Budapesti Hírlap, 1913. április (33. évfolyam, 77-102. szám)
1913-04-01 / 77. szám
brutális eszközökkel bele merne nyúlni más államok belső életébe, mint Oroszország teszi. Leginkább a vallási és a szláv faji összetartozás fogantyúiba kapaszkodik s ártatlan egyházi vagy kulturális köntösben űzi veszedelmes politikai játékait. Szerbiában, Bulgáriában, Görögországban az orosz követ ott van hivatalosan minden egyházi ünnepségen és mint a cár küldöttje valóságos középpontja az ünneplésnek. Ugyancsak egyházi köpönyeg alatt folyik Észak- Amerikában is a szlávok politikai szervezése és vezetése az orosz diplomácia égisze alatt. Az egyházi és faji kulturális közösség címén Magyarországon és Ausztriában folyó makifiációk nyíltan távol állanak a hivatalos diplomáciai képviselettől. Külön , emisszáriusok végzik. De hát miért nem szól nyíltan a hivatalos orosz diplomácia honfitársainak maki- nációi ellen? Miért nem mondja, hogy a cárnak ezek az idegen földön végbemenő izgatások nem tetszenek? Ugyanazért, amiért Románia diplomáciai képviselete sem bélyegzi a hivatalos Romániától távolállóknak az erdélyi és délmagyarországi románok között végbemenő agitációt. A lovagias (igazán érdekes, hogy miként vált ez a jelző ma már a tehetetlen vagy könnyelműen hülye kifejezéssel egyértelművé) magyar pedig tűri ezt a dolgot, mert külsőleg nem politikai, hanem vallási és kulturális a színe meg a viselkedése. Mintha nem lenne mindegy, hogy bicskának avagy penicilusnak nevezik a kést, amivel a torkom körül piszkálódnak. Ausztria még tovább ment ez üzelmek tűrésében, mint hazánk. Hiszen kormánya egyidőben egyenesen piszkálta a mi szláv nemzetiségeink államellenes fészkelődését. Odahaza pedig azzal adott szarvat az Oroszország által vezetett szláv okvetetlenkedésnek, hogy egyik főmozgatóját, Susztersics urat, tartományi főnökké tette. Vájjon vannak-e már elegen Ausztria sorsának intézői között olyanok, akik az efféle eljárás vétkes ostobaságát belátják, s rájönnek, hogy Ausztriának nem Magyarország letörése a fődolga, hanem ugyancsak össze kell fognia Magyarországgal az ostobán nagyra nőni engedett szláv veszedelem ellenében. Hogy otthon meg kell tennie mindent, egészen a börtönig és akasztófáig, ami e veszedelem elhárítására szükséges, s Magyarországot segítenie, nem pedig akadályoznia kell abban, hogy a szláv izgágákat ártalmatlanokká tegye, s erősebb kapcsokkal fűzze nemzeti állami rendjéhez, mint eddig tette. Valóban itt az ideje, hogy az orosz diplomáciának előttünk végbement önleleplezése által nyilvánvalóvá tett állandóan fenyegető veszraelem ellen úgy a fegyveres hatalom erősítése által, mint kulturális és közgazdasági téren is a hathatós védekezéshez fogjunk. Nekünk Úgy tetszik, hogy a balkáni háború eseményei sok tekintetben változtatásra szorítanak bennünket a nemzetiségekkel szemben folytatott politikánkban, amelynek keretében szinte állammá engedtük tenni az államban a nemzetiségi egyházi és gazdasági szervezeteket, a horvát tartományi önkormányzatot. Sőt erősödött az a meggyőződésünk is, hogy nemzeti egységesítésünk kiadóbb eszközévé kell tennünk a hadsereget is, mint eddig tennünk sikerült. Sok új feladatköre nyílik a királyunknak, parlamentünknek és kormányunknak, melyek mindenikét, a saját biztosságunk, az uralkodóház és monarkia biztossága érdekében olyan intenzíve kell munkába vennünk, mint ahogy e munkák védelmi, harcra készülődési jellege megkívánja. Ha olyan veszedelmes elemek játszanak szerepet a nemzetközi kérdések intézésében, mint az orosz diplomácia, jövőnket egy pillanatig sem tekinthetjük békésnek és biztatónak. Annál kevésbbé, mert a balkáni új alakulások folytán e veszedelmes elemek keze sokkal közelebb jutott létérdekeinkhez, mint valaha volt. Berchtold és Stürgrich a királynál, Bécsből táviratozzék. A király Berchtold gróf közös külügyminisztert ma délelőtt tizenegy órakor kihallgatáson fogadta. Az audiencia egy óra hosszat tartott A külügyminiszter előtt Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök volt kihallgatáson a királynál. A szásztahányai választás. Lugosról jelentik: A szászkabányai választókerületben ma volt a képviselőválasztás, melynek eredményét este nyolc órakor hirdette ki Talaján Zoltán vármegyei főjegyző. Leadtak 1190 szavazatot. Ebből Korkán Péter munkapárti jelölt 652 szavazatot, Vlad Aurél román nemzetiségi párti jelölt 538 szavazatot kapott Korkán Péter tehát Ili szótöbbséggel képviselővé választatott, mind a mellett, hogy a nemzetiségi papság részéről a nemzetiségi jelölt érdekében nagyterrorizmust fejtettek ki. Egyebek között átokcédulákkal árasztották el a román lakosokat, azonkívül a román takarékpénztárak azzal gyakoroltak pressziót, hogy többektől megvonták a hitelt és óvatoltatták a lejárt váltókat. Vicean Simon, a kerület munkapárti elnökének csűrét fölgyújtották. Másrészről teljesen valótlanok azok a hírek, mintha a szolgabírák és jegyzők terrorizálnák a románságot. Egyetlen román szavazót nem bántottak, nem akadályozták szabad mozgásában, jóllehet a románok a legrettenetesebb fenyegetésekkel, dinamittal, késeléssel fenyegetőznek, a román papság pedig átoklevelekkel izgatja és bujtogatja a népet. Az Ipolyságul választás utóhangjai. Ipolyságról jelentik a Magyar Távirati Irodának. A vasárnapi lapokban egy budapesti kinyomatos közleménye alapján az a hír jelent meg, hogy Horváth Zsigmond palásti plébános följelentést tett a kultuszminiszter ellen, aki a hercegprímásnál korteskedés vádját tette, mely vád alól a plébános a hercegprímás előtt tisztázta magát. Ezzel szemben ipolysági illetékes helyen a következőket jelentik ki: Hogy Horváth Zsigmond dr. palásti plébános miként tisztázta magát a korteskedés vádja alól, arról tudomásunk nincsen. Nem valószínű azonban, hogy ezt megtehette volna, mert a közelmúltban lefolyt képviselőválasztással kapcsolatban a néppárti jelölt érdekéből oly mértékű agitációt fejtett ki és oly nagy nyilvánosság előtt, hogy a korteskedés letagadhatatlan. Valótlan az is, mintha a nevezett plébános Jankovich Béla dr. vallás- és közoktatásügyi minisztert becsületsértés és rágalmazás miatt följelentette volna. Szintoly valótlan a lapoknak az az állítása is, mintha az ellenzék Konkoly Théne választási elnök ellen büntető följelentést tett volna a miatt, hogy az ellenzék számos választóját a kordonon nem engedte volna át. Az egész választás alatt sem a bizalmi férfiak, sem az ellenzék részéről ily irányú panasz nem merült föl és az ellenzék maga is elis-Most egyébre ne legyen gondod, mint arra, hogy erősödjél és talpra állj! — Oh én nem felejtem el a ti jóságtokat, Kriszpinusz, nem felejtem el soha. A vendégszeretet szentsége, mely a vérrokonságnál is kötelezőbb, fűz ezentúl szorosan lehozzad. A vendégszereteté, mely ősi hagyomány szerint örök szövetségre kapcsolja a lelkeket. Csakhogy nekem nincs szükségem szimatára, emlékjelre, mely a vendégszeretetet majd mindenkoron eszembe juttassa. Az én szematám a hála érzése lészen, melyet minden iram-fiam lelkébe fogok plántálni a te dicső családod iránt. — Mi csak azt tettük, Badiusz, a mit egy jó barátnak mindenki szívesen megtesz, fis ha te a hála érzését plántálod majd bele minden hozzátartozód szivébe a mi családunk iránt, mi viszont szeretettel gondolunk mindenkor arra a nemes idegenre, a ki hajlékunkat megtisztelte és a kivel a vendéglátás szentsége — minden körülmények között — örök szövetségbe kapcsolt bennünket. — A hála mindig élni fog a szivemben, Kriszpinusz. Erre esküszöm. — Ne esküdjél, Badiusz. A hála olyan növény, mely néha kicsirázik ugyan, de soha virágot nem hajt. Legfölebb a gyűlölet virágát. Én most megyek, Badiusz a fórumra. Ave! III. Badiusz pedig nem is sejtette, hogy szivében máris serkedezett a gyűlölet virága ... IV. A szép Hosztiliához igy szólott Badiusz egy nappal elutazása előtt: — Sok jóságodat, a mivel irántam viseltettél, Hosztilia, nagyon köszönöm. Nehezemre esik elhagyni ezt a kedves helyet, ahol annyi szeretetet tapasztaltam. De legfőképpen nehezemre esik eltávozni innen azért, mert tőled is búcsút kell vennem. Hosztilia lesütötte a szemét és az arca olyan volt, mint a festő hajnal. Badiusz folytatta: — Mikor beteg voltam és te itt sürgölődtél körülöttem és én éreztem a te kis kezednek enyhet adó gyöngédségét, sokszor aggódva gondoltam erre a pillanatra. Hogy is tudok én majd meglenni te nélküled, Hosztilia? Hogy is tudok én majd innen eltávozni? És a lázas álmaim elhitették velem, hogy ite . . . te Hosztilia nem bocsájtasz majd el engem innen — egyedül. Hosztilia most hátraszegte a fejét. — Hogy érted ezt, Badiusz? — Hát nem sejted? . . . Lásd, az én szülőföldem nagyon szép vidék . . . lásd ott a Tifala és a Taburusz tövében virágok virágzanak és szerelemről zengenek a madarak. Ha te, Hosztilia, eljönnél oda én velem. És tovább gyógyítanál. Gyógyítanád az én beteg szivemet. Esdeklő pillantást vetett Hosztiliára . . és feléje tarta a karjait. A leány elsurrant mellőle és jóságos, de határozott hangon mondta: — Én már másé vagyok. Hiszen már a sponziliát is megtartottuk ... .— És ... és szereted azt a ... azt a másikat? Kissé pajkosan szólt a leány: ’ — Persze, hogy szeretem. És talán azért, hogy ne kelljen többet vallania, vagy talán, mert a kertben lépés zaja hallatszott, mint egy szökkenő madár osont el mellőle. Badiusz bánatosan nézett utána és tágranyílt szemmel vette észre, hogy a mirtusz-bokroknál a leány egyenesen a férfi karjai közé repült. A férfi pedig nem volt más, mint Kriszpinusz, aki szenvedélyesen ölelte magához a karcsú leánykát. V. Badiusz most már érezte, hogy szivében fakadni kezd a gyűlölet virága. VI. Titusz Liviusz XXV-ik könyvének’ 18-ik fejezetében ezeket írja: Mikor a konzulok a Kampaniában szerte pusztítottak, a kapuaiaknak és Majónak kirohanásától félelembe ejtve, szétszórt katonáikat a zászlóikhoz hívták ugyan egybe, de minthogy nem volt már annyi idejük, hogy harcvonalba sorakozzanak, megverték őket és ötezerötszáznál több embert veszítettek. Ennek folytán a különben is elbizakodott népségnek ugyancsak megnőtt a szarva és a rómaiakat állandóan ingerelték apró támadásaikkal, a konzulok ellenben ebből a kudarcból rájöttek, hogy ezentúl óvatosabbaknak kell lenniök. Egy kis esemény azonban az egyik oldalon újra fölserkentette a bátorságot, a másik oldalon pedig lelohasztotta a vakmerőségét, mert hát a háborúban nincs BUDAPESTI HÍRLAP (77. sz.) 1913. április 1.)