Budapesti Hírlap, 1912. június(32. évfolyam, 129-153. szám)

1912-06-01 / 129. szám

l­ tak­. A tekintély helyreállításának' aka­dályait szólítsák félre, még'ha önma*T­guk félreállásával járna is* Az ellenzék megegyezése. — A politikai események. — Budapest, máj. 31. ■Az ellenzéki pártok' megbízottai ma foly­tatták tanácskozásukat, a mely megegyezéssel végződött. A megegyezésben részt vettek: a Kos­­suth-párt, a Justh-párt, a pártonkívü­li függet­lenségiek pártja, továbbá a paraszt­párt és a minden köteléken kívül álló függetlenségi ér­zelmű Károlyi Mihály gróf. Apponyi Albert gróf szövegezte és öntötte formába ennek az el­lenzéki új koalíciónak egyező felfogását és meg­állapodásait, a­melyeket a képviselőház holnapi ülésén fog előterjeszteni a koalíciónak látható feje, ,(a­kit a régi koalícióban annyit bántottak már új szövetségesei) Kossuth Ferenc. Kossuth, kérni fogja az üléseknek a meg­szüntetését néhány napra, hogy a kormány za­vartalanul tárgyalhassa a béke föltételeit. Mert az új koalíció mai megállapodásait a béke föl­tételeinek tekinti, vagy minősíti; de kérdés, hogy váljon hozzájárul, vagy még inkább hoz­zájárulhat-e ezekhez a megállapodásokhoz a kormány és vele az a párt, a­melyre a kormány támaszkodik? Ez ma a kérdések kérdése. Mert elvégre kettőn áll a vásár. Mert más az, ha el­lenzéki pártok megegyeznek valamely követe­lésekben és ismét más, hogy felelősséggel mit lehet vállalni és mit lehet megvalósítani, h­a minek mérlegelése a kor­mánynak és a kor­mányzó pártnak feladata. Az ellenzéki pártok (a­melyektől Andrássy és az ő­ csoportja távol tartotta magát) meg­egyeztek a védőreform és a választójog miként való megoldására nézve; kiterjed­­továbbá a megegyezés a követendő taktikára is. Azokból az adatokból ítélve, a­melyek­ eddig nyilvános­ságra jutottak, attól kell tartanunk, hogy a nagy üggyel-bajjal nyélbeütött megállapodásban több a taktika, mint a megvalósítható­ vagy a nemzet érdekében megvalósítandó komoly, tar­talomo­s .. . Az választójogra nézve megállapítottak többrendbeli módozatot és meghatározták a választók maximális számát a reformban. E szerint mintegy száz percenttel emelnék a vá­lasztók számát, de úgy ebben, mint az egyes ka­tegóriák­­felállításában, '"továbbá a titkos szava­zásnak terjedelmében kevés részletezéssel csak egészen általános követelmények alapján dön­töttek. Ez érthető, ha megértjük, hogy az ellen­zéki pártok meg akartak egyezni. Mert elvégre három-négy nap alatt nem lehet egy szerves és minden egyes részletében világos és hatásában megvilágított választójogi törvényt alkotni. Itt a részletek döntik el az egésznek súlyát, hatá­sát és következményeit, oly tagolt országban, mint a mienk. Itt mély és súlyos és megokolt aggodalmakat kell eloszlatni s a közmegnyug­vást csak akkor lehet elérni, ha minden egyes jelzőnek, kategóriának és módozatnak hatását és lehető következését megyéről-megyére, vi­­dékről-vidékre, sőt kerületről-kerületre kimu­tatják a reform megalkotói. Ez nyilván lehetet­­len feladat egy három-négy nap alatt összeesz­­kábált, nagyjából és hevenyészve összerótt vá­lasztójogi tervezetben. Az ellenzéki pártok — hogy a részletek­ben túlságosan el ne merüljenek és nyilván össze ne vesszenek újra — olyképp segítettek magukon, hogy csak általános keretet állítanak fel és a választók maximális számát határolták körül, kétmillió négyszázezer választóban. De hogy ez elfogadható-e a részletes adatok világítá­sában s alkalmas-e ez a terv arra, hogy a magyar értelmiség súlyát biztosítsa és hogy a magyar állam nemzeti egységet ne veszélyeztesse,­ ez oly kérdés, a­melyre mi rövid és ujjongó igennel nem válaszolhatunk. Sőt azt gondoljuk tépő ag­godalmaink között, hogy egy fő-fő fontosságú, sőt a nemzet életébe vágó nagy kérdést így fe­lületesen tárgyalni és elintézni nem lehet és nem szabad. A­ választókerületek beosztásáról is hatá­roztak az ellenzéki pártok, kijelentvén, hogy a kerületek- új beosztása­ is­ előterjesztendő­, a vá­lasztójogi javaslattal egyidőben. Ez is egy egé­szen általános pontja a megállapodásnak. De milyen legyen ez az új beosztás, hogy az új vá­lasztójognak korrektívumául szolgáljon? És ki biztosítja az urakat arról, hogy felsőbb helyen hozzájárulnak ehhez a javaslathoz, ha oly hibát akarnak vele­ korrigálni, a­melyet a szélső jelszavak túlzott propagálásával­ követtek el? A második pontja az ellenzéki megállapo­dásnak a védőreform kérdésére vonatkozik. Itt provizoriüm­ot ajánlanak föl,­­fölém­élti Tójszáffi T­­inál, egy több­ évre szóló ideiglenes megoldást, a­mely bizonyos kedvezményeket is foglalna magában a katonákra nézve. A provizórium­mal szemben ismételten kifejtettük, hogy na­gyobb megterhelést jelent, mint a végleges­ ja­vaslat. Ha azt hiszi az új koalíció, hogy a had­ügyi kormány, ha egyszer már megállapított nagyobb létszámhoz jut, hogy akkor azután majd visszatér a végleges reformra és a kisebb létszámra, hát akkor nagyon csalódik. De mit jelent valójában a provizórium a szövetkezett ellenzék programjában? Jelenti a kikapcsolását és a kényes kérdések kikerülését. A nemzeti követelmények nem játszhatnak sze­repet és a póttartalékosok behívásáról szóló szakasz sem okozhat bajt és zavart, a­mikor csak provizóriumról van szó. De leh­et-e ily mó­don komolyan beszélni a békés fejlődés bizto­sításáról, a­mikor ily veszedelmes kérdések megoldatlanul, elintézetlenül, nyitva hagyat­nak­ a jövő válságos bonyodalmak magjául. A szerzett tanulságokat le kell vonni és a katonai kérdést el kell tüntetni, hogy oly területekre vethessük zavartalan figyelmünket, a­melyeken a nemzet erejét gyarapíthatjuk a jövő nagy fel­adatai számára, úgy lehet, a nagy összeütkö­zésekre is, a­melyek fenyegetnek bennünket. De kérdjük: szolgálhatja-e komolyan a béke érdekét az ellenzéki szövetség, a­mikor fe­ledve a rezolúciós válságot, újra bolygatja a híres 43. szakaszt , vagy­ ennek kihagyását, vagy pedig a védőtörvény elejtését követeli?. " A kormány, a­mely felelősséggel intézi az ország sorsát, ezt a követelést nem teljesítheti s felelőssége érzetében a szövetség választójogi tervezetét sem fogadhatja el rövid uton, igen alapos megfontolást­ és mindenre kiterjedő ta­nulmány nélkül. Ilyenformán nem is igen biz­­hatóllik­ a parlamenti béke gyors beállásában ilyen alapon. E részben ma igen aggodalmas, pesszimisztikus nézeteket hallottunk a munka­párt oldalán. A munkapárt határozottan ellenzi a katonai provizóriumot s nemzeti szempontból elfogadhatatlannak tartja a választójogi terve­zet szélsőséges pontjait. A miniszterelnök, mint a pártban ma kijelentette, mindenesetre tár­gyalni fog az ellenzékkel, nehogy őt érje vád, magyarázni, hogy a teát nem kell a vízzel főzni, arin­t a paszályt, hanem csak­­ráforrázni s igy is pár perc múlva imár­­tálalni kell. Ezt azonban magyarázhatja nekem akár ítéletnapig. -de végre is pompásan befalatozott. Csöppet sem palástolt jó érzéssel terült el szobám egyetlen büszkeségén, az elég jól meg­kímélt juta­ diványon, aztán amerikai módra, mindjárt dologra tért. — Miszter, én egy, különös ügyben jöttem önök­ közé. Hogy a dolog érthető legyen, ott, kezdem el, hogy ezelőtt hat évvel betörtek a Littaw bá­nyatársaság igazgatójához. Mi mindent loptak el, alig érdekelné önt, de a­miért idáig nyomozok, az lady Koszton kék gyémántja. A gyanú kezdettől fogva az ön vidékéről oda vándorolt osztrákokra terelődött. A­­mikor az osztrák szónál önkéntelenül is elmosolyodtam, az én angolom fölényes mosoly­­lyal nyugtatott meg. — No, no, miszter! Én elég jól tudom, hogy ők szlávok, de csak nyelvre. Mi azonban állampolgárságuk szerint osztályozzuk őket, ez­zel tartozunk az ön szép hazájának. Hálás tekintettel nyugtáztam a figyelmet, ő pedig folytatta. Az ügy elég kényes volt. Ezek az emberek oly becsületesnek mutat­koztak azelőtt is, azután is, hogy szinte hihe­tetlen. Nálunk odaát, — magyarázta szellemes­­kedve — nem vonhatjuk a gyanúsítottat kín­padra, de még csak deresre sem; hát a vallatás­­­­eredm­én­nyel nem kecsegtetett. Lemondani sem­ akartunk arról az értékes zsákmányról, már csak rendőri becsületből sem, így hát az egyetlen fegyverünkkel éltünk: a tü­relmes megfigyeléssel. Ez volt az én tisztem. Négy éve figyelem honfitársait. Ezek dolgozgattak tovább a maguk tempójában, küldözgetve haza megtakarított pénzecskéjüket. Vagy fél éve kettő hazatért ide az ön falujába. Ezeket terhelte legkevesebb gyanú, hát nem is vettem figyelembe távozásukat. Most azonban, mikor az eredménytelenség már-már elvette minden kedvemet, segítségemre jött a detektívek leghívebb segítőtársa, a vé­letlen. Egy kisebbszerű katasztrófa történt, a­mely honfitársai közül ötöt elpusztított. Az egyik, a­ki még élt, a­mikor kivonszol­ták összeroncsolt tetemét, valami érthetetlen vágyakozással kutatott valami után. Társai elértették kívánságát, egy­ hihetet­lenül piszkos, durva zsákszövetből készült cso­magot adtak a kezébe. Magaramat hoztam* Látta volna miszter azt a­­megmagyarázha­tatlan, de le sem irható gyönyört, a­mit az a kínoktól vonagló ember erezett. Lázas szemeinek égő tekintete szinte hozzá­­tapadt ahhoz a piszkos rongyhoz, a­melyet csó­kolt és szívéhez szorongatott! Az élet és halál utolsó lusájában eltorzult arca szinte kisimult. Mikor melléből az utolsó hördüléssel szakadt ki az élet, Szemeinek megtörő fénye erre a szívéhez szorított piszkos csomagra vetődve aludt ki. Én egy pillanatig sem vettem le tekintetel­met e jelenetről. Rendőrösztönöm megsúgta, hogy célnál vagyok. Ez az ember rabolta el a kék gyé­mántot. A kincssóvárgók lélektana ez; fájdalma is megenyhül, a mikor látja, hogy kincsét, melyet soha nem használhatott, magával viheti. . Hirtelen odaugrom, megragadom a piszkos csomagot. — A törvény nevében! *. Társai egy kissé méltatlankodtak, de a törvény szó nem tévesztett hatást. Én pedig érthető izgalommal rohantam drága zsákmányommal haza. Ez a fogás részemre dicsőséget és nem megvetendő anyagi sikert jelent. Elképzelheti fájdalmas csalódásomat, a­mikor fölbontom a csomagot & óhajtott drága kincsemet Hiába keresem« Nincs! _ __ _ ’n —• A durva zsákocska tartalma értéktelen földhulladék!­­ Egy pillanatig tanácstalanul bámulok az előttem heverő szemétre, de csak egy pillanatra, azután már rátaláltam a folytatásra is. . A két honfitárs tehát azért sietett haza, mert megrabolta őt. A szegény öreg tolvaj abban a tudatban hunyta le szemét, hogy féltett kincsét a sírba is magával viszi. A két honfitárs pedig ez alatt idehaza vígan értékesíthette a drága zsákmányt. Ez az az ügy, a­mi engem ide hozott, ön megígérte, hogy segítségemre lesz a további do­­l­gozásban, most kérdem, megtartja ígéretét?­ 1912. június 1 BUDAPESTI HÍRLAP (129. sz.)

Next