzék közötti megállapodást a leghatékonyabban közvetítette.A­ma az ország nyílt színe előtt a­ következőkép­pen nyilatkozott: A kormány kötelessé­gét teljesítette, a­midőn újból elfogadta a király megbízását. Hasonló viszonyok között ő maga is hasonlóan cselekedett volna. A kormány vállalkozása becsüle­tes és kötelességszerű. Mert nem keresett kibúvót, hanem nyíltan mutatta be azt az akadályt, a­melybe ütközött és a­me­lyet elhárítani nem tudott.­­ A kormány meghajolt a király előtt, de sértetlenül hagyta a­ nemzet jogát. Másképp csele­kedni történelmi hálátlanság volna a ki­rállyal szemben­, vagy pedig vétség a nemzet iránt. Andrássy szavai olyképp hatottak...mint­ komoly pillanatokban , a nemzeti lelkiismeret szava és az igazsága­azon a gondolatkörön kivül esik, a­me­lyet ma Andrássy inspirációja befutott,­­lehet csillogó dialektika vagy a pártpoli­tikának egy-egy sakkhúzása, lehet szelle­mes jogi és politikai okoskodás, de az adott körülmények között a helyzet nagy komolyságának Andrássy szavai felel­nek meg. Apponyi Albert gróf beszédének fő­képp első része kapja meg az elméket. A királyt aposztrofálja ő is, de nemcsak az­­uralkodó királyt, hanem a leendő ural­kodót is. Megtörtént ugyanis a­ képvi­selőház mai ülésén az, hogy egy meggon­dolatlan közbekiáltás, a tüntetésre váló könnyű hajlandóság egy közbeszólás alakjában szembeállította a kettőt oly­­­formán, mintha, a . • király­­ iránt való őszinte kegyelet, a magyarban tisztelet­lenséggel vegyülne a leendő király iránt. A közbeszólás­ illetlen volt és megbot­ránkozással találkozott. De Apponyi Al­bert­­gróf utólérhetetlen tapintata megta­lálta azokat­­a szavakat, a­melyekkel tisztázhatta azt­ a helytelen és hamis lát­szatot, a­mit az ilyen könnyelmű szembe­állítás okozhat. A királyi iránt érzett tisz­telet és hódolat semmiképp nem jelenti Magyarországon a tiszteletlenséget, a kétséget, avagy a bizalmatlanságot a trón jövendő várományosával szemben. S nem jelentheti a magyar alkotmányos jogoknak nagyobb féltését ezután, mint bármikor. Ezt szükséges volt így megál­lapítani, mert mi ismerjük azokat a je­lenségeket, a­melyek itt­ fölmerülnek, s meg is tudjuk becsülni érdemük szerint, de a külföldön tévedésbe ejtheti a világot egy-egy meggondolatlan közbeszólás is, s kárt és ellenérzést támaszthat ott, a­hol mindeneknek harmóniára és egyet­értő együttműködésre kell törekedniük a nemzet érdekében. Sziligrih­ és Bilinszki a királynál. Bécsből jelentik, hogy a király tegnap délben külön kihall­gatáson fogadta Stürikh gróf osztrák miniszter­­elnököt. A kih­allgatás egy félóra hosszat tartott. Ma délelőtt tizentegy órakor Bilinszki lovagi közös pénz­ügyminisztert fogadta a király magánkihallgatáson. Az audiencia egy óra hosszáig tartott. A komáromi mandátum. Komáromból jelen­tik: Sárkány Ferenc, a nemzeti munkapárt jelöltje vasárnap délelőtt mondotta el programbeszédét a vigadóban, a­hol több mint ötszáz választópolgár volt jelen. A védőerőről szólva, azt mondja, hogy a védőerő reformálását nem tekinti áldozatnak és az újonclétszám fölemelését a kétéves szolgálat alapján a nem­zet érdekében szükségesnek vallja, mert a bé­két csak jól szervezett hadsereggel lehet föntartani. A választójognak demokratikus irányban széles kö­rökre való kiterjesztését kívánja a magyarság szupre­­máciájának megóvásával, az életkor, anyagi helyzet, értelmiség és szociális megbízhatóság tekintetében való korlátozásokkal. Híva a közigazgatás államosí­tásának s addig is, míg ez elkövetkezik, az ígért státuszrendezés megvalósítását kívánja. Küzd a munkásbiztosítás reformálásáért, a munkásházak mozgalmában törvényhozási rendezésért; a városi törvényalkotást sürgősnek tartja. Mikosegits Kanus beszélt ezután és rámutatott arra, hogy a Justh-párt egyéni érvényesülés céljából akarta agyonobstruálni a kormányt. Este a jelölt támogatására ide érkezett munkapárti képviselők tiszteletére bankér volt. A komáromi nemzeti munkapárt táviratban üdvözölte Héderváry Károly gróf miniszterelnököt,­ és a kor­mányt. —* Délután Balla Aladár függetlenségi jelölt mondott programbeszédet, a­melyben a Justhpárt politikája hívének vallotta magát. Utána még Holló Lajos, Lovászy Márton és Kun Béla justh-párti kép­viselők beszéltek. A választás, mely­­ április 1ó én lesz, igen mozgalmasnak ígérkezik. Mit még nem tettek volna, hogy úgy szeresse őket, mint a­hogy azt szereti. És ilyen értelem­ben, Ruben fiának vette legjobb hasznát min­den gyereke közül a szegény özvegyasszony. Mikor az idősebb fia az első pénzt kereste,­­— idegen embereket vitt csónakon a folyón át — futva­ vitte az édesanyjának és meg nem tar­tott belőle magának egy batkát sem és, látva a szegény asszony örömét, kitört belőle a becs­vágy, mely emésztette ölet. •­ Mamus, nem vagyok most olyan, mint Ruben testvérünk volt? Anyja végigmustrálta őt, összehasonlította magában ragyogó, friss arcát annak a kis kísér­tetnek halovány arcocskájával, a­ki ott ült fenn a kőlépcsőn. Szeretett volna igennel felelni, de nem volt rá képes. — Anyuskád nagyon szeret tégedet, Iván, — azt mondja végül — ha nem is vagy éppen olyan, mint Ruben testvérkéd volt. Ezt a testvért nem lehetett utolérni, ezt megértették a gyermekek, de azért nem kevésbbé iparkodtak rá minden erejükkel. Meg is nőttek, derék emberekké lettek, szereztek munkájukkal jó módot és becsületet, míg Ruben testvérke egyre csak ott maradt a maga helyén, a kőlépcsőn. Mindazáltal meg­tartotta régi felsőbbségét rajtuk: nem lehetett utolérni. És ha miben előbbre mentek és min­den könnyebbségre, a­mivel anyjuk sorsán javí­tottak, elég jutalom volt nekik, ha azt hallották anyjuktól: hej, ha ezt az én kis Rubenem meg­érhette volna! így kisérte a kis Ruben az anyját az éle­tén keresztül, egészen a halálos ágyáig. Megeny­­hítette a haldoklását is, mert legnagyobb szen­vedésében is mosolygott arra a gondolatra, hogy hamarosan vele lesz. *­­ De a kis Ruben története édesanyja halá­lával se ért­­ véget. Testvéreire nézve ő a lisztes és munkás élet jelképe lett, a gyermeki kegye­lteté és a borús esztendőknek minden megható emlékévé. A hangjuk gyöngéden és büszkén csendült meg, ha róla beszéltek. E kis­fiút mindvvégig szent ünnepi kedv vette körül. És igy surrant be az unokatestvérek éle­tébe is. Édesanyja szeretetéből nagyra nőtt, s a nagy emberek befolyása átszármazik nemze­­dékről-nemzedékre. ■» Elmondtuk, hogy Berta a Ruben húga volt. Ehnek a Bertának a fia is belebonyolódott Ruben bácsiba. Egy napon, hogy ott ült a gyalogút szélén, s azzal a nyugalommal, melyet az ember érez, ha mások kockázatos életét szemléli, elnézte a szalmaszálak és ágacskák kalandos keringését a megáradt patakon, egyszerre csak megzavarta békés filozofikus szemlélődését az édesanyja, a­kinek mindjárt a lépcső kövén üldögélő Ruben jutott az eszébe, a­mint a fiát meglátta.­­ — Fiacskám, — kiáltotta — minek ülsz­­olt? Tudod, hogy a mamádnak volt egy kis, testvérkéje, a­kit Rühellnek hívtak, a­ki éppen négy éves volt, mint te most. Az is a gyalogút szélére ült, megfázott és belehalt. De Axel nem szerette, ha háborgatták. Ott maradt mozdulatlan, fürtös szőke hajával a szemén. Ruben emléke szokatlan energiára ser­kentette testvérét, Berta asszonyt. Keményen megrázta a fiát, hogy­ megtanítsa Ruben bácsi tiszteletére. Egy más alkalommal a kis szöszke elesett a jégen, egy nagyobb fiú gonosz szándékkal meglökte volt. Ott feküdt szegény sírvá, mert hogy ebből mindenki láthatja, hogy bántották és mert hogy az anyját is a közéeteiv tudta. De elfelejtkezett arról, hogy az édesanyja minde­nek fölött Ruben bácsi testvére volt. A­mint meglátta fiát, bizony nem talált egyetlenegy vi­gasztaló szót se, hanem igy kiabált: —­ Ugyan te, meddig fogsz ott heverni? Jusson eszedbe Ruben bácsi, a­ki meghalt a te korodban, éppen hogy öt esztendős volt, mint te, mert ráült egy hókupacra. Axel azonmód fölállt, de hideg járta át ölel a lelke mélyéig. Mert hogyan is beszélhet a mamája Ruben bácsiról, mikor az ő tulajdon kis fiának úgy tele van a szive bánattal. Axel nagyon elkeseredett és igy történt, hogy el­kezdte Ruben bácsit meggyűlölni. Axelék házában a lépcső tetején fönn ku­­korlát volt, nagyszerű ülés esett rajta. Onnan látni lehetett a lépcsősem­ padlóját s az ember mintha meredekségekbe tekintett volna le ál­mában. Délceg paripa volt ez a korlát. Ha Axel megnyergelte, várfalakat mászott meg rajta és elbűvölt kastélyok ellen intézett roha­mot, a­hol mint Szent György lovag, míg a szél szőke fürtjeit kapkodta, ő sárkányokkal har­colt. És milyen szerencse, Rubennek soha sem jutott eszébe, hogy oda üljön. De, tessék el­hinni, ez se maradhatott el. Egy napon, mi­kor a sárkány végvonaglásban vivődött s Axel ott trónolt mint büszke győző, a kisasszony rá­kiáltott: TM Axel,­­ szálljon le nyomban, Jussért eszébe Ruben bácsi, a­ki abban halt meg, mikor éppen nyolc éves volt, mint maga most, hogy BUDAPESTI HÍRLAP (79. sz.) 1912. április 2. A szerb egyházi kongresszus. A lapok fár­­­adtak róla, hogy a kormány a szerb egyházi kon­gresszus egybehivására vonatkozó kérelmet elutasí­totta. Erre nézve a Magyar Kurír illetékes helyen azt az értesítést kapta, hogy valóban szó van róla, hogy a kongresszusi választmány a kongresszus, egy­­behivását kívánja, döntés azonban e kérdésben még nem történt Valószínű, hogy ő felsége nem fogja megengedni a kongresszus egybehivását, mert ezt a választmány csak azér­t sürgeti, hogy a­ kongresszus ülésein a király által jóváhagyott zsinati statútumo­kat kritika tárgyává tegye. A debreceni Justh-párt elnöke. Debre­cenből jelentik a Magyar Távirák­ Irodá­ivak: A debreceni Justh-pártban Somogyi Pál elnök már régebben visszavonulni igyekezett az elnökség­től többféle nézeteltérés miatt, így a többi közt az obstrukciót is elitélte.­A párt ma választó­gyűlést tar­tott, a­melyen a lemondást elfogadta és a párt dísz­­elnökévé Tüdős, János drt, ügyvezető elnökké ped­ig Bolysó Dezső drt választotta meg.

Next