Budapesti Hírlap, 1912. november (32. évfolyam, 258-283. szám)
1912-11-10 / 266. szám
8 mind a két félre nézve elfogadható közvetítő formulát keres. A vezető körök azt mondják, hogy Szerbiának adriai kikötőről le kell mondania, de ezt a lemondását fizettesse meg magának Ausztria és Magyarország által nagy kereskedelempolitikai engedményekkel. Román készülődés, London, nov. 9. (Saját tudósítónktól.) A Times-nek jelentik Sinaiából: A román kormány nagy összegeket utalványozott a hadvezetőségnek óriás mennyiségű hadiszer és fölszerelési tárgyak beszerzésére. -A kormány a legnagyobb erőfeszítéseket teszi, hogy a hadsereg létszámát négyszázezer emberre fölemelje. Bukarest, nov. 9. Az Epoca mai vezércikkében energikusan védi az albánoknak azt a jogát, hogy a balkáni konfliktus megoldásánál meghallgassák szavukat. Ugyanaz a jog illeti a kuco-oláhokat is, akik épp oly kevéssé hajlandók, mint az albánok, török járom helyett keresztény igát venni magukra. Téves volna Románia eddigi magatartásából, melyet a delegációban helyesen ítéltek meg, azt következtetni, hogy Románia nincs érdekelve a Balkán-kérdés megoldásában. A nagyhatalmak: Oroszország és a Dardanellák. Konstantinápoly, nov. 9. (Saját tudósítónktól.) Azon a tanácskozáson, amelyet a nagyhatalmak képviselői Pallavicini őrgrófnál tartottak, Giers orosz nagykövet azt javasolta, hogy a portától a háború idejére a Dardanellák megnyitását követeljék, mert az események szükségessé tehetnék, hogy nagyobb hajórajok időveszteség nélkül jelenjenek meg Konstantinápoly előtt. A diplomaták erről hoszszasabban vitatkoztak, de az angol nagykövet a vitatkozás egész folyamán hallgatott, amiből azt következtették, hogy Anglia ezután sem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a Dardanellákat megnyissák. Orosz tanács Bulgáriának. Berlin, nov. 9. (Saját tudósítónktól.) A keresztes újságnak jelentik Pétervárról: A mértékadó orosz körök el vannak tökélve, hogy a bolgár kormányra hatni fognak, hogy hagyja abba a Konstantinápolyba való bevonulást, nehogy az amúgy is meglévő nehézségeket szaporítsa és a balkáni államok helyzetét kárukra komplikálja. A szövetségesek és a fegyverszünet. Köln, nov. 9. A Köln, Ztg. jelenti: Irányadó személyiségek közleménye szerint a szövetkezett balkáni államok a fegyverszünetre vonatkozó indítványt csak azzal a feltétellel fogadják el, hogy ha katonai felsőbbségüket megtarthatják. Ehhez szükséges, hogy a csalajdzsai vonalat megszállják és hogy biztosítékot kapjanak az iránt, hogy Kisázsiából megszüntessék a csapatszálltásokat. Végül még hadifoglyokká kell tenni a Macedóniában és Tráciában küzdő csapatokat. Asquith a balkáni helyzetről. London, nov. 9. A Guildhallban ma bankett volt, melyen a kormány tagjai, számos peer és az alsóház tagjai vettek részt. Asquith ezt mondta: Nyugtalan időket élünk.. A balkáni államok hadseregei Macedónia és Thrácia tényleges birtokában vannak. A görögök elfoglalták Szalonikit, és minden pillanatban kaphatunk hírt Konstantinápoly elestéről. Anglia viszonya a többi nagyhatalmakhoz kivétel nélkül, soha sem volt barátságosabb és szívesebb, mint most. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a nagyhatalmaknak, minthogy bizonyos célokra különböző csoportokhoz tartoznak, egy európai háború idejében is ellenséges tábornkban kell állaniok. A hatalmak becsületesen és komolyan diplomáciai nyomással, de erőszak alkalmazása, nélkül igyekeztek arra, hogy Törökország európai tartományaiban, rendet és jó kormányzatot biztosítsanak. De oly erők is voltak munkában, melyek a diplomáciai ellenőrzésen túl állottak A balkáni államok maguk vették kezükbe az ügyet. A dolgok sohasem lehetnek többé Olyanok, aminek voltak és az egész világ államférfiainak dolga, hogy elismerjék és elfogadják a fait el accomplit. 1 Futás Csataldzsáig. A Budapesti Hírlap harctéri tudósítójától, aki a török főhadiszálláson van, a következő levelet kaptuk: Csataldzsa, nov. 5. „Mint a vad, kit vadász sérte nyittat, fut sötét erdőbe sajgó fájdalmával.*. — azonképpen fut a török katona. Fut és nem érzi hazája sajgó sebeit, kergeti az önfentartási ösztön, és az éhség. Isten büntetésének veszi a vereségek sorozatát. Allah akarja, hogy gyáva legyen, mert ha Allah nem akarná, nem volna az. De Allah haragszik. Haragszik, mert megbántották, amikor Abdul Hamidot detronizták, így a közkatona. S a tisztek apatikusan követik a futó sereget. A tisztikar romlott és a tábornokok sem jobbak. Fegyelem nincsen. Nálunk az utolsó bakakáplárnak nagyobb a tekintélye, mint itt a parancsnoki tisztnek. Mert parancsolni csak az tud, aki engedelmeskedni tud. Itt pedig a tábornokok sem tudnak engedelmeskedni. Két tábornok hadosztályparancsnok esetét akarom elmondani. Az egyik basát, aki máskülönben képzett stratéga, a hadügyminiszter visszarendelte, hogy a csataldzsai fölállításnál egy divízió vezetésével bizza meg. A basa egyszerűen visszautazott Konstantinápolyba, mert a fővezérekkel nincs megelégedve és midőn a hadügyminiszter főhadiszállására ért (a főhadiszállás két vagyon kiskocsi) elbújt a vonalban, hogy meg ne találják. Később kijelentette, hogy a jelenlegi fővezér alatt nem harcol s amíg más fővezér nincs, addig vissza se megy. Ugyancsak ez a tábornok tette előttem a következő kijelentést: — Sztratégia, ha valakit lefogok, taktika, ha ütöm. Ha előttem áll egy nyolcezer emberből álló sereg, akkor én azt hétezerrel lekötöm és ötezerrel ütöm. Mi pedig a mi rossz, ki nem képzett katonáinkkal, a modern civilizáció eszközeinek majdnem teljes hiányában, tizennyolc-huszonkét százalékkal kevesebb katonával mentünk a háborúba, miután a politikai csatát elvesztettük, Alvikban bízva és ott, ahol még ilyen állapotok mellett is már-már sikerült győznünk, a tudatlanhadvezetőség ezt a győzelmünket is elrontotta. Egy másik tábornokot, egy herceget hasonló célból rendeltek Csataldzsába. • Ez is ugyanolyan véleményen van, mint kollégája, de nem akarván nyíltan ujjat húzni a felsőbbséggel, azt mondta Názim basa hadügyminiszternek: — Jól van, átveszem a hadosztály parancsnokságát, de most náthás vagyok és köhögök. Kérek tizennégy napi ■szabadságot, aztán visszajövök. A szabadságot megkapta. Vonatra ülök és igyekszem Csataldzsa felé. Az állomás s annak környéke teljes szekértábor: katonai szekerek, ökrök, ágyuk, parasztszekerek, katonák és civilek ülnek a nyakig érő sárban. Utak nincsenek. Amerre a szem ellát, mindenfelől érkeznek gyalog és kocsin emberek. Irigykedve néznek arra, akinek csak egy falat kenyere van. Ezek mind Konstantinápoly felé igyekeznek. Az állomáson sebesültekkel, menekülőkkel és szökevényekkel megrakott vonatok állanak. Leírhatatlan, borzalmas látvány. Egy sebesült meghal, ugyanakkor meghal két gyermek is, kik hat napja táboroznak szélben, esőben egy személykocsi tetején szüleikkel és még nyolcvan emberrel. Gödröt ásnak s eltemetik őket. Egyik kocsiban meghalt egy sebesült tiszt. Már három napja fekszik temetetlenül. Ugyanabban a szakaszban még nyolc ember ül. Érzéketlenül nézik a siránkozó családot, mely a fáradtságtól és a sírástól kimerülve a családfő holttestére dől pihenni. A kocsik lépcsőjén és az ütközőkön szökött katonák ülnek napok óta. Nem mozdulnak, mert különben más foglalja el a helyüket. Az egyik a halálos kimerültségtől lefordul. A szemben lévő kocsik tetején hetven-nyolcvanad magával ülő török egykedvűen nézi ezt a jelenetet, s ki tudja eszébe jut-e, hogy nemsokára őt is hasonló sors érheti. A vonat megindul, mégpedig ravaszul úgy, hogy az első sínpáron álló vonat fütyül s erre a harmadik sínpáron lévő vonat megindul hatvanöt kocsival. De ez a csel nem használ. Észreveszik s a mozgó vonatot megrohanják, utána futnak, addig, mig össze nem esnek. A vasút mentén mindenütt szökevények, menekülők, sebesültek. Az egész vidék, ameddig a szem ellát, egy végtelenül lassan mozgó tarka fölvonulás. Vannak olyanok, kik útközben föl akarnak ugrani a vonatra s tajtékzó dühvel rohannak neki a veszedelemnek. Az után öreg katonák (redifek) ballagnak, akiken messziről meglátszik, hogy napok óta nem ettek. Kimerült emberek, sebesültek, kik idáig vonszolták magukat, fekszenek az út mentén, tán halottak is vannak köztük Ez a vidék képe Csorlutól Kademkiéig. A csataldzsai csatárláncok sáncmunkálatainak megtekintésére indulok. Még élénken él lelkemben a közelmúlt borzalom. Alig ötven lépésre pedig sebesültek, szökevények, menekülő parasztok és kereskedők, s mi a sáncokon dolgozó katonák felé indulunk a katonai attasékkal együtt, hogy az új fölállítás szakszerű magyarázatát meghalljuk, hogy az öldöklő szerszámok elhelyezését lássuk s a török tisztekkel együtt lelkesedjünk. íme, ezekkel fogjuk az ellenséget tönkretenni! Győzni fogunk! Kademkic, nov. 6. Tegnap este megnéztük a törökök utolsó mentsvárát, a csataldzsai csatárvonalat. Mondhatom, hogy a lehető legideálisabb pozíció. De szomorúsággal gondolok arra, hogy fog-e ez sejteni a törökökön, hogy nem fogja-e ott is az első lövésre eldobni a török katona a fegyverét, nem fog-e, mint eddig tette, gyáván megfutamodni. Hiszen volt már más ilyen jó pozícióink, melyet minden komolyabb ellentállás nélkül föladtak. Ott van a drinápoly—kirkilisszei csatárvonal természetalkotta sáncaival, a honnan örült futásban menekült a török s a csatárvonal egy félkört leírva Bunarhiszár—Lüleburgász lesz. Következett Abdullah basa október huszonötödiki futása Csorláig. Egy pillanatra új remény támad. A legvitézebb tábornok, Mahmúd Muktár és Viza. lülleburgászi vonal vizái szárnyán áll, hol hősiesen tartja magát, sőt előre is nyomul. Már bízunk, hogy sikerülni fog a jobbra való átkarolás. Abdullah basának talán Várnánál vagy Burgásznál sikerül a flottának legénységet partraszállítani. Huszonkilencedikén Kirkilisszét újra elfoglalják, másnap azonban már vége a reménynek. A török sereget visszaszorítják egészen Lüleburgászig. Várna ostroma nem sikerült, csak Viza tartja magáterősen. Lüleburgásznál a török csapatok sikerrel küzdenek, s mi a biztosnak vélt győzelem színhelyére utazunk. A török sereg Lüleburgászról20 kilométerre előnyomult már. Tartalék a negyedik hadtest Karastertánnál. Estére mindennek vége. Megismétlődik az annyiszor látott pánikszerű futás, a tüzérség lőszerhiánya és a legénység rossz ellátása miatt s a török hadvezetőség csak nagy nehezen tud Karasteriannál az erőszakkal összeterelt sereggel állást foglalni. Názim basa hadügyminiszter főhadiszállását Cserkeszkejbe teszi át.- Mi Viza felé indulunk, ott még minden jól áll. Mahmud Muktar győzelmeket jelent,de másodikon, még mielőtt odaérnénk. Vita elesik, s Csorlunál belekerülünk a Karasteriannál lévő seres futásába Rendszeres visszavonulás egyszer sem volt, hanem csupa szégyenletes futás. Mire a cserkeszkőn főhadiszállásra érünk, már tudjuk, sízerv a bolgár Csorlunál van. Narum basa főhadiszállását hátratolja Kadenikiébe, Mahmud Muktár futva közeledik Csataldzsa felé, s már itt van az az óriás tartalék is, mely Csorlunál táborozott, s melyet Kara,sferiannál kellett volna előre vetni. Harmadikán Csorlu is elesik, s negyedeken reggel est pár ágyú és kisszámú bolgár és szerb lovas járóőrök láthatók Cserkeszkennél. Furcsa a háború eddigi lefolyása. A törökök egyetlen egy győzelmet sem arattak,a hadsereg teljesen demoralizált, képtelen megállani az ellenség előtt. Pedig a töröknek még sok mozgósítható katonája van. A bolgár sereg egyelőre nem nyomulhat előre. Addig megérkezik Csataldzsába hét új divízió, négy szmirnai és három anatóliai. A többi katonaság hátratolatik tartaléknak és hogy addig, ameddig ezek előttük őrködnek, erőt és ami a fő, bátorságot gyűjtsenek. Midiánál a Fekete-tengeren állítólag buszhajóval 60.000 embert szállítottak partra. Ezt a hírt természetesen föntartással kell fogadni. Annyi bizonyos, hogy a csataldzsai pozíció kitűnő és ott még minden jóra fordulhat. Energikus vezetés mellett innen nemcsak védhetik, hanem ha összeszedik magukat, még vissza is kergethetik a bolgárt Az igazi nagy események küszöbén most állunk. Egy ország sorsa fog pár nap alatt eldőlni Ma talán engedelmet kapnak a haditudósítók, hogy BUDAPESTI HÍRLAP (266. sz.) 1912. november 10.