Budapesti Hírlap, 1913. április (33. évfolyam, 77-102. szám)

1913-04-01 / 77. szám

brutális eszközökkel bele merne nyúlni más államok belső életébe, mint Orosz­ország teszi. Leginkább a vallási és a szláv faji összetartozás fogantyúiba ka­paszkodik s ártatlan egyházi vagy kul­turális köntösben űzi veszedelmes poli­tikai játékait. Szerbiában, Bulgáriában, Görögországban az orosz követ ott van hivatalosan minden egyházi ünnepségen és mint a cár küldöttje valóságos kö­zéppontja az ünneplésnek. Ugyancsak egyházi köpönyeg alatt folyik Észak- Amerikában is a szlávok politikai szer­vezése és vezetése az orosz diplomácia égisze alatt. Az egyházi és faji kulturális közös­ség címén Magyarországon és Ausztriá­ban folyó makifiációk nyíltan távol álla­­nak a hivatalos diplomáciai képviselet­től. Külön , emisszáriusok végzik. De­­ hát miért nem szól nyíltan a hivatalos­­ orosz diplomácia honfitársainak maki-­­ nációi ellen? Miért nem mondja, hogy a­­ cárnak ezek az idegen földön végbemenő izgatások nem tetszenek? Ugyanazért, a­miért Románia diplomáciai képviselete sem bélyegzi a hivatalos Romániától távolállóknak az erdélyi és délmagyar­országi románok között végbemenő agi­­tációt. A lovagias (igazán érdekes, hogy miként vált ez a jelző ma már a tehetet­len vagy könnyelműen hülye kifejezéssel egyértelművé) magyar pedig tűri ezt a dolgot, mert külsőleg nem politikai, ha­nem vallási és kulturális a színe meg a viselkedése. Mintha nem lenne mindegy, hogy bicskának avagy penicilusnak ne­vezik a kést, a­mivel a torkom körül piszkálód­n­ak­. Ausztria még tovább ment ez üzel­mek tűrésében, mint hazánk. Hiszen kormánya egyidőben egyenesen pisz­kálta­ a mi szláv nemzetiségeink állam­ellenes fészkelődését. Odahaza pedig azzal adott szarvat az Oroszország által vezetett szláv okvetetlenkedésnek, hogy egyik főmozgatóját, Susztersics urat, tartományi főnökké tette. Vájjon van­nak-e már elegen Ausztria sorsának in­tézői között olyanok, a­kik az efféle el­járás vétkes ostobaságát belátják, s rá­jönnek, hogy Ausztriának nem Magyar­­ország letörése a fődolga, hanem ugyan­csak össze kell fognia Magyarországgal az ostobán nagyra nőni engedett szláv ve­szedelem ellenében. Hogy otthon meg kell tennie mindent, egészen a börtönig és akasztófáig, a­mi e veszedelem elhárítá­sára szükséges, s Magyarországot segí­tenie, nem pedig akadályoznia kell ab­ban, hogy a szláv izgágákat ártalmatla­nokká tegye, s erősebb kapcsokkal fűzze nemzeti állami rendjéhez, mint eddig tette. Valóban itt az ideje, hogy az orosz diplomáciának előttünk végbement ön­leleplezése által nyilvánvalóvá tett ál­landóan fenyegető veszraelem ellen úgy a fegyveres hatalom erősítése által, mint kulturális és közgazdasági téren is a hathatós védekezéshez fogjunk. Nekünk Úgy tetszik, hogy a balkáni háború­ ese­ményei sok tekintetben változtatásra szorítanak bennünket a nemzetiségekkel szemben folytatott politikánkban, a­melynek keretében szinte állammá en­gedtük tenni az államban a nemzetiségi egyházi és gazdasági szervezeteket, a horvát tartományi önkormányzatot. Sőt erősödött az a meggyőződésünk is, hogy nemzeti egységesítésünk kiadóbb eszkö­zévé kell tennünk a hadsereget is, mint eddig tennünk sikerült. Sok új feladat­köre nyílik a királyunknak, parlamen­tünknek és kormányunknak, melyek mindenikét, a saját biztosságunk, az uralkodóház és monarkia biztossága ér­dekében olyan intenzíve kell munkába vennünk, mint a­hogy e munkák vé­delmi, harcra készülődési jellege meg­kívánja. Ha olyan veszedelmes elemek ját­szanak szerepet a nemzetközi kérdések intézésében, mint az orosz diplomácia, jövőnket egy pillanatig sem tekinthetjük békésnek és biztatónak. Annál ke­­vésbbé, mert a balkáni új alakulások folytán e veszedelmes elemek keze sok­kal közelebb jutott létérdekeinkhez, mint valaha volt. Berchtold és Stürgrich a királynál, Bécsből táviratozzék. A király Berchtold gróf közös külügy­minisztert ma délelőtt tizenegy órakor kihallgatáson fogadta. Az audiencia egy óra hosszat tartott A kül­ügyminiszter előtt Stürgkh gróf osztrák miniszterel­nök volt kihallgatáson a királynál. A szászt­ahányai választás. Lugosról jelen­tik: A szászkabányai választókerületben ma volt a képviselőválasztás, melynek eredményét este nyolc órakor hirdette ki Talaján Zoltán vármegyei fő­jegyző. Leadtak 1190 szavazatot. Ebből Korkán Pé­ter munkapárti jelölt 652 szavazatot, Vlad Aurél ro­mán nemzetiségi párti jelölt 538 szavazatot kapott Korkán Péter tehát Ili szótöbbséggel képviselővé választatott, mind a mellett, hogy a nemzetiségi pap­ság részéről a nemzetiségi jelölt érdekében nagy­­ter­rorizmust fejtettek ki. Egyebek között átokcédulák­kal árasztották el a román lakosokat, azonkívül a román takarékpénztárak azzal gyakoroltak pressziót, hogy többektől megvonták a hitelt és óvatoltatták a lejárt váltókat. Vicean Simon, a kerület munkapárti elnökének csűrét fölgyújtották. Másrészről teljesen valótlanok azok a hírek, mintha a szolgabírák és­ jegyzők terrorizálnák a románságot. Egyetlen román szavazót nem bántottak, nem akadályozták szabad mozgásában, jóllehet a románok a legrettenetesebb fenyegetésekkel, dinamittal, késeléssel fenyegetőznek, a román papság pedig átoklevelekkel izgatja és buj­­togatja a népet. Az Ipolyságul választás utóhangjai. Ipoly­ságról jelentik a Magyar Távirati Irodá­nak. A va­sárnapi lapokban egy budapesti kinyomatos közle­ménye alapján az a hír jelent meg, hogy Horváth Zsigmond palásti plébános följelentést tett a kultusz­miniszter ellen, a­ki a hercegprímásnál korteskedés­ vádját tette, mely vád alól a plébános a hercegprí­más előtt tisztázta magát. Ezzel szemben ipolysági illetékes helyen a következőket jelentik ki: Hogy Horváth Zsigmond dr. palásti plébános miként tisztázta magát a korteskedés vádja alól, ar­ról tudomásunk nincsen. Nem valószínű azonban, hogy ezt megtehette volna, mert a közelmúltban le­folyt képviselőválasztással kapcsolatban a néppárti jelölt érdekéből­ oly mértékű agitációt fejtett ki és oly nagy nyilvánosság előtt, hogy a korteskedés le­tagadhatatlan. Valótlan az is, mintha a nevezett plé­bános Jankovich Béla dr. vallás- és közoktatásügyi minisztert becsületsértés és rágalmazás miatt följelen­tette volna. Szintoly valótlan a lapoknak az az állí­tása is, mintha az ellenzék Konkoly­ Théne választási elnök ellen büntető följelentést tett volna a miatt, hogy az ellenzék számos választóját a kordonon nem engedte volna át. Az egész választás alatt sem a bizalmi férfiak, sem az ellenzék részéről ily irányú panasz nem merült föl és az ellenzék maga is elis-Most egyébre ne legyen gondod, mint arra, hogy erősödjél és talpra állj! — Oh én nem felejtem el a ti jóságtokat, Kriszpinusz, nem felejtem el soha. A vendégsze­retet szentsége, mely a vérrokonságnál is kötele­zőbb, fűz ezentúl szorosan lehozzad. A vendég­szereteté, mely ősi hagyomány szerint örök szö­vetségre kapcsolja a lelkeket. Csakhogy nekem nincs szükségem szimatára, emlékjelre, mely a vendégszeretetet majd mindenkoron eszembe juttassa. Az én szematám a hála érzése lészen, melyet minden iram-fiam lelkébe fogok plán­tálni a te dicső családod iránt. — Mi csak azt tettük, Badiusz, a mit egy jó barátnak mindenki szívesen megtesz, fis ha te a hála érzését plántálod majd bele minden hozzátartozód szivébe a mi családunk iránt, mi viszont szeretettel gondolunk mindenkor arra a nemes idegenre, a ki hajlékunkat megtisztelte és a kivel a vendéglátás szentsége — minden körülmények között — örök szövetségbe kap­csolt bennünket. — A hála mindig élni fog a szivemben, Kriszpinusz. Erre esküs­zöm. — Ne esküdjél, Badiusz. A hála olyan növény, mely néha kicsirázik ugyan, de soha virágot nem hajt. Legfölebb a gyűlölet virágát. Én most megyek, Badiusz a fórumra. Ave! III. Badiusz pedig nem is sejtette, hogy szivé­ben máris serkedezett a gyűlölet virága ... IV. A szép Hosztiliához igy szólott Badiusz egy nappal elutazása előtt: — Sok jóságodat, a mivel irántam visel­tettél, Hosztilia, nagyon köszönöm. Nehezemre esik elhagyni ezt a kedves helyet, a­­­hol annyi szeretetet tapasztaltam. De legfőképpen nehe­zemre esik eltávozni innen azért, mert tőled is búcsút kell vennem. Hosztilia lesütötte a szemét és­ az arca olyan volt, mint a festő hajnal. Badiusz folytatta: — Mikor beteg voltam­ és te itt sürgölőd­tél körülöttem és én éreztem a te kis kezednek enyhet adó gyöngédségét, sokszor aggódva gon­doltam erre a pillanatra. Hogy is tudok én majd meglenni te nélküled, Hosztilia? Hogy is tudok én majd innen eltávozni? És a lázas álmaim el­hitették velem, hogy ite . . . te Hosztilia nem bocsájtasz majd el engem innen — egyedül. Hosztilia most hátraszegte a fejét. — Hogy érted ezt, Badiusz? — Hát nem sejted? . . . Lásd, az én szülő­földem nagyon szép vidék . . . lásd ott a Tifala és a Taburusz tövében virágok virágzanak és szerelemről zengenek a madarak. Ha te, Hosz­tilia, eljönnél oda én velem. És tovább gyógyí­tanál. Gyógyítanád az én beteg szivemet. Esdeklő pillantást vetett Hosztiliára­­ . . és feléje tarta a karjait. A leány elsurrant mellőle és jóságos, de határozott hangon mondta: — Én már másé vagyok. Hiszen már a sponziliát is megtartottuk ... .— És ... és szereted azt a ... azt a má­sikat? Kissé pajkosan szólt a leány: ’ — Persze, h­ogy szeretem. És talán azért, hogy ne kelljen többet vallania, vagy talán, mert a kertben lépés zaja hallatszott, mint egy szökkenő madár osont el mellőle.­­ Badiusz bánatosan nézett utána és tágra­­nyílt szemmel vette észre, hogy a mirtusz-bok­roknál a leány egyenesen a férfi karjai közé repült. A férfi pedig nem volt más, mint Kriszpi­nusz, a­ki szenvedélyesen ölelte magához a karcsú leánykát. V. Badiusz most már érezte, hogy szivében fakadni kezd a gyűlölet virága. VI. Titusz Liviusz XXV-i­k könyvének’ 18-ik fejezetében ezeket írja: Mikor a konzulok a Kampaniában szerte pusztítottak, a kapuaiaknak és Majónak kiro­hanásától félelembe ejtve, s­zétszórt katonáikat a zászlóikhoz hívták ugyan egybe, de minthogy nem volt már annyi idejük, hogy harcvonalba sorakozzanak, megverték őket és ötezerötszáz­nál több embert veszítettek. Ennek folytán a kü­lönben is elbizakodott népségnek ugyancsak megnőtt a szarva és a rómaiakat állandóan in­gerelték apró támadásaikkal, a konzulok ellen­ben ebből a kudarcból rájöttek, hogy ezentúl óvatosabbaknak kell lenniök. Egy kis esemény azonban az egyik oldalon újra fölserkentette a bátorságot, a másik oldalon pedig lelohasztotta a vakmerőségét, mert hát a háborúban nincs BUDAPESTI HÍRLAP (77. sz.) 1913. április 1.)

Next